Is it too late to...?

*Lacey*

...

-Te amúgy én nem erre lakok!
- Tudom!
- Akkor?
- Van egy kis meglepetésem.  - vigyorgott a képembe ...

- Ahan... Nem nagyon vagyok meglepődős kedvemben. Elég fárasztó volt ez a nap...
- Ne csináld már, jó lesz!
- És elárulod, hogy mi az?
- Eszem ágában sincs.
- Miért is érzem úgy, hogy hiába faggatóznék úgysem mondod meg... - emeltem égnek a tekintetemet - Legalább azt mondd meg, hogy messzire megyünk?
- Annyira nem. 
- Király, szóval nem megyünk az Antarktiszig?
- Nem! Sőt még azt is megígérhetem, hogy a városon belül maradunk.
- Azért London is elég nagy!

Nem sikerült kiszedni belőle az úticélunkat. A kocsikázás alatt még kitárgyaltuk a csoporttársaimat, megemlítettem, hogy Jenny szíves örömest landolna az ágyában, de ő csak kacagott. Meséltem a srácokról is, és hát nem lepődött meg, hogy megint köztük találtam meg a helyemet.

Szerintem beletelt egy órába is, mire végre leparkoltunk. És amikor megláttam, hogy mi van előttünk, egyszerre fogott el izgalom, öröm, rettegés és nagyjából mindenféle érzés, ami csak lehet.

- Harry, mit akarunk mi itt?

- Szerinted mit lehet itt csinálni?

- Van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem vizibicklizni.

- Egész jól látod a helyzetet. - nevetett

- De ez egy tetováló szalon?! - szaladt feljebb a hangom vagy két oktávot és nem tudtam, hogy kérdeztem, vagy felkiáltottam

- Még jobban látod a helyzetet.

- De én ezt nem merem!

- Ugyanmár Lacey. Tudom, hogy régóta tetszik és te is szeretnéd, de ha én nem cipellek el ide, akkor te az életben nem szánod rá magadat.

- De félek!

- Én is féltem, amikor először itt voltam, de majd fogom a kezedet. - mély levegőt vettem

- Essünk túl rajta. - szálltam ki a kocsiból

- Tudtam, tudtam, tudtam... - ugrott a nyakamba - De várj, nem csak egy szimpla tetoválás miatt hoztalak ide.

- Hanem? Meg is nyúznak?

- Nem! Nem kell beszarni. 

- Könnyen beszélsz, neked már van 8.

- Hallgass végig! Arra gondoltam, hogy csináltassunk egyformát. Mert biztos tudod, azt is, hogy mind kötődik valamihez, valakihez és én szeretnék egyet rólad is, vagyis veled. Szóval, mit szólnál, ha azt íratnánk fel, hogy "Friends are the siblings God forgot to give us!" /A barátok testvérek, akiket Isten elfelejtett nekünk adni!/

- Ez tetszik! De hova?

- Te hova szeretnéd?

- Nem tudom. Nem volna előnyös, ha túlzottan feltűnő lenne, mert azt lehet nem néznék jó szemmel a munkában.

- De hosszú az egyenruhátok, nem?

- Télen! De reményeim szerint megérem a nyarat a szakmában. 

- Akkor majd Kevin mutat képeket és kitalálod, hogy hova legyen. 

Bementünk, én úgy szorítottam Harry kezét, hogy csoda, hogy nem lilult be, a lábam remegett. De legalább bent barátságos látvány fogadott, nem az a zord, lepukkant hely volt. Kevin is teljesen kedves és megértő volt, nem volt kiakadva, amiért én pánikolok. Valószínűleg nem én voltam az első vendég, aki meg van ijedve. 

A képek közül, amelyiken a tetoválásokat nézegettem, egy nagyon megtetszett, a lábfejen volt és úgy döntöttem, hogy nekem oda kell, csak nyilván a saját feliratunk. Harry-nek is tetszett, úgyhogy egy helyre kerültek a tetoválások, csak nekem a jobb lábamra, neki pedig a balra.

Túl, akartam lenni, így velem kezdtünk. Leültünk egy nagy kényelmes kanapéra, én a lábamat feltettem egy ilyen kipárnázott kisasztal szerűségre, és szorongattam Harry kezét. Nem mondom, hogy nem fájt, de nem volt elviselhetetlen, csak egy kicsit rosszabb, mint pl. az epilátor . Nem vinnyogtam, nem sikítoztam, inkább csendben szenvedtem. De igencsak gyorsan lezsibbadt az egész lábfejem, szóval utána már még beszélgetni is volt erőm, anélkül, hogy tartottam volna attól, hogy ha kinyitom a számat, akkor kiszakad belőlem egy sikítás.

