Szilveszter

*Lacey* 

- Elkészültél? – kérdezte Niall, bár kedvesen, de azért éreztem egy kis élt a hangjában 

- Valójában már régen, csak azért matattam itt a hajam körül, mert kíváncsi voltam, hogy meddig bírod szó nélkül. – nevettem, persze ez nem volt igaz. A tükör elől két lépéssel az ágy végénél termettem, felkaptam a táskám, majd egy puszit nyomtam neki és elindultunk. 

A szilveszteri buli, amire készültünk egy másik szállodában volt meg tartva. A ruha, amit felvettem méregzöld színű és barna, csipkemintás, ritka horgolású volt a felső anyaga, valamint egy barna anyag övvel volt a mell alatti részen átkötve és valamivel térd fölötti hosszúságú volt. Táncolni készültem, úgyhogy bár magas sarkú cipőt húztam, de azért a legkényelmesebbet, amim volt. 

Mire elindultunk a többiek már a folyosón vártak, bár még Harry visszaszaladt, mert valamit elfelejtett és még Liam-ék is küszködtek. 

A portással hívattunk taxit, majd a bediktált címre vittek minket. Miután kiszálltunk és újra összerendeződött a két társaság, magabiztosan és lelkesen indultunk be, ahol az újabb portás útbaigazított minket és máris egy kerthelyiségben találtuk magunkat. Nem csak én szörnyedtem el. Az asztalok körül már gyűltek a vendégek és nem azt mondom, hogy egy nyugdíjas klubban találtuk magunkat, de az átlagéletkorhoz képest is pofátlanul fiatalok voltunk. Mondjuk úgy, hogy a legfiatalabb embert, akit kiszúrtam nagyjából harmincötnek tippeltem, majd nagyon gyorsan rájöttem, hogy az egy pincér volt. 

- Te jó ég! Ez kinek az ötlete volt? – szörnyülködött Perrie és szerintem ezzel hangot adott a Danielle és az én gondolataimnak is. Kérdőn fordultunk a fiúk felé, akik zavarukban először össze-vissza egymásra kezdtek mutogatni, de végül csak megállapították, hogy Harry a bűnös. 

- Az idősebb nők mi? – húzogattam szemtelenül a szemöldököm. A többieknek pedig a rázkódó válluk jelezte, hogy éppen nagyon igyekeznek visszafojtani a röhögést. 

- Hát, itt bulit ígértek és nem bingó partit. – vonta meg a vállát 

- Harry, szerintem Mrs. Burton most sírna, ha tudná, hogy valamit ennyire félreértettél. Tudod, a ’fiatalos hangulatú est’, nem azt jelenti, hogy fiatalok buliznak ott, hanem azt, hogy egy csomó nagyi meg papi elmegy valahova szilveszter éjjel nosztalgiázni. Szövegértés, ülje le, egyes. – osztottam, ő pedig zavarodottan vakargatta a fejét 

- Akkor most mi legyen? – Mire ezt kimondta, az egyik pincér észrevett minket és letámadott, hogy az asztalunkhoz vezessen. Körül ültük az asztalt, majd még mindenki kétségbeesetten fogta a fejét. 

- Nincs para Babyboo, nézd csak, az a páros ott csak a szüleink korosztályából való, nem a nagyszüleinkéből. – böktem egy táncikáló pár felé és kitört belőlem a nevetés. Majd szépen sorba mindenkiből. 

- Én azt mondom, hogy a vacsorát várjuk meg, utána meg keressünk egy másik helyet. 

- Igen, Niall, nem is te lettél volna, ha véletlenül azt mondod, hogy máris húzzunk innen, hisz kit érdekel a kaja. – szólt be neki Louis 

- Ühm… és mégis hova? – gondolkozott logikusan Dan 

- Jaja. – helyeselt Zayn is és a többiek is hevesen bólogattak. Niall-al csak összenéztünk és valószínűleg ugyanaz jutott az eszünkbe. 

- Tegnap, amikor kint voltunk a városban láttunk egy csomó helyet. – válaszolt, én pedig hevesen bólogatva hozzátettem: 

- Az egyiket úgyis kiszúrtam magamnak, hogy majd megmondom, hogy oda menjünk el. – néhány ’oké’ jött válaszul, bár más választásuk úgysem nagyon lett volna. – Csak tudnám mi lenne veletek, ha nem lenne két ilyen bamba köztetek, mint mi és nem indulunk a rossz irányba. – forgattam teátrálisan a szemeimet, majd Harry felé hajoltam, szemeimet egészen kimeresztve és az arcába nézve elég hülye fejet vághattam 

- Mindig is tudtam, hogy nekem van a világon a legjobb unokahúgom – szorongatta meg a nyakam. 

- Hülye! – húzódtam el tőle. 

- Egyébként meg nézzétek a jó oldalát, itt nem nagyon fognak felismerni meg zaklatni minket. – bökött a táncparkett felé.

- Nana, én láttam, hogy az a néni, már egy ideje gyanúsan méreget téged – mutattam valószínűleg a legidősebb hölgy felé a társaságban. 

- Lehet, olyan buli kerekedik itt mindjárt, hogy még őt is megtáncoltatom – rántott lazán vállat, mi pedig már nem álltunk messze tőle, hogy a nagy röhögés közepette leessünk a székről. 

- Nézzetek hülyének, de én szeretem ezt a bulit. – jelentette ki tök természetesen Perrie, mire egyszerre hét igen furcsa tekintet szegeződött rá. – Itt legalább nem kell félnem, hogy valaki elcsábítja Zayn-t. – kuncogott és már kezdtem azt érezni, hogy lehet tényleg jobb ez így, mint egy sima buli. Na nem azért, mert itt nem lesznek féltékenységi jelenetek így, hanem mert így legalább viccet csináltunk belőle. 

- Ja-ja. Itt én sem tartok tőle, hogy Perrie-t lecsapják a kezemről, de Louis én a helyedben hét lakat alatt őrizném Harry-t. Nézd, azokat a csinos hetveneseket, mind egy ilyen kis cuki pofára vártak, mint Harry. A bájos mosolya, meg a göndör fürtjei... tuti leveszi őket a lábukról – a levegőm már akadozott úgy nevettem. 

- Majd pórázt kötök rá – rántott lazán vállat. 

- Szado-mazo! – kiáltott fel Liam, mire a környéken ülők mind felkapták a tekintetüket és szinte láttam lelki szemeimmel, hogy összesúgnak, hogy milyen faragatlan kölykök vagyunk. 

- Ne aggódj tesó, én veled vagyok, te őrizd arról, én őrzöm erről és talán nem rabolják el a rambó nagyik – pacsiztam össze Louis-val Harry háta mögött. 

Hangulatunkat csak fokozta, hogy hamarosan pezsgőspoharakkal közeledett felénk a pincér. Mi elkezdtünk inni és egyre hangosabban nevettünk. Ami annyira nem is volt nagycsoda, tekintve, hogy körülbelül 24 órája volt már annak, hogy utoljára ettünk, ugyanis a szállodai reggelit és ebédet átaludtuk. Szóval az alkoholnak még csak különösebb akadályokat sem kellett legyőznie, hogy a véráramunkba jusson, s így elég hamar megjött a hatása. 

Vacsora után azon kaptuk magunkat, hogy valahogy egyikünknek sem akaródzik elindulni a másik helyre. A kedvünk jó volt, a zene tipikus kubai zene volt, szóval nekünk az is jó volt, mert nem értettünk hozzá, hogy menő vagy nem, az emberek kezdtek táncikálni ismét és mi tényleg jól éreztük magunkat. 

Danielle volt az első, aki késztetést érzett a táncra, ami ismerve ’civil’ életét, amikor nem 1D barátnőként nyomul, nem volt nagy csoda. Liam pedig látszólag és valószínűleg ténylegesen is, örömmel tartott vele. Egy darabig még elröhögcséltünk a helyünkön, de benne volt a bugi a lábamban. Szerintem Perrie sem volt ezzel másképp, kiszúrtam, hogy elég sűrűn pillantgat a táncolók felé. De azt hiszem ő tekintettel akart lenni Zayn táncfóbiájára. 

