Play hard 3

*Lacey*

A bevásárlás után, miután otthon kipakoltunk Harry rögtön kicsavarta az egyik borosüveg nyakát. Kérdő tekintetemre csak annyi volt a válasz : "Így jobban megy!" Visszafogtuk magunkat, mert azért tök részegen főzni sem lehet. A munkamegosztás annyiból állt, hogy Harry főzött én meg a pult szélén ülve lóbáltam a lábamat és az egy-két pohár bortól bemelegedve jártattam a számat.

A kaja elkészült, a nevét nem tudom... igazából Harry sem. Finom volt, megettük. Majd egy film társaságában elfogyasztottuk a maradék bort is.

Rám az ilyen fogyasszunk alkoholt, de közben csak egy helyben ülünk szituációk eléggé álmosító hatással vannak, így mikor már csak kókadoztam Harry elpaterolt fürödni. Egy gyors zuhany után már egy szál törölközőben tántorogtam a szoba felé. Harry pedig felváltott a zuhanyban. Belebújtam a kis selyem hálóingembe, amit Harry mellett nyugodtan hordok, Niall mellett viszont nem mertem, majd ágyba dobtam magamat. Ekkor viszont a tudatomba hasított a tény, hogy elfelejtettem fogat mosni, márpedig ha én valamit a fejembe veszek, akkor az onnan nem tágít...

Harry mikor visszajött csodálkozva nézett rám.

- Te még ébren?

- Elfelejtettem fogat mosni és így nem tudok aludni. - motyogtam és feltápászkodtam az ágyról

- Jöhetek én is? Bepakolom addig a mosógépet, meg én is fogat mosok utána...

- Gyere! Csak ezt is tedd bele. - nyomtam a kezébe az egyik pólómat, ami bent maradt a szobában

Míg én a fogamat sikamikáltam ő tényleg a mosógépnél kotorászott. Majd amíg ő mosta a fogát, meg szárította a haját én felültem a mosógép tetejére és szóval tartottam. A végén már ő is csak állt nekitámaszkodva a mosdónak és beszélgettünk. Lehet reggelig is elbeszélgettünk volna így, viszont mivel zsibbadt a hátsó felem így mocorogni kezdtem, aminek köszönhetően belerúgtam a mosógép ajtajába, becsukódott, a mosási program pedig elindult.

- Kössz Lacey! Te maradsz fent, hogy megvárd, hogy lejárjon és kiteregess! - dörmögött

- Mert?

- Mert nem akartam csak reggel elindítani.

- Nyugi van már, nem lesz baja attól még, hogy reggelig benne marad.

A téma elterelődött, mosógép mizéria lezárva. Vagyis majdnem. Ugyanis meg van ezeknek a masináknak az a jó tulajdonsága, hogy rezegnek. Amikor ez eljutott a tudatomig, az valószínűleg kiült a fejemre is, mivel Harry-nek egy gonosz mosoly csillant az arcán és hirtelen két lépéssel már ott is állt előttem, hogy még csak véletlenül se tudjak leszállni.

- Mit csinálsz? - kérdeztem kissé idegesen

- Én? Semmit! - mondta ártatlan képpel

- Akkor menj arrébb! - követeltem

- Eszem ágában sincs! - vigyorgott gonoszan

- Harry! - mordultam rá

- Ne mondd, hogy nem élvezed! - mondta egészen más, mély mégis lágy hangon

- Épp ezzel van a baj!

- Nincs ezzel baj!

- Ne most akarjunk tönkretenni egy életre szóló barátságot! - ez már inkább könyörgés volt

- Nyugi... Lazíts... Nem teszünk tönkre semmit! - A hormonjaim, a mosógép és Harry egy időben játszott velem. Hát ki lehet ezt bírni?... Erősen kapaszkodtam a mosógép szélébe, Harry pedig közelebb  hajolt. Szájával O-t formált, így finom átmenetet képzett a fújás és a lehelet között. A nyakamat kezdte vele csiklandozni és én önkéntelenül is hátravetettem a fejemet, ezzel még több teret adva neki. A légzésem gyorsult, olykor akadozott. A mosógép pedig csak finoman riszált... riszált. Látva azt, hogy teljesen megadtam magamat, és fokozódó izgalmamat, Harry felbátorodott. A lehelete a mellkasom felé is vándorolt olykor, hosszú ujjaival pedig az oldalamat simogatta, majd áttért velük a gerincemre. A számat már nem csak a sóhajok, hanem apró nyögések is elhagyták. Ennyi volt, nem bírtam túl sokáig ezt a sok kényeztető impulzust. Testemben szétáradt az orgazmus ezer apró darabkája és én pihegve dőltem előre. Harry vállára hajtottam a fejemet, aki készségesen megtartott. A cirógatást felváltotta, hogy már teljes tenyérrel simogatta a hátamat és nyugodtan várta, hogy én összeszedjem magamat. Légzésem hamarosan újra egyenletessé vált és le is lassult majdnem normális tempóra.

- Elalszol itt a vállamon? - simított végig az arcélemen

- Nem állok tőle messze! - sutyorogtam, mivel ennél határozottabb hangokat még nem voltam képes kiadni magamból.

- Gyere te, nőszemély! - egy ügyes mozdulattal valahogy az ölébe kerültem és már úton voltunk a szobába. Ittasan nem épp a legstabilabb ő sem, de mégis sikerrel megközelítettük az ágyat - Mostmár el tudsz aludni?

- Szomjas vagyok! - nyöszörögtem

- A helyedben én is az lennék! - kuncogott és kifelé indult a szobából. Erről az éjszakáról ez az utolsó emlékem.

***

- Megint nem húztad be a függönyt. - korholtam Harry-t, amint felébredtem. Úgy odatűzött az arcomba a nap, hogy a szememet sem bírtam kinyitni. Bár azért egy koratéli reggelen valamilyen szinten ennek is örülni lehet.

- Nem fáj a fejed Morgó? - simított bele a hajamba

- Ne közelíts! - csattantam fel, mert így kijózanodva már nem tűnt olyan jó mókának a tegnap este

- Vendégünk van. - hívta fel rá teljesen nyugodt hangon a figyelmemet, gondolom nem akarta, hogy kikotyogjak valamit. Felemeltem a fejemet, így kikerülve a napsugárból már legalább láttam is.

- Ohh... Szia Niall. - mosolyogtam, majd visszavetettem magamat a párnára. Ekkor jöttem rá a kellemetlen tényre, hogy csak a kis selyem hálóingem van rajtam. - Legalább betakarhattál volna te barom! - Szidtam Harry-t és közben eszeveszettül cibáltam magamra az említett darabot.

- Óóó... Nem hiszem, hogy ez Niall-nek túlzottan ellenére lett volna. - Niall csak diszkréten elpirult, de nem szólt közbe a vitánknak.

- Attól még szemét voltál! Ne akard szépíteni! Inkább bocsánatkérés képen hozzál nekem inni.

- Ott van melletted a narancslé, amit az este felhoztam.

- Köszi. - felültem, hogy igyak és megláttam a szekrény sarkán a gyógyszert, amit reggelente szednem kell. Először bosszankodtam, hogy milyen felelőtlen vagyok, amiért ráittam. Majd eszembe jutott, hogy lehet, hogy annak a hatása, hogy mostanság csak úgy forr a vérem. Gyorsan széthajtogattam a betegtájékoztatót és rövid keresgélés után meg is találtam a mellékhatások között az ide vonatkozó taktusokat: 

"Fizikai ingerekre túlzott érzékenység."

"Szokásostól erősebb szexuális étvágy."

Egy kis kuncogás hagyta el a számat.

- Mi az? - néztek rám kérdőn 

- Semmi. Megyek behozom a teregetni valót. - nem kívántam ismét belemenni a huncut témába

Visszatértem a ruháskosárral és hozzá is láttam. A srácok éppen a nap hátralevő részét beszélték és megcsapta a fülemet, hogy Harry-nek valahova el kell mennie. Kicsit dühösen fordultam a szárítótól a srácok felé.

- Te most komolyan képes voltál iderángatni Niall-t, mert neked el kell menni? - szórtak szikrát a szemeim Harry-re

- Nem kellett rángatni. - vont vállat

- Tényleg azt hiszed, hogy beszámíthatatlan vagyok? Ha nem tűnt volna fel, akkor őrülök meg, ha valaki a közelemben van. - vetettem egy sokat mondó pillantást felé

- De feltűnt! - nevetett - De inkább őrülj meg... ahogy te fogalmaztál... Minthogy rosszul leszel és közben egyedül vagy. - nézett komolyan, ellentmondást nem tűrően - Mellesleg jobban tennéd, ha húznál magadra valamit, amit ruhának lehet nevezni, még mielőtt mi őrülünk meg. - kuncogtak

Három lépéssel ott termettem Harry szekrényénél. Kivettem az egyik melegítőnadrágját, belebújtam. Elővettem egy pólót, finoman kibújtam a hálóingből, majd magamra húztam a pólót. Bár mindezt háttal állva tettem meg nekik, de a hatás nem maradt el, ez látszott az arcukon...

Play hard 2

*Lacey*

Niall mocorgása egy óvatos mosolyt csalt az arcomra. Igyekeztem nyugodtságot sugározni, hogy megjöjjön neki is a bátorsága. Le mászott a pult széléről, de a kezét nem nyújtotta felém, így mohón kaptam utána. Ujjaimat szorosan összefontam az övével, majd Harry húzására szépen megindultunk az emeletre a szobája felé. Biztatóan simogattam a hüvelykujjammal Niall kézfejét. És kihasználva, hogy a lépcsőn ő jön mögöttem, az átlagnál egy kicsit jobban riszáltam magamat.

