*Lacey*
Tettemet azonnal megbántam, de már nem volt vissza út. Idióta voltam és felindulásból cselekedtem. Harry keze még mindig ugyanúgy állt a levegőben, ahogy én a telefont kitéptem belőle, így óvatosan vissza is csúsztattam azt bele.
- Tudod ezzel most lehet, hogy túl lőttél a célon! - lökte le az ágyba a készüléket. Megadóan hajtottam le a fejemet.
- Igen, ezt én is felfogtam azzal a lendülettel, ahogy kinyomtam a telefont.
- Louis kicsit furcsa meg bolond, de így kell szeretni... vagy legalábbis elfogadni. Nagyon közel állunk egymáshoz, de ha te titokban Directioner-kedsz, akkor ezt biztosan tudod. - villantott egy halvány mosolyt, így egy kicsit megbátorodtam, hogy talán nem is utál annyira az előző tettemért.
- Sokkal többet tudok, mint te azt gondolnád!
- Például?
- De nem tudom, hogy mennyire örülnél a témának...
- Ha valami nem tetszik, akkor szólok.
- Szóval pl. Caroline.
- Mi van vele?
- Én tudom, hogy boldog voltál.
- Ezt sokan tudják...
- De én máshogy tudom...
- Mégis hogy?
- Na jó ezt így nem fogom tudni elmagyarázni. Akkor inkább mondom úgy, hogy majdhogynem biztos vagyok benne, hogy nem január 27-én szakítottatok, amikor nyilvánosságra hoztátok, hanem szerintem 3 nappal előtte! - úgy belefeledkezett a mondatomba, hogy még a szája is kicsit tátva maradt
- Ezt mégis honnan a fenéből tudod, mikor csak a srácok, Caroline és én tudjuk?
- Erről beszéltem. Érzetem, azt nem tudtam, hogy mit, de amikor kiírtad twiterre, akkor már tudtam, hogy ezt érzem. Nem muszáj hogy elhidd, de jobb magyarázat nincs rá.
- Elhiszem, mert emlékszek arra, amikor papád meghalt. Csak nem gondoltam, hogy ez felém is működik. Pláne úgy, hogy előtte másfél évig nem találkoztunk. Mellesleg, ha már itt tartunk. Részvétem mamád miatt. Nagyon megviselt?
- Hozzád csak most jutott el a hír, vagy mi van? Annak már nyáron egy éve volt!
- Nem, csak azóta nem beszéltünk. Otthon voltam, de nem tudtam el menni a temetésre, mert a rajongók rájöttek, hogy otthon vagyok és nem akartam, hogy még oda is kövessenek.
- Tudom, hogy otthon voltál.
- Beszéltél anyával?
- Gondolom arról tudnál. Nem, hanem mivel a temetés pontosan nem arra való, meg amúgyis... nem tudtam beszélni Anne-l és át akartam menni hozzátok, viszont, amikor odaértem megláttam, hogy te a ház előtt bájvigyorogsz a lányokkal, így szépen visszamentem a családomhoz. És rohadt mérges voltam. - nagyot sóhajtott
- Hidd el, ott akartam lenni veled, de rossz ötlet lett volna odamennem.
- Igen, megértem. - hajtottam oda a fejemet a vállára - Nagyon haragszol rám Louis miatt?
- Én nem, de neki biztosan nem zártad magadat a szívébe. De amúgy meg néha tényleg ráfér, hogy valaki jelezze neki, hogy vegyen visszább.
- Jó csak ennek lehet, hogy nem épp nekem kellett volna lenni.
- Ezen már most nem sokat tudsz változtatni.
- Hé, amúgy engem még valami érdekelne. Te hogy a francba találtál meg engem? Megláttál augusztusban?
- Szerintem téged sem sokkal egyszerűbb megtalálni, mint engem. Titkosított lakcím, titkosított telefonszámok ... Az mentett meg, hogy tudtam, hogy ide vágytál világ életedben.
- De mi vitt rá, hogy keress?
- Hiányoztál... aztán egyszercsak beugrott, hogy már október van és hogyha tényleg ide jöttél, akkor a suliban már tudnak rólad. Viszont nem volt egyszerű, vagyis inkább úgy mondom, hogy hogyha nem lenne az ügyintézőnek egy lánya, aki történetesen directioner, akkor végig azt fújta volna, hogy "Nem adhatunk ki a hallgatóinkról adatokat". De egy aláírás és fénykép árán hajlandó volt elvenni a borítékot. De mi volt augusztusban?
- Majdnem összefutottunk a Sturbucks-ban a Trocadero Centernél augusztus elején, akkor voltunk itt házat keresni. De mivel rájöttem, hogy ott éppen mi folyik, így megvártuk míg elmentetek.
- Miért nem jöttél oda?
- Gary rá akart beszélni. De egyébként tudod, hogy sokkal akaratosabb vagyok én annál, előtte másfél évig azt hajtottam magamnak, hogy nem vagyok hajlandó én keresni téged, mikor te vakartál le magadról. Na meg most mentem volna oda, hogy beálljak én is sikítozni, hogy képet meg aláírást akarok? Na azt már nem!
- Jogos, de ezt a Gary gyereket máris bírom. Szimpi, hogy megértette, hogy ragaszkodsz hozzám a körülmények ellenére is...
- Nem érted tette!
- De megtette! - elmosolyodott, a nyakláncom után nyúlt és játszani kezdett a szivecskékkel - Volt, hogy levetted? Vagy csak most vetted fel, mert jöttél a koncertre?
- Volt hogy levettem! Ha úszni mentem... utána meg rögtön vissza!
- Én is szoktam hordani a karkötőt, csak a stylist nem mindig engedi.
- Láttam már rajtad.
- Amikor végleg úgy döntöttem, hogy jobb lesz nekünk egymás nélkül, akkor le vettem, beraktam a többi közé a dobozkába. Aztán egyszer, már talán több mint egy fél év eltelt, amikor egy másikat kerestem, megláttam, hogy a hátuljára is vésettél. Na onnastól fogva elég sokat hordtam megint és akkor csináltattam a képet is, amit Nell látott. Hiányoztál, de már sokkal kényelmesebb volt nem bolygatni a múltat, na meg ugye nem tudtam, hogy a te életed hogy alakult. És hogy egyáltalán szóba állnál-e még velem.
- Akarsz róla tudni egy kicsit?
- Persze.
- Ahogy te elmentél a táborba én szépen otthon begubóztam és tényleg minden napom ugyanúgy telt: takarítás, netezés, evés, alvás. Aztán elkezdődött a suli, ahol nem igazán találtam a helyemet és ha lehet még az eddiginél is jobban depiztem. Majd egy határozott döntéssel keresztbe vágtam az életem. Kiszőkítettem a hajamat és barátokat kerestem. Csak ugyebár, az ilyen barátságok nem sokat érnek. Buliból bulikba jártunk, tanulás helyett a várost róttuk és ez így ment egy jó félévig, amíg meg nem kínáltak droggal...
- Lacey, ugye nem? - szakított félbe és nézett rám kétségbe esett szemekkel
- De! - hajtottam le a fejemet
- Lacey, ez most komolyan mind miattam?
- Hülye gyerek, el ne hidd már!
- Oké, hogy megérdemlem, de azért én nem bánnám, ha nem szívatnád szarrá a fejemet! - duzzogott megint
- Bocs, de nem lehetett kihagyni. Amúgy ezen a ponton kaptam észbe és onnastól kezdve nem álltam velük szóba. És ennek köszönhetően ismertem meg Gary-t. Utána pedig nagyjából helyre állt az életem... na jó, a körülményekhez képest.
***
*Liam*
Ahogy megérkezett Louis beszálltunk Niall-el a kocsiba, már láttam rajta, hogy van valami baja.
- Mi a probléma, haver?
- Semmi. - tiltakozott, de én átláttam rajta
- Lou! Nyögd ki!
- Nincsen semmi!
- Az a bajod, hogy Harry nem jön? - tette fel a kérdést Niall kerek-perec
- Nem egészen.
- Akkor?... Lou, Kinek mondanád el ha nem nekünk...
- Harry-nek a cuki kis barátnője rám baszta a telefont!
- Hanyadszorra hívtad? - nevetett Niall hiszen jól ismerjük Louis-t
- Harmadszorra.
- És mégis mennyi időn belül? - kuncogtam én is
- Mondjuk ... egy óra.
- Hát bocs tesó, de lehet én is rád csaptam volna a helyében.(Niall)
- De komolyan, hogy jön ő ahhoz, hogy elszedi a telefont, ordítozik velem, aztán meg kinyomja.
- Nyugi Lou, ezt Harry-nek kell elintézni vele. - próbáltam lehiggasztani
- Persze, majd szépen elveszi az eszét, aztán majd megnézhetjük magunkat... meg a bandát!
- Rémeket látsz!
- Jól van, de ha az orrotok alá dörgölöm, hogy én megmondtam, akkor majd tudjátok, hogy igazam van! ...
- Hé, amúgy engem még valami érdekelne. Te hogy a francba találtál meg engem? Megláttál augusztusban?
- Szerintem téged sem sokkal egyszerűbb megtalálni, mint engem. Titkosított lakcím, titkosított telefonszámok ... Az mentett meg, hogy tudtam, hogy ide vágytál világ életedben.
- De mi vitt rá, hogy keress?
- Hiányoztál... aztán egyszercsak beugrott, hogy már október van és hogyha tényleg ide jöttél, akkor a suliban már tudnak rólad. Viszont nem volt egyszerű, vagyis inkább úgy mondom, hogy hogyha nem lenne az ügyintézőnek egy lánya, aki történetesen directioner, akkor végig azt fújta volna, hogy "Nem adhatunk ki a hallgatóinkról adatokat". De egy aláírás és fénykép árán hajlandó volt elvenni a borítékot. De mi volt augusztusban?
- Majdnem összefutottunk a Sturbucks-ban a Trocadero Centernél augusztus elején, akkor voltunk itt házat keresni. De mivel rájöttem, hogy ott éppen mi folyik, így megvártuk míg elmentetek.
- Miért nem jöttél oda?
- Gary rá akart beszélni. De egyébként tudod, hogy sokkal akaratosabb vagyok én annál, előtte másfél évig azt hajtottam magamnak, hogy nem vagyok hajlandó én keresni téged, mikor te vakartál le magadról. Na meg most mentem volna oda, hogy beálljak én is sikítozni, hogy képet meg aláírást akarok? Na azt már nem!
- Jogos, de ezt a Gary gyereket máris bírom. Szimpi, hogy megértette, hogy ragaszkodsz hozzám a körülmények ellenére is...
- Nem érted tette!
- De megtette! - elmosolyodott, a nyakláncom után nyúlt és játszani kezdett a szivecskékkel - Volt, hogy levetted? Vagy csak most vetted fel, mert jöttél a koncertre?
- Volt hogy levettem! Ha úszni mentem... utána meg rögtön vissza!
- Én is szoktam hordani a karkötőt, csak a stylist nem mindig engedi.
- Láttam már rajtad.
- Amikor végleg úgy döntöttem, hogy jobb lesz nekünk egymás nélkül, akkor le vettem, beraktam a többi közé a dobozkába. Aztán egyszer, már talán több mint egy fél év eltelt, amikor egy másikat kerestem, megláttam, hogy a hátuljára is vésettél. Na onnastól fogva elég sokat hordtam megint és akkor csináltattam a képet is, amit Nell látott. Hiányoztál, de már sokkal kényelmesebb volt nem bolygatni a múltat, na meg ugye nem tudtam, hogy a te életed hogy alakult. És hogy egyáltalán szóba állnál-e még velem.
- Akarsz róla tudni egy kicsit?
- Persze.
- Ahogy te elmentél a táborba én szépen otthon begubóztam és tényleg minden napom ugyanúgy telt: takarítás, netezés, evés, alvás. Aztán elkezdődött a suli, ahol nem igazán találtam a helyemet és ha lehet még az eddiginél is jobban depiztem. Majd egy határozott döntéssel keresztbe vágtam az életem. Kiszőkítettem a hajamat és barátokat kerestem. Csak ugyebár, az ilyen barátságok nem sokat érnek. Buliból bulikba jártunk, tanulás helyett a várost róttuk és ez így ment egy jó félévig, amíg meg nem kínáltak droggal...
- Lacey, ugye nem? - szakított félbe és nézett rám kétségbe esett szemekkel
- De! - hajtottam le a fejemet
- Lacey, ez most komolyan mind miattam?- Hülye gyerek, el ne hidd már!
- Oké, hogy megérdemlem, de azért én nem bánnám, ha nem szívatnád szarrá a fejemet! - duzzogott megint
- Bocs, de nem lehetett kihagyni. Amúgy ezen a ponton kaptam észbe és onnastól kezdve nem álltam velük szóba. És ennek köszönhetően ismertem meg Gary-t. Utána pedig nagyjából helyre állt az életem... na jó, a körülményekhez képest.
***
*Liam*
Ahogy megérkezett Louis beszálltunk Niall-el a kocsiba, már láttam rajta, hogy van valami baja.
- Mi a probléma, haver?
- Semmi. - tiltakozott, de én átláttam rajta
- Lou! Nyögd ki!
- Nincsen semmi!
- Az a bajod, hogy Harry nem jön? - tette fel a kérdést Niall kerek-perec
- Nem egészen.
- Akkor?... Lou, Kinek mondanád el ha nem nekünk...
- Harry-nek a cuki kis barátnője rám baszta a telefont!
- Hanyadszorra hívtad? - nevetett Niall hiszen jól ismerjük Louis-t
- Harmadszorra.
- És mégis mennyi időn belül? - kuncogtam én is
- Mondjuk ... egy óra.
- Hát bocs tesó, de lehet én is rád csaptam volna a helyében.(Niall)
- De komolyan, hogy jön ő ahhoz, hogy elszedi a telefont, ordítozik velem, aztán meg kinyomja.
- Nyugi Lou, ezt Harry-nek kell elintézni vele. - próbáltam lehiggasztani
- Persze, majd szépen elveszi az eszét, aztán majd megnézhetjük magunkat... meg a bandát!
- Rémeket látsz!
- Jól van, de ha az orrotok alá dörgölöm, hogy én megmondtam, akkor majd tudjátok, hogy igazam van! ...
nagyon jó!siess a kövivel:)
VálaszTörlés