Ajándék

https://www.youtube.com/watch?v=XmSdTa9kaiQ

*Lacey*

Éreztem, hogy a borítékban nem csak papír van. De erőm még mindig nem volt hogy kinyissam. Gondolkoztam, hogy mi lesz ha Harry találkozni akar velem. vagy mi van, ha esze ágában sincs találkozni velem, hanem meglátott még nyáron és pont azt akarja mondani, hogy meg ne próbáljam meg keresni, és lehet, hogy amit érzek a borítékban az a karkötő, amit adtam neki?... Vagy ami még rosszabb lett volna: mi van, ha csak bebeszélem magamnak, hogy az az ő kézjegye és nem is tőle jött a boríték...

Aztán végig futott az agyamon, hogy ennyi idő alatt már akár haza is érhettem volna, mint amennyi ideje itt vesződök, hiszen kocsival nem kell egy negyed óra sem és lehet, hogy jobb lesz, ha otthon borulok ki. Ledobtam a borítékot az anyós ülésre, pont mintha valami véres rongy lenne. Tudat alatt biztos, hogy szerettem volna megszabadulni tőle, hiszen csak gondot jelentett.

Szerencsém, hogy jók a reflexeim, mert annyira siettem haza, hogy majdnem áthajtottam egy piroson. Azt hittem, hogy a lift soha nem fog felérni, pedig csak a negyedik emeletre kellett menni és átkoztam az eszemet, hogy nem a lépcsőn indultam el. A lakásom egy társasház legfelső, tetőtéri része. Itt két lakás van kialakítva egy szintén egyetemista srác lakik velem szemben. Volt már, hogy zaklatnom kellett, mert leesett a függönykarnis és egyedül nem tudtam visszaszerelni, de utána ő jött mosogató szerért, szóval egálban vagyunk.

A lift ajtó csigalassúsággal nyílt ki. Én szinte szaladtam az ajtómig és szélsebesen téptem fel azt. A kabátomat és táskámat csak lelöktem a kanapéra és én is mellé vetődtem. Tudtam, hogy itt az idő és mostmár nem húzhatom tovább. Persze a sors is ellenem játszik, alig bírtam felfejteni a boríték ragasztó csíkját és még ráadásul a kezem is remegett. Nagy nehezen kinyitottam és kihúztam a tartalmát.

Egy árva levél nem volt benne, csak egy kártya és amit éreztem az a nyakba akasztója volt. 

Igen, nem mást kaptam mint egy Vip kártyát a holnap esti koncertre. Nem mondanám, hogy hasra estem tőle, sőt... felmérgelt. Lehet nekem van túlzottan lányos lelkem, de valahogy én nem egészen így akarnám fel venni a kapcsolatot egy olyan emberrel, akiről 2 évig csak úgy szimplán megfeledkeztem. Nem az volt a problémám, hogy nem mellékelt egy három oldalas levelet, amiben a bocsánatomért esedezik, határozottan nem ez volt a baj. Az azonban mér kicsit gázosabb, hogy éppen a dátumot, az időpontot és a nevét firkálta rá a kártyára. Könyörgöm, hiszen még a helyszínt se írta rá. Jó, mondjuk Google a barátom, de ennyi erővel akár üresen is hagyhatta volna. Aztán végigfutott a fejemen, hogy tulajdonképpen attól, hogy kaptam egy koncert jegyet, még egy percig nem jelenti azt, hogy találkozni is fogunk, bár fogalmam sincs hogy egy ilyen vip kártya mire jogosít fel. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy mihez is kezdjek a kis ajándékommal és erősen friss levegőt is kívántam volna. Gyors előkotortam  a görkorimat, a telefont és a fülhallgatót is elraktam, bekapcsoltam Jar of Hearts egyik feldolgozását, ami a szerelmet leszámítva, szerintem abszolút ráillik a helyzetre és már suhantam is az utcán. Nem gondolkoztam, csak arra koncentráltam, hogy el ne üssek senkit, vagy keresztül ne essek semmin, ami a könnyeimet tekintve nem volt egyszerű.

Annyi szerencsém nincs, mint kurvának a jámborsághoz. Ahogy haladtam, messzebbről egy ismerős akcentus csapta meg a fülemet, amint egy még ismerősebb számomra szívfájdító nevet kiabált. Olyan hirtelen akartam megállni, hogy elvesztettem az egyensúlyomat és de szerencsére a fűbe estem és nagyobb bajom nem lett. Viszont mire feltápászkodtam Harry is kilépett /ekkor sikerült észrevennem, hogy ez egy golf klub/, itt nem voltak rajongók, így egyből kiszúrtam őket és ugyan ezen okból tartottam tőle, hogy észre fog venni. Gyorsan hátat fordítottam és kapkodtam a lábaimat hazafelé. Elhajtottak mellettem, de szerencsére nem valószínű hogy észrevettek.

Otthon megfürödtem, összeütöttem egy kis vacsorát és arra jutottam, hogy a legjobb döntésem az lesz, ha alszok rá egyet.

***

Reggel ébredés után természetesen már az első gondolatom ez volt, hogy mit is kellene tennem. De igaz az, hogy tiszta fejjel sokkal reálisabban tud gondolkozni az ember. És végig gondoltam, hogy mit is hajtottam én annyira Gery-nek? Azt, hogy nem vagyok hajlandó megtenni az első lépést. Nos, Harry megtette. A következő az enyém kell, hogy legyen.

Ezzel a határozott döntéssel a tudatomban, kezdtem neki megtervezni a napomat. Délelőtt főztem meg lustálkodtam. Majd délután neki fogtam készülődni. Kezdtem a piperkőcködéssel: Fürdés, hajmosás, körömfestés, smink...

Majd arra jutottam, hogy bár nem akarok túlzottan kiöltözni, de mégsem köntösben kellene menni,  amiben egész délután flangáltam. Feltúrtam a szekrényemet és kidobáltam néhány darabot. Nem agyaltam sokáig, az első szimpatikus darabokat magamra rángattam. Összedobáltam a táskámba a cuccot és megkerestem a cetlit, amire leírtam az O2 Aréna címét, mivel délelőtt sikerült kiderítenem, hogy ott lesz a koncert. Az út vonaltervezőben megnéztam, kb. 40 percre van a lakásomtól, így hét óra után egy picivel jobbnak láttam elindulni. A kocsiban még szöszmötöltem vele egy kicsit, hogy beállítsam a GPS-ben a címet, de utána már nem volt hova húzni az időt, így megindultam az aréna felé.

Háromnegyed 8 körül értem oda, már nagyon sokan ott voltak, de még nem engedték be az embereket. Leparkoltam, majd én is kiszálltam hátha találok valami társaságot magamnak. Esetleg egy másik korombeli magányos farkast. De lássuk be, hogy erre igencsak kicsi az esély...