Óvatosan lépkedtünk felfelé, a srácok is szokásuktól eltérően most nem hármasával, hanem szépen egyesével vették a fokokat. A feszültség egyre tapinthatóbbá vált, Niall keze mintha remegne egy kicsit, azt viszont egyértelműen letudtam szűrni, hogy izzad. Megtorpantam Harry kezéből kicsúsztattam a sajátomat. Hátra fordultam, Niall-nál így egy-két centivel magasabb is voltam, hála a lépcsőfoknak. Kezemet a nyaka köré fontam, egy finom puszit nyomtam az arcára. Majd végül a saját arcomat a vállába temettem és kitört belőlem a nevetés.

- Ne haragudj! - kacagtam és óvatosan felemeltem a fejemet, hogy a szemébe tudjak nézni. Finoman szólva is zavarodott volt. A keze még mindig két oldalról a hátamat szorította, úgy marat az ölelésből, a szemei ki voltak kerekedve és már éppen azon gondolkoztam, hogy lehet, hogy be kell vetni, azt amit elsősegélynyújtáson a sokkos állapotról tanultunk. Harry is kuncogott, majd lefelé indult a lépcsőn. Amikor el ment mellettünk, kedvesen megcsapkodta Niall vállát.

- Bocs haver!

Átkaroltam a nyakát, majd lefelé húztam őt is Harry után. Visszatelepedtünk a konyhába. Niall még mindig teljesen kába volt. Leült egy székre, tulajdonképpen addig is alig tudott elvánszorogni. Töltöttem egy pohár ásványvizet, a kezébe nyomtam. Köszönés képen pedig csak bólintott egyet. Belekortyolt a vízbe, majd maga elé bámult. Az arcáról nem igazán tudtam leolvasni, hogy vajon mit érezhet, vagy inkább úgy mondanám, hogy túl sok mindent. Nem tudtam eldönteni, hogy haragszik, viccesnek tartja vagy egy kicsit csalódott...

Kétségbeesetten néztem Harry-re, de ő még mindig jót mulatott a mi kis poénunkon és nem igazán hatotta meg, hogy Niall-ban éppen mi zajlik.

- Niall jól vagy? - aggodalmaskodtam

- Aha. - bólintott

- Haragszol? - kérdeztem kicsit kétségbe esetten

- Ha őszinte akarok lenni, akkor inkább kicsit megkönnyebbültem, hogy ezt ti sem gondoltátok komolyan. - Végre az első értelmes mondat, amit ki tudott nyögni.

- Ezt feltételezed rólunk? - mosolygott Harry

- Hát én már nem tudom, hogy mit feltételezzek. - rázta meg lemondóan a fejét

- Mert? - értetlenkedett Harry

- Hát, csak mindig azt hajtjátok, hogy ti nem... és most meg itt tök szemérmetlenül kényeztetitek egymást. ELŐTTEM!

- Hé! Nem hazudtunk, mi tényleg soha nem érünk egymáshoz. - háborgott Harry

- De hisz megcsókoltad! - vitatkozott

- Niall nem mindegy, hogy te azt hiszed, hogy megcsókolt vagy tényleg megcsókolt. - szóltam közbe

- De hisz láttam!

- Nem Niall, te nem láttad! A hajamtól konkrétan nem láttad. Nem csókolóztunk, hanem úgy csináltunk és közben igyekeztünk nem elröhgöni magunkat. - mosolyogtam. Niall vonásai is megenyhültek, de még mindig nem fért a fejébe

- De a fenekét markoltad. - nézett Harry-re

- Igen, és akármikor hajlandó vagyok még egyszer és ez nem jelent semmit.

- Egyikőnknek sem. - egészítettem ki - A szájra puszival pedig eszedbe ne jusson vitatkozni, mert még visszatalálom keresni a VMA-ól a Katy-s videódat. Ez sem jelentett nekünk semmit, a játék kedvéért megtettük, de amúgy nem szoktuk egymás száját puszilgatni. - kacagtam

Miután alaposan átrágtuk a témát, neki fogtunk a kifli gyártásnak. Befogtam mindkettejüket alaposan, így szerencsére elterelődött a figyelmünk és még a délután is hamar eltelt.

Először Liam és Danielle érkezett, majd Perrie és Zayn. Végül legnagyobb meglepetésemre beesett Louis is. Sorba köszöntött mindenkit, de mire rám került a sor, nekem 'hirtelen' meg kellett néznem az utolsó adag kiflit a sütőben. Lehet ez egy gyerekes húzás volt tőlem, de már ahhoz is nagy önuralomra volt szükségem, hogy ne beszéljek róla se Niall-nek és legfőképpen Harry-nek sem, de nem akartam a feszültséget kelteni.

Beszélgettünk egy kicsit, majd végül tényleg a film mellett döntöttünk. Fetrengtünk jobbra-balra, rágcsáltuk a sütimet, majd miután egyszer majdnem megfulladtam, úgy döntöttem, hogy ki megyek innivalót hozni. Hallottam, hogy valaki utánam lépked, de nem számítottam rá, hogy Louis lesz az.

- Mit akarsz még? - kérdeztem bosszúsan

- Miért nem mondtad el Harry-nek?

- Nem adom meg neked azt az örömet, hogy Harry haragudjon rám, amiért nem vagyok képes veled kijönni.

- Nem rád haragudott volna, hanem rám!

- És az nekem miért lett volna jó? Akkor is boldogtalan lenne, tökmindegy, hogy melyikőnkre haragszik... Na meg tudod, lehet, hogy én nem vagyok akkora szemétláda, mint te! - vettem fel a poharakkal teli tálcát és a tőlem telhető legméltóságteljesebben kitipegtem a konyhából.

Szerencsére 9 körül oszlott a társaság. Mi még hazavittük Niall-t, majd átugrottunk hozzám néhány cuccomért. Komolyan ettől az 'éjszaka közelítjük meg a lakást, hogy ne lássanak minket' dologtól úgy érzem magamat, mintha betörő lennék a saját házamban. Szedegettem a cuccaimat, amikor egyszer Harry csak nagy lazán benyögi:

- Valami elegánsabbat is hozz.

- Miért is? - szaladt az égbe a szemöldököm

- Mert holnap után lesz egy vacsora és szeretném, ha eljönnél velünk.

- Milyen vacsora?

- Csapat építő.

- És milyen csapat fog ott épülni?

- A turné csapata, plusz a menedzsment.

- És én minek kellek oda?

- Jön Perrie és Danielle is. 

- Jó, de ők nyilván Zayn-el és Liam-mel mennek.

- Igen, te pedig az én kísérőm leszel.

- Mondd, hogy nem fog odáig fajulni a dolog, hogy pénzt ajánlasz, hogy úgy tegyek mintha a barátnőd lennék.

- Miért pénzt kell ajánlanom hozzá?

- Ahhoz, hogy a barátnőd legyek a világ összes pénze sem lenne elég, mert nem lennék rá hajlandó. Ahhoz, hogy úgy csináljak, meg nem kellene pénzt ajánlanod, csak szimplán megkérned.

- Örülök, hogy ezt tisztáztuk, de azt hiszem, hogy egyiktől sem kell tartani.

- Helyes. - bólintottam egy nagy mosollyal - Akkor gyere és segíts ruhát választani!

Pakolászás közben feltűnt az a tény, hogy egyre kevesebb cuccom van otthon. Arról már ne is beszéljünk, hogy a napjára sem emlékszem, hogy mikor töltöttem itt el utoljára egy nyugalmas estét. Ezen felismerésemet az a komoly döntés követte, hogy miután teljesen gyógyultnak nyilvánít az orvos, és ez remélhetőleg hamarosan bekövetkezik, akkor már nem leszek hajlandó egy darabig másnál aludni, aki velem akar egy éjszakát, az jöjjön a helyembe. Ezután pedig jót röhögtem magamon, hogy milyen szajhás gondolataim vannak.

A csütörtökünk lustulással telt. Ágyba kaptam a reggelit, aminek nagyon örültem, de viccesnek is találtam a helyzetet, így csak ennyit mondtam:

- Harry, ha nem akarsz elvenni feleségül, akkor kérlek mellőzd az ilyen túlzottan kedves és romantikus dolgokat, mert még a végén kényszeríteni foglak rá, hogy elvegyél.

- Te mondtad, hogy még a barátnőm sem lennél. Bár elnézve ezt a kis cuki selyemhálóinget, lehet nem is lenne olyan rossz befektetés.

- Befektetés? Hát ennyit jelentenék neked? ... Bár attól függ hova fektetnél be. - kacsintottam

- Lacey, hogy te milyen kis huncut vagy mostanában. - rázta meg játékos rosszallással a fejét - Vegyél vissza, mert nem állok jót magamért! - kacsintott - Esetleg felhívjam Olly-t?... Vagy keressünk valaki mást?

- Kössz Harry, megoldom magam is! - durcáztam

- Hát nem úgy fest! Mióta is? Ha Olly-t nem számoljuk...

- Szeptember legeleje. - forgattam a szemeimet

- Akkor nem csoda, hogy kivagy.

- Nem vagyok ki! Oké? Te provokálsz egyfolytában! - mondtam teljes felháborodással

- Hogy én? Hát erről tudnák vitatkozni...

- Egyébként szerintem nem itt van a hiba. Tutira megzúzódott valami hormon központ az agyamban, csak nem vették észre!

- Ohhó... Akkor az a Niall bűne és neki kell rajta segíteni. - kiáltotta és kacsintott gúnyosan. Erre válaszul már csak hozzá vágtam a nagypárnáját. 