Megadtam az esélyt Niall-nak, hogy észrevegye, hogy én is táncolnék, még mielőtt szavakkal hívtam volna fel rá a figyelmét. Bal kezemmel az asztal szélén könyököltem és unottan néztem a táncparkett felé. Jobb kezemet pedig magam mellé tettem és a körmeimmel feltűnően kopácsoltam az asztalon. Néha egy-egy sokat mondó pillantást küldtem Niall felé, és így végül hajlandó volt tudomást venni a vágyaimról. Nem kérdezett semmit, csak elkapta a jobb kezem és magával húzott. 

Egy darabig riszáltunk, majd kiszúrtam, hogy Harry és Louis elhúztak a bárba, viszont Perrie és Zayn még mindig az asztalnál ücsörögtek. 

- Hé, menjünk. Kérd fel Perrie-t – biccentettem feléjük. 

- Miért? 

- Mert ő is lány, ő is táncolni akar. De valószínűleg nem akarja Zayn-t piszkálni. De majd amíg ti táncoltok, én megteszem – vigyorogtam elégedetten a tervemmel. 

- Ahogy érzed! – Betámadtuk az asztalt, Niall elcsalta Perrie-t, én pedig leültem Zayn mellé. 

- Szóval igazak a legendák? – kérdeztem tőle 

- Milyen legendák? 

- Rólad meg a táncról… 

- Hát igen, lehet van benne valami. 

- Ugye tudod, hogy itt nem vesznek kamerák? És valójában a kutyát sem érdekli, hogy mit csinálsz. Nézd meg Niall-t. Vagy csak lötyög, vagy ökörködik. Vagy nézd meg Liam-et. Ő csak lötyög, de Danielle körbetáncolja, szóval jól néz ki – nevettem. – És amúgyis, szerintem Perrie tökéletesen tisztában van azzal, hogy nem egy versenytáncossal alkot egy párt. 

- Mit akarsz ezzel mondani? – húzta fel kérdőn a fél szemöldökét 

- Semmit! – mosolyodtam el és megrántottam közben a vállam 

- Kössz! – vigyorogva megveregette a vállam, majd elindult, hogy visszaszerezze a barátomtól a barátnőjét. 

Niall-el csatlakoztunk a bárnál Harry-hez és Louis-hoz, de én nem maradtam. Ördögi mosollyal közöltem velük, hogy ők sem fogják megúszni és elrángattam Lou-t táncolni. Mikor láttam rajta, hogy már nagyon szenved, megkegyelmeztem és visszaindultunk, hogy Harry-t is befogjam. Ő viszont felpattant a székről, tisztán hallottam, hogy azt mondja Niall-nek, hogy ’Ezt figyeld!’, majd mint aki észre sem vett, elsétált mellettem. Furcsán néztem utána, majd megláttam, hogy a zenekarhoz tartott. Olyan mosollyal jött vissza, hogy úgy éreztem lehet menekülni kellene, de csak tök nyugodtan megállt mellettünk. 

- Ugye tudod, hogy te sem fogod megúszni a táncot! – szegeztem neki a mondatot 

- Csak nehogy a végén a visszájára forduljon és inkább, te ne úszd meg. 

- Mi van? – értetlenkedtem 

- Semmi – vigyorgott még mindig. 

- Akkor mehetünk? 

- Várj még egy kicsit. 

- Mire? 

- Erre – mondta és elhallgatott a zene. Nem sokáig volt csend, rögtön felcsendült a következő dal, Harry pedig elkapta a kezem és húzni kezdett a táncparkett fele. Eddigre már megismertem a dalt és veszett nyivákolásba kezdtem. 

- Nem! Harry, állj meg, nem teheted ezt velem! – visítottam, de a zenétől senki más nem hallhatta csak ő, akit viszont nem hatott meg. 

- Na, gyerünk már, tudom, hogy te is akarod! – vigyorgott szemtelenül 

Igaza volt, ha az eszemmel ellenkeztem is, de a testem, meg az a néhány pohár pezsgő, amit megittam már átvette a hatalmat. A vállammal ritmusra kezdtem körözni és már csak megszokásból jöttek a mozdulatok. Emeltem a kezem, hogy Harry végig simítson rajta, rutinosan fordultam ki, majd pördültem vissza. 

Valójában már lehet, hogy 15 évesen is rá kellett volna jönnöm, hogy a legjobb barátomnak ferde hajlamai vannak. Mert melyik normális srác lett volna hajlandó megnézni velem, megszámlálhatatlan alkalommal a Dirty Dancing 2-t, majd megtanulni a táncjelenetet? De akkor még nem gondolkoztam ezen. Megnéztük, ahányszor csak kedvem volt, mert rendszerint kihisztiztem, hogy úgy legyenek a dolgok, ahogy én szeretném, majd a kezdeti bohóckodásból az lett, hogy tényleg megtanultuk. Bár azért kicsit csaltunk. Ha valamihez, hát ahhoz, hogy csak barátok vagyunk, már akkor is ragaszkodtunk, így a mellsimogatós részt, mi elsumákoltuk és csak az oldalamon simított végig, valamint a csókjelentet is átalakítottuk, mert csak az arcomra adott puszit. 

Annyira magával ragadott a tánc, hogy teljesen megfeledkeztem róla, hogy hol vagyunk. Újra ott éreztem magam a Holmes Chapel-i házunk emeleti szobájában, amikor még azt hittem, hogy a világ jó és az ember boldogságbuboréka kipukkaszthatatlan. 

Elrévült állapotomból az rángatott vissza, hogy Harry az utolsó hajlítás után visszaemelt, magához szorított és a fülembe suttogott. 

- Megmondtam, hogy egyszer elviszlek Havannába, emlékszel? – kérdése kissé hirtelen ért, semmi ilyesmi nem derengett 

- Tényleg mondtál ilyet? 

- Nem tudom, de ez most jól hangzott. – rántotta meg ártatlanul a vállát 

- Te majom! – nevettem el magam és a könyökömmel oldalba vágtam. Csak ekkor néztem körbe. Az emberek körülöttünk álltak és tapsoltak. – Te jó ég! – sóhajtottam és a szemeimmel a többieket kezdtem keresni. Az asztalunknál ültek, tőlünk néhány lépésnyire. Egy nagyon kétségbeesett szempár, négy ’úristen, ezek nem velünk vannak’ és egy olyan, aki szemlátomást jól szórakozott. A felosztás csak két esetben volt kérdéses. A kétségbeesett volt Louis, azt hiszem a mutatványunk után Harry magyarázkodni kényszerült. A jól szórakozó pedig volt Niall, az ő esetében pedig azt hiszem, előre magyarázkodott Harry. És ezért áldom az eget, hogy nem nekem kellett utólag. 

Fáradtan huppantam le Niall ölébe. 

- Nem az én hibám! – mentegetőztem 

- Nekem tetszett – rántott vállat, majd közelebb hajolt, hogy puszit adjon és végül a fülembe suttogott. – A kelleténél jobban is tetszett. Este nem akarod mondjuk a szobánkban folytatni? – A jóleső elektromosság végigfutott a gerincemen, de összeszedtem magam és visszasúgtam. 

- Az attól függ… Mit adsz cserébe? Miért lesz az nekem jó? – választ nem kaptam, mert Zayn hangjára felkaptuk a fejünket. 

- Az osztatlan siker után most halljuk a szakmai zsűri értékelését! Daniell, kérjük véleményezz… - már ezen is kacagtunk, de az értékelés sem volt utolsó. 

- Tíz per tíz. Kifinomult mozgáskultúra, gyönyörűen kivitelezett elemek, lelkes táncosok. Mégis azt kell mondjam a szituáció és az ötlet eredetisége mindent vitt, a zsűrizéssel eltöltött hosszú éveim során még soha nem találkoztam ennyire egyedi ötlettel, hogy valaki egy nyugdíjasklubban lépjen fel a Dirty Dancing-el, ez egyszerűen lehengerlő. – ezek után pedig megtapsolt minket. Úgy röhögtem majd meg fulladtam és dobhártyám is örök károsodást szenvedett Niall nevetésétől. 