Gyorsan meg voltunk, a kettőhöz együtt nem kellett két óra hossza. A végén nem győzött minket agyondicsérni Kevin, hogy bárcsak minden vendége ilyen volna, mint mi ketten. 

Megkönnyebbülve sétáltam ki a szalonból, így hogy mostmár túl voltam rajta.

- Holnap mikorra mész suliba?

- Megint 10-re.

- Aludj nálam.

- Annak nem lesz jó vége ha teljesen összenövünk. Nekem iskolába kell menni, neked pedig dolgozni.

- Nekem nem kell holnap bemennem. Te reggel hazatudsz még menni suli előtt elkészülni. Nem leszel egyedül, ha valami bajod lesz a tetkótól. És legalább tudni fogod, hogy hol lakok.

- Bajom lehet tőle? - rémültem meg

- Teszem azt, begyulladhat, attól meg lázas lehetsz.

- Mi van?

- Na jó, amúgy kicsi az esélye.

- Mindegy nem vitatkozom. Nálad alszom.

- Helyes. 

- Mellesleg, ha már itt tartunk... - belekotortam a táskámba, elővettem a kulcsaimat és az egyiket lehúztam a karikáról. - Ez a lakásom pót kulcsa. Nálad jó helyen lesz, meg esetleg neked is jól jöhet még, ha menekülsz a rajongók elől.

- Neked muszáj  mindig lelőnöd a poént?

- Miért? - belekotort a zsebébe

- Én is másoltattam neked. A másik Louis-nál van, de én is úgy gondoltam, hogy jobb lesz, ha lesz nálad is. 
- Hát, köszönöm! - nevettem én is azon, hogy hogy a francba tudunk ilyen sokszor ugyanarra gondolni. - Amúgy mi lesz a ma esti program, ha már egyszer felcsábítottál magadhoz? - kérdeztem kis csalafintasággal a hangomban
- Először is főzök neked vacsorát, amiért ilyen hősies voltál. Utána mondjuk nézhetünk filmet. A többit meg majd még meglátjuk. - mondta olyan hangsúllyal, mint ahogy én beszéltem az előbb.
- Te kis perverz! - feddtem meg játékosan, mire nagy szemöldökhúzogatásba kezdett
- Csak tudnád mennyire! 
Harry-hez az út már alig tartott fél órát.  Kaptam egy pólót és én meg is fürödtem, amíg ő hozzáfogott a vacsora elkészítésének. Valójában ezen az estén már ezen az estén semmi érdekes nem történ. Beszélgettünk, nevettünk, filmeztünk és bealudtunk. Szeretek vele aludni, mert ő is szeret hozzábújni a másikhoz és nem mocorog sokat álmában.