Délután elmentünk vásárolni. Harry úgy döntött, hogy bocsánat kérés képen, amiért ennyire piszkált, csinál nekem vacsorát. Szerencsére viszonylag nyugalmasan telt a bevásárlás. Nem sok rajongó kószált a Tesco-ban, mivel a legtöbbjük hétköznap délután még iskolában van. Készségesen csináltam nekik a képeket. A bátrabbak megkérdezték, hogy ki is vagyok én valójában, nekik szépen be lettem mutatva, mint az unokahugi. Nagyon aranyosak voltak, mivel mindjárt kapcsoltak Harry tweet-je miatt, hogy akkor én voltam kórházban. Érdeklődtek, hogy mi történt, hogy vagyok és még jobbulást is kívántak. Persze nekik csak a finomított verzió lett elmondva, az hogy megcsúsztam és azt az apróságot kihagytuk, hogy Niall miatt. 

Összeszedegettük a vacsorához valókat, majd Harry egy hirtelen kanyarral, az alkoholos italok felé kanyarodott. a borok előtt megállt, majd rövid vacillálás után levett két palackkal a polcról és a kosárba tette azt. Nem értek a borokhoz, szóval csak annyit tudtam felmérni, hogy vörös és édes bor. Amilyen elit szokásokat vett fel mostanság az én kis drága barátocskám, azt is kinézem belőle, hogy tudatosan választotta a vacsorához, és remekül fog passzolni is.

Lényeg a lényegben, azt hiszem, hogy ez a pont volt az, amikor a mi kis perverzkedésünk és szájkaraténk igazán rossz irányba kezdett siklani...

Play hard

*Lacey*

A négy nap a kórházban viszonylag gyorsan eltelt, bár azt hittem, hogy megzavarodok. Nem az unalomtól, mert gondoskodtak rólam a srácok, de a tudat, hogy be vagyok zárva, az eléggé kiborított. Valójában nem szeretném megtudni, hogy kívülálló szemmel mennyire voltam hisztis már a negyedik napon.

A hazamenetelemet kisebb bizonytalanság övezte, mivel ugye a kórházba kerülésem pillanatában éppen Niall-nál laktam. Viszont én már szívem szerint haza, a saját lakásomba mentem volna, de Harry megígérte anyáéknak, hogy velem lesz egy darabig még, amíg teljesen egészségesnek nem nyilvánít az orvos. De az hogy ő hozzám jöjjön nem lett volna szerencsés, mert ha ismét észre veszi valaki, hogy ő nálam járkál, akkor az Isten sem tünteti el onnan az újságírókat. Így bár kicsit kelletlenül, de Harry-hez mentem, azzal a paktummal, hogy Niall annyit van ott, amennyit akar, mert kicsit furán éreztem magamat, meg mintha el is szomorodott volna, amiért Harry-hez megyek. Persze Harry körberöhögött, hogy amúgy is annyi időt tölt el ott, amennyit akar. Meg mondta, hogy amúgy is lehet, hogy még ő fogja megkérni, hogy jöjjön át hozzám, ha neki el kell menni. Persze ezen meg én csattantam fel, hogy nem vagyok beszámíthatatlan, hogy ne lehessen egyedül hagyni.

Kicsit meglepődtem, amikor nem csak szimplán kisétáltunk a kórházból, hanem az udvarra mentünk és ott a már jól ismert sötétített kisbusz és persze Pete várt minket. Nem ellenkeztem, már ilyeneken nem tudok kiakadni. Szépen beszálltunk mind a hárman hátra, s rövidesen megértettem, hogy miért kellett ez a hajcihő. A kapun kívül bizony ott táborozott egy pár rajongó, meg paparazzi.

- Ti tudtok úgy tenni egy mozdulatot, hogy ezek ne kövessenek? - kérdeztem bosszúsan, de mentségemre szóljon, hogy nem utálom a fan-okat, hanem tényleg a hiszti hozta ezt ki belőlem. Ezt valószínűleg tudták a srácok is, mert Harry csak teljesen közömbösen közölte:

- Nem igazán.

- De honnan tudják, hogy itt vagyunk? - ez már tényleg érdekelt

- Lacey cicám, gondolkozz már! Majdnem 5 napja itt járkálunk ki-be. - nevetett rajtam bongyi

- Tényleg a macskám megvan még? - kaptam észbe

- Persze, hogy meg. Vigyáztam rá! - mondta büszkén Niall

- Köszönöm! - nyomtam egy puszit az arcára. Közvetlenségemen kicsit meglepődhetett, mert csodálkozva nézett rám, de utána észhez tért és szorosan megölelt. Miután elváltunk Harry-re pillantottam és nevetésre késztetett, mivel éppen játszotta a sértődöttet, de azért a szája sarkában ott bujkált egy vigyor is.

- Te is kérsz? - nevettem. Heves bólogatásba kezdett, adtam neki egy puszit, majd ő kezdett nevetni.

- És mi van, ha én Niall-től kértem volna az ölelést és nem tőled a puszit?

- Jah, bocsi! - nevettem. Niall ismét előrehajolt és megölelte a mellettem ülő Harry-t. Én ismerve egy nagy titkot kuncogni kezdtem és színpadiasan közöltem:

- Öhm... hűűű, de meleg van! - és még legyeztem is magamat a hatás kedvéért. Niall röhögött, mert a helyzet alapból is megállta a helyét viccként. Harry felé küldtem egy bocsánatkérő pillantást, de ő is úgy nevetett, hogy majd lefordult az ülésről. Igen, tulajdonképpen, még annó bizonytalan serdülő korunkban, mikor kerestük a helyünket a világban és ez iszonyat sok gondot okozott nekünk, sokszor megvitattuk, hogy tudni kell nevetni önmagunkon és a hibáinkon, ahhoz, hogy túléljük az életet.

- Este átjönnek a srácok meg a csajok is. Filmezünk, vagy valami. Gondoltuk felrázzuk egy kicsit a társasági életedet. - mosolygott rám Harry és esküszöm, hogy kiült a fejére hogy elismerést várna ezért a remek gondolatáért. Ledobtam magamat a nappalijában az egyik fotelba

- Oké. - játszottam a közömböset, pedig a szívem mélyén nagyon is örültem neki, bár attól kicsit tartottam, hogy Louis-val mi lesz. Reménykedtem bele, hogy a kórházban tett látogatása és az ott lezajlott beszélgetésünk után inkább talál valami kifogást és nem jön el. - Csak Niall-t tartsd tőlem távol, mert legutóbb is így lett a hiba. - nevettem

- Majd gondoskodom róla. - kacsintott Harry Niall felé

- Van itthon tej? - nyöszörögtem

- Lennie kell. Miért? 

- Mert reggel kakaót adtak a reggelihez. Nagyon megörültem neki, de pocsék volt. - biggyesztettem le az ajkaimat látványosan

- Megyek csinálok. - forgatta meg a szemeit

- Harry! Mindketten tudjuk, hogy jobban járunk, ha én csinálom meg.- csattantam fel és kacagásba fulladt a társalgásunk

Kimentem a konyhába, kivettem a hűtőből a tejet és közben újra megcsodáltam, hogy milyen gyönyörű horpadásnyomot hagytam az ajtaján. Bár örülhetek neki, hogy az volt a gyengébb és nem a koponyám. A nappaliban gyanúsan nagy volt a csend. Elgondolkoztam rajta, hogy lehet, hogy még mindig nem szent a béke köztük és csak a kedvemért játsszák meg magukat, de ezt a gondolatot gyorsan el is hessegettem. Inkább fel hívtam rá a figyelmüket, hogy csatlakozhatnak hozzám. Bejöttek és felültek a konyhapultra egymás mellé.

- Két rossz gyerek. - ráztam meg rosszallóan a fejemet.

- Mit ártottunk már megint? - kérdezte háborogva Niall

- Igazad van... Mi a francnak van szék a világon? - egymásra néztek és csak a vállukat rángatták - Odaraktam a tejet forrni, Harry-nek a lelkére kötöttem, hogy kavargassa, mivel ő pont elérte, én meg addig megkerestem a kakaóport meg előszedtem három bögrét.

- Parancsoljatok kisfiaim. A kakaó előállt. - nyomtam a kezükbe a bögrét.

- Köszönjük mami! - kényeskedett Harry

- Amúgy ha már úgyis kitelepültünk ide a konyhába... ha jönnek a többiek, nem kellene valamit csinálni nekik? 

- Kajaaaa! - kiáltotta Niall

- Remek ötlet Lacey, tudod, hogy ilyen téren én téged mindig támogatni foglak. - Bólogatott lendületesen Harry

- Jó, de mit?

- Biztos vagyok benne, hogy olyan sajtos kiflit ennének, amit mindig anyával meg Gem-el csináltatok. - vigyorgott

- Hahaha! Én meg biztos vagyok benne, hogy nem. - lekonyult a szája - Mivel nem tudhatják, hogy milyen. De ha te azt kívánsz... - végig sem mondtam a mondatot és már leugrott a pultról, hogy megöleljen. 

- Egy tündérkirálylánycsodabogár vagy! - szorongatott

- Ezt így mind egyben?

- Igen! - állította teljes meggyőződéssel

- Akkor öltözködj és menj a boltba, hozz vagy két csomag vajastésztát.

- Miért én?

- Mert neked van jogsid.

- Ez nem ér!

- Ne aggódj. Niall-t be fogom sajtot reszelni addig.

- Persze. Sajtot mi? - nevetett kajánul - Egy óra elég lesz rá, vagy meddig ne zavarjak?

- Húzzál a picsába nagyon gyorsan Harry Edward Styles! - nyomatékosításként pedig hátsón billentettem

- De kis heves vagy! - szólt vissza nevetve még a konyhaajtóból.

- Húzás! - kiabáltam

Mire Harry visszaért több, mint egy félóra múlva, addigra már minden készen állt. A sajtot lereszelte Niall, én előkészítettem a deszkát, nyújófát, lisztet, tepsit... Tényleg csak Harry-re meg a tésztára vártunk. 

Belépett az ajtón a kis szatyrot szorongatva. Az  előtérben lerúgta a cipőjét, a nappaliban lehajította a kabátját, majd megállt a konyha ajtóban és megkérdezte sokat sejtetően

- Na, hogy ment Niall-nek  a 'sajtreszelés'? 

