2013. június 3., hétfő

Sötét múlt

*Lacey*

Kétségbeesésemből egy erős kéz ragadott ki. Szó szerint. Valaki a vállaimnál fogva hátra rántott. Kinyitottam a szememet, de csak a villódzó fényeket és néhány alakot láttam szorosan magam körül. 

- Cssssss! Nyugodj meg! Hallod! Csss… Itt vagyunk – csitított Niall, miközben körbefordítva szorosan magához húzott. Ekkor vettem észre, hogy nem hogy még mindig remegek, de még mindig sikítok is. Megköszörültem a torkom, majd a kézfejemmel letöröltem a szememből a könnyeket. – Adj egy percet, oké? – kérdezte és válaszra várva, egy kicsit eltolt magától. Ott állt mellettünk a másik két lány is. Felnéztem, először őket vettem észre és a kétségbeesett tekintetüket, majd arra néztem én is, ahova ők. Liam és Zayn hátrafogták Chuck kezét, aki még mindig vergődött. Louis pedig Harry-t húzta hátrafelé a vállánál fogva, aki ordított. Mire ezt felfogtam, Niall két hosszú lépéssel ott termett előttük és csak azt láttam, hogy lendül az ökle. Harry is ugrott, de ezúttal már, hogy lefogja Niall-t. 

A zene leállt, mindenki minket nézett. Persze, amikor szükség lett volna rájuk, akkor senki nem figyelt.

- Engedj el. Ez járt neki, de mostmár vissza akarok menni Lacey-hez – a beállt csendben tisztán hallatszott Niall hangja. Újabb két lépéssel megint nálam termett és én az arcom a vállába fúrtam.

- Menjünk ki, oké? – kértem, mert úgy éreztem, ha ott kell maradnom, megfulladok. Bólintott, majd el is indultunk.

- Lacey, ki ez az állat? – kérdezte, amikor kiléptünk.

- Tudod, hogy tizenhétévesen belekeveredtem egy elég rossz bandába. – bólintott egyet – Ő is közéjük való, de nem annyira ismerem, mert csak egyszer az utolsó estén találkoztunk és… - itt elharaptam a mondani valómat, túl friss volt még, nem tudtam még értelmesen gondolkozni. – Hol vannak a többiek, menjünk már hazafele.

- Lacey, fel kell jelenteni ezt a mocskot. 

- Fölösleges. 

- Mi az hogy fölösleges, az ilyennek a börtönben a helye – hadarta kissé emelt hangon.

- Ott lenne, de ennyiért nem fogják lecsukni. Csak fölösleges hercehurca.

- Honnan veszed?

- Emlékszel a szüleim foglalkozására? Jogászcsaládból származom, már esti mese gyanánt is ilyenekről hallottam. 

- Biztos vagy benne, hogy nem akarod feljelenteni? Jól átgondoltad?

- Igen! – Rosszallóan megcsóválta a fejét, de közelhúzott és átölelt. 

- Ahogy akarod. 

Nem sokáig álltunk ott csendben, amikor a srácok lökdösődve jöttek kifele az ajtón, egy ürge, valószínűleg a tulaj, pedig szorosan a nyomukban volt, hogy kiterelje őket. Az spanyolul mondta a magáét, de én egy kukkot nem értettem belőle és valószínűleg a srácok sem. Zayn és Liam még mindig Chuck kezét fogta hátra, Louis pedig átvetette a kezét Harry vállán, hogy ne túl egyértelműen, de azért még mindig kontroll alatt tartsa.

- Hívtátok már a rendőrséget? – szegezte Harry Niall-nek a kérdést, Chuck pedig hirtelen rángatózni kezdett a fiúk szorításában. Danielle és Perrie még csak ekkor jöttek ki, ahogy szabad lett az út az ajtóban.

- Nem akarja. – elég halkan mondta, de így is meghallotta Chuck

- Tudtam én, hogy jó kislány vagy és nem tudsz nekem ellenállni, élvezted igaz és már bánod, hogy akkor leléptél, mert… - Louis megpördült és visszakézből olyan taslit gyújtott le neki, hogy a csattanásra összerezzentem. Harry-nek pedig, mintha egy halvány mosoly futott át volna az arcán. 

- Srácok, engedjétek el, fogjunk taxit és húzzunk haza, majd pedig még azt is felejtsük el, hogy valaha láttuk… - motyogtam. Az önelégült vigyortól, ami szétterült Chuck arcán, egyszerűen hányhatnékom volt. A srácok megfordították, majd ahogy elengedték, löktek rajta egyet és ordibálni kezdtek mindannyian. A kretén nem sietett, hogy lelépjen, nyugodtan fordult az ajtó felé, majd mielőtt újra belépett volna a szórakozóhelyre, még hátraszólt.