Úgy láttam eddigre már Louis is megbékélt és a többi ember is visszatért a saját szórakozásához. Ha eddig nem lett volna ütős az este, akkor jött még hab a tortára, egy idős házaspár személyében, akik megkörnyékezték az asztalunkat és papa engem, a mama meg Harry-t akarta táncolni vinni. Olyan aranyosak és kedvesek voltak, hogy esélyünk nem volt nemet mondani, ahogy pedig megindultunk velük, a társaságunkból felszakadt a velőt rázó nevetés. Nem sokáig nevetgéltek, mert hamarosan azt vettük észre, hogy ők is vegyülnek, méghozzá a kedves idős pár barátaival. Amikor ezt kiszúrtam intettem Harry-nek és most mi voltunk a sorosok, hogy rajtuk nevessünk. Liam, és Perrie még csak csak normálisan festettek az idősebb korosztállyal is. De ahogy láttam Louis egyfolytában dumált a néninek, akivel táncolt, az pedig nagyon nevetett. Danielle hiába profi táncos, a bácsi úgy rángatta szegényt, hogy csak esetlenül hagyta magát irányítani. Zayn még annyit sem tudott kezdeni a nénivel, mint Perrie-vel. De ami nekem a legjobban tetszett, az az volt, ahogy Niall riszálta a seggét és forgott körbe, a néni meg tapsolt neki. 

Az éjfél így ért minket, a táncparketten elvegyülve egy másik társasággal. A pincérek felszolgálták az újabb pohár pezsgőket, visszaszámoltunk, majd felköszöntött mindenki mindenkit. Kivéve, aki kimaradt, mert annyian voltunk egy kupacban, hogy a franc tudta számolni. Azért az éjféli csókomat nem engedtem át a néninek, annyira nagylelkű nem vagyok. Majd közöltem Niall-al, hogy már tudom, hogy mivel viszonozhatja, ha én az egyszemélyes előadást megtartom neki, ő pedig örömmel és nagyon nevetve nyugtázta, hogy tetszett a fenékrázása. 

Hiába éreztük jól magunkat a generációs szakadék felütötte a fejét. Fél három körül mi még nagyban pörögtünk, de a buli már kezdett haldokolni. Egyre többen indultak haza és fogytak az emberek. Búcsút vettünk újdonsült barátainktól, viccből megpróbáltuk elkérni a twitter neveiket, de azt hitték, hogy egy fűnyíró márkáról beszélünk, majd úgy döntöttünk felkeressük a kiszemelt helyet. 

Majd 20 percet vártunk a taxira, mire sikerült egyet kapni, szilveszter éjszaka ez kicsit döcögős. A sofőrnek körbeírtam, hogy melyik bárra gondoltam, szerencsére megértett és az első csapatot el is vitte. Majd visszajött értünk, hiszen egyszerűbb volt ez így, mint megint várni, hogy jöjjön még egy. A bár előtt újra rendeztük sorainkat, majd belépve, örömmel tapasztaltuk, hogy ott még megy a buli. Elfoglaltunk egy asztalt, ami bár kicsi volt nekünk, de hát fiúk ölébe a lányok és minden meg van oldva. 

Harry-vel a bárhoz mentünk, hogy vigyünk inni a társaságunknak. Az én mindennél okosabb barátom hadarva sorolta, hogy mit szeretnénk, a pultos lánynak pedig kigúvadtak a szemei és csak a fejét rázta. 

- És ennyi lesz. – mondta ki Harry az utolsó mondatát, de a lány még mindig csak nézett – Szerinted nem értette? – fordult felém 

- Szerintem nem! – nevettem, mire újra akarta kezdeni, talán egy kicsit lassabban, de leállítottam – Harry, a szállodafoglaláson kívül utána jártál te valaminek mielőtt idejöttünk? 

- Nem igazán…- húzta el a száját 

- Kár, mert akkor tudnád, hogy a hivatalos nyelv itt spanyol, valószínűleg ez a lány itt nem beszél angolul. 

- És te beszélsz spanyolul? 

- Hülye gyerek, neme együtt tanultunk franciát? 

- Jah, de! Niall, gyere csak, itt te kellesz! – Niall odajött és már épp kevéske spanyol tudását igyekezett összeszedni, amikor egy másik pultos odajött és mosolyogva elnézést kért, amiért a kollegája még kezdő és nem beszél angolul. 

Az italainkkal ücsörögtünk egy darabig, de nekem egyre sürgősebbé vált a mosdó meglátogatása és Niall csontos térdén is zsibbadt már a fenekem. 

Az este legrosszabb döntését akkor hoztam meg, amikor a mosdóból visszafelé megálltam a pultnál egy üveg vízért. 

- Lacey? – hallottam a furcsán ismerős, de mégsem a társaságunkból való hangot. Odafordultam a hang irányába és hirtelen forogni kezdett velem a helyiség. Az az este még most is a durva rémképeim közé tartozik. 

- Chuck? Szia – erőltettem magamra egy halvány mosolyt. – Hogy kerülsz te ide? – csodálkoztam 

- Hát eljöttem világot látni és itt ragadtam, tudod, hogy zenéltem és beálltam a bandába – intett a másik terem felé, ahol az emberek táncoltak. – És te? 

- A barátaimmal jöttem szilveszterezni. Gyere, bemutatlak nekik. – tettettem a lelkesedést, bár újra csak közel akartam lenni a többiekhez, mert rosszul éreztem magam Chuck-al. 

Gyors bemutattam, bár a részletek elfedésével, mert a saját füle hallatára mégsem mutathattam be úgy, hogy ’Srácok, ő itt Chuck, az egyik, aki azon az ominózus estén droggal akart kínálni.’ 

Vesztemre táncolni hívott, viszont nem engem kérdezett, hanem egyenesen a többiektől kérdezte, hogy elrabolhat-e. Próbáltam először segítségkérő pillantásokat vetni Niall felé, de vagy csak sötét volt, vagy az italozás miatt, vagy szimplán nem ismert még annyira, hogy észrevegye, így ő rábólintott. Próbálkoztam Harry-nél is, de ő sem vette észre, hogy nincs minden rendben. Így kelletlenül indultam meg a másik terembe, de úgy voltam vele, hogy ott sokan vannak, olyan rosszat úgysem tehet. 

Tisztes karnyújtásnyi távolságra álltam meg tőle és csak finoman lötyögni kezdtem, semmi kihívóság. Nem kertelt, mindjárt a közepébe vágott. 

- Ne már, hogy csak ennyit tudsz. Te ennél sokkal vadabb vagy. 

- Azt már kinőttem! – vágtam rá, talán túlzottan hirtelen 

- A személyiségedet nem lehet kinőni! 

- Az nem a személyiségem volt. 

- Gyerünk, ne kéresd magad, tudod te még most is riszálni a feszes kis popsid! – ezzel a lendülettel már közelebb is lépett, a fenekembe markolt és magához húzott 

- Engedj el! - hadakoztam és próbáltam ellökni magamtól. 

- Dehogy engedlek! Tudod, azon az éjszakán nem szabadott volna meglépned, nekem terveim voltak veled! Az enyém vagy, tartozol nekem! Egy rossz ribanc vagy és engem utasítanál vissza? Örülnöd kellene, hogy megkaphatsz! – Ütöttem a mellkasát, kiabáltam először Niall és Harry nevét, a többiekét, majd már mindent, ami eszembe jutott, de a hangos zene mellett esélyem sem volt, hogy valaki meghallja. A táncoló tömegben pedig senkinek nem tűnt fel a vergődésem. 

- Mocskos kis kurva vagy te. Fogadjunk, hogy dugtál már mind az öt kis ficsúrral. De minimum leszoptad őket. Vagy még jobb, szoktatok nyolcan együtt orgiákat rendezni? 

- Te beteg vagy! – nyögtem ki undorodva, majd tovább sikítottam. A fogása nem lazult, gusztustalan nedves ajkai pedig lecsaptak a kulccsontomon egy pontra. Ordítottam, sikítottam, sírtam és remegtem és úgy nézett ki, hogy bár a tömeg közepén állok, de egyedül maradtam.

Remélem nektek is tetszik, én élveztem ennek a résznek az írását. Írjatok nekem, mert már régen hallottam rólatok :) Puszi

Cuba Libre

*Lacey* 

- Na túl élted? – Harry kérdése közben lényegében a nyakamba ugrott a repülőgép utolsó lépcsőfokáról. De mindenesetre igen nagy lendülettel vetette át a karját a vállamon és amikor én a sápadt képemmel semmitmondóan ráemeltem a tekintetem, ő megeresztett egy széles vigyort. 

- Asszem, ha én nem éltem volna túl, akkor ti sem, úgyhogy kérdésed nem volt egészen helyén való. – forgattam meg a szemem 

- Ne légy már ilyen! Már szilárd talajt fogott a lábad, úgyhogy örülj a fejednek. 