- Hát jobban, mint neked. - szereltem le egy mondattal tömören - És csak, hogy tudd, ha nem tapasztalatból tudnám, hogy veszélyes terep a konyhád, akkor most ezzel a sodrófával kergetnélek meg! - kaptam fel az asztalról az említett tárgyat

- Ó Cica! Eddig nem is ismertem ezt a szado-mazo énedet! - búgta a fülembe túl szexin és hát oké, hogy olyan mintha a tesóm lenne, meg tudjuk, hogy vele  mi  a helyzet, de én sem vagyok fából, a hideg futkosott a hátamon és már éppen kezdett kiszaladni az erő a végtagjaimból, amikor folytatta - Bár azt sem tudtam, hogy sodrófa van a házban. - Egy mély levegő után összeszedtem magamat.

- Sok mindent nem tudsz te még! - kacsintottam és csak most vettem észre a szemem sarkából, hogy Niall majdhogynem tátott szájjal bámulta az előbbi jelenetet

- Mit? - kötekedett, s én józan eszemet elvesztve, felbátorodva a fülébe suttogtam - Őhm.. - krákogott egyet - Én benne vagyok. - mondta huncutul

- Akkor már csak egy valaki van, akit meg kell győznünk. - néztem sokat mondóan Niall felé. 

- Szerintem Niall-t sem lesz nehéz rávenni.- vigyorgott

- Micsoda? - tért észhez Niall

- Lacey-nek játszani támadt kedve. - kacsintott Harry. Jobb kezével hátrébb terelte a tincsimet és a bal fülem alatt kezdett puszilgatni. Én kéjesen félre billentettem a fejemet, hogy jobban odaférjen. Niall már leplezetlenül bámult minket tátott szájjal. Ha lehetséges, akkor még jobban felbátorodtam. Szembe fordultam Harry-vel, ujjaimmal a fürtjeibe túrtam és szenvedélyesen megcsókoltam. Ő hosszú ujjait végig siklatta az oldalamon, majd a fenekembe markolt és szorosan magához húzott. Mozdulatával apró nyögést váltott ki belőlem. A pillanatnyi hévből felocsúdva finoman ejtettem a szavakat:

- Harry drágám, mi nagyon önzőek vagyunk!

- Miért? - nyögte röviden és újra lecsapott a nyakamra

- Ne hagyjuk ki Niallt... - sóhajtottam - a játékból!

- Igazad van. - nyomott még egy puszit az ajkaimra, majd Niall-re emeltük a tekintetünket. - Benne vagy? - kérdezte, de Niall nem bírt megnyikkanni. Elhúzódtam Harry-től, csak a bal kezemet kulcsoltam össze az övével.

- Nyugalom... Gyertek menjünk fel a szobába. - mondtam nyugodt hangon, jobb kezemet pedig Niall felé nyújtottam. Amikor óvatosan megmoccant, már tudtam, hogy nyert ügyem van...

Te ezt nem érted

*Harry*

- Önök Lacey Styles hozzátartozói? - lépett oda hozzánk a nővérke

- Igen. - válaszoltuk egybehangzóan

- Mindannyian? - kérdezte zavarodottan

- Én vagyok a legközelebbi hozzátartozója a jelenlevők közül. - léptem közelebb - Harry Styles! - nyújtottam kezet

- Velem jönne, kérem?

- Persze. - követtem a nővérpulthoz

- El kell rendeznünk a papírokat. - vett fel egy mappát az asztalról

- Kérem, kaphatnék tájékoztatást az állapotáról? - ez valahogy jobban érdekelt, mint a papírok

- Ohh, a doktor úr még nem tájékoztatta önöket? - nemlegesen ráztam meg a fejemet - Lacey-nek egy kisebb vérrög keletkezett közvetlenül a koponyacsont alatt. Szerencsére nincs veszélyes helyen, viszont regenerációra szükség van. Így kapott egy altatót, hogy nyugodtan tudjon pihenni. Már fel is szállítottuk a kórterembe. Egy pár napig biztosan bent kell majd tartanunk szóval jó lenne, ha behoznák neki majd a szükséges dolgokat.

- Persze, természetesen intézkedem, de megnézhetném előtte?

- Óh, sajnálom, de a kórteremben pihenők miatt ez nem lehetséges. Éjszaka nem lehet látogatni, jöjjön vissza holnap délelőtt vagy délután.

Ezt valahogy nem hagyhattam annyiban. Pláne, hogy tudtam, hogy Lacey meg lesz tőle őrülve, hogy be van zárva és feltett szándékom volt, hogy egy percre sem fogjuk magára hagyni. Szerencsére a mai világban kevés olyan dolog van, amit némi pénz hozzáadásával ne lehetne elintézni. Lacey-t szépen álmában átszállították egy magánkórterembe, én megpuszilgattam, majd elindultam a lakásához, hogy összeszedjem a cuccait. Megfordult a fejemben, hogy csak reggel menjek érte, de aztán úgy döntöttem, hogy jobb ha nem lát engem senki ott a környéken.

Feltúrtam a gardróbját, kerestem egy nagy táskát és belepakoltam pizsamát, melegítőt és rendes ruhát is, amiben majd kijöhet. És bár majdnem elfelejtettem, de fehérneműt is szedtem össze. Tudom, hogy sokan azt gondolják, hogy egy perverz barom vagyok és biztos élveztem a helyzetet, hogy büntetlenül  turkálhattam a cuki csipketangák között. De nem így történt, ennyire azért nem vagyok aberrált. Azután pedig bevetettem magamat a fürdőbe és mindenféle tisztálkodód cuccot is összeszedtem.

Mikor úgy gondoltam, hogy már megvan minden alap dolog, ami szükséges lehet, visszamentem a kórházba. Lacey még mindig az igazak álmát aludta, mondjuk ez nem is csoda, hiszen bealtatózták. Leültem a nagy fotelba az ágya mellé. Sok minden járt a fejemben. Haragudtam Niall-re, de talán durva voltam vele. Hosszú volt a nap és fáradt voltam már, így a körülmények ellenére engem is elnyomott az álom. Éppen csak szundikáltam és nem is sokáig, mivel a felkelő nap első sugarai pont megtalálták a kis rést a redőnyön és a szememet csiklandozták. Nem nagy újdonság, de Lacey még mindig aludt. Próbáltam én is pihengetni még, de eléggé kényelmetlenné vált már eddigre a fotel. Áldottam az eget, hogy ez a hetünk szabad, így nem kell még a munka miatt is rohangálnom. Hazamentem, hogy letusoljak és rendbe szedjem magamat. 

Fél hétre már vissza is értem. Azt hittem, hogy Lace ébredezik, de aztán rájöttem, hogy csak álmában beszél. Konkrétan nem értettem, hogy mit mond, de az egyértelműen lejött, hogy azt álmodja, hogy Niall megette a csokis fánkját. Kacaghatnékom támadt, mivel ez egy abszolút elképzelhető szituáció a való életben is. Így eléggé kézenfekvő volt, hogy szépen kimentem és szereztem csokis fánkot reggelire magunknak, na meg magamnak egy kávét, mivel eléggé zombinak éreztem magamat. 

Visszatértem a kórterembe és már éppen azon gondolkoztam, hogy fellépek twitterre, de Lacey ébredezni kezdett. Kinyitotta a szemeit elmosolyodott, majd mondani akart valamit, de pont olyan zavaros volt, mint álmában. Kicsit megijedtem, de nem akartam, hogy ezt ő észrevegye. biztatóan elmosolyodtam.

- Na mégegyszer lassabban... - kicsit hallgatott, biztosan koncentrálni próbált

- Biztos az altató. - mosolygott ő is, én pedig bólintottam

- Hogy vagy?

- Jól... vagyis éhesen!

- Mit ennél?

- Csokis fánkot! - nevetett saját magán én pedig a zacskóért nyúltam, amiben a fánkok hevertek a szekrényen

- Parancsolj! Kívánságod, számomra parancs!

- Honnan tudtad? - csillant fel a szeme

- Nos, beszéltél álmodban és azt álmodtad, hogy Niall megette a fánkodat. - kacagtam -  Így mentem és hoztam neked, mert nem akarom, hogy bármiben is hiányt szenvedj.

- Harry! Nem kell körbe ugrálni!... Bár ennek a fánknak kifejezetten örülök! - mosolygott. Fel akart ülni, hogy tudjon enni, de felszisszent és gyorsan visszatette a fejét a párnára.

- Mi a baj?

- Nagyon fáj a fejem, ha megmozdítom.

- Megyek, szólok a nővérnek.

Hoztak neki fájdalomcsillapítót, majd egy kis idő múlva már jobban is érezte magát. Megreggeliztünk és elmeséltem neki, hogy hogy történtek a dolgok. Nem haragudott Niall-re és nekem sem állt szándékomban ellene hangolni, ezt nekik kell majd megbeszélniük.

Beszélgetésünket a telefonom csörgése szakította meg. Megláttam, hogy a kijelzőn a manager neve világít nagy betűkkel, így jobbnak láttam kimenni a szobából. Először kifejtette, hogy mennyire megnyugodott, hogy nem nekem van bajom, majd kaptam egy alapos fejmosást, hogy miért nem szóltam neki. Én szépen és higgadtan elmondtam, hogy még nem volt időm azon gondolkozni, hogy bárkit is értesítenem kellene, pláne így, hogy nem nekem vagy a banda bármelyik tagjának esett baja. Végül abban egyeztünk, hogy írok twitteren egy rövid post-ot. Visszamentem Lacey-hez, végig néztük, hogy milyen drámák mennek az interneten, majd írtam:

@Harry_Styles: Köszönöm az aggódást, de remekül vagyok. Viszont az unokahúgomat egy kisebb baleset érte. Reméljük mihamarabb jobban lesz. 

*Lacey*

Délelőtt beállított Niall. Gyanús volt, hogy valami nincs köztük rendben. Egyrészről Niall olyan halálra vált fejjel jött, hogy azt hittem valami nagy baja van. Másrészről Harry azon nyomban elköszönt, hogy majd később visszajön és már sietősen távozott is. Szemeivel végig kísérte Harry lépteit, s majd amikor az becsukta maga mögött az ajtót, felém fordult.
- Hogy vagy Lacey?
- Legnagyobb sajnálatotokra megmaradok. - kuncogtam, mert már szerencsére a gyógyszernek hála, remekül éreztem magamat.
- Bolond! - nézett rám rosszallóan, amiért ezzel viccelődök.
- Nem kell a dráma. Jól vagyok. Inkább ülj le. - csapkodtam meg magam mellett az ágy szélét, hogy oda várom
- Te nem haragszol rám? - nézett furcsán, miközben helyet foglalt
- Ugyan miért kellene?
- Mert én még mindig nem tudtam megbocsájtani magamnak, hogy ez miattam van!
- Hogy mi történt? - kerekedtek el a szemeim
- Nem emlékszel még mindig?
- Nem igazán...
- És Harry sem mondta? 
- Úgy fest, de mégis mit nem mondott? - faggatóztam
- Hát, hogy én akartam a hátadra ugrani játékból és akkor vesztetted el az egyensúlyodat és úgy estünk el. 
- Ennél jobb hírt nem is kaphattam volna! - csillant fel a szemem
- Hogy mi van? - nézett teljesen hülyének
- Hát, csak így bebizonyosodott, hogy nem én voltam a béna megint. - kacagtam
- Te most komolyan nem haragszol? - hitetlenkedett
- Dehogy! - nyújtottam ki a karomat egy ölelésért
- És Harry komolyan nem mondott semmit?
- Nem, bár nem is kérdezősködtem. De van itt még valami, nem? Olyan furán viselkedtetek!
- Hát volt egy apróbb nézeteltérésünk is. Mivel ő nagyon berágott, amiért az én hibámból történtek a dolgok. Aztán meg a fejemhez vágta, hogy én mindig csak rinyálok, hogy mennyire szeretnék egy barátnőt, de bánni meg nem tudok a lányokkal, meg hogy csak egy idióta ugrál a csajok hátára. Meg ilyenek. Ez már itt volt a kórházban, ameddig téged vizsgáltak, csak nekem ez nagyon szarul esett  és nem bírtam tovább egy levegőt szívni vele. Bocsi, hogy nem vártalak meg.
- Ugyan már. A többiekkel sem találkoztam, mivel annyi altatót belém nyomtak, hogy nem hogy egy lónak, de egy egész ménesnek is elég lett volna. A többieket is haza küldte Harry. Ő meg még este elment a cuccaimért, meg hajnalban haza ment letusolni. Amúgy úgy őrzött itt egész éjjel, mintha ellophatnának. 
- Nem is fogunk egy percre sem magadra hagyni, el ne képzeld! Ha nem lesz itt Harry, akkor majd jövök én, de nem fogsz itt egymagadban unatkozni. 
- Visszább az agarakkal! Reményeim szerint nem is kell olyan sokáig bent lennem.
- Tényleg, amúgy megmondták, hogy mi a bajod?
- Harry-nek mondták, hogy van valami kis vérrög. Amúgy meg gondolom, hogy majd nemsoká jönnek vizitelni. 
Egy jó darabig beszélgettünk még és jó volt látni, hogy sikerül megnyugtatnom. Majd kis idő múlva jött a nővérke, hogy vizsgálatra visznek.
Niall megvárta míg visszahoztak. Kicsit szarul éreztem magamat, mert bár járni tudok, de néha megszédülök, ezért tolókocsiba ültettek. A szobában felpattantam és leültem Niall mellé az ágyra. 
- Nos, a jó hír, hogy megy összefelé a rög. A rossz pedig, hogy még így sem engednek a héten haza, hogy nyomon tudják követni a rög felszívódását. 
- Gyorsan el fog telni! - próbált vigasztalni. Bal kezével magához húzott, a fejemet a vállára hajtottam és úgy akartam sajnálni magamat egy kicsit, azonban ekkor valaki igen nagy lendülettel feltépte a szoba ajtaját.
Majdnem lefordultam az ágy széléről, amikor anyám megjelent az ajtóban. 
- Szia Anya! - akartam mondani, de nem hiszem, hogy meghallotta, mivel egyértelműen túlharsogott. Két lépéssel mellettem termett. Niall-t pedig egy jól irányzott könyököléssel arrébb teremtette.
- Lacey! Mi történt? Egyben vagy? Hol fáj? Mit hozzak? Hol az orvos? Beszélek vele! Nem költözöl haza?...
- ANYAAAA!!!! - kiáltottam, bár csak félhangosan - Elég! Nehogy már ennyiért hazaköltözzek. Mellesleg akkor mi lesz a sulival... Egyben vagyok, semmi bajom. És hogy a francba kerülsz te ide?
- Auh. Hát itt van apád is. Harry hívott még éjszaka. Ő is itt van, kint várnak. 
- Bejöhettek! - kiáltottam, mire ők is bejöttek. Megölelgettem apát is, majd közöltem Harry-vel, hogy ezért még számolni fogok vele.


*Niall*

Lacey anyukájának belépője egészen viccesre sikerült. Az első sokk után felfogták, hogy én is ott vagyok. Bemutatkoztunk, nagyon kedves embereknek tűntek, de valószínűleg nekik sem mondta el Harry, hogy én vagyok a hibás. 
- Niall, gyere vegyünk Lacey-nek valahol egy újságot! - hívott Harry, nyilvánvalóan azért, hogy magára hagyjuk a szüleivel.
- Oké! - adtam meg magamat, bár egy csepp kedvem sem volt vele lógni
Csak a kórház kantinjáig mentünk, így is eléggé nagy feltűnést keltettünk és már mindenki tudja, hogy itt járkálunk. Szóval lementünk vettünk egy újságot, ami kellőképpen csajosnak tűnt, meg egy-egy szendvicset magunknak, amit leültünk elfogyasztani.
- Niall ne haragudj! - nézett fel rám Harry, mert előtte nagyon el volt abban mélyedve, hogy kibontsa a zsemlét
- Jó! - adtam egyszerű választ, mivel ennél többet nem tudtam volna kinyögni, úgy hogy az tényleg őszinte legyen.
- Ez nem volt túl meggyőző, bár jogos! - mondta savanyú képpel - Tudod én csak, ideges voltam. Nagyon aggódtam Lacey-ért.
- Ezt megértem. Viszont tudod nekem meg nagyon rosszul esett, hogy ezzel a barátnő dologgal jöttél elő, mikor tudod, hogy ez eléggé szarul érint. És épp eléggé volt bűntudatom Lacey miatt, nem hiányzott, hogy még te is ilyen faszságokkal gyere.


*Lacey*

- Egyszer kerüljön a közelembe Harry, tutira megölöm. - kacagtam, miközben ismét anya ölelgetett
- Lacey, nem szeretnélek tinilányok ezrei elől menekíteni. - nevetett rajtam apa
- Na jó, komolyra fordítva a szót. Meddig maradtok? 
- Ameddig kell. - válaszolta anya talán kissé túl lelkesen is
- Akkor hazamehettek. - gonoszkodtam
- Ezt most komolyan mondtad? - hüledezett anya
- Hát félig. - vigyorogtam úgy, hogy ne tudjon haragudni rám - Nagyon örülök, hogy itt vagytok, de azért nem kellett volna csapot-papot otthagyva iderohanni hozzám.

Anya belekezdett a kiselőadásába, hogy majd ha nekem is lesz gyerekem, akkor megértem, hogy mindig ő lesz az első és csak természetes, ha odarohannak, ha annak baja esik. Végül arra jutottunk, hogy a fiúk vigyáznak rám és a napot velem töltik, de utána haza mennek és intézik a saját dolgaikat, leginkább a munkájukat és majd ha kiengednek, akkor eljönnek hozzám. 
Azt is sikerült nagy nehezen kiharcolnom, hogy egyik fiú se akarja abban a kényelmetlen fotelben tölteni az éjszakát, hanem szépen menjenek haza aludni.
Egyetlen érdekes momentuma volt még a kórházban töltött négy napomnak. A harmadik reggel mire felkeltem Louis ott ült az ágyam mellett. Hirtelen ébredve, kicsit kómásan még meg is ijedtem tőle.
- Szia! - pislákoltam meglepetten
- Szia! Bocsi, hogy tegnap nem tudtam bejönni, de otthon voltam a családomnál az elmúlt két napban. - mentegetőzött
- Hidd el, tőled nem is vártam. - mondtam közömbösen
- Ennyire bunkónak nézel? 
- Ha őszinte akarok lenni, akkor nem igazán tudom, hogy mit várjak tőled. 
- Mert? - értetlenkedett
- Louis, egyszer bunkó vagy, utána kedves, utána bár tudom, hogy ittasan, de csókolóztunk, majd kedves vagy, de távolság tartó, végül megint bunkó. És legvégül, csak úgy mellesleg, elláttál, amikor majdnem kinyírtam magamat.
- Nyilván segítettem! - rázta rosszallóan a fejét - Amúgy meg tudod szar érzés az, amikor a legjobb barátodnak feltűnik egy másik régi legjobb barátja. Kiderülnek olyan dolgok, amikről eddig nem tudtál és úgy érzed, hogy eddig hazudtak neked. És igen nem tagadom, hogy rohadt féltékeny voltam, mikor minden körülötted forgott. És tudod bármit megtettem volna, hogy eltávolítsalak a közeléből és megszűnjön ez a nagy Lacey őrület. - ez a mondata szöget ütött a fejemben
- Louis, te direkt csókoltál meg ott a diszkóban?
- Igen! - válaszolt dacosan, mivel rájött hogy elszólta magát és mostmár nincs visszaút. 
- Tudod nem érdekelsz, csak remélem egyszer majd rájössz, hogy teljesen visszafele sültek el a dolgok, mint ahogy te azt elképzelted.
- Én ezt nem hiszem. Nem kerültetek közelebb barátként, mint előtte, úgyhogy annyira nem izgat.
- Lou ezt te most nem érted! De mondom bízom benne, hogy egyszer megtudod, hogy miről beszélek. És most kérlek hagyj egyedül!...

