Before Xmas

*Lacey*

Reggel arra ébredtem, hogy elzsibbadtam és Niall nyála a vállamon folyik. Alapestben  az ilyesmit nem nagyon tudom értékelni, de furcsa módon valahogy most nem zavart. Sőt, kifejezetten viccesnek találtam.

Megfogtam a takaró csücskét és lágyan letöröltem vele az arcát. A célomat elértem vele. No, nem azt, hogy tiszta legyen, hanem, hogy felébredjen.

- Arehumarekohba. - nyöszörgött

- Mélyen egyetértek veled! - kuncogtam. Fél szemét kinyitotta és álmosan lesett fel rám a pillái alól.

- Jó reggelt! - mondta, majd megpuszilta a vállamat - Ez meg mi? - törölte meg fintorogva a száját

- Folyékonyan aludtál. - röhögtem rajta

- Ez de ciki. - nevetett magán

- Annyira nem, ne aggódj!

- Mit csinálunk ma?

- Hát, azt hogy te mit csinálsz, azt nem tudom. De nekem egy közös reggeli után, van némi elintézni valóm.

- Mi?

- Az én dolgom.

- Jól van na! - dünnyögött - És meddig tart?

- Azt nem tudom.

- Hmm. Akkor ha gondolod, négyre megyünk az arénába próbálni. Magammal akartalak vinni, de majd meglátod, hogy jössz-e. - mondta kicsit sértődötten

- Ott leszek! - pusziltam meg, majd becéloztam a fürdőt

***

Már egy órája járkáltam az üzletek között, de úgy éreztem magamat, mind Jancsi és Juliska az erdőben. Nem találtam a kiutat, nem találtam a tökéleteset, amit kerestem. Feladtam az önállóságomat, megkerestem a legközelebbi kávézót, kértem egy Lattét, majd Harry-t tárcsáztam.

- Igen?

- Sziaaa! - lelkesedés helyett, inkább nyávogás szakadt ki a torkomból

- Mi a kínod Lace? Hallom a hangodon...

- Hol vásárolnak a sztárok ruhát maguknak?

- Hmm... egy éjszaka alatt felcsaptál sztárnak? - kacagott

- Ne legyél már faszfej! - mondtam nyűgösen - A hímneműekre gondoltam.

- Mit akarsz?

- Nyakunkon a karácson!

- Niall-nek akarsz valamit venni? - kérdzte

- Ha neked akarnék, akkor nyilván tőle kérnék segítséget. - forgattam a szemeim, bár ő ezt nem láthatta

- Figyelj, amúgy Niall-t kurvára nem fogja érdekelni, hogy hol veszel, milyen márkát stb. Te adod és pont.

- Persze, mondod ezt a srácról, akin még csak Calvin Klein boxert láttam.

- Te totál meghibbantál!

- Harry! Nyögd már ki, hogy hol vegyem meg azt a kibaszott nyakkendőt és felejtsük el egymást! - emeltem fel a hangom és a pincér igencsak csúnyán nézett rám

- Szóval egy nyakkendő. Nem vagy túl ötletes. - gúnyolódott

- Lehet ötletesebb vagyok, mint gondolnád, szóval ki vele!

- Az Oxford és a James sarkán van egy üzlet, nem lehet eltéveszteni és ott biztos találsz olyat, ami neked is tetszik.

- Kössz a segítséget! Az innen nincs is messze.

- Ígérd meg, hogy ha végeztél, akkor bejössz egy teára! - bár tudtam, hogy egy alapos fejmosást fogok kapni arról, hogy hogy is lehetek ilyen rossz emberismerő, de azért nem ellenkeztem

- Ott leszek!  - majd bontottam a vonalat és mivel a Lattém is elfogyott, így útnak indultam felfedezni a boltot.

***

- Uram, itt a személyigazolványom is. - toltam az orra alá az említett azonosítót

- Kislány, ez egy elég gyenge hamisítvány.

- De hiszen várnak, tudnak az érkezésemről! - igyekeztem megőrizni higgadtságomat, hiszen a hisztivel csak rontottam volna a bejutási esélyeimet, ne meg nem ez a szerencsétlen fickó tehet róla, hogy a srácok elfelejtettek szólni, hogy jönni fogok.  - Legalább szóljon már be azon a rádión.

- Jó, de csak ennyi!

- Rendben, bólintottam!

- Jack, itt egy kishölgy, azt állítja, hogy Lacey Styles-nak hívják és, hogy Harry Styles unokahúga. Tudsz róla valamit?

- Te komolyan ennyire sötét vagy? Remélem nem engedted be! - nevetett gúnyosan, majd bontotta a vonalat

- Sajnálom hölgyem! - mondta viszonylag kedvesen. Eszeveszett telefonálásba kezdtem. Már hívtam négyszer Niall-t, meg vagy kétszer Harry-t is. Majd végül Louis-t értem utol. 'Intézkedem' adott rövid választ, majd tényleg rövid időn belül megszólalt a kapus rádiója.

- Hey Larry! - itt egy kicsit kuncognom kellett - Engedd be!

- Ööö... jó! - Tessék! - nyitotta ki nekem a kaput és én végre bejutottam az aréna területére. Egy hatalmas félkör folyosó egyik végére jutottam, de itt egy árva lelket sem láttam, ezért megindultam a másik irányba. A neon fények erősen megvilágították a modern helyiséget. Sorra haladtam el a hatalmas ajtók mellett, amik a nagyterembe vezetnek. Nagy fekete kétszárnyú ajtók, baloldalukon mindegyiknél egy egy most még üres büfé volt, felettük egy eligazító tábla, szemben pedig a beengedő kapuk. Jártam már itt, hiszen az az ominózus koncert is itt volt, az O2-ben, de akkor valahogy nem vettem ennyire szemügyre a dolgokat. Ahogy ott sétáltam végig kihalattszott szinte minden bentről. Nem nagyon késtem el még csak a mikrofon próba van. Azonnal megismertem Niall hangját, amint az ilyenkor szokásos számolást végzi.

- 1.1.2.4.3.2.3.2.4.7.1.0.7.6.9 - majd nevetett. Csilingelő hangja engem is megnevettetett. Végre szemben találtam magam egy takarítónénivel.

- Elnézést, megtudná mondani, hogy hogyan juthatnék be oda? - mutattam a csarnok felé

- Ó kedveském, a folyosó végén van nyitva egy ajtó, de beengedem szívesen itt is, van hozzá kulcsom. Na meg nem szeretnék én is fejmosást kapni. - ez az utolsó mondat nem volt épp túl kedves, de úgy döntöttem, inkább figyelmen kívül hagyom.

Az ajtó hangos csattanással zárult be mögöttem. Nem számítottam rá így ijedtemben még meg is ugrottam egy kicsit.

- És meg jött Lacey! - kiabálta Harry a mikrofonba, a hangerőt tekintve valószínűleg egész Kelet-London megtudta, hogy ott járok. Niall leugrott a színpadról és elém sietett.

- Hmm... tényleg eljöttél! - átfogta a derekamat és egy finom csókot lehelt ajkaimra. A háttérben, immár mikrofon nélkül, mintha Harry éppen azt kiabálta volna, hogy menjünk szobára, de ez most a legkevésbé sem érdekelt.

- Megígértem. - mosolyogtam, majd megvillant az ördögi szikra az agyamban. - De beszélnünk kell, valamiről. Eddig nem mondtad, hogy problémáid vannak a számolással. Esetleg taníthatnálak. - mondtam halálos komolysággal és tényleg nagy önfegyelem kellett hozzá hogy ne röhögjem el magam. Egy percnyi hatásszünet után, amíg szerintem azon gondolkozott Niall, hogy tényleg ennyire idióta vagyok-e, hogy azt hiszem, hogy nem tud számolni, megszólalt.

- Áh... és a humorérzékedet is magaddal hoztad. Jó ezt látni. - nevetett - Nekem vissza kell mennem, leülsz valahova?

- Azt hiszem az első sorba szól a jegyem. - jelentettem ki széles mosollyal. Átsétáltunk a termen, odaköszöntem a srácoknak meg a többi embernek, mert itt már rendesen hallótávolságon belül voltam, majd leültem. Niall még nyomott egy puszit az arcomra és utána körbeszaladt a lépcsőhöz és már újra a sorban állt a fiúk között.

Meg kell hagyni, nem egy érdekfeszítő program nézni, amint mindenki összevissza járkál, kiabál, hogy túlharsogja a másikat. De végül el jött az én időm, amikor már egy kicsit élvezni is tudtam, mivel hozzáfogtak énekelni. A karácsonyi lemez teljes repertoárját felvonultatták, majd a legnagyobb meglepetésemre, mindannyian elénekeltek egy-egy karácsonyi dal akusztikus változatát. Igazán meghatóra sikeredett, óvatosan még egy-két könnycseppet is elmorzsoltam, és reméltem, hogy a képükbe világító hatalmas reflektoroktól ők ezt nem látják.

- Lacey, neked hogy tetszett? - kérdezte Liam miután mindannyian elénekelték a saját dalukat.

- Hát... igazán meghatóra sikeredett. - néztem rájuk mosolyogva és közben elöntött a büszkeség. Furcsa, hogy viszonylag rövid idő alatt mennyire az életem részévé váltak mindannyian. Persze ebben biztosan szerepet játszott az előtte levő két év is

***

Mivel a koncert előtt a fiúknak hamarabb ott kellett lenni, így felajánlottam, hogy felveszem én a lányokat, hogy ne kelljen nekik is olyan korán menni. Érkezésünkkor meghökkenve tapasztaltam, hogy bár így is korábban érkeztünk, mégis mekkora tömeg várakozott már kint. Nem akartam sorba állni, ennek pedig a legnagyobb oka az volt, hogy Danit és Perriet megismerik a rajongók. Így hát hirtelen megoldásként körbekerültem az arénát és hátul parkoltam le, majd a lányokat ahhoz a oldalsó kapuhoz vezettem, amit tegnap használtam. Szerencsém volt, ugyan az a kapus volt ott.

- Üdvözlöm Miss Stlyes! - vigyorgott már messziről

- Hello, Mr. ... - ekkor döbbentem rá, hogy tulajdonképpen nem is tudom a nevét, vagyis a vezeték nevét

- Welch - mondta

- Hát hello Mr. Welch. Beengedne minket? - kérdeztem a tőlem telhető legbájosabban

- Persze! - és már nyitotta is a kaput. Ahogy halló távolságon kívül kerültünk hozzáfogtam nevetni. A lányok pedig igencsak értetlenül meredtek rám.

- Csajok, amúgy ezt a csávót Larry-nek hívják, tegnap hallottam. - Na ezen már ők is röhögtek. A folyosón pont szembe szaladt velünk egy Liam. Egy gyorsat intett és csak éppen utána tudtunk kiabálni.

- Hova menjünk?

- Mindjárt jövök! - kiabált még futtában, de vissza sem fordult.

Nem volt sokáig oda, mire elmeséltem a 'Larry-s sztorimat' már vissza is jött. Hátra mentünk vele a backstage-be és csak igyekeztünk nem láb alatt lenni. 

A koncert nagy sikert aratott és a bevételt pedig az est végén átadták egy gyermekotthon vezetőjének. Maguk a gyerekek is ott voltak a koncerten és szívmelengető volt látni, hogy mennyire élvezik.

A végén, mikor már elvonult a tömeg és a stáb is végzett arra a napra, ünnepelni indultunk. Egy közeli étteremben lett kibérelve az egyik helyiség. A lányokkal megindultunk hátra a parkolóba. Odaköszöntünk Mr. Welch-nek és kedélyesen beszélgettünk. Majd egyszer hirtelen egy lány ugrott ki elénk az egyik nagyobb kocsi mögül. Személy szerint bennem még a szar is összerezzent, mivel tényleg nem számítottam rá. 

- Sziasztok! - vigyorgott, mint egy eszement

- Hello! - köszönt Perrie és valami halvány sziát mi is odanyögtünk

- Csinálnátok velem egy képet? - kérdezte kedvesen

- Persze! - mondták a lányok, hiszen ők már hozzászoktak. Az idegen kis hölgy, ekkor hirtelen a kezembe nyomta a gépét.

- Megkérhetlek?

- Persze. - és kuncogtam. Elkattintottam a képet, majd folytatta. 

- Bekövetnétek twitteren?

- Nincs twitterem. - ráztam meg a fejem

- Nem is rád gondoltam, rántotta meg a vállát. - a csajok a reakciómat nézték, de továbbra is bájosan vigyorogtam rá

- Fel tudod írni a twitter neved valahova? - kérdezte Perrie. A táskájában kotorászott és közben nekem szegezte a kérdést.

- Amúgy te ki vagy? - na ekkor már nem tudtam mit reagálni. 

- Az egyik barátnőm, Lucy. - vágta rá Danielle. 

- Nagyon örvendek. - biccentett nekem, de kezei még mindig a táskában jártak - Tényleg amúgy én Gretchen vagyok. - nézett újra a lányokra

Miután sikerült lerázni, végre mehettünk a kocsihoz. Ahogy megindultam az étterem felé, a biztonság kedvéért elég sűrűn hátranéztem, hogy nem-e követ minket - nagyon fura volt, ahogy előtűnt a semmiből - de semmi gyanús mozgást nem láttam. És legnagyobb örömömre, még a hó is elkezdett szállingózni...

Szeretlek

http://www.youtube.com/watch?v=HvFvjXfW_wQ

*Lacey*

- Mindent hallani akarok! - nevetett Danielle
- Várj! Először a pizza. Már rendelem is. - hatott oda Louis, majd a gyors telefon után újra a kapcsolataink váltak témává
- Na és akkor most már beavatnátok minket is? (Liam)
- Kezditek? - néztem a srácokra, hiszen úgyis mindenkit ők érdekeltek jobban, gyanítom
- A-a, kezdjenek, akik hamarabb összejöttek. - vetette fel Louis és én egy aprót kuncogtam
- Most mi van? - nézett rám hülyén Harry
- Mi a bulin jöttünk össze. - vigyorogtam a képébe
- Ahogy mi is. - bólintott és elvigyorodott ő is. - De várj csak! Utána jöttetek össze, ahogy bejöttél a cuccodért vagy előtte?
- Előtte.
- Akkor ti kezdtek!
- Mit akartok tudni? - forgattam meg a szemeimet. És nem meglepő módon a csajok merültek bele a kérdezősködésbe
- Szóval akkor a bulin jöttetek össze... De hogy tartottátok titokban?
- Ez csak a véletlen műve. Tulajdonképpen le is bukhattunk volna. De ne mondjátok már, hogy nem vettétek észre. - hitetlenkedtem
- Hát Lacey, most meg ne haragudj, de téged Harry-hez is olyan furcsa szálak fűznek, hogy nem tudtam én speciel, hogy mit gondoljak. (Perrie)
- Ez így van! - mondta Liam és mindenki bólogatott nagyban
- De azért most már kezd tisztulni a kép, nem?
- De! - nevetett
- És ha szabad megkérdeznem, akkor miért titkolóztatok? - nézett rám rosszallóan Harry
- Nem az én bűnöm! - tett fel védekezésül a kezeit Niall
- Miattad te bolond! - mosolyogtam rá melegen - Tudtam, hogy így is elég bajod van, nem hogy még ha azon aggódsz, hogy ki fog engem csinálni a média vagy a rajongók, vagy épp mi lesz, ha netán egyszer szakítunk. - kiült a fejére, hogy mit gondol - Ó, én hülye, jártatom itt a számat, pedig ezek még eszedbe sem jutottak. - csaptam látványosan a homlokomra - Mindegy Harry, ezen most ne törd az agyad!
- Oké! - adta meg magát
- Akkor esetleg most már ti is mesélhetnétek a többieknek! - mindenki mélyen egyetértett velem
- Hát, mi is a bulin jöttünk össze... Na, de mit mondjunk még, hiszen minden itt zajlott a ti szemetek előtt. 
- Ja! De mi vagyunk az elsők, akik tudják? - kérdezte Liam
- Nem. - rázta meg Louis a fejét - Nem tudhattuk, hogy hogyan fogtok reagálni és ezért mentünk haza a hétvégén, hogy elmondjuk a családjainknak, hogy nehogy az újságokból tudják meg. 
- Miért azt hittétek, hogy majd kirohanunk és bemegyünk az első rádióba és elmondjuk, vagy hogy kiírjuk twitterre?
- Nem! De szerintem ez tök normális, hogy először azt akartuk, hogy a szüleink tudják. - mondta Harry
- Persze, amúgy igen. Nem is azért mondom. (Zayn)

***

Az éjszaka közepén valamikor egy kicsit megébredtem. Ez annyira nem is ritka jelenség, viszont mindjárt feltűnt, hogy Niall nem szuszog ott mellettem. Vártam egy kicsit, hogy hátha csak kiment a mosdóba, vagy inni, de jó darabig nem jött. Ekkor elhatároztam, hogy kimászok a takaró alól és megkeresem. Ahogy kinyitottam a szoba ajtaját és kiléptem a folyosóra, már tudtam is, hogy hol van. Halkan lementem a lépcsőn, nem akartam félbeszakítani. Ujjai finoman, lassan pengették a húrokat és mellé halkan énekelgetett. Nem tudtam kivenni, hogy mi az a dal, de lehet, hogy nem is ismerem. Az utolsó előtti lépcsőfok megnyikordult, ahogy ráléptem. Niall észrevette, hogy jövök és gyorsan abbahagyta az éneklést és a zenélést is. 
- Felébresztettelek? - nézett rám aggódva
- Dehogy! Csak hideg volt az ágy nélküled. - mosolyogtam és hozzábújtam
- Nem tudtam aludni, aztán gondoltam inkább lejövök és nem mocorgok ott, hogy ne ébresszelek fel. 
- Mit énekeltél az előbb? Nem ismerem a dalt.
- Semmi érdekes...
- Te írtad?
- Igen, de még nincs kész.
- Eljátszod nekem?
- De még tényleg nincs kész.
- Nem baj. 
- Te mindig eléred, amit akarsz. - mosolygott kedvesen
- Ahan. - bólogattam
- Gyere, takarózz be. - emelte meg a takaró szélét. Magamra húztam azt és hátradőltem a kanapén, hogy elférjen tőlem a gitárral. Újra neki kezdett a szép dallamnak, majd néhány akkord után a szövegbe is belekezdett. 

"Finally
She came along
Broke the spell
And set me free
Pushed aside
What use to be
All the broken hearted man that once was me
I never gave it up
I always believe
When she's in my arms I know what I achieve

So hear my loneliness
I'm giving up on you
I don't need you anymore
I've found what I've been looking for
So hear my emptiness
I've got no room for you
I've finally found what I've been dreaming of
Someone to love

Hey
Cos I was lost
I was down and out
Until that day
I knew what my life was all about
Still wonder how
She came my way
She's the reason I'm smiling here today

So hear my loneliness
I'm giving up on you
I don't need you anymore
I've found what I been looking for
So hear my emptiness
I've got no room for you
I've finally found what I've been dreaming of

Someone to love
To hold
To be my inspiration
Someone to touch, to cherish for life

So hear my loneliness
I'm giving up on you
I don't need you anymore
I've found what I been looking for
So hear my emptiness
I've got no room for you
I've finally found what I've been dreaming of
Someone to love

Someone to love

Oh baby

So hear my emptiness
I've got no room for you
I've finally found what I've been dreaming of
I've finally found what I've been dreaming of
Someone to love
Someone to love"

Teljesen elmélyedtem, amíg énekelt. Minden rezdülését magamba akartam zárni, ahogy pislant, ahogy ajkai finoman mozognak, amikor kiejti a szavakat és ahogy ujjai táncolnak a húrokon. Merengésemből az ébresztett, hogy hirtelen felém fordult és mosolyogva közölte
- Hát ez lenne az!
- Nekem ez nagyon is befejezettnek tűnik. - jegyeztem meg, de kedvesen
- Na jó. Valójában lehet tényleg be van már fejezve. Hogy tetszett?
- Ez egy gyönyörű dal a szerelemről. 
- Nem, ez egy dal rólad és te vagy gyönyörű. Tudod boldog vagyok, hogy végre elmondhattam a többieknek, hogy szeretlek. 
- Én is szeretlek és ha ez tényleg rólam szól, akkor azt sem tudom, hogy hogyan is köszönjem meg. 
- Bőven elég az, hogy itt vagy nekem.
- Mikor írtad?
- Folyamatosan. Tudod, egy Istennek sem bírlak kiverni a fejemből. Ez most lehet hülyeség, vagy gyerekes lesz, de te is szoktál rám gondolni? Normális az, hogy mindenről te jutsz eszembe? - egy kicsit kuncogtam
- Ó csak tudnád, hogy mennyit jársz a fejemben és mióta.
- Oh, a miótában tutira én nyertem. Tudod megláttalak ott az aréna folyosóján és szaladtál és lobogtak a szőke fürtjeid, meg ahogy olyan gondoskodó voltál azzal a lánnyal...
- Egy valamit elfelejtesz! - kacagtam - HI! WE ARE ONE DIRECTION! - utánoztam a hangjukat - ÉS HI! I'M A DIRECTIONER! Tudod én hamarabb tudtam rólad, mint te rólam. És valahogy te mindig kilógtál számomra a sorból. És nem csak azért mert ír vagy, vagy mert balkezes vagy és jobb kézzel gitározol - nevettem - Hanem mert te Niall Horan vagy, mindenki más Niall-je, de az én Niall Horan-em. 
- Istenem Lacey, én mindig vigyázni fogok rád, de csak remélni tudom, hogy együtt ki fogjuk bírni, ami még ezután következik, amiért mi egy pár vagyunk. 

Love is in the air

*Lacey*

- Végre itthon vagy! - szorított magához Niall, miután kinyitotta nekem az ajtót

- Te is hiányoztál, de két nap az nem a világ vége. - viszonoztam ölelését

- Ne is emlegesd, még a vízcsapból is az folyik.

- Jó, akkor nem emlegetem.

- És milyen volt a srácokkal?

- Tegnap megismerkedtem Louis húgaival. Tündériek! Amúgy meg jó volt már látni Annéket, meg Gemmát. És kikotyogtam a titkunkat...

- Komolyan? - csodálkozott - Végre nem kell kerüljelek, akkor sem, ha együtt vagyunk?

- Ohh... nem a srácoknak, csak Gemmának! - kuncogtam, ő pedig eléggé fancsali képet vágott - Haragszol rám? - vetettem be kiskutya nézésemet és egy finom puszit leheltem ajakaira

- Lehet te rád haragudni? - emelte égnek tekintetét, majd elmosolyodott

- Nem! - ráztam meg a fejemet büszkén - De nem megyünk inkább be, most hogy így ezt megbeszéltük?

- Okés.

Bent helyet foglaltunk a kanapén és megszokásból benyomtuk a zenecsatornát.

- Rendeljünk valami kaját? - kérdezte

- Ahan, az jó lenne. Reggel ettünk Louiséknál, mielőtt elindultunk és már kezdek éhes lenni.

- Mit ennél?

- Nem tudom! Kínait?

- Az jó lesz!

Gyorsan megejtette a telefont, majd faggatózni kezdett.

- Mit csináltatok még a hétvégén?

- Hát... nem is tudom. Gyorsan el telt. Megismerkedtem Gemma pasijával. Meg beszélgettünk egy csomót, már nagyon hiányzott. Tegnap meg bevittem a csajokat a városba. Vásároltunk, meg utána beültünk egy csajos filmre a moziba. A fiúk lefárasztottak... - itt a szemöldöke a magasba szaladt - Nem úgy, te hülye! - löktem oldalba - De ha ezek együtt vannak, azt dolog elviselni.

- Igen, ezt nekem sem kell bemutatni.

- Jajj, jut eszembe! Négyre Harry-nél kell lennünk.

- Mert?

- Nem tudom, csak mondták, hogy menjünk már át.

- Hát üsse kutya! - nevetett

- Nekem még kapóra is jött, mert így volt mire fogni, hogy miért jövök. Bár lehet át látnak rajtam. - nevettem

***

- Megjöttünk! - rontottam be Harryhez

- Yaaay! Végre! - vigyorgott, de én láttam, hogy ez nem az igazi - Régen láttalak haver! - ölelte meg Niall-t

- Harry! Az csak két napja volt! - ahogy bongyi elengedte én gyors odasúgtam

- Egy párórája még te is azt mondtad, hogy rohadt hosