*Lacey*
- Baybeyyyyyyyy! - nyomtam egy puszit Niall arcára, ezt szántam bohókás ébresztőnek - Mindjárt Karácsony van!
- Oké! - pislogott egyet, majd mintha mi sem történt volna, aludt tovább. Én is úgy döntöttem, hogy ráérek még lustálkodni, aminek pedig az lett a vége, hogy csak hamar én is visszaaludtam. Mire legközelebb felébredtem Niall már sehol sem volt. Fáradtan nyújtóztam még egyet, a jó meleg paplan nem akart kiengedni a fogságából. De végül elszántam magam és egy rövid kitérő után a mosdóban, lementem én is a földszintre. Nem lepődtem meg, hogy Niall-t a nappaliban találtam.
- Hát te? - kérdeztem, mivel furcsálltam, hogy ahelyett, hogy az ágyban heverészne, a laptoppal az ölében a kanapén ücsörög.
- Nézz ki az ablakon. - mondta kicsit bosszúsan, de szavaiból érződött, hogy nem engem akar bántani. Közelebb sétáltam és kikukucskáltam a függöny mögül. Szerintem mióta élek nem láttam ekkora havat.
- Hát ez?... - csodálkoztam
- Általában az égből hullik! - kuncogott egy kicsit rossz kedve ellenére.
- De nem Angliában!
- De most igen. - mondta inkább szomorkásan
- És akkor szeretnél egy alsógatyás hálóinges hógolyózást? - igyekeztem elbűvölően mosolyogni, bár nembiztos, hogy összejött.
- Még az is megtörténhet, de mindenekelőtt egy Isten verte repülőt szeretnék, ami felszáll, hogy ne kelljen itt töltenem egyedül a karácsonyt.
- Nem mennek a repülők? - komolyodtam el és odaültem mellé, hogy én is lássam, hogy vajon mit írnak a honlapokon.
- Nem! Törölték a járatokat és bizonytalan ideig nem is indítják el őket, - tette le a laptopot a kis asztalra és elindult - mivel még nem tudták letakarítani a kifutópályákat és még a látási viszonyok sem megfelelőek, mert nagyon fújja a havat a szél. - és belevágott egyet ököllel az ajtófélfába - Kérsz teát?
- Igen, szeretnék. - mondtam kicsit megszeppenve. Még nem láttam ilyen dühösnek. Utána indultam és leültem a konyhában egy székre, amíg ő a teát csinálta. - Figyelj, 23.-a van, délutánra volt repülőjegyed, Karácsonyra már úgysem jutsz haza. Nézzük meg a vonatokat, hogy járnak-e rendesen és szépen jössz hozzánk. Ha meg itt ragadtunk a városban, akkor úgyis itt ragadtunk mindannyian és majd ünneplünk együtt. El ne hidd már, hogy majd magadra hagyunk. - azzal ellentmondást nem tűrve felálltam és kimentem a laptopért. Visszaérve letettem a konyhaasztalra és máris a vasúttársaság honlapját böngésztem. - Nagyszerű! A vonatok késnek ugyan, de legalább járnak. Vita eldöntve, nálunk karácsonyozunk!
- Lacey, nem is vitatkoztunk! - nevetett rám - Néha kicsit akaratos vagy, nem?
- Nem kicsit!
- De nem akarok nálatok zavarni!
- Nem fogsz! Sőt kifejezetten örülni fognak neked.
- Köszönöm!
- Ne köszönd! Majd ha túlélted az unokahúgaimat és még mindig lesz kedved, akkor megköszönheted... Máshogy! - kacsintottam és ez a szó maga volt a tömény ígéret. Közelebb lépett, megfogta a kezem és felállított a székről.
- Hogyan is? - csókolt meg szenvedélyesen
- Valahogy így. - válaszoltam pimaszul, miután elengedett. Ajkaival finoman közelített a fülem tövéhez és egy halvány puszit nyomott oda, majd mivel ennek hatására félrebillentettem a fejemet, zöld utat nyert a nyakamhoz. Finoman haladt le a vállam felé az apró csókokkal, s közben a baloldalamon siklatta végig a kezét.
- Vagy valahogy így? - búgta mély hangján. Már épp kezdtem darabokra esni és elveszteni a józan eszem, de a teafőző sípolása megmentett. A hang hatására Niall kiesett a ritmusból és én is visszaszálltam a földre. Gyors összedobta a teát.
- Akkor mi lenne, ha te felhívnád a szüleidet, meg én is az enyémeket, hogy mindenki tudjon róla, hogy mi a helyzet? - kérdeztem
- Persze, csak előtt még van egy kis dolgunk!