- Oké, ha egyszer kiheverem ezt a hat órát, akkor örülni fogok, de addig örülj, ha nem hánylak le most azonnal. 

- Hohó, már itt sem vagyok! – azzal továbbugrált mellőlem. Szemmel láthatólag ő volt a legjobban bezsongva. Nem csoda, ő végigszunyálta az utat, Zayn-el együtt. Nekik tök mindegy, hogy hol, milyen körülmények között, de tudnak aludni. Mi pedig mindent elkövettünk, hogy teljen az idő és én se arra koncentráljak, hogy éppen repülünk. Miután rájöttünk, hogy csak a két jómadár tud aludni, Harry-nek szóltunk, hogy cseréljen helyet Perrie-vel és mi hatan megnéztünk egy filmet, majd Louis még egy pakli UNO kártyát is előkerített valahonnan. Már meg sem lepődöm az ilyen cselekedetein, ő mindig tud meglepetéseket okozni. Hangosan nevettünk meg beszélgettünk, sőt szinte ordibáltunk UNO-zás közben, de Harry-t és Zayn-t ez egyáltalán nem hatotta meg, addig fészkelődtek, hogy egy idő után egymás vállára borultak és diszkréten csurgatták a nyálukat. 

A külön gép előnye, hogy nem kell várni a csomagokra, így miután leszálltunk, gyors keresztülmentünk az útlevél ellenőrzésen és végül már mehettünk is taxit fogni. Kettéosztódtunk, tekintve a tetemes létszámunkat, majd a szállodához érve újra egyesítettük erőinket. 

Szerencsére nem valami agyonturbózott, csilli-villi helyre mentünk. Elsőre még abban sem lettem volna biztos, hogy rajtunk és a recepcióson kívül van valaki más is az épületben. Csendes, világos, tiszta, kényelmes. Pont ideális egy pihenéssel eltöltött néhány naphoz. 

Megbeszéltük, hogy egy-két órát elvonulunk a szobáinkba kipakolni, mosakodni és pihenni, de belém hamar belém hasított gyomortájon a maró érzés, és rájöttem, hogy most, hogy lenyugodtam, majd éhen veszek, ugyanis a repülőn egy falatot nem bírtam lenyomni a torkomon. Szerencsére, ha kajálásról van szó, Niall-ben mindig társat lelek, így úgy döntöttünk, hogy nagyon gyorsan keresünk valami ehetőt. Végig kopogtattuk a többiek szobáját, mindenkit meginvitáltunk, hogy tartsanak velünk. De miután mindenhol kiröhögték Niall-t, hogy nem is ő lenne, ha egy új helyen nem mindjárt enni akarna, majd mosolyogva közöltem, hogy ezúttal én vagyok a ludas, végül mindenki visszautasított minket, úgyhogy ketten vágtunk útnak. 

Persze érzékünk az nincs hozzá, hogy merre is induljunk, ahhoz meg ész kellett volna, hogy megkérdezzük a portán, így magabiztosan vágtunk neki a rossz iránynak. Hosszú kilómétereket gyalogoltunk egy lakóövezetben és városi nyüzsgésnek semmi nyomát nem találtuk. Igyekeztünk egy kör félét leírni és nem nagyon eltévedni, így végül mégis civilizációra leltünk, bár nem volt túl bizalomgerjesztő. Valami helyi piac mellett sétálhattunk el, mert volt ott egy csomó furcsa alak szintén furcsa portékával, és egyre nagyobb lett a zsivaj is. Itt, ha nagyon elszántak lettünk volna már kaját is találunk, de nem volt túl meggyőző, így úgy döntöttem, hogy bírom még, csak álljunk tovább. Ahogy tovább haladtunk a belvárosnak a túristák által inkább látogatott része felé, már egyre barátságosabbá vált a hely. Ott már keveredett a helyi lakosság és az idegenek. Kinéztem egy pár helyi kocsmaszerűséget, amik környékén más bátortalan városnézők tanakodtak, hogy be menjenek-e vagy inkább mégse. El is határoztam, hogy majd rábeszélem a többieket, hogy egyszer nézzünk ki ide is. 

És végezetül a legnagyobb örömömre ismerős illatok csapták meg az orrom. Ujjongva nyugtáztam, hogy a gyros-t azon a világvége mögötti helyen is ismerik, úgyhogy addig mentem az orrom után, amíg meg nem találtam és végre bekajálhattam. 

Ezután, már jóllakottan, kényelmesen sétáltunk vissza a szállodába. És mivel tényleg leírtunk egy kört, rá kellett, hogy döbbenjünk, hogy ha a másik irányba indulunk, akkor a parton pillanatok alatt találtunk volna renget helyet, ami direkt a túristákat hivatott kiszolgálni, és nem kellett volna térdig lejárni a lábunkat. 

Mire mi visszaértünk a többiek összeszedték magukat és indulni akartak körbenézni. Egyhangúan szavaztuk le mind a ketten. Útbaigazítottuk őket, hogy merre menjenek, megbeszéltük, hogy vacsinál találkozunk és hullafáradtan vonultunk vissza a szobába. Egy frissítő zuhany után, csak szimplán eldőltünk az ágyon. Egy darabig győzködtük magunkat, hogy csak még öt perc és utána a pakolással foglalkozunk, de ezt valahol a lelkünk mélyén mi is tudtuk, hogy nem igaz. Úgy aludtunk el, mint akiket leütöttek és Louis dörömbölésére keltünk vacsoraidőben. 

Niall derekát öleltem, a fejem a vállára hajtottam és tulajdonképpen a szemem csak annyira volt nyitva, hogy ne rúgjak az előttem menő ember lábába, akiről hirtelen meg sem tudtam állapítani, hogy kicsoda, olyan álmos voltam még. Csak Danielle és Perrie társalgása csapta meg a fülem, arról, hogy milyen idő lesz este, kell-e kardigán vagy sem. 

- Mi lesz este? – ásítottam el az utolsó szót 

- Le akarunk menni a partra, nagyon szép és sötétben is biztos hangulatos. Tele van bazárossal és egész hosszan mindenféle klubbok vannak, meg akarjuk egy kicsit jobban nézni. – hevében Louis Niall vállára támaszkodva ugrott egyet és nem sok hiányzott, hogy halomra boruljunk. 

Vacsoránál bebizonyosodott, hogy hiedelmemmel ellentétben egész sokan vagyunk a szállodában, majdnem tele volt az egész étterem rész. Három rendes éttermi kocka asztalt toltak össze nekünk és így nyolcan pont körbe tudtuk ülni, a közepén pedig ott díszelgett egy kis papír táblácskán, hogy ’812-815’, ami a négy szobát hivatott jelölni, amiben mi laktunk. 

A vacsora svédasztalos rendszerben működött, úgyhogy felkaptunk egy-egy tányért és a fogunkra való étel után kezdtünk kutakodni. Tekintve, hogy alig néhány órája ettem, először egy leveses bögrét vettem magamhoz és mivel nem tudtam, hogy melyik leves neve mit takar, így illat alapján választottam. Ízlett, bár továbbra sem tudtam, hogy mi az és kicsit soknak találtam benne a petrezselymet. Majd mivel úgy éreztem, hogy fér még belém kaja, így kerestem egy szépen kinéző salátát, az egyetlen alapanyag, amit felismertem benne, az a burgonya volt, de ez nem akadályozott meg benne, hogy megegyem. 

Még mindig nem nagyon voltam magamnál, a napközbeni alvások engem általában alaposan kiütnek. A villámmal toszigáltam, valami fura dolgot a tányéromon és közben bágyadtan csámcsogtam a bekapott falaton, csak a nevemre figyeltem fel. 

- Lacey nagyon nincs képben. – kuncogott Zayn, de még a válla is rángatózott nevetésében. 

- Éppen azon tanakodunk, hogy felismertek bennünket a körülöttünk ülők vagy a vagány frizurád hívta fel ránk a figyelmet. – nyúlt át Niall a hátam mögött és megszorongatta egy kicsit a vállam nevetés közben. Ekkor jöttem rá, hogy ahogy felébresztettek, akkor épp csak magamra rángattam valami elfogadható ruhát, de arra már nem terjedt ki a figyelmem, hogy tükörbe nézzek. Körbefuttattam a szemem, valami fényes felületet keresve, majd a fém leveses tartájon akadt meg a szemem. Igaz, hogy mivel öblös volt, így a fejem olyan volt, hogy ha léteznek ufók, valahogy így képzelném őket, de arra megfelelt, hogy megállapítsam, hogy az, hogy borzos vagyok, gyenge kifejezés. 