A "csúnya" fiúknak is van szíve...

*Niall*

Kellemesen csalódtam Lacey-ben, amiért annak ellenére, hogy kibékültek Harry-vel, én nem lettem elfelejtve. Mindenesetre örülök neki, hogy kibékültek. Azóta mindkettő olyan, mintha kicserélték volna. És ez jó. Louis viselkedését magam sem értem, de nem az én dolgom.

Jónak ígérkezett az este, hogy lógunk együtt egy kicsit mindannyian közösen. És persze túl szép lett volna, ha nem én teszem tönkre megint a meggondolatlanságommal. Bohóckodtunk Lacey-vel és én magamról megfeledkezve ugrottam a hátára. A következő pillanatban pedig csak arra eszméltem, hogy a földön heverünk. Elvesztette az egyensúlyát és nem volt megállás, dőltünk. Már éppen röhögni akartam, amikor észrevettem, hogy Lacey ott fekszik félig alattam, csukott szemmel. Először azt hittem, hogy hülyít, de meglökdöstem egy kicsit és nem reagált. Kétségbeesetten kezdtem szólítgatni, majd kínomban a fiúknak kiabáltam.

*Harry*

Felfigyeltem a nagy robajra, de csak azt hittem, hogy a konyhát verte szét a két kis rakoncátlan rosszcsont. Viszont amikor Niall utánunk kezdett kiabálni, nagyon megijedtem, Egyszerre pattantunk fel mindannyian, szóval nem csak bennem merült fel, hogy lehet hogy baj van.

Lacey élettelenül feküdt a padlón, s a fejéből szivárgott a vér. Valójában lövésem sem volt, hogy mit kellene tennem. Térdre borultam mellé és én is könnyek közt kezdtem szólítgatni, de nem reagált. Nagy szerencsém, hogy a srácok itt vannak nekem és hogy ők talpraesettebbek, mint én és jobban megtudják őrizni a hidegvérüket. 

Louis félre tudta tenni a haragját. Lehet, hogy egy kicsit duzzog, de én tudom, hogy nem utálja Lacey-t. Valójában emberileg is iszonyat nagyot csalódtam volna benne, ha nem érdekli, hogy mi történik. Azt biztos, hogy nem tudtam volna neki megbocsátani. 

Lou engem arrébb toloncolt és mindjárt a légzését és keringését nézte. Majd kiadta az utasítást Liam-nek, hogy hívjon mentőt, Zayn-nek pedig, hogy hozzon kötszert. Szinte csak vánszorogtak a percek és azt hittem, hogy soha nem fog kiérni az a mentőautó.

A lányok is észrevették, hogy valami nincs rendben idelent és hasznukat is vettük, mert kimentek az utcára, hogy jelezzenek a mentőnek a könnyebb megtalálás érdekében. Megérkeztek a mentősök és felpörögtek az események. Először is arra csodálkoztam rá, hogy ők rácsodálkoztak, hogy Lacey fekszik ott. Aztán hamar összeállt a kép, hogy honnan is ismerhetik. Szerencsére megnyugtattak minket, hogy bár az ütéstől elájult, de egyelőre úgy fest, hogy nincs nagy baj.  Az orra alá dugtak egy géz darabot, gondolom valamivel át volt itatva, és ébredezni kezdett.


*Lacey*

Egyszercsak valami éles fájdalom hasított a fejembe és valami szúrós szagot is éreztem. Lassan pislogtam párat és kezdett tisztulni a kép.
- Üdv újra köztünk kislány! - találtam magamat szemben egy mosolygó fogsorral
- Dylan? Mit keresel te itt? És miért vagy egyenruhában? - zúdultak ki belőlem a kérdések, amikor a fogsor gazdájaként az egyik munkatársamat véltem felfedezni
- Nem emlékszel, hogy mi történt? - kérdezte
- Ööö... nem igazán! - s közben a sajgó halántékomhoz emeltem a kezemet és észre vettem a kötést. - De ha a jelekből nem következtetek félre, akkor engem ért valami. - nyögtem fájdalmasan
- Nos, a fájdalomcsillapító, amit adtam hamarosan hatni fog, de be kell hogy vigyünk egy kivizsgálásra.
- Oké, de mi történt?
- Én azt nem tudom, majd talán a többiek el tudják mondani, de azt hiszem az a nyom a hűtőn eléggé sokat mond.
Nem engedték, hogy felkeljek, ragaszkodtak hozzá, hogy a hordágyon vigyenek ki. Tényleg hatni kezdett a fájdalomcsillapító és egy kicsit rosszul is voltam, de maga a helyzet, hogy már sokszor utaztam ugyan mentőautóban, de ilyen pozícióban, betegként még szerencsére egyszer sem. Valószínűleg ennek a kollégák is örültek, mivel eléggé rossz beteg vagyok. Visszadumáltam nekik, hogy kapcsolják ki a szirénát, mert nem haldoklom és a fejem is szét megy alapból is, szóval az éles dudaszó, nem éppen esik kellemesen.


*Niall*

Mi is azonnal autóba ültünk és követtük a mentőt. Lou nem hagyta Harry-t vezetni. Nem volt épp olyan idegállapotban. Iszonyatosan bántott, hogy minden miattam történt, de tudtam, hogy nem húzhatom sokáig és el kell mondanom a srácoknak, főként Harry-nek. És a legjobb volna, ha megelőzném és nem várnám meg, hogy ő kérdezzen rá. Összeszedtem magamat és egy mély sóhaj után bele kezdtem.
- Harry!
- Igen?
- Azt hiszem jobb lenne tisztázni, hogy mi történt.
- Tényleg, azt már kérdezni akartam, hogy te mit láttál. Csak a nagy izgalmak közt elmaradt.
- Nos, nem csak láttam, hanem valószínűleg én okoztam! - hajtottam le szégyenemben a fejemet, csak hogy a szemébe ne kelljen nézni
- Mit csináltál? - kérdezte ingerülten, s a többiek is rám kapták a tekintetüket. Lou is a visszapillantóban bámult meg engem.
- Hát, csak bohóckodtunk és a hátára akartam ugrani, úgy mint ahogy játszani szoktunk akár veletek is. És elvesztette az egyensúlyát és elestünk.
- Hogy lehetsz ekkora szerencsétlen idióta! Mégis mi a fenét gondolsz te magadról? Beléd komolyan nem szorult egy csepp ész sem?...- és folytatta volna még, ha Zayn közbe nem szól
- Harry! Fejezd be! Akármelyikőnkkel is megeshetett volna, akár veled is! Ezt ne felejtsd el! - Ezután már nem szólt semmit, de nem is nézett rám, úgy tett mintha ott sem lennék. 

Attól, hogy nem húzott be egyet, amikor elmondtam hogy mi történt, valószínűleg csak az mentett meg, hogy ő elöl ült Lou mellett, én pedig hátul. Komolyan sajnáltam a történteket, de igaza volt Zayn-nek, hogy ez akárkivel megeshetett volna. És ezt nem csak azért mondom, mert éppen engem védett.

Lacey-t elvitték valami vizsgálatra, mi pedig a folyosón vártunk. Aggódtunk mindannyian, bár azért megnyugtató volt, hogy magához tért és még a humorérzékét sem vesztette el, de azért nyilván féltettük. Csendben beszélgettünk egy kicsit, de az időt többnyire mély hallgatásokkal múlattuk. Majd egyszer Harry teljesen váratlanul megállt előttem, rám nézett teljesen lesajnálóan és így szólt
- Nem tudom mit vársz te... Mindig nyavalyogsz, hogy milyen rossz neked és hogy mennyire szeretnél egy komoly barátnőt. Na de hiszen azt sem tudod, hogy hogyan bánj velük! Milyen idióta ugrál egy lány hátára?- megforgatta a szemeit, majd tovább folytatta a fel-alá járkálását.
Felálltam és határozottan elindultam a kijárat felé. Csak azért nem szaladtam, mert kórházban mégsem illik. Szarul esett, amit mondott, mert tényleg érzékenyen érint a téma. Tudván tudja Harry is, hogy nem vagyok egy szoknyapecér típus. Egy lányt szeretnék magam mellett tudni, akit szeretek és viszont szeret. És pontosan a banda a legnagyobb akadálya annak, hogy találjak magamnak egy ilyen lányt. Neki könnyű, ott van neki Lacey, akivel ezer éve ismerik egymást, feltétel nélkül megbíznak egymásban és már csak idő kérdése, hogy mikor nyögik be, hogy összejöttek. De én hogy a francba találjak magamnak egy olyan lányt, aki nem Niall Horan-t látja a One Direction-ből, hanem Niall Horan-t, aki a szíve mélyén még mindig egy normális 19 éves Mullingar-i srác, aki lehet, hogy képes ráugrani egy lány hátára, de ha végre szerethetne valakit, akkor azért a lelkét is kitenné...

Baleset

Az egyetlen oka annak, hogy senki nem tudta, hogy hiszek Larry-ben, az az, hogy valójában nem hiszek benne. A való életben ha azt mondják, hogy Larry, akkor legjobb barátokként jutnak eszembe és nem egy szerelmes párként. Én is utálom, hogy ha azt állítja valaki, hogy melegek. Tisztelem és elfogadom Eleanor-t és nem gondolom, hogy csak felbérelték, hanem hiszem, hogy szeretik egymást Lou-val. Azt is hiszem, hogy Harry szerette a barátnőit és az ezután következőeket is fogja. 

Viszont ez egy fanfiction. Az egész történet a fejemben úgy született meg, hogy olvastam Larry-s blogokat /azt hiszem/ hármat is ezelőtt, de azok nekem nagyon melegek voltak, viszont valamilyen szinten tetszettek is. Épp ezért akartam egy ilyenből sajátot is írni, ami egy kicsit más lesz. Amiben nem az van, hogy az első részben kiderül, majd könnyek közt egymás karjaiba esnek, majd végül lebuknak. Egy hosszabbat akartam, ami egy kicsit ki van egészítve más szálakkal is, és egy kicsit másképp mutatja be az eseményeket, esetleg más események lesznek benne... na de nem akarom előre lelőni a sztorit. Egy a lényeg, hogy nem áll szándékomban a kettejük nyáladzására fektetni a hangsúlyt. Nem állítom, hogy nem lesz benne olyan, de nem ez lesz a számottevő. 

Aki nem szeretné tovább olvasni, annak köszönöm az eddigi kitartást! Akik pedig továbbra is velem, Lacey-vel és a srácokkal tartanak, azoknak azt köszönöm!

Big Love, Nesi :)

*Lacey*

Csütörtökön mosolyogva ébredtem. Jó kedvem volt végre. Az elmúlt héten nem sok őszinte mosoly ült ki a fejemre, többnyire csak erőltettem a dolgot. 

Niall-t nem volt szívem felébreszteni, ezért a lehető legóvatosabban settenkedtem ki a szobából. Hogy lássa, hogy rendes lakó társ vagyok és hálából, amiért befogadott, kiszaladtam egy közeli kisboltba és hoztam neki reggelit. Amúgy is korán felébredtem és volt rá időm bőven. 

A srácoknak az iskolában persze mindjárt szemet szúrt a fene nagy jó kedvem és halkan megsúgtam nekik, hogy kibékültem Harry-vel. Közben pedig gondosan ügyeltem rá, hogy a lányok meg ne halljanak minket, mert az összeveszés tényét is kínosan titkoltam előlük.

A nap folyamán viszont egy eléggé kínos tény hasított az elmémbe hirtelen. Méghozzá az, hogy az csak egy dolog, hogy a twitter nevemmel senki sem tud összepárosítani, viszont egy emberről eléggé alaposan megfeledkeztem. Niall volt az egyetlen a srácok közül és nagyjából a világon is, akinek elárultam, hogy az én vagyok. Meg ugyebár mostmár tudja Harry is, de jelen helyzetben ez nem aggasztott. Egyedül csak abban bíztam, hogy Niall még nem kelt fel és nem lépett be, vagy ha be is lépett, de a rengeteg tweet között nem tűnt fel neki. Gyorsan beléptem és töröltem a képet. Ekkor megláttam, hogy az egyik legkedvesebb 'twitter barátnőm' a kép kapcsán megkérdezte, hogy mi ütött belém.

@BekieHoran: Mi jött hozzád @EllieL1D?

@EllieL1D: @BekieHoran Csak videókat néztem és szentimentális hangulatba kerültem. De már túl vagyok rajta :D

Ezek után igyekeztem végre az iskolára koncentrálni. Majd otthon Niall azzal fogadott, hogy estére Harry összetrombitálta a bandát egy közös pizzázásra, a nagy békülésünk örömére.

- Én benne vagyok, de mondd, hogy nem fog piálásba átcsapni!- aggodalmaskodtam egy kicsit

- Nem hiszem. Miért?

- Mert a legutóbbi 'ünneplünk, hát piáljunk' eseményünk nem éppen kellemesen sült el. 

- Lehet nem is volt az olyan borzalmas. - kacsintott egyet. Én pedig igyekeztem nem sokat belelátni abba a kacsintásba. 

Felfrissülés képen letusoltam, majd utána nem sokára indultunk is Harry-hez. Jött Danielle és Perrie is, így legalább volt erősítés a csaj oldalon. Mondanám, hogy mennyire kellemesen telt az este, de nem igazán akarok hazudni. Szóval inkább itt mindjárt a legelején megemlíteném, azt hogy mi árnyékolta be. Az bizony nem volt más, mint Louisnak a tekintete, amivel úgy méregetett, mintha valami véres rongy lennék. Ami nem csak azért rossz, mert én kellemetlenül éreztem magamat miatta, meg nekem eddig sem volt célom, hogy rosszban legyek vele. De eddig is tudtam, hogy a marakodásunkkal bántjuk Harry-t, de mostmár a kis apró titok birtokában tudom, hogy nem csak egyszerűen bántjuk, hanem ha sokáig folytatjuk, akkor tönkre is tesszük vele. 

5-3 arányban a fiúk voltak többségben, így elkerülhetetlen volt, hogy előbb utóbb olyan témákra terelődjön a beszélgetés, ami minket nem igazán érdekel. A végzetet pedig az hozta el, hogy hozzá fogtak fifázni. A csajokkal összenéztünk, majd én vettem elejét a helyzetnek. 

- Harry, hol a laptop-od?

- A szobában.

- Akkor ott fogtok minket megtalálni, ha egyszer eszetekbe jut, hogy mi is létezünk.

- Oké. - válaszolta, de szerintem nem igazán fogta fel, hogy mit is mondtam neki, a többiek meg észre sem vették, hogy beszélgetünk. Intettem a csajoknak, hogy kövessenek és felvonultunk a szobába. Leszavaztuk a filmnézést. Inkább halkan zenét kapcsoltunk és beszélgettünk, hogy ismerkedjünk egy kicsit. Találkoztunk már néhányszor, de mindig ott voltak a fiúk is és ugyebár az nem ugyan olyan, mint amikor csak csajok vagyunk. 

Persze nekik is szemet szúrt ez a Louis és én viszony, így mindjárt arról kezdtek faggatózni.

- Figyelj Lacey, én nem akarok pofátlan lenni, meg ha nem akarsz, akkor nem kell válaszolni, de mi van közted és Louis közt? - puhatolózott Perrie

- Hogy értve mi van? - nem akartam többet mondani a kelleténél, ezért kérdeztem vissza

- Hát, ez most ilyen sem veled, sem nélküled kapcsolat és titkon fülig szerelmesek vagytok egymásba.  - kacagott - Vagy tényleg ennyire utáljátok egymást? Vagy mi a helyzet? Mert azért az látszik, hogy nincs minden rendben.

- Egyet leszögezhetünk, hogy nem vagyunk szerelmesek. Én legalábbis biztos, hogy nem és azt hiszem, hogy nem is mostanában leszek az. 

- Mert? - kérdezett rá Dan

- Az egy másik sztori, először ezt hagy mondjam végig, mert utána belekavarodunk. - mosolyogtam - Szóval azt már biztos hallottátok, hogy együtt nőttünk fel Harry-vel, szinte testvérekként...

- Igen. - helyeseltek szinkronban

- Csak a testvéri viszonyhoz képest nekünk meg volt az az előnyünk, hogy ha untuk a másikat, akkor fogtunk magunkat és haza mentünk, épp ezért nem igazán veszekedtünk és tudtunk ilyen jó kapcsolatot kialakítani. Aztán amikor ő idekerült az X-factorba, akkor megszakadt a kapcsolatunk. És most, hogy ide jöttem tanulni és nem azért mert ő itt van, ez még egy sokkal régebbi döntés, erre Harry a tanúm. Na most ő engem megkeresett. Louis nyilván ebből csak annyit érzékelt, hogy a semmiből felbukkantam én, aki sokkal régebb óta a legjobb barátja Harry-nek, mint ő. Nyilván az meg duplán fájt neki, hogy szinte soha nem hallott rólam. 
- Oké, de amúgy történt köztetek valami, nem?
- Ejnye Perrie, ha tudod, akkor miért kérdezed?! - feddtem meg, de közben mosolyogtam, mert nem gondoltam komolyan. - Múlthéten, amikor ünnepeltük, hogy meg jött az új személyim... Gondolom az új név hátterét ismeritek?
- Nagyjából. - adott választ Danie
- Oké. Szóval részegek voltunk, a táncparketten felforrósodott a hangulat és megcsókolt. De ennyi volt és eszem ágában sem volt vagy van bármi többet is akarni. Eddig, amíg össze voltunk veszve Harry-vel, Louis jó pofizott, most hogy kibékültünk, megint meg bírna ölni a puszta tekintetével is.
- Na jó, de azért Harry-nek is csak fel fog tűnni, hogy Louis nem éppen tisztességes. - próbált egy pár kedves szót szólni Danielle
- Valószínűleg, csak az a baj, hogy őt ez bántja. Mégis csak a két legjobb barátjáról van szó. Na de elég volt belőlünk, örülök, hogy most perpillanat nem kell vele összezárva lenni. Ti jól meg vagytok? Olyan jó titeket együtt látni, a múltkor is hogy örültek a fiúk, amikor megérkeztetek a vacsira... Úgy szeretnék én is végre egy ilyet. - ábrándoztam, a csajok meg cseppet sem diszkréten kinevettek
- Azt leszámítva, hogy ritkán tudunk találkozni, nálunk minden rendben van. - adott választ Danielle
- Igen, azért te elég sokat utazol a tánc miatt. - tette hozzá Perrie
- Az is tény, de az sokkal rosszabb volt, amikor turnéztak. 
- Mondjuk igen. Attól már én is előre félek, hogy mi lesz, ha ők megint turnézni mennek, meg nekünk is beindul a zsongás. - gondolkozott el Per
- Na látjátok lányok, ezért jó az én kis röghöz kötött életem. Lehet, hogy dög unalmas, de legalább stabilan egy helyben van.
- Jó-jó, de azért... - kezdett hadakozni Perrie, csak megcsörrent a telefonom és láttam, hogy Harry írt egy sms-t:
"Nem akarsz teát főzni?" 
"Minek nézel te engem?" - válaszoltam
"Légysziiii, te olyan finomat tudsz! <3" - kezdett könyörögni
- Na jó csajok, megyek teát főzni. Majd jövök. - sóhajtottam színpadiasan

