Best Friends Forever

2009. november 19.

*Lacey*

Sietősen lépkedtem hazafelé. A novemberi hideg szél csípte az arcomat és ezen a néhány lehulló könnycseppem is sokat rontott, igyekeztem én letörölni, de lényegében csak szétmázoltam.

Mint ahogy számítottam is rá, nem volt otthon senki. A szüleim mindig is sokat dolgoztak, ráadásul nem is a mi kisvárosunkban dolgoznak, úgyhogy mindig korán indulnak és soká érnek haza. Valamint egyke vagyok, így esélyem sem volt arra számítani, hogy legalább a tesóm otthon lesz. Habár vér szerinti testvérem nincs, de mégis úgy érzem, hogy van egy nővérem és egy fiú ikertestvérem. Persze csak azért az ikrem, mert nincs köztünk 9 hónap, pontosan egy hónappal és két nappal idősebb nálam. 

Még 4 éves voltam, óvodás, amikor ideköltöztünk Holmes Chapelbe, amit én sokszor csak úgy emlegetek, hogy az Isten háta mögé. Nyugis a hely, de pont ezért néha rettentően unalmas is. Bár nagyon kicsi voltam, de az első oviban töltött napomra még most is tisztán emlékszem. Idegen volt a hely, a gyerekek, az óvónéni és anya csak úgy nyugodtan ott hagyott, ma már tudom, hogy valószínűleg nem volt ő olyan nyugodt, de akkor azt hittem. Az első félóra telt csak ilyen borzalomban, amíg meg nem hozták Harry-t. Ő volt az első, aki szóba mert velem állni és délután amikor az anyukáink értünk jöttek, akkor kiderült, hogy még szomszédok is vagyunk. Később Anne sokat vigyázott rám, mivel mindig úgyis együtt lógtunk így fölösleges lett volna a bébiszitter, vagy ahogy én hívtam őket gyereksintér. Persze Harry-t is utolérte a nem állok szóba 'csajokkal, mert fertőzőek' tipikus kisiskolás korszak, de nem szabadult meg tőlem, mert Gemmával jóban voltunk, csak éppen Harry került minket nagy ívben. De szerencsére kinőtte ezt a korszakot is. Tulajdonképpen 4 éves korom óta csak néhány nap telt el úgy, hogy ne találkoztunk volna és a suliban is végig osztálytársak voltunk, mind a kettőben, a "kerüljük a lányokat" korszakot leszámítva pedig még padtársak is. Csoda hát, hogy úgy érzem mintha az ikrem lenne? A szüleink sokat nevettek rajta, hogy mindegy lenne, ha ütnének egy ajtót a szobáink közé, mert egy fal választotta el csak. Ajtó nem lett, mert persze nem gondolták komolyan, de a morze jeleket tudjuk. 

Miután, hogy a házunk kongott az ürességtől, amitől én egyszerűen meg tudnék őrülni, így gyorsan felszaladtam a szobámba ledobáltam a cuccaimat és megmosakodtam, hogy újra emberi fejem legyen. Majd magamra rángattam az első melegítőt gatyát és pulcsit, ami a kezembe akadt. Zsebre vágtam a telefonomat, hogy anyáék utolérjenek ha akarnak és már trappoltam is a szomszédba, mit sem törődve a novemberi hideggel, hiszen nem egészen kettő métert kell megtenni a két ajtó között. Gyors megnyomtam a csengőt és néhány pillanat múlva Anne ajtót is nyitott. Betessékelt és azonnal faggatózni kezdett:
- Lacey drágám valami baj van? - sajnos túl jól ismert ahhoz, hogy leplezni tudjam előtte az érzéseimet, lehet hogy még a saját anyukám előtt is könnyebben ment volna.
- Nincs... vagy legalábbis nem túl nagy, de Gemma itthon van?
- Nincs, még nem ért haza és szerintem estig nem is fog.
- Harry?
- Ő fent van a szobájában.
- De mi a baj? Elmondhatod bátran...
- Ó, csak fenntartom, hogy majdnem minden hímnemű egy szemétláda, és ha szabad akkor most megyek és a ritka kivételek egyikének a nyakába zúdítom az összes bajomat, még akkor is ha nem érdekli...
- Ne butáskodj, miért ne érdekelné, hisz szeret.

