Látogatás

Hanna, nem feledkeztem meg rólad sem és egyik kommentelőről sem. egyformán vagyok hálás minden egyes kommentért. És egy facebook beszélgetésben Edinát az EGYIK leghűségesebbként jellemeztem, innen jött az ő hozzászólása :) Lots of love x.

*Lacey*

- Vezethetek?

- Ugye te most csak viccelsz?

- Mert? - szaladt a magasba Harry szemöldöke

- Mert az én kocsim.

- De had vezessek, ideges vagyok, hülyét kapok, ha nem haladunk.

- Ha ideges vagy, akkor még úgy sem vezethetsz. -Téptem fel a kormány felőli ajtót és vágtam be magamat a kocsiba.

- Aljas vagy! - fonta karba kezét és duzzogot

- Én sokkal inkább nevezném magamat felelősség teljesnek. - nem szólt, de nem éreztem kínosnak a csendet, tudtam, hogy nekem van igazam, na meg az a röpke negyed óra hamar el is telt. - Kibírtad? - kérdeztem egy csöppet erőteljesebben, mivel már kezdett idegesíteni a duzzogása, és erősen be csaptam magam mögött a kocsiajtót.

- Ki!- csapta be ő is. A kocsi végénél azonban összetalálkoztunk, elkapta a vállam és magához húzott.

- Szeretlek és tényleg jól vezetsz sok hapsi is megirigyelhetné, de én meg idegbeteg vagyok.

- Tudom! - hagytam rá ezt az idegbetegség kérdést és közben kacagtam, persze mondjuk ez a helyzet nekem könnyű volt vele ellentétben- Na de szedd össze magadat, mostmár mindjárt ott vagyunk.

***

- Jó napot! Nell Sparks-ot keressük. - mondtuk ezt olyan összhangban, mintha már régóta gyakorolnánk még nővérke is megmosolyogta

- Szabad a nevüket?

- Lacey Ellis

- Harry Styles

- Á, Ms. Ellis és Mr. Styles, igen Nell szülei leadták az önök neveit, hogy bemehetnek hozzá, a 118-as szobában van. Oda találnak?

- Persze. - válaszoltam, hiszen már jártam ezen az osztályon. Most legalább hasznát vettem, a sulis kórházi gyakorlatoknak, amiket amúgy annyira nem csípek, hiszen nem nővérkének tanulok, de mindenki itt kezdte szóval beletörődtem.

- Had menjek be én először, jó? - néztem kérdőn Harry-re

- Persze. - Dobta le magát az ajtó előtt egy székre.

***

- Szia Nell! - léptem be

- Szia Lacey! Hát vissza jöttél?

- Megígértem, hogy nem felejtelek el!

- Igen. - mosolygott - Csak nyilván nem ismerlek annyira, hogy tudjam, hogy tartod magad, ahhoz amit mondasz.

- Tartottam, nagyon is. Elhoztam neked Harry-t is, azt is megígértem, hogy őt előkerítem. - mosolyogtam én is biztatóan, de arca hirtelen gondterheltséget tükrözött - Nem akarod?

- De, joga van hozzá. Csak kicsit tartok ettől a szituációtól.

- Harry jó ember. Lehet, hogy a média összehord mindent, de inkább nekem higgy én ismerem 4 éves kora óta.

- Komolyan?

- Teljes mértékben.

- Nem akarsz egy kicsit mesélni, hátha megjönne a bátorságom?

- De csak mert szépen kérted! - nevettem - Szóval, mint már mondtam, 4 évesen ismerkedtünk meg akkor költöztünk a szomszédjukba és lényegében azzal a lendülettel össze is nőttünk.Mivel éppen csak egy hónappal idősebb nálam, így együtt jártunk oviba is, suliba is... mindenhova. Tulajdonképpen még csak azt sem mondhatom, hogy aludni jártunk külön haza, mert ez is elég sokszor előfordult, hogy a másiknál aludtunk, sokszor becsatlakozott Gemma is, Harry nővére, de ezt te is biztos tudod.

- Igen, tudom.

- Sokan azt hitték, hogy több van köztünk, ezt főleg a középsuliban volt nehéz megmagyarázni, de idővel mindenki beletörődött. Jó volt, mert biztos támaszt jelentettünk egymásnak és annak meg, hogy külön neműek vagyunk nagy hasznát vettük, amikor ő csajozni, én meg pasizni kezdtem, volt kihez tanácsért rohanni. Meg mivel azért neki voltak haverjai, nekem meg barátaim, így mindig tudtuk, hogy a többiek mit gondolnak rólunk. Aztán ő jelentkezett az x-factorba nekem pedig a szüleim miatt el kellett költöznöm Bornemouth-ba és megszakadt köztünk teljesen a kapcsolat. Nem keresett és mivel szemmel láthatólag bejött neki az új élete, így én nem akartam ráakaszkodni. Kb. 2 éve ejtettük meg az utolsó telefonhívásunkat. Azt meg, hogy honnan jött rá, hogy itt vagyok, még nem tudom. De úgy kerültem a koncertre, hogy a sulimban hagyta a jegyet. Vacilláltam rajta, hogy elmenjek-e, de úgy voltam vele, hogy az első lépést ő meg tette, akkor annyival tartozok magunknak, hogy legalább elmegyek...

- És milyen jól tetted! Nem is tudom, hogy mi lett volna, ha te nem vagy ott és nem segítesz.

- Egészen biztosan segített volna más.

- Ohh, ugyanmár, figyeltél te a többiekre? Olyan eufóriában volt ott mindenki a fiúktól, hogy senki észre nem vett volna.

- De, biztosan akadt volna valaki... Amúgy azt hiszem időszerű lenne, ha átadnám a helyemet Harry-nek.

- Várj! Elmondtad neki?

- Igen, nem nagyon volt más választásom.

- Persze, ezt megértem. Meg lehet, hogy így jobb is.

- Szerintem is, mert legalább már lehiggadt.

- Nagyon kiakadt?

- Azt azért nem mondanám, csak helyre kellett tenni egy-két dolgot a fejében. Na de most megyek. - pattantam fel esélyt sem adva a további faggatózásra

*Harry*

Kínzóan lassan teltek a percek, amíg Lacey bent volt Nell-nél, mégis mikor meghallottam az ajtó kattanását fájdalmasan hasított belém a tudat, hogy most én jövök bemenni és már nincs vissza út. Végülis az én kis szöszkém vigyorogva jött ki, szóval annyira nagy gáz csak nincs.

- Öhm... Szia Nell. - léptem be

- Hello! - és beköszöntött a kínos csend - Nem dobod le magad? - megtörte a csendet és vigyorgott, ez azért megnyugtató, így befoglaltam az ágya mellett a fotelt.

- Hogy vagy?

- Azt hiszem megmaradok. - és még mindig vigyorgott

- Ez megnyugtató! - húztam én is egy féloldalas mosolyt az arcomra - Figyelj... sajnálom, hogy nem kerestelek!

- Harry! Én léptem le. És amúgy is, ha nem így történik, akkor meg nem fordult volna a fejedben, hogy megbánd, hogy nem kerestél.

- De én voltam a felelőtlen.

- Jah... pont annyira, mint én.

- Ezt elbasztuk.

- Szó szerint.

- Amúgy biztos jól vagy?

- Tudod, nagyon szeretem a gyerekeket, viszont igyekeztem nem beleélni magamat a helyzetbe, mert ennek mégiscsak a kettőnk döntésének kellett volna lenni, de a természet közbeszólt. 

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem sokkal könnyebb így, viszont nem örülök neki. Határozottan nem. Nem tudom mi lett volna velünk, de hogy én nem lettem volna képes azt mondani, hogy vessünk véget egy emberi életnek, abban biztos vagyok.

- Harry, ezen már ne emészd magadat. Azt hiszem, hogy tanultunk mindketten az esetből.

- Amúgy nincs valamire szükséged? Akármire... Vagy nem akarsz átmenni egy magánkórházba? 

- Meg van mindenem és ha minden jól megy, akkor holnap kiengednek, szóval köszi, ez rendes tőled, de minden ok.

- Itt a telefonod?

- Jah - fordította fejét a kisszekrény fele, ami mellettem volt, én pedig felkaptam a készüléket - Mit csinálsz?

- A számom, még jól jöhet.

- Harry, nem várom azt hogy pátyolgass, mást meg éppen nem. 

- De ez így jobb, ha te is elérsz engem. És nem kell koncertre jönni, hogy megtalálj.

- Mondjuk abban van valami, hogy komolyan olyan mintha téged külön védene az FBI, vagy nem is tudom...

- Végülis, majdnem így is van. - nevettünk

- Nem hívjuk be Lacey-t is? Ha már itt úgyis ilyen vicces a hangulat, akkor ne unatkozzon ott kint a folyosón.

Behívtam Lacey-t, egy darabig még bratyiztunk, majd jött a nővérke és megkért minket, hogy távozzunk, mert Nell-t vizsgálatra viszik. 

*Lacey*

Hazafelé eléggé szótlanul telt az út, de nem akartam zaklatni Harry-t. Láttam rajta, hogy elmerült a gondolataiban, nyilván meg kell neki emészteni a történteket.

Otthon én egyből a mosdóba vettem az irányt, mivel a kórházi közeget nem igen találom túl megkapónak, így nem merészkedtem el ott. Szerintem nem voltam bent három percet, de Harry eltűnt. 

- Megszöktél? - incselkedtem

- Igen! - kaptam választ az emeletről

- Előlem?

- Nem, a világ elől!

- Akkor jó. - mentem fel én is utána - Harry! Te mit keresel fényes délben az ágyamban?

- Szarul vagyok!

- Fizikailag?

- Nem egészen.

- Bár tudom, hogy nem vagy lány és hogy most jelen pillanatban nem szerelmi bánat a problémád, de hozzak fagyit?

- Nem, nekem te kellesz. - kapta el a kezemet és rántott le az ágyra

- Ami azt illeti én is jobban érzem magamat vízszintesben!

- Na látod!

- És azt mégis megtudhatnám, hogy meddig akarsz az én ágyamban bujkálni a világ elől?

- Amíg ki nem raksz innen.

- Felőlem elférsz.

- Na jó, valójában holnap a stúdióba kell mennem, szóval muszáj leszek távozni, de akkor is most itt érzem jól magamat. Tudom, hogy neked elmondhatom minden titkomat.

- Mert olyan sok van? - választ nem kaptam, megszólalt a telefonja. Ahogy vette fel, láttam, hogy Louis volt az, de valószínűleg rá is jöttem volna, mert maga a beszélgetés az kellőképpen zavaros volt ahhoz, hogy az ismereteim alapján ezt kikövetkeztessem. - Azt hitték, hogy elraboltak az Ufók?

- Valami olyasmi!

- Király! Ufó sem voltam még!

- De el sem raboltál!

- Ebben van valami.
- Ne keljünk fel maaaa... légyszi-légyszi!
- De akkor főzni sem tudok..
- Nem baj, inkább éhezem!
- Persze, mert én meg majd hagylak éhen halni. Magamat féltem, nem téged. Kicsinálnának a tinilányok. A Directioner Power igen erős...
- Honnan tudod?
- Harry, te ki tudtál engem irtani az életedből, de nekem ez valahogy nem ment, hiszen a vízcsapból is ti folytok.
- Jó, de ez a Directioner Power dolog, ez inkább twitteren elterjedt, te meg törölted magadat. - ez már inkább számonkérésnek hallatszott
- Jah, töröltem magamat, miután unfollow-oltál! - hánytam a szemére
- Ez most komoly?
- Teljes mértékben.
- Lacey... én... nem akartam. - sütötte le a szemét
- De megtetted!
- De biztos véletlen, direkt soha nem csináltam volna.
- Már mindegy, de legalább van 1211 szerencsés rajongód, aki sikítozhatott, amikor bekövetted. Jah, bocs csak 1210...
- Mi van?
- Én nem sikítottam!
- Ezt már nem vágom...
- Töröltem az eredetit, de az nem jelenti azt, hogy nem regisztrálhattam újra.
- És követlek?
- Jah.
- Mi a neved?
- Hülye lennék elmondani. - vigyorogtam pimaszul a képébe
- Naaa, ne csináld már.
- Ott tartottunk, hogy valami kaja kellene. Pizzát ha rendelek megfelel?
- A pizza mindig jöhet. - nevetett
- Te haspók - csikiztem meg - milyet kérsz? - választ már nem kaptam, mert megint Louis hívta. Amíg ők a telefonon lógtak én megrendeltem a pizzát a neten. Ahogy lerakta Harry a telefont, mindjárt kapcsolt, hogy mit ügyködök a gépnél
- Hawaii-t kérek.
- Olyat eszel, amilyet kapsz.- morogtam - Már megrendeltem Neked tonhalasat rendeltem. - mondtam teljes komolysággal
- De tudod, hogy azt utálom.
- Tényleg? Bocsi elfelejtettem! -gúnyolódtam, mire ő duzzogni kezdett - Majd valahogy jóvá teszem.- Mondtam és lényegében az asztaltól elrugaszkodva ráugrottam.
- Azzal akarod jóvátenni, hogy eltöröd a bordáimat?
- Ez is egy opció, elvégre, akkor már a kisebbik gond lesz csak a pizza.
- Imádom a logikádat.
- Te engem imádsz! Nem csak a logikámat.
- Így van!- nyomott egy puszit az arcomra.
- Valaki látná, hogy mi itt mit művelünk...
- Megint nem mosnánk le magunkról az álompár szerepét.
- Mondjuk az mostmár kicsit meredekebb, tekintve a nyilvánosságot.
- Igen, határozottan nem egyszerű az eset.
- Filmezzünk?
- Jó ötlet! - közelebb cuccoltam a laptopot és elkezdtünk válogatni a filmek között. Alig telt el negyed óra Louis előző hívása óta, de megint ő csörgött Harry-re. Kezdett elborulni az agyam, pláne, hogy megint mindenféle zagyvaságot hordtak össze. Valójában nem gondolkoztam, csak kikaptam Harry kezéből a telefont.
- Baszd meg, két éve nem láttam, csak egy fél délutánt szeretnék nyugiban! - szinte kiabáltam, majd mondatom végén kinyomtam a telefont...