- Mi? - ahogy kimondtam, már fejjel lefelé csüngtem a vállán. - Mit csinálsz? - visítottam, amikor a bejárati ajtó felé vette az irányt - Azonnal tegyél le! - dörömböltem ökleimmel a hátán
- Csatázni akartál! - és azzal kilökött a hóba. Szaladtunk két kört az udvaron, majd nagyon gyorsan beiszkoltam a házba, hiszen majd meg fagytam.
- Na jó, én forszíroztam a hócsatát, úgyhogy nem torlom meg, de mostmár tényleg telefonáljunk és készülődjünk, mert még haza is kell mennem egy-két cuccért a vonat indulás előtt.
- Nem tusolunk le előtte jó forró vízben? - puszilta meg hátulról a nyakamat.
- Kizárt! - vontam ki magam öleléséből és kacagva felszaladtam az emeletre.
- Ünneprontó! - kiabált utánam, de ő is nevetett
***
- Apa!
- Szia Picikém! - öleltük meg egymást, mintha ezer éve nem találkoztunk volna, pedig épen két hete jártam utoljára itthon - Áh, és Niall! - fordult felé
- Örvendek! - ráztak kezet, majd megindultunk az állomás parkolója felé, ahol apa fekete Nissan-ja állt.
- Na és hogy telt az utatok? - érdeklődött apa
- Szerencsére volt fűtés a vonaton - nevetett Niall - Így nem fagytunk meg, amíg két és fél órán át Haslemere határában vesztegeltünk.
- És szerencsére volt társaságom, így nem untam halálra magamat. - tettem hozzá - Anyával mi zu?
- Szerintem épp sütit süt. Tudod milyen, amikor vendéget vár - nevetett. - De örülök neki, hogy lazít egy kicsit. Agyon hajszolja magát, de rám egy Istennek sem hallgat. Túl sok ügye van egyszerre. Mióta nem laksz itthon, még több energiát szentel a munkának és én tényleg aggódom.
- Majd én beszélek vele - mosolyogtam biztatóan apára. - Amúgy meg Niall jó vendége lesz, belé lehet pakolni a kaját - nevettem és előre nyúlva megpaskoltam a pociját.
- Helyes! Nem is szeretjük, ha valaki kéreti magát - bólintott kedvesen Niall felé. - Áhh, ez a nagy hó - bosszankodott - nem elég, hogy nehezen járható az út, de ráadásul alig látok valamit. Niall, neked van jogosítványod?
- Nem uram, még nincs. Néhány leckét már vettem, de a munka mellett még nem volt időm végig csinálni.
- Akkor nem kell megfenyegesselek, hogy Lacey mellett rendesen vezess - nevetett.
- Apa! - forgattam meg a szemeime, s ezt a középső visszapillantóból ő is látta.
- Kislányom, lányos apa vagyok, természetes, hogy halálra aggódom magam. Tudod milyen borzalmas már maga a gondolat is, hogy egyedül élsz abban a nagy városban?
- Ne aggódj apa! Mióta kibékültem Harry-vel és összehaverkodtam a többiekkel, azóta nem sokat voltam egyedül és vigyáznak rám.
- Mindig is tudtam én, hogy Harry jó gyerek! - Ez a mondata nem igazán tetszett, mivel nem szeretném, hogy Niall azt érezze, hogy nem tud megfelelni a szüleimnek vagy hogy Harry-hez hasonlítgassák.
- Auh, apa... azt hiszem igen nagyot csalódnál, ha mindent tudnál! - kacagtam
- Lehet jobb, hogy nem tudom - nevetett ő is.
***
- Szia Anya! - ölelgettem meg, ahogy beléptünk
- De jó, hogy ideértetek. Gyertek beljebb! Átfagytatok? Szia Niall. - ölelte meg gyorsan, röviden
- Mi is örülünk, hogy hazaértünk, de nem kell túlspilázni a dolgokat anya!
- Na jó, de ennétek valamit legalább?
- Hát, ettünk mielőtt elindultunk, de az már elég régen volt, lehet férne belénk egy kis kaja. - ezzel a mondattal igencsak boldoggá tettem , így máris a konyha felé vette az irányt, hogy készítsen valami harapnivalót.
- Szerintem addig mi felvisszük a cuccainkat. - mondtam
- Anyád húzott Niall-nek friss ágyneműt a vendégszobában.
- Ugye ezt most viccnek szántad? - fordultam apa felé hitetlenkedve.
- Igen! - kacagott a saját ócska poénján
- Hát ez lenne az. - léptem be a szobámba, ahol minden ugyan úgy volt, ahogy hagytam, kivéve, hogy anya bent járt takarítani, bár erre csak abból jöttem rá, hogy nem áll kéthetes por mindenhol.