- Egyszer még megtalállak, te kis ribanc. – Ezzel, már belül is termett. Láttam, hogy egyszerre rándulnak meg a srácok arcizmai, és hogy szívük szerint levernék a szemetet, de tudták, hogy nem igazán kellene balhézniuk.

- Menjünk. – mondtam és elindultam a taxik felé, amik a csúcsforgalom után, már az út szélén parkolva vártak utasokra. 

Visszavitettük magunkat a szállodába, az utunk szótlanul telt. Egyszerre parkolt le a két taxi, majd a hallban újra szétváltunk, hisz sokan voltunk, így két lifttel mentünk fel. Bár a levegőben ott lógtak a kérdések, hogy ki volt ez, és mit akart, és honnan ismerem, és hogy került ide, de tapintatosak voltak és senki nem tette fel őket.

A szobába belépve egyből a fürdő felé indultam és becsuktam magam mögött az ajtót, hogy egy kicsit egyedül lehessek, ami ugyan nem volt fair dolog Niall-al szemben, de még össze kellett szednem magam, mielőtt beszélni kezdek. 

Lemostam a sminkemet és fogat mostam, majd beálltam a zuhany alá. A forró víz szinte égette a testem, de nem érdekelt, jól esett. Lehunytam a szememet és kizártam a külvilágot. Ahogy behúztam a zuhanykabin ajtaját, már csak én maradtam. Az időérzékem elszállt, egyszer észbe kaptam, gyors besamponoztam a hajam, meg lemostam tusfürdővel a testem, majd megtörölköztem. A köntöst magamra tekertem és felkészültem Niall rosszalló tekintetére, amiért otthagytam kétségek közt. De nem az fogadott, mint amire vártam. A tekintetéből nemhogy rosszallás sugárzott, de annyira lágy volt, hogy ahogy kiléptem és először a szemébe néztem, megtorpantam és csak álltam ott szavak és tettek nélkül, mégis jóleső érzés járta át a lelkem. Egy kis ideig, én csak álltam ott, ő ült az ágy végén és nem szakadt el a tekintetünk. Majd felállt, odajött és megölelt.

- Letusolok én is, mindjárt jövök. 

Bólintottam, azzal ő becsukta maga mögött a fürdő ajtaját. Kellett egy szusszanásnyi szünet, mire újra észhez tértem. A szekrényből elő ástam egy franciabugyit és egy atlétát. Majd megtöröltem a hajamat. Ültem az ágy szélén, a függönyt nem húztuk be az erkélyajtónál, úgyhogy miközben keféltem ki a csomókat a hajamból, láttam, ahogy a hold ezüstös fénye, megtörik a tenger koromfekete felületén. Még éppen fontam a hajam, mert nem volt kedvem megszárítani, amikor Niall kilépet a fürdőből. Csak egy kisebb törölköző volt hanyagul a dereka köré fogva, majd ő is a szekrényhez ment és elővett egy boxert magának. Vizes haját megdörzsölte a törölközővel, majd azt az egyik szék karfájára terítette és bemászott mögém az ágyba. Én még rátekertem a gumit a hajam végére, azután pedig felé fordultam. Mosolyogva felemelte a takaró felém eső csücskét én pedig örömmel vetettem magam a karjaiba. 

Ahogy a hátán feküdt, én oldalasan rásimultam. Fejem a vállán pihentettem, a bal kezem és bal lábam pedig átvetettem rajta. Bal tenyerét előbb a hátamon pihentette, majd egyik ujját lassan, lomhán kezdte húzogatni fel és le a hátam közepénél a gerincem egy kis szakaszán. Egyéb esetben ez izgató lett volna számomra, de most sokkal inkább megnyugtató volt. A fogkrém mentájától hűvös lehelete végigsiklott a homlokomon, majd meleg, puha ajkaival egy puszit nyomott rá. Sírni lett volna kedvem, de valahogy most nem úgy fájtak a dolgok. Még mindig meg voltam ijedve egy kicsit, de ez most nem számított. Egyszerűen csak túl sok volt abból a napból. A hátamon a kezét megpihentette, viszont a jobb karját az enyémre fektette és a vállamat kezdte simogatni. Újabb puszit nyomott, ezúttal a vizes hajamra. Nem kérdezett, pont, mint amikor legelőször közelebb kerültünk egymáshoz. Akkor sem kérdezett egy árva szót sem, csak ott volt.

Viszont bennem motoszkált az érzés, hogy beszélnem kell, így egy nagy sóhaj után összeszedtem magam.

- Azt hiszem a bár előtt belekezdtem valamibe, amit nem fejeztem be utána. – Még mindig nem szólt. Felemeltem a fejem és a bevilágító hold fényénél újra találkozott a tekintetünk. – Szóval ezt a férget, Chuck-ot, akkor ismertem meg miután elköltöztünk és az új suliban a rosszbandába keveredtem. Konkrétan azon az éjjelen, amikor úgy döntöttem, hogy nem vagyok hajlandó velük többet bandázni. Akkor este bulizni készültünk. Anyáék engedtek, úgy tudták, hogy az osztálytársaimmal vagyok, ami részben igaz is volt és azt hitték, hogy rendes gyerekek. Ez viszont egy cseppet sem volt igaz. – Keserűen vigyorodtam el. – Igazából, talán hamarabb rá kellett volna jönnöm, hogy sokáig nem húzhatom, úgy hogy ők mindenféle szereket használnak, én meg nem. Alkoholt ugyan ittam, de soha nem annyit, hogy totál elveszítsem az önkontrollt és mást is belém tudjanak diktálni. De annak ellenére, hogy tudtam, hogy milyenek, szerintem nálam ez lett volna a tini lázadás, hogy mégis velük lógtam. Akkor este egy pubba beszéltük meg a találkozót. A csajokkal együtt érkeztünk. Ők voltak az osztálytársaim. Egy páran már ott voltak, nem ismertem mindenkit. Meg egy páran még utánunk jöttek. Addigra már a társaság felét nem ismertem. De hamar átláttam a szálakat. Konkrétan a fiúk vödörszámra hordták az asztalhoz a piát és a lányok igen hamar becsiccsentettek. A nem lázadó énem, ekkor adta le az első vészjelzést, odafigyeltem és míg a többiek vedeltek, én észnél maradtam. Már akkor is feltűnt, hogy Chuck-ra rá vannak akadva a csajok, és valószínűnek tartom, hogy addigra már mind megvolt neki a társaságból. Viszont ő szart rájuk akkor este és egy óvatlan pillanatban, áttelepedet mellém. Mostmár így utólag tudom, hogy valószínűleg pont ez hívta fel magamra a figyelmet, hogy nem áztam el és nem mentem át alpáriba, mint a többi lány, na meg hogy én nem olvadtam el tőle és gondolom kihívást látott bennem, bár én fiú fejjel nem tudok gondolkozni. – Bólintott egyet. – Aztán előkerült az asztalnál a füves cigi. Kint voltunk a kerthelyiségben, a kutyát nem érdekelte, hogy mit csinálunk. A cigi körbejárt, én visszautasítottam. Volt egy két srác, aki beszólogatott, de ez még nem hatott volna meg, mert ilyen előtte is volt. Viszont a csajok, annyira elvoltak ázva, meg annyira imponálni akartak a fiúknak, hogy ők is elkezdtek piszkálni. Még ettől sem mentem volna falnak, csak Chuck, aki addigra már mellettem ült, hozzáfogott undorító kéjes hangon fűzni a fejemet. Közölte velem, hogy van nála erősebb is, ha arra vágyom. Vagy ha úgy gondolom, akkor majd ő segít más módon ellazulni nekem, meg ilyenek. Egy darabig tűrtem, majd szerencsémre az egyik lány úgy döntött, hogy meglátogatja a mosdót, én pedig kihasználva, hogy a lányok párban járnak és így nem feltűnő, felkaptam a táskám és csatlakoztam hozzá. Megvártam, amíg ő bezárja magát a fülkébe, majd nagyon gyorsan kiiszkoltam a helyről. Áldottam az eszem, amiért az a fajta vagyok, aki nem hajlandó kényelmetlen magassarkúban illegetni magát senki kedvéért, így gyorsan tudtam szedni a lábamat. Két utcával arrébbi címre hívtam egy taxit, mert nem akartam a pub előtt várni, nehogy valaki meglásson és esetleg ne tudjak ilyen könnyen meglépni. Hazavitettem magam és az utána levő hétfőtől a legdrasztikusabb megoldást választottam, mert nem hogy magyarázkodni nem voltam hajlandó, de egy szót sem szóltam hozzájuk. Akkor ismerkedtem jobban össze Gary-vel, de ezt a sztorit meg már ismered. – Megint bólintott, nekem pedig eddig tartott, amíg nyugodt hangon, összeszedetten tudtam beszélni. – Ma este pedig, ahogy beálltam a pulthoz, hogy vegyek egy vizet, megszólított. Nem ismertem fel egyből a hangját, de ugye azt tudtam, hogy nem közületek valaki az. Amikor megláttam majdnem rosszul lettem, de úgy gondoltam, hogy veletek vagyok, ti az én oldalamon álltok, nem úgy, mint a régi társaság, és nagy baj nem lehet. Nem akartam táncolni vele, de ti ezt nem vettétek észre. – Szólásra nyitotta a száját, de én gyorsabban beszéltem és nem hagytam, hogy közbe szóljon. – De úgy voltam vele, hogy abból, hogy tisztes karnyújtásnyi távolságban táncolunk egyet, még nagy baj nem lehet. És hogy utána majd szépen visszamegyek hozzátok. Csakhogy ő szinte azonnal megragadott és olyanokat mondott, hogy én még tartozom neki egy menettel, meg egy mocskos ribanc vagyok és hogy biztos mind az ötötökkel kefélek és… - szaggatottan sóhajtottam egy nagyot. – És akárhogy kiabáltam meg rángatóztam, nem vett észre senki és féltem, hogy… nagyon féltem, hogy… - A szemem megtelt könnyel, az utolsó szavaimat fájón nyeltem le. Bele akartam újra kezdeni, hogy befejezzem a mondatot, de megint csak egy reszketős sóhajtásra futotta.

- Csss… tudom, hogy mitől féltél. – Az ő hangja is elgyötört volt és erősebben szorított, mint eddig. – Kérlek, ne haragudj.

- Miért? – nyögtem ki.

- Amiért nem vettem észre, hogy nincs minden rendben.

- Ugyan, nehogy magad kezd okolni, ez annyi mindenen múlott. Sötét volt, ittunk, nem ismersz olyan régóta, hogy egy pillantásomból tudd, hogy valami nem stimmel és talán nem is voltam én sem egyértelmű. Itt tényleg nincs más, csak az a szemét, akit okolni lehet. Amúgy hogy kerültetek oda, nekem teljesen kiesett, csak arra tértem észhez, hogy elrántottál és utána beszéltél hozzám? 

- Arra jutottunk, hogy nem azért mentünk oda, hogy az asztalnál üljünk és elindultunk, hogy körbenézzünk és ahogy megláttunk oda akartunk menni és akkor vettük észre, hogy nincs minden rendben. Olyan volt, mintha ezer éve ezt csinálnánk együtt. Fura hogy két és fél év alatt már mennyire összeszoktunk. Zayn és Liam, őt kapták el, hogy lefogják, én téged rántottalak el, Harry bemosott neki egyet, Louis meg Harry-t kapta el, még mielőtt nagyon begőzöl és meg is öli. De legalább a képe ki lesz neki cifrázva. Harry garantáltan hagyott rajta egy monoklit, én azt hiszem betörtem az orrát… - egy kisfiús csibészmosoly futott át az arcán. Én meg közbeszóltam:

- És azt hiszem Louis tenyerének nyoma is be fog hurkásodni a képén. – Mire végig mondtam, már én is vigyorogtam.

- Amúgy hogy került ő ide?

- Én is ezt a kérdést szegeztem neki a pultnál. És a zenekarban játszik, ami aznap este zenélt, de hogy konkrétan Kubába hogy került, hát lövésem sincs. 

- Nem baj, remélhetőleg itt marad élete végéig és nem keresztezi többé a sorsunkat. 

- Szerintem beszélnem kellene Harry-vel is. Ezt a sztorit ő sem ismeri és méltán vár magyarázatot. Persze a többiek is, de nem fogok ma este mindenkit végig kopogtatni. Viszont Harry-vel tényleg beszélnem kellene.

- Oké. Louis-nak mondd meg, hogy jöjjön át. Vagy menjek én és küldjem Harry-t?

- Nem, majd én megyek. – Nyomtam egy puszit neki és kimásztam az ágyból.

Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót és megfordultam a srácok szobájának irányába, majdnem beleütköztem egy csupasz mellkasba.

- Szia, Louis!

- Szia! – vigyorgott rám

- Hát te?

- Zayn-hez tartok.

- Harry? Alszik már?

- Nem. Bent van a szobában.

- Hogy van?

- Kivan. De azt hiszem, hogy örülni fog neked. – bólintottam egyet.

- Niall azt mondta, hogy nézz be hozzá.

- Oké. – Már majdnem elindultam, de visszatorpantam.

- Louis?

- Igen?

- Köszönöm!

- Mit?

- Azt hiszem a tenyered nyomát egy darabig magán fogja hordozni az a szemét. És ha őszinte akarok lenni, akkor ezt pont tőled nem vártam. 

- Ugyan már. Egyrészről bárkiért megtettem volna. Amúgy meg nem utállak én téged annyira, mint ahogy te azt hiszed. – Egy halvány mosoly futott át az arcomon. – Na gyere – tárta ki a karját és megölelt. Úgy éreztem, hogy ez volt az első igazán őszinte gesztusunk egymás felé.