- Ki milyet kér, fiókáim? - léptem be a nappaliba, ahol a hímek még mindig a képernyőre voltak tapadva
- Paradicsomosat. - kaptam választ Niall-tól és belőlem kitört a nevetés
- Ittál te már paradicsomos teát?
- Jah, hogy teáról beszélünk? Akkor cukrosat. 
- Többiek?
- Én tejeset. - válaszolt Harry
- Én is. - tette hozzá Liam
- Én meg Niall-al tartok. - mondta Zayn 
- Öhm... és az ötödik milyen legyen? - kérdeztem, mivel Louis még válaszra sem méltatott. Továbbra is hallgatott, így Harry tette hozzá
- Akkor két cukrosat és három tejeset kérünk.
- Perrie és Danielle milyet szokott inni? - kérdeztem és megkaptam a választ, hogy olyat, mint a szerelmeik éljenek az idilli párkapcsolatok. Kimentem a konyhába, elkészítettem a teákat, majd a fiúkét bevittem. Lepakoltam a kis asztalra és vissza indultam a sajátjainkért, azonban Niall megállított. 
- Lacey, én éhes vagyok. 
- Most nyomtál be egy doboz pizzát.
- Milyen most? Az már legalább két órája volt.
- Jah, bocs. Én kérek elnézést.
- Csinálsz nekem szendvicset? - igyekezett úgy nézni, mint egy kiskutya, de nem hatott meg vele
- Megtalálod a konyhát! Vagy ha nem akkor most kövess. - lehet, hogy ez az utóbbi mondatom lett a vesztem, mivel már éppen beértem a konyhába, amikor Niall egy csatakiáltás kíséretében utánam szaladt és a hátamra ugrott. Csak azzal valószínűleg nem számolt, hogy én nem a fiúk egyike vagyok és nem fogom elbírni. Ő rám ugrott én elvesztettem az egyensúlyomat, ezáltal pedig a hűtő vészes közelségbe került. Koppanás- fájdalom- sötétség. Ennyi volt, amit érzékeltem.

Love feels

http://www.youtube.com/watch?v=Y96WY5Do_bs

*Lacey*

- Lacey, ez lehet, hogy furcsán fog hangzani, de féltékeny voltam. - mondta kicsit tétovázva

- Ami azt illeti, én nem mondanám, hogy furcsán hangzik, vagy meglepett volna. - mondtam biztatóan...

- Jó, de ha tovább folytatom, akkor lehet, hogy nem így fogsz reagálni. - itt egy jó nagy       lélegzetvételnyi pihenőt tartott. 

       - Nem egy lánnyal volt már dolgom és én igazán szerettem azokat, akikkel tényleg komolyabb volt a kapcsolatom. Viszont valami hiányzott. Volt valami, amit nem tudtak megadni sem a futókalandok, sem a tartósabb kapcsolataim. Sokáig nem tudtam, hogy mi az, de szépen kitisztultak a gondolataim. Valójában Nell volt az utolsó lány, akivel együtt voltam - azért belegondolva, hogy november vége van, ez meg még augusztusban volt. Harry-t ismerve már önmagában ez a tény is elismerésre méltó. 

      - és azóta rengeteg minden történt. Nekem pedig napról napra tisztult a fejem. Magamnak is iszonyat nehéz volt bevallani, de mostmár teljesen biztos vagyok a dolgomban. Egy ember van akit szeretek... Ő pedig Louis! - Végig tartottuk a szemkontaktust, de ő ezt az utolsó mondatnál már nem bírta. Tekintetét a földre szegezte és éppen csak hogy suttogta, mintha attól tartana, hogy rajtunk kívül bárki meghallhatná, vagy éppen azt sem akarná, hogy én meg halljam. 

Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Kicsit szégyen, hogy a legjobb barátja lennék vagy mi, de semmit nem vettem belőle észre. A könnyek lassan gyülekezni kezdtek a szememben. Egyrészről a megkönnyebbülés, hogy maradhatunk barátok és nem fog bonyolódni a kapcsolatunk. Másrészről viszont aggódtam érte, nyilván nekem is mindjárt az cikázott a fejemben, hogy Louis egy percig nem biztos hogy így érez. Vagy ha még valami csoda folytán ki is alakulhatna közöttük valami, akkor pedig nagyon sok bántás érné őket és bár vagány fiatal srácok mindannyian, de igazából nagyon érzékenyek. 

Kezeimmel letöröltem a könnyeimet, s mozdulatomra Harry is felfigyelt. Rám emelte tekintetét és sütött belőle a kétségbeesés. 

- Én nem akartalak megbántani. Vagy azt is megértem, ha többet látni sem bírsz. - csuklott el a hangja és láttam, hogy már neki is nedvesek a pillái. Letettem a teámat az asztalra és átmásztam az ölébe. Odakucorodtam, az arcomat meg a vállába temettem. 

- Még hogy látni sem akarlak! Hiszen majdnem mindennél többet jelentesz nekem, soha nem foglak magadra hagyni! - szorítottam erősebben, ő is szorított az ölelésén és a hátamat kezdte simogatni, majd remegő hangon kérdezte

- Akkor miért sírsz?

- Mert féltelek!

- Mitől?

- A világtól!

- Amíg olyan emberek vannak körülöttem, mint a családom, te és a srácok, addig én nem félek a világtól! - egy kicsit hallgattunk, majd Harry törte meg a csendet újra - Tudod mennyivel könnyebb így, hogy végre kimondhattam.

- Örülök neki, hogy én voltam az akinek elmondtad.

- Csak azt nem tudom, hogy ezek után mihez kezdjek.

- Várj!

- Mire?

- Arra, hogy úgy érezd, hogy el tudod mondani neki is. 

- Most egy kicsit összekaptunk, de ez az egy hét újra olyan közel hozott minket, hogy már kétszer is majdnem kimondtam neki. 

- Összevesztetek?

- Csak egy kicsit megsértődött, semmi komoly. Tudod mitől tartok még?

- Mitől?

- Attól, hogy hogyha még nem is lesz köztünk semmi, a többieknek akkor is meg kell tudni. És mi lesz, ha egy mocskos buzinak fognak tartani? És csak azért tűrnek majd meg a bandában, mert 1D csak akkor van, ha öten vagyunk?

- Nézd, én azért ezt nem feltételezném róluk. Niall-t ismerem a legjobban és valahogy nem tudnám ezt elképzelni róla...

- Niall az más tészta. - vágott közbe a mondatomnak - Ő szerintem még a nyakamba is ugrik ha megtudja, hogy nem beléd vagyok szerelmes.

- Ezt inkább hagyjuk! - kuncogtam

- De még mindig ott van Liam és Zayn. És Zayn-től tartok jobban.

- Harry, pontosan Zayn az, aki tudja, hogy milyen ha valakit jogtalanul elítélnek. 

- Igazad van. Úgy szeretem, hogy tudsz tiszta fejjel gondolkodni akkor is, amikor én nem. - nyomott egy puszit az arcomra

Egy kicsit beszélgettünk még az elmúlt hétről. A Louis témát nem feszegettük tovább, egy napra hirtelen elég volt ennyi.

- Jól el szaladt az idő, nekem lassan indulnom kellene.- kaptam észbe 

- Nem akarsz itt maradni? Olyan régen aludtál már velem, hogy szinte a napját sem tudom! - vetette be a kiskutya nézését

- Az csak egy dolog, hogy megbeszéltük a dolgainkat, de azt azért nem fogom elfelejteni, hogy Niall állt mellettem, amikor szükségem volt rá. 

- Menj is, már biztosan nagyon vár. - kacsintott egyet én pedig válaszul bele boxoltam a vállába

- Ne gondolj túl sokat a dolgok mögé!

- Oké! - adta meg magát.

Elindultam, de az ajtóban még megállított. 

- Neked biztos nincs problémád ezzel az egész én és Louis dologgal? - kérdezte komolyan

- Bolond vagy? - kacagtam - Az én directioner szívem Larry csücske csak most kezd igazán dobogni.  De amúgy sincsen semmi problémám vele. Én szeretlek téged és úgy fogadlak el, ahogy vagy. - Öleltem át szorosan, majd egy puszival elköszöntem.

***

- Azt hittem már haza sem jössz! - fogadott eléggé közömbösen Niall

- Bolond vagy! - mosolyogtam rá és öleltem meg - Tény, hogy nagyon boldog vagyok, hogy kibékültünk, de nem felejtettelek el!

- Gyere együnk, rendeltem vacsit.

- Ennek örülök, mert már nagyon éhes vagyok. 

Nagyon jól telt az esténk. Sokkal felszabadultabb voltam és ez Niall kedvére is kihatott. Végig nevettük az estét, de én előbb-utóbb kénytelen voltam elindulni fürdeni, mivel másnap reggel nekem iskolába kellett menni. Fürdés után bebújtam az ágyba és amíg Niall pancsolt én megosztottam twitteren a világgal az érzéseimet. 

@EllieL1D : Larry feels <3 Happy ever after... :)

Amikor ki akartam lépni a privát üzeneteknél ott virított egy kis 1-es, így hát megnyitottam.

Harry volt az és csak egy szót írt:

- Lebuktál :P

- Le ;) - az én válaszom pedig ennyi volt. Majd mikor Niall is odaért mellém, boldogan hajtottam álomra a fejemet.