- Szép, a stílusa olyan, mint a londoni lakásodé. Egyszerű, de mutatós. Te figyelj, apukád mindig ilyen kis humoros? - kérdezte, de kedvesen
- Ahh.. igen. Jobb, ha hozzászoksz. Belé nem a vicces fajta angol humor szorult, hanem az a fajta, amit senki nem ért. - Hozzá fogtam kiüríteni egy polcot a szekrényemben Niall cuccainak. - Amúgy a mosdó pont szemben van a szobámmal, ha gondolod.
- Na az lehet jól jönne - ment ki az ajtón. Hamar visszatért, én még mindig a cuccainkat pakolásztam. - Te a táskámban kotorászol? - kapta el hátulról a derekamat - Még jó, hogy a karácsonyi ajándékodat nem oda raktam. - puszilt bele a nyakamba.
- Te kis furmányos! - kacagtam és közben szembe fordultam vele - De nincs mitől tartanod, kicsi koromban is mindig győztem kivárni és soha nem kutakodtam.
- Helyes! Amúgy a másik két ajtó a folyosón mi? Ha véletlenül eltévedek éjszaka, akkor a szüleidhez rontok be?
- Nem, a szüleim szobája szerencsére jó messze van, a földszinten a másik oldalon - kacsintottam, majd finoman az ajkába haraptam.
- Öhm... krákogott - Ha nem akarod, hogy most azonnal leteperjelek, akkor ezt abbahagyod.
- Na jó, akkor térjünk vissza. Szóval a fürdő mellett a vendégszoba van. Az én szobám mellett pedig a birodalmam másik fele - azzal odaléptem a nagy tolóajtóhoz, egy egyszerű mozdulattal elhúztam és máris félig egybe volt nyitva a két helyiség. Míg a hálóban világos krémszínűek a falak, addig a másik szobában három élénk zöld és egy citromsárga. A hálószobámban éppen, csak a franciaágy, két éjjeli szekrény és a szekrénysor kapott helyet, de a másikban van az én kis életem. Az a helyiség valamivel nagyobb is. Itt kapott helyet az íróasztalom, a könyvespolc, egy kényelmes fotel, néhány polc a mütyürkéimnek, valamint az én kis pihenősarkom. Saját magam által készített díszpárnák vannak bedobálva a sarokba és mellé van készítve egy meleg pléd. Szerettem ebben a sarokban leheveredni a laptopommal és filmezni, ezért megesett egy párszor, hogy egész éjszakákat aludtam át itt.
- Nahát Lace, ez teljesen más... - csodálkozott Niall
- Pedig ez is én vagyok. - kuncogtam - Tudod, a londoni lakást még nem volt időm ennyire belakni. - Niall beljebb merészkedett és nézelődni kezdett, majd megakadt a szeme az íróasztalon.
- Nahát, ezeket most tetted ki? - és, ha lehet, most még jobban csodálkozott, mint az előbb. Kezébe vette a két képet, hogy közelebbről is szemügyre vehesse. Az egyiken én voltam Harry-vel, még anya készítette a végzős bál estéjén. A másik pedig a bandáról készült.
- Nem, azok közel két éve ott porosodnak. Hihetetlen mi, hogy én mennyi ideje őrizgetek egy képet rólad az asztalomon, holott te még a létezésemről sem tudtál?
- Az! - bólogatott
- Mostmár jobb, ha lemegyünk, mert a végén még azt hiszik, hogy megrontasz idefent. - röhögtem. Nyomtam neki egy puszit, majd magammal húztam a lépcső felé.
Először is, köszönöm mindenkinek, aki eddig kitartott Lacey-vel, Harry-vel, Niall-lal és Lou-val, na meg persze legfőképpen velem. Remélem a továbbiakban is számíthatok rátok. :)
Amint azt ti is láttátok, egy kicsit megújult a kinézet, a fejlécért köszönet Bius drágámnak. <3 Az előző kinézet eléggé kezdetleges volt és végre rászántam magamat, hogy egy kicsit javítsak rajta.
Kérlek komizzatok, hogy hogy tetszik a blog, a sztori, meg úgy általában :) Mivel közületek is sokan írnak blogot, így tudjátok, hogy az mindig jól esik és nagy inspirációt ad.
És ha van egy kis időtök, akkor nézzetek be ide is: http://onedirectiongivemelove.blogspot.hu/ Az utolsó fejezetben, már Harry is benne van és nagyon szeretném, ha lennének olvasói ennek a blogomnak is :)
Pusszantok mindenkit és még egyszer nagy köszönet mindenért :)
xx, Ági