Kopogás nélkül rontottam be, pedig annyiszor megfogadtam már, hogy lassan ideje lenne rászokni, hogy nem rontok csak úgy be hozzá, de szerencsére most sem kerültünk kellemetlen helyzetbe. az ágyában ült és a laptopját nyomta ezerrel, de amint beléptem lerakta az éjjeliszekrényre, így éppen elkerülve, hogy beleverjem a fejemet, amikor én lendületből landoltam az ölében. Nem kérdezett, csak hozzáfogott babrálni a hajammal.
- Utálom... nagyon... nagyon...
- Szereted...
- Nem! A füleden ülsz? Azt mondtam, hogy utálom!
- Mi a bűne?
- Lucy!
- Megcsalt?
- Igen, de kérlek ne mondd, hogy te megmondtad, mert tudom, hogy te megmondtad, hogy nem hozzám való és már így is kellőképpen idiótának érzem magamat!
- Nem én mondtam ki. - vigyorgott, hallottam a hangján - Egyébként fogalmazz pontosan, én azt mondtam, hogy te túl jó vagy hozzá, azért az nem ugyan az.
- Egy pöcs vagy!
- Miért is?
- Mert csak eléred, hogy még szarabbul érezzem magamat.
- Tudom még feszegetni, de hidd el, hogy utána legalább könnyebb lesz.
- Ezt már nincs hova feszegetni.
- Mennyire bíztál meg benne?
- Nagyon!
- Mennyire?
- Teljesen.
- Lefeküdtél vele?
- Le! - nyögtem bosszúsan
- Ugye hogy volt még hova feszegetni.
- Rohadj meg Harry 'aljas' Styles!
- Na jó, engedj hagy másszak ki a fejed alól, ha jól látom az íróasztalon van valami, amivel kárpótolni tudlak. - azzal odalépett és felemelt egy kis zacskót, amit a kezembe is nyomott
- Gumicukor?
- Az hát! - ki tekertem a zacskó száját
- Harry, ugye te ezt nem akartad komolyan megetetni velem? Mióta állt ez itt?
- Ó, hát azt nem tudom. De add ide kidobom és keresek valami ehetőt.

*Harry*

Letrappoltam a lépcsőn, anya épp a vacsit csinálta.
- Szerinted akad itthon valami kevésbé poshadt édesség mint ez? - vágtam bele a kukába a gumicukrot
- Nem tudom, a szekrényben keresd. - kinyitottam a szekrény ajtót és szembe jött velem a kedvencem, a Tac-O's. Előszedtem két kis tálat és már borítottam is bele a tejet - Ugye tudod, hogy azt nem fogja megenni?
- Persze, hogy tudom, azért rakok bele kevesebbet, hogy elbírjak vele egyedül is, de hagy higgye, hogy neki viszem.
- Amúgy hogy van?
- Én megmondtam, hogy Nathan nem hozzá való. Pontosítok Lacey túl jó hozzá.
- Már nem azért, de szerintem Nathan-hez minden lány túl jó.
- Nehogy azt hidd, szerintem Lucy pont hozzá passzol.
- Na jó, lehet igazad van.

*Lacey*

- Visszatértél teee ' Mr. Poshadtgumicukor'?
- Vissza és nézd mit szereztem! - tolt az orrom alá egy kistálnyi trutyit
- Ugye nem várod, hogy én megegyem ezt a malajt?
- Nem, valójában azért raktam kevesebbet a tálakba, hogy meg tudjam enni mindet. - vigyorgott pimaszul a képembe
- Annyira imádom, azt a kedvességet és törődést, ami belőled árad!
- Tudom! És lásd kivel van dolgod és rászolgálok arra, hogy kedvesnek és gondoskodónak tarts! - azzal valószínűleg a farzsebéből előkapott egy twix-et, belenyomta a bal kezembe, a jobb-ból pedig kivette a kistálat. Leült mellém és elkezdte magába lapátolni a kaját. - Neked hoztam. - biccentett a csoki felé
- Tudom, de megvárlak.
- Mert?
- Mert tudom, hogy ez a kedvenced és amúgy sem tudnád elviselni, hogy az egyik magányos legyen, viszont nekem nincs elég nagy szám, szóval testvériesen meg fogunk rajta osztozkodni.
- Esküszöm, hogy megütöttem veled a főnyereményt!...