- Oké, csajok nincs nálatok véletlenül egy hajgumi? – néztem az asztal másik vége felé, ahol ők ültek és közben a kezemmel igyekeztem lelapogatni a szénakazlat a fejem tetején. Azonban egyszer csak Harry keze beúszott elém a képbe egy fekete hajgumival. – Mióta vagy te csaj és miért van nálad hajgumi? – néztem rá hülyén, de olyannyira, hogy félrebillentettem a fejem és az egyik szemöldököm az égbe szaladt, és tényleg nem értettem. 

- Ahh… Lacey, Lacey – ingatta mosolyogva a fejét – Nem vagyok csaj és ezt még te nyomtad reggel a reptéren a kezembe valamiért. A csuklómra húztam és ott maradt. De látod, most milyen jól jön. – kiragadtam a kezéből és miközben összekötöttem a hajam, mentegetőzni kezdtem. 

- Jól van na. Reggel nekem kisebb gondom is nagyobb volt egy hajguminál. 

- Ühm. Beszari. – köhintette el magát és mindenki röhögni kezdett az asztalnál. Ez alól én sem voltam kivétel, de azért visszaszóltam. 

- Bunkó. – csak én nem álcáztam köhögésnek 

- Most miért? 

- Mert beszóltál! 

- Nem is! 

- Ááá nem! 

- Na persze! – fonta keresztbe a karját és duzzogni kezdett 

- Jól van Harry, elég volt. Már tényleg mindenki minket figyel. – szúrtam fel egy újabb falatot a villámra, majd bekaptam. És eddig tartott, a harc és a duzzogás, mert minden úgy folytatódott, mintha mi sem történt volna. 

Azt beszéltük meg, hogy este 10-kor indulunk és hogy addigra mindenki összekapja magát. Persze ebből az lett, hogy 5 perc után kopogtak az ajtónkon, Louis és Harry bedugták a fejüket, hogy ők unatkoznak, úgyhogy jöttek bandázni. 

- Nem nézzük meg a többieket, hogy mit csinálnak? – ajánlotta Lou és komolyan olyan képet vágott, mintha valami zseniális ötlet pattant volna ki az agyából 

- Nekünk pakolni kell! – mondtam és közben tekintetemmel inkább igyekeztem azt sugározni a fiúk felé, hogy ’hagyjátok már békén szerencsétleneket egy kicsit együtt’, de ez nem nagyon jött be. 

- Jó, akkor ide hívjuk őket! – s már fel is pattant 

- Nagyszerű. – morogtam, de valószínűleg nem hallotta meg. Kinyitotta a szobaajtónkat és elkiáltotta magát, ahelyett, hogy bekopogott volna a másik két szobába. 

- Hé srácok, Niall-ék szobájában parti van! – szerencsére válasz nem jött, azt hiszem nem véletlenül, valószínűleg inkább tettették, hogy nem hallják, csak hogy nyugtuk legyen. 

- Louis nem a mienk az egész hotel, még egy ilyen és kitesznek minket az utcára – dorgáltam. 

- Upsz, tényleg. Bocsi, csak a turnékon annyi ember dolgozik velünk, hogy az egész emelet a mienk szokott lenni – magyarázkodott. 

- De most nem turnén vagyunk – állapította meg Harry rettentően bölcsen. 

- Pedig én lehetnék az elő zenekarotok – kuncogtam. Harry száját elhagyta egy ’ajjajj’, míg Niall egy lényegre törő kérdést tett fel. 

- Egy személyes? 

- Simán! – mondtam határozottan, majd belekezdtem az első dalba, ami eszembe jutott – I asked my love, to take a walk… to take a walk, just a little walk… Down beside, where the waters flow… Down by the banks, of the Ohio… 

- Ennyire ne legyél már eredeti, hogy pont az Ohio-t kornyikálod. – húzta össze gúnyosan Harry a szemöldökét. 

- Lenyűgöző! Egyszerűen lenyűgöző! – vette színpadiasra a figurát Louis és még a kezével is hadonászott közben – Én mindenképpen szerződtetni szeretném! Úgy érzem, biztos siker lenne. Hagy menedzseljelek én! – ezután mi ugyan elhallgattunk, de Niall, aki az ágy szélén ült és a térdén könyökölve gondterhelten támasztotta a fejét, megszólalt 

- Ez mind szép és jó, de miért pont ez volt az első, ami eszedbe jutott? Hogy én folyópartra nem megyek veled, az tuti. Még a végén kinyírnál. Milyen elborult agyra utalhat ez, hogy ezzel jössz elő. – Harry úgy érezhette, hogy mindenképpen kontráznia kell. 

- És utána majd nekünk sírsz, hogy „Megöltem őt, akit szerettem, mert nem kellett, ó a szerelmem” – Unottan fogattam meg a szemem. 

- Egyszerű, nem kell kikosarazni! – húztam gúnyos mosolyra a szám, majd lehajoltam, az állánál fogva megemeltem Niall fejét és az ajkaira nyomtam egy gyors puszit. 

- Ühmm… Asszem az menni fog! – válaszolt 

- Helyes! 

Az esti városnézés igazán elbűvölő volt. Lementünk a szálloda mögé a partra és ott iramodtunk meg a fények és a nyüzsgés felé. Végig járda volt és más üdülők kivilágított teraszrészei mellett haladtunk el, helyt-helyt felbukkant egy-egy kisebb bár is, valamint a keresztutcákban egész hosszan be lehetett látni, bár ott csak a kivilágított, kihalt utcakép fogadott, de attól még hangulatos volt. Még messziről szemet szúrt egy hatalmas színes fényekben váltakozó sátor, majd közelebb érve már láttuk, hogy az is egy vízparti bár, csak nagyobb, mint az eddigiek. Közelebb érve már jól kivehető volt. Hogy egy hatalmas nagy fa szerkezet tartja kupolaszerűen, körbe mindenhol nyitott volt és a fehér vásznat spotlámpák világítják színessé. A padlózat teraszosan volt kialakítva, így minden asztalsor annyival feljebb volt, hogy az alattuk lévő társaság feje felett el lehessen látni a vízhez, amelyről egyébként gyönyörűen tükröződtek vissza a város fényei. A bútorzat nem volt hivalkodó, sötét barna rattanfotelek, ugyanolyan kisasztalokkal, nem vonták el semmi másról a figyelmet, tökéletesen beleolvadtak a sötét éjszakába. 

Miután körbe jártuk a város partszakaszát, láttunk megannyi egyéb, bárt, diszkót, de mindenhol rengeteg volt az ember és pláne a részeg fiatal. Mondjuk ez így szilveszter előestéjén annyira nem is volt meglepő. Valószínűleg nagyrészük ki sem fog józanodni az újévig. 

A csajokkal alaposan szemügyre vettük a bazárosokat is, mert hát az mégis olyan csajos dolog, a srácok pedig addig unottan ácsorogtak a tömeg közepén, de mire visszaértünk, szereztek nekünk egy-egy vattacukrot. Jó pont. Annak ellenére, hogy fogalmam sincs milyen kétes eredetű helyről származhatott, mivel vattacukor árust még csak véletlenül sem láttam a környéken. Bár lehet, hogy épp ezért inkább duplán jó pont jár érte. 

Gyalogoltunk és nézelődtünk még igencsak sokat, majd végül visszamentünk a szép színes bárba, ami bár remek helynek tűnik mégsem voltak olyan sokan, mert kicsit kívül esik a forgatagból. Nem biztos, hogy annyira vágytunk még arra, hogy mi ott leüljünk, de minél tovább fenn akartunk maradni, hogy másnap sokáig tudjunk aludni és jól bírjuk a következő éjjelt. 

Fáradtan lezuhantunk a fotelekbe, majd rendeltünk egy-egy sört, üdítőt, kinek mi esett jól. És hosszasan beszélgettünk, értelmetlen dolgokról, mivel a társaság nagy része már közel állt hozzá, hogy kidőljön. Ez alól mondjuk pont mi, Niall-al, voltunk a kivételek, mert mi délután aludtunk. Harry és Zayn is nagyjából el volt, mert ők meg az utat aludták majdnem végig, de a többiek már hullák voltak. Egy idő után, úgy döntöttünk, hogy nem kínozzuk tovább őket és visszamentünk a szállodába. 

Bár még szexuális téren mindig kényszerelvonón voltunk, tekintve a biológiai ritmusomat, de azért becsaltam magammal Niall-t fürdeni, világosan a tudtára adva, hogy tényleg csak fürdésről beszéltem. 

Végezetül elnyúltunk az ágyban és én elérkezettnek láttam az időt, hogy feltegyem a kérdést, amit már két napja fontolgatok. Felületesen ugyan már ezerszer átrágtuk magunkat rajta, de tudni akartam, hogy mit gondol, érez, szeretne, stb… 

- Niall! 

- Igen? 

- Kérdezhetek valamit? 

- Nem, meg ne próbáld! Hiszen máskor sem kérdezhetsz, soha, semmit. 

- Na, ne hülyülj! Én komolyan akarom. 

- Hallgatlak! – Ekkor a hasáról átfordult a bal oldalára, hogy felém legyen és én is felé fordultam, majd reflexből bújtam közelebb. 

- Tudni szeretném, hogy mit gondolsz Harry-ről, meg rólam. 

- Azt, hogy két nagyszerű ember vagytok. – Bár sötét volt a szobában, de valamennyire hozzászokott a szemem és elég közel voltam hozzá, hogy lássam, hogy tényleg csodálkozik kicsit a kérdésemen. Valószínűleg ő is úgy látta, hogy eleget rágtuk már a témát. 

- De most komolyan. Tudod mi nagyon őrültek tudunk lenni egymás közelében és te ebből még nem sokat láttál. És amit láttál sem volt az igazi, hiszen csak volt két év kimaradás az életünkben és újra össze kell szoknunk. De nem akarom azt, hogy ez a mi kapcsolatunk rovására menjen. 

- Lacey, megint többet aggódsz a kelleténél! – simította meg kedvesen a hajam. - Ti barátok vagytok és ennek azok után, amin keresztül mentetek, már egy hurrikán sem vethet véget. És én ezt tiszteletben tartom. És Harry meg olyan meleg, mint egy kályha, nem féltelek tőle – nevette el a végét 

- Te tiszteletben tartod a barátságunkat, meg a tieteket. Nekem tiszteletben kell tartani a kapcsolatunkat, meg a Harry-vel való barátságomat, neki pedig a mi kapcsolatunkat, meg a ti barátságotokat. Hárman ülünk nyakig a szarban, és még tetézik a többiek, hogy ugye Harrynek ott van Lou, meg ugyebár úgy egy az egyben egy banda vagytok ti öten. Ennek egy módja van, hogy mindannyian túléljük, ha őszinték vagyunk egymással. Ha nem tetszik, hogy játszunk és mondjuk rá csap a seggemre, akkor csapj rá a kezére, vagy szólj nekem és legközelebb nem engedem vagy meghúzom, hogy hol a határvonal, de könyörgöm, ha valami problémás, akkor ne hallgass, hanem jelezz, mert csak úgy lehet változtatni a dolgokon, ha tisztában vagyunk vele, hogy változtatni kell. 

- Tényleg ne aggódj, láttad, hogy a múltkor is, bár ti tudattalanul megszokásból játszottatok, mi poénból húztuk vele a másik agyát Louis-val, senki nem akarta eltörni, senki kezét és senki nem kapott féltékenységi rohamot. Tényleg nem féltelek Harry-től. Sőt tovább megyek, ha holnap azzal állnátok elő, hogy ti szerelmesek vagytok, bár rohadt sokáig szenvednék, de vigasztalna, hogy ti ketten boldogok vagytok. 

- Ami azt illeti… szerelmesek vagyunk. Csak nem egymásba. 

- Na igen. Ezt jó hallani – nyomott egy puszit a számra. – Megnyugodtál? 

- Uhmm… Azt hiszem, én sose fogok. Biztos ilyen ideges típus vagyok – kuncogtam. 

- Ejj – sóhajtott egy nagyot. – Idő előtt leőszülsz, hogy fogunk együtt mutatni, - nevetett 

- Bolond! – nevettem vele együtt

Tudom, hogy uncsi, de a következő részre már tartogatok egy kis izgalmat, ígérem :)

Régi-új ismerős

*Lacey*

Felébredtem. Először csak azt hittem, hogy álmodtam az egészet, de utána kitisztultak a gondolataim és szépen sorjában eszembe jutottak a nap eseményei. Hát nincs mit tenni… szerelmes vagyok. Ábrándoztam és elmosolyodtam. Valójában ezen a ponton úgy éreztem, hogy még soha nem éreztem ilyet. Ez valahogy más. Persze, az egyetlen normális viszonyítási alapom az Gary, de vele nem sokra megyek. Így utólag visszagondolva egy igazi pöcs volt. De hát tapasztalatok által gyarapszik az ember. A mai fejemmel már nem tűrnék neki több, mint egy évig.

Ábrándjaimból visszatérve, úgy határoztam, hogy legfőbb ideje felöltözni. Majd magamhoz vettem még egy adag gyógyszert és kimentem a mosdóba.

Sehol senki nem volt. Felszívódtak. Nem akartam mindjárt a telefon után kapkodni és kétségbe esetten hívogatni Niall-t, hogy hova lett. Én nem olyan vagyok. Valószínűleg dolguk akadt. Így hát visszamentem a szobába és bekapcsoltam a laptopját. Megnyitottam egy hírportált, hogy utána járjak, mi történik a nagyvilágban, meg a twittert. A hírportálon kiemelt hírként bukkant fel, hogy egy amerikai iskolában ismét lövöldöztek és többen meghaltak. Áldom az eget, hogy nem oda születtem. De ezen kívül semmi izgalmasat nem találtam.

Nem úgy, mint a twitteren. Nem kellett sokáig böngésznem, hogy rájöjjek, még mindig mi vagyunk a téma. Majd kisidő múlva egy képet is találtam, amit nagyon nem szerettem volna. A repülőn készült, amikor öleltük egymást. Mindkettőnk szeme behunyva. Szóval a kép készítőjének könnyű dolga volt.

Tovább olvasgattam és rövid időn belül rájöttem, hogy a tömeg hiszti, az lehet, hogy gyenge kifejezés ahhoz képest, ami kialakult a közösségi oldalon. Szidtak engem, sajnálták magukat, szidták Niall-t és öngyilkossággal fenyegetőztek, kinek hogy esett jól. De egy közös volt bennük, utolérte őket a gondolat, hogy ez a tény már megmásíthatatlan. Niall-nek barátnője van. Az ő bálványuk becsajozott és nem ők lettek a szerencsések. Vajon nekem szerencsésnek kellene érezni magam? Engem szeret és jó ember, ez mindenképpen szerencse. De az, hogy a nagy Niall Horan engem szeret vajon szerencse? Nem, engem nem érdekel, hogy ő ki a közélet számára. Ráztam meg a gondolataim ellen a fejem. Hisz nekem ő csak Niall. A legjobb barátom, egyik haverja. Ez néha bosszúságot okoz, de megéri a fáradságot. Szeret és én szeretem. Ez a lényeg.

Gyorsan bezártam a twittert, nem akartam ezzel egyedül foglalkozni. Ez Niall dolga, nekem csak támogatnom kell őt és biztos, hogy tudja, mit kell tennie. Gondoltam egyet és inkább felhívtam Harry-t, hisz már rég nem beszéltünk.

- Lacey! – szólt bele, a végén az í-t elég hosszan elnyújtva 

- Szia Harry!

- Mi zu, kiscsillag?

- Csak régen beszéltünk és hallani akartam a hangod. Mikor jössz vissza Londonba?

- Holnap. Ti is, nem?

- De. De honnan tudod, hogy nem ott vagyunk?

- Beszéltem Niall-el tegnap előtt és ő mondta, hogy mentek Mullingar-ba. Na meg láttam twitteren a képet.

- Ne is emlegesd, épp az előbb találtam meg. Szerintem Niall még nem is látta. – sóhajtottam

- Ne aggódj, csak légy laza. Attól nem lesz jobb, ha idegesíted magad.

- Szia Lacey! – hallottam Louis ordítani

- Szia! – kuncogtam, de persze én nem ordítottam a telefonba, hisz ő úgysem hallja, Harry-nek meg féltettem a dobhártyáját.

- Macskuszék hogy vannak?

- Mivel én átjöttem Louis-hoz, így ott hagytam őket anyánál megőrzésre. Egész összebarátkoztak már Dusty-val is.

- Na, a végén meg majd nem akarnak hazajönni.

- Akkor ott maradnak.

- Nem azért fogadtam őket örökbe, hogy Anne-k még plusz két döggel keljen törődnie. – csattantam fel

- Az enyémet, te ne nevezd dögnek – vágott vissza. – Ahh, bocsi, de most leteszlek, mert mennünk kell.

- Persze, csak le akarsz rázni!

- Ne idegesíts! – szólt rám. – Szeretlek. – majd kinyomta

Jobb ötlet híján zene után kezdtem kutakodni, és úgy elmerültem benne, hogy nem hallottam, hogy megérkeztek és megijedtem, ahogy Niall bedugta a fejét az ajtón.

- Fent vagy? – mosolygott

- Nem, csak képzeled.

- Ki jössz?

- Előtte gyere ide. – leült mellém, én pedig szorosan átöleltem

- Szeretlek!

- Én is szeretlek! – kék írisze az enyémbe fúródott, majd egy puszit nyomott az ajkaimra és kézen fogva mentünk ki a konyhába.

- Áhh, Lacey, jobban vagy már? – kérdezte kedvesen Maura

- Igen, köszönöm. Már jobban vagyok. – mosolyogtam vissza

- Ennél valamit?

- Nem, köszönöm. Nem vagyok éhes. – mondtam és bár igaz volt, az is, hogy nem kínzott éhség, de valamilyen szinten az is közrejátszott, hogy szégyellős vagyok.

- Lacey, egésznap nem ettél semmit! – csattant fel Niall, de csak a konyhából hallottam a hangját, míg én addigra már az ebédlőben ücsörögtem az egyik széken.

- De egésznap aludtam is, szóval így nem számít. – kidugta a fejét a boltív mögül és a képembe vigyorgott

- És, ha azt mondom, hogy maradt reggelről gofri? – aljasságán elvigyorodtam én is

- Nem ér aljas eszközöket bevetni! – látva édesanyja furcsa arckifejezését Niall csak annyit szólt:

- Imádja.

- Akkor hozzál neki! Mivel szereted? Lekvár, puding, nutella? – a kérdéseket már nekem szánta

- De tényleg nem vagyok éhes! – mire ezt kimondtam Niall visszatért az egyik kezében egy tányérral, amin a gofri van, a másik kezében pedig a nutellával, ő már tudta, hogy nálam ez a nyerő

- De enned kell! – parancsolt rám

- Egyet! – mondtam vitát nem tűrő hangon, de őt ez nem hatotta meg

- Elsőnek egyet, meg aztán majd a többit. – nevetett

- Jó, mindegy. Úgysem fogod lenyomni a torkomon, ha nem akarom. Viszont én mutatni akarok neked valamit. – azzal előkaptam a telefonom, gyorsan megkerestem twitteren a képet és az orra alá dugtam. Csak egy rövid pillantást vetett rá, majd kicsit dühösen szólt.

- Nem érdekel, ezzel nem vagyok hajlandó januárig foglalkozni.

***

- Babyboooooo! – ugrottam meglepetésszerűen Harry hátára, miután sikerült teljesen csendben lelopakodnom az emeletről. Harry reflexből nyúlt hátra és kapott el.

- Őőő… neked is szia! Én is örülök neked, de feltétlen fontosnak érzed, hogy megfojts?

- Yepp!

- Ez megtorlást kíván! – mondta ezt olyan harci kedvvel, hogy már magam előtt láttam szomorú sorsom, hogy a kanapéra vág és vagy egyszerűen rám ül és kiszorítja belőlem a szuszt, vagy halálra csiklandoz, de szerencsémre pár lépés után megtorpant, mert Louis szavai csapták meg a fülünk.

- Hé, téged nem zavar amúgy, hogy a haverod a csajod seggét fogdossa? – intézte Niall-hoz szavait. És bennem csak ekkor tudatosult, hogy valójában bár csak a hátán tart, de tényleg a seggem fogja. Valamint villámcsapásként, hasított belém a tudat, hogy valamikor erről beszélnem kell Niall-al, hogy hogy érinti a mi furcsa barátságunk Harry-vel.

- Hé, téged nem zavar amúgy, hogy a pasid a csajom seggét fogdossa? – kérdezett vissza ugyanabban a hangnemben, a végét pedig elröhögte. De nem tudtam eldönteni, hogy ez most őszinte nevetés volt, vagy kínos, vagy tulajdonképpen milyen is.

Nemsoká legnagyobb meglepetésemre befutottak a többiek is. Először Liam és Danielle, majd Zayn és Perrie. Feltűnt, mintha Niall számára ez nem lenne annyira meglepő, de nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Egészen addig a pillanatig, amíg el nem kezdték adagolni, hogy meglepetésük van számunkra. Mármint a fiúknak a lányok számára.

- Szilveszter alkalmából, úgy gondoltunk, hogy elutazunk. – mondta Liam. Ekkor még nem is aggódtam, egészen addig amíg Louis ki nem egészítette.

- Kubába.

Sok minden kezdett forogni az agyamban egyszerre. Többek között az, hogy utálom a meglepetéseket. Az, hogy 29-e este van, szóval záros határidőn belül utazunk. Az, hogy ez milyen aranyos dolog, hogy így megszervezték és az, hogy UTÁLOK REPÜLNI! Szemmel láthatólag a másik két lányt jobban felvillanyozta a meglepetés, mint engem.

- Valami baj van Lace? – kérdezte Niall, de csak halkan, a többieknek fel sem tűnt a beszélgetés közepette.

- Feltételezem, hogy nem óceánjáró hajóval megyünk, és még mindig fent tartom, amit 5 órával ezelőtt hajtogattam neked, hogy utálok repülni.

- Ne aggódj, meg lehet szokni. És amúgyis egy kis külön géppel megyünk. – Kis külön gép, fantasztikus! Nyilván nem egy annyira kicsi gépről beszélünk, mint amivel először átkeltek a Lamanche csatornán, de a rendes utasszállítóknál, csak a kis külön gépektől borsódzik jobban a hátam.

- Mikor indulunk?

- Holnap reggel.

- Hány óra az út?

- Hét. - fájdalmasan sóhajtottam és a tenyerembe tapasztottam a homlokom. Nem lesz egy nászmenet.

- Mennyi időre megyünk?

- Tíz nap.

- Tíz nap? Meddig akartok ti józanodni szilveszter után? – költői kérdésemre a válasz egy jó ízű nevetés volt. – Ott most jó idő van?

- Ahan.

- Mennyire?

- Nagyon, úgyhogy szépen süttethetjük a hasunkat tíz napig a tengerparton.

- Hehehe. Nos, akkor még mielőtt nagyon beleélnéd magad, van egy kellemetlen hírem! – kérdően húzta fel a szemöldökét – Az egyetlen fürdőruhám otthon pihen Bornemouth-ban, de ez annyira nem is lényeg, mivel körülbelül öt éve vettem, úgyhogy MELLesleg már valószínűleg kicsi rám. Szóval ma este szépen elkísérhetsz és végig élheted a szenvedést mire találok magamnak egy rendeset. – vigyorogtam rá, úgy hogy mind a harminckét fogam látsszon, bár azt már inkább lehet vicsorgásnak nevezni. Nagyot sóhajtott.

- Állok szolgálatodra.

A többieknek rövidúton a tudtára adtuk, hogy le kellene lépjenek, mert sürgős fürdőruha riadó van. Így megbeszéltük, hogy másnap reggel 9-re értünk jön először a kisbusz, majd ők távoztak. Mi is gyorsan összeszedtük magunkat, majd bevetetődtünk egy közeli bevásárlóközpontba.

Tekintve, hogy szombat estefele járt az idő, ez nem volt a legjobb ötlet. Tele volt az egész. És az én legnagyobb rettegésemre, tini lányokkal. Persze, nem volt annyira vészes a helyzet. Nem kaptak minket körbe, nem rohantak le és nem tapostak agyon. De már csak idő kérdése volt, hogy mikor akad egy rajongó, aki kiszúrja Niall-t és megindítja a lavinát. Nyilván akkor sem a felsoroltak következtek volna be, de ezt már nem tudtuk meg, ugyanis a tömegben hirtelen egy ismerős arc közeledett felém.

Csak egy pillanattal azután, hogy én észrevettem őt, ő is észrevett engem. Tekintetünk egymáséba fúródott és valószínűleg egyformán kellemetlennek éreztük a helyzetet. Elenyésző volt az esélye, hogy egy akkora nagyvárosban, mint London még egyszer az életben összefussunk, de bizony megtörtént. Halványan elmosolyodtam, még magam is megleptem vele, de szívből jött, majd mikor ő is viszonozta, még nagyobb vigyor terült el az arcomon. Ekkora már alig három méter lehetett a távolság köztünk, mivel egyikőnk sem torpant meg, hanem haladtunk egymás felé.

- Szia! – köszöntöttem jó kedvűen

- Sziasztok! – ő egy kicsit bátortalanabb volt, mint én

- Niall, ő itt Nell. Nell, ő Niall. – majd elröhögtem magam, mert majdnem beletört a nyelvem a nevükbe. Niall egy óvatos pillantást vetetett felém, s szeméből egyértelműen kiolvastam a kérdést. Csak egy erősebb pislogással adtam választ, hogy bizony ez a Nell, AZ a Nell.

- Nagyon örülök! – adott neki két puszit, majd a lány is egy kicsit felszabadultabbnak tűnt.

- Te mi járatban itt egyedül? – kérdeztem, de igyekeztem nem tolakodónak tűnni

- Éppen most váltunk el a barátnőimmel, hazafelé tartok.

- Ahh. – kicsit elcsüggedtem – És nagyon sietsz? – kérdeztem mégis bizakodóan

- Haza akartam érni még világosban. De amúgy nincs dolgom. – Eddigre Niall-nak is leesett, hogy mit forgatok a fejemben és széles vigyor terült el az arcán.

- Kocsival vagyok. Nincs kedved velem fürdő ruhát keresni? Utána meg hazavinnélek. Azt hiszem, egy életre leköteleznéd vele. – biccentettem Niall felé

- Bizony! – helyeselt

- Tulajdonképpen egy taxit is foghatok majd. – egyezet bele, hogy marad

- Ne viccelj. Tényleg kocsival jöttünk, semmi akadálya, hogy hazavigyünk. Ha nem így lenne fel sem ajánlottam volna. – Niall felé fordultam. – Meg vagy mentve! Menj elégítsd ki a rajongóidat, vagy csinálj, amit akarsz, utána meg találkozzunk ott. – mutattam fel az első emeleten egy kajáldára.

- Oké. Mikor?

- Mondjuk másfél óra múlva. Ha annyi nem elég találni egy fürdőruhát, akkor nudizni fogok.

- Én annyira nem bánnám! – vigyorgott pimaszul

- Dehogynem! Ne feledd, a tengerpartok nyilvános helyek.

- Nyertél. Másfél óra, ott leszek. – egy gyors puszit nyomott a számra majd külön váltunk.

- Hű, ti így együtt? – mosolygott kedvesen Nell

- Aha. – bólintottam és én is vigyorgok

- Azért remélem tudod, hogy a 13-19 éves női populáció kétharmada valószínűleg valami hero-nak gondol téged, amiért a One Direction egyik tagja a barátod, a másik pedig A barátod.

- Jah, tudom és azt is, hogy épp ezért ők engem nagyon is utálnak. Na de mindegy, jobb szeretem elfelejteni a tényt, hogy mekkora nyilvánosságot hordoz magukban a nevük.

- Jó, akkor ezt ejtsük. – értette meg bánatom - Melyik boltba szeretnél menni?

- Őőő… Valójában lövésem sincs. Ahol fürdőruhát árulnak. – kacagtam idiótán – Talán kezdjük ott. – mutattam egy a baloldalon a tőlünk harmadiknak eső üzletre

- Elutaztok valamerre? Gondolom nem a hátsókertbe akarsz kifeküdni december végén napozni.

- Jól sejted. Épp ma délután jelentették be, hogy elutazunk szilveszterre mindannyian. – csak kérdőn felhúzta a szemöldökét – Az öt srác, meg a három csaj. – Adtam magyarázatot a mindannyian kifejezésre.

- Perrie, Danielle és ezek szerint te.

- Yupp. És ezek szerint te egészen tisztában vagy a dolgok állásával. – Nem akartam a lelkébe gázolni, de már csak miután kimondtam jutott eszembe, hogy ez így lehet durva volt, a múltat tekintve.

- Tudod, a vízcsapból is ők folynak, és ha akarnám se tudnám őket elkerülni. De most őszintén, te mit tennél a helyemben? Nyilván, hogy felkapom a fejem, ha róluk van szó, hiszen van ami hozzájuk köt…

- Persze. – bólogattam. Elértük a kiszemelt boltot, majd belül lépve tanácstalanul forgolódtunk, s eközben egy kisebb időre csend állt be. Egy túlzottan is lelkes eladó, kihasználva elveszettségünket, ránk rontott. Miután útbaigazított minket, megköszöntem a segítségét és a tudtára adtam, hogy a továbbiakban nincs szükségünk rá, mert csak nézelődöm egyelőre. Majd a fürdőruhákat szemlélve újra belekezdtem. – Te, amúgy, ha már ilyen frankón elrángattalak magammal nézelődni, egy kicsit nincs kedved mesélni magadról. És bocsi, ha tapintatlan voltam, csak tudod megörültem neked. Nem sok barátom van itt, meg tekintve a kacifántos múltamat, alapból sincs sok barátom és tényleg jól esett veled megint találkozni.

- Dehogy haragszom. Kicsit fura a szituáció, de egy nagyon kedves lánynak ismertelek meg. És tulajdonképpen a mai napig nem tudom, hogy hogyan tudnám meghálálni a segítségedet… - itt félbeszakítottam

- Ugye nem érzed ezt kényszernek? Menj nyugodtan én nem akarok rád akaszkodni, hálát meg éppen nem várok!

- Várj! Hallgass végig, még nem fejeztem be azt a mondatot. Szóval, azóta is sokszor eszembe jutottál, hogy egy ilyen lány biztosan nagyszerű barát is, de nem akartalak keresni, mivel elég furcsán vette volna ki magát és nem akartam, hogy azt higgyétek, hogy Harry miatt akaszkodom rád.

- Akkor biztos az égiek akarták, hogy itt ma összefussunk. – mosolyogtam

- És akkor meséljek magamról? – bólintottam – Fura ez, hogy az egyik legnagyobb titkomat ismered, amúgy meg szinte semmit nem tudsz rólam. – kacagott kínosan

- Igen. – bólintottam mosolyogva

- Szóval a szüleimmel élek, de azt tudom, hogy tudod. Van egy húgom, 16 éves. Én 19 vagyok. Jól kijövünk, csak néha az agyamra megy. Egy könyvtárban dolgozom, mellette pedig estin Angol szakra járok az egyetemen.

- Az király! – csillant fel a szemem a közös téma hallatán – Melyikre?

- A King’s-re.

- Aha. Hallottam már róla.

Ezután pedig kezdetét vette a véget nem érő beszélgetésünk az idióta a tanárokról. A szivatós vizsgákról, és úgy alapból arról, hogy a vizsgaidőszak szívás. A különböző programokról, a gyökér csoporttársakról és még kitudja mi mindenről.

Időközben bejártunk néhány boltot, megnéztem millió meg egy fürdőruhát és végül kettőt is vettem. Egyet, aminek az alsórésze egy egyszerű fekete fürdő bugyi, a teteje pedig egy fehér pánt nélküli mellrész. És egy másik sötétzöld, francia bugyisat, nyakba akasztós felsővel. Továbbá, mivel a nyári cuccaim nagy része is otthon a szüleim házában pihen, így beszereztem még egy vékony kis spagetti pántos ruhát, egy strandpapucsot és két rövidnadrágot is.

A megbeszélt másfél órából majdnem kettő lett. Így Niall már egy kicsit türelmetlenül várt ránk a kajáldában. Nagy nehezen meggyőztem róla Nell-t, hogy a hősies segítsége miatt én mindenképpen megakarom hívni vacsorázni. Végül beadta a derekát és jó hangulatban fogyasztottuk el a cseppet sem egészséges vacsoránkat, de magasról tojtunk rá, mert finom volt, nem kellett nekem kaját csinálni otthon és még jót is beszélgettünk közben. Egy kisebb vita árán azt is elértem, hogy én vihessem haza. S legvégül egy telefonszámcsere után abban maradtunk, hogy ha hazajöttünk az útról, mindenképpen összefutunk megint.