***

Reggel arra ébredtem, hogy valaki berontott a szobába, úgy hogy közben azt ordította, hogy "Jó reggelt cicamica." Hirtelen jött meglepettségem után rögtön rájöttem, hogy ez nem nekem szól, hanem Harry-nek, aki még nagyban a nyálát csorgatja a hajamba álmában. Én nyilván megismertem Louis-t és neki is igen hamar összeállhatott a kép, meg ugyebár már látott is. Egyszóval ciki volt a helyzet, de Lou rögtön kifordult az ajtón. Kintről röhögést hallottam, majd Niall dugta be a fejét, hogy jó reggelt kívánjon. 
- Harry! - kezdtem ébresztgetni
- Mi van? - nyöszörögte
- Itt van Louis, meg Niall is.
- Gyertek be! - kiabálta, de a szemét még mindig nem nyitotta ki. A srácok elkezdtek betódulni az ajtón, így mostmár tudtam, hogy mind a négyen itt vannak, én meg ott feküdtem lényegében Harry alatt, mivel, amikor megébresztettem átvetette rajtam a bal kezét és lábát is. Egyre jobban pirultam el.
- Harry mostmár kelj fel!
- Oké-oké, adta meg magát. - leszállt az ágyról és a négy szempár szinte egyszerre szegeződött a lábán lévő kötésre, de Harry csak rántott egyet a vállán, odasétált a szekrényhez és hozzám vágott egy melegítő gatyát.
- Hány óra van? - Kaptam a fejemhez
- Fél 10 múlt 4 perccel.- nézett Niall az órájára és adta meg a pontos időt
- Basszameg Harry, megmondtam, hogy ennek így nem lesz jó vége! - akadtam ki bár kicsit jogtalanul, mivel én nem ébredtem fel a saját ébresztőmre. Harry le szegte a fejét, szegény mindig a szívére vesz mindent. Összekaptam magamat és már normális hangnemben folytattam. 
- Kimennétek egy kicsit? - fordultam a négy sráchoz. Ők Harry-re néztek megerősítést kérően, bár nem értem, hogy miért. Harry pedig bólintott nekik, így ők kimentek.
- Miért küldted ki őket?
- Héé, attól hogy előtted szaladgálok nyugodtan egyszál bugyiban, azért a haverjaid előtt nem fogok.- kacagtam, majd ki akartam pattani az ágyból, hogy magamra rántsam a melegítőt, de a pattogás csak addig ment, ameddig a jobb lábam földet nem ért. - Aúúúv... - sikkantottam
- Héj, minden oké?- hallatszott be Liam hangja
- Igen! - válaszolt nekik Harry - Fáj? - kérdezte tőlem, de a könnyes szemeim mindenre választ adtak- Maradj ülve.
- És mégis meddig ücsörögjek itt az ágyad szélén? Kibírom!
- De ha segíteni kell valamit, akkor szólj. - belevergődtem a nadrágba, majd visszaengedtük a fiúkat. Megigazítottam az ágyat, majd épp a telefonomért akartam totyogni, amikor Louis meglátta az én kötésemet is. Szabály szerűen undor ült ki a fejére és elrohant. Harry pedig utána. Kérdőn néztem a maradék három srácra, de hirtelen mindenki elkezdte kerülni a tekintetemet és nem úgy festettek, mint akik válaszolni akarnak a még fel nem tett kérdésemre, így annyiban hagytam az ügyet.
- Ha nem bántjátok, akkor most telefonálok egyet... vagyis kettőt.
- Csak nyugodtan. Ki menjünk esetleg? (Liam)
- Nem kell. - mosolyogtam. Gyors fel hívtam Allan-t, hogy beláthatatlan ideig nem megyek /mivel kétlem, hogy cipőt húzni tudnék/, meg beszóltam az állomásra is, hogy szerda délután mégsem megyek, mivel jó eséllyel egy nap alatt nem fog csoda történni. 
- Hol dolgozol? - érdeklődött Liam
- Ez még csak ilyen gyakorlat szerű, vagy önkéntes munka, vagy nem is tudom. De amúgy mentőzök. 
- Szóval egy hétköznapi hőst üdvözölhetünk köreinkben?
- Attól én még messze állok. - pirultam el egy kicsit - Amúgy ugye ezek még nem ölték meg egymást?
- Dehogy - nevetett Liam - Képtelenek lennének rá! Amúgy nem megyünk le mi is?
- Oké- tápászkodtam le az ágyról és kezdtem el kifelé bicegni. Niall és Zayn egyszerre ugrottak a két oldalamra.
- Segítünk!
- Kössz srácok, de nem bénultam le!. - mosolyogtam, aranyos volt, hogy ennyire segíteni akartak. Harry és Lou a nappaliban ültek egymással szemben és nem tűntek éppen puszipajtásoknak.
- Harry van itthon jég?
- Persze, gyere ülj le, hozom! - Leültem én is, meg a többiek is elhelyezkedtek. Harry visszatért egy zacskó jéggel én addig leszedtem a kötést és hát nem a legszebb látvány fogadott, óvatosan fogalmazva is be volt gyulladva az egész tetoválás. A lábamat Harry ölébe löktem, miatta ilyen, akkor csak gondoskodjon rólam. 
- Ha a hercegnő így kívánja! - kacagott, de gonoszan és a kíméletlenül a lábamra nyomta a jeget. Először felsikoltottam, de az nevetésbe fulladt. Majd beállt a kínos csend, amit végül Harry tört meg.
- Nem hiszem, hogy tudjátok, de Lacey süti a legfinomabb palacsintát az egész földkerekségen!
- Na ide figyelj Harry, ki ne találd, hogy én így odaálljak neked palacsintát sütni, mert biztos nem állok veled többet szóba. Majd inkább ha ez az ocsmányság eltűnik a lábamról...
- Ez már nem fog!- kuncogott Zayn
- Értsétek jól! Na szóval, akkor majd szépen át jöttök hozzám és ott sütök nektek palacsintát. Meg egyébként szerintem most sokkal fontosabb dolgunk van!
- Igen? És mi az? - nézett rám furcsán bongyorka
- Szerintem a többiek jogosan várnának tőlünk magyarázatot!
- Ebben van valami!

Így szépen belefogtunk és elmeséltük a mi kis személyes történetünket a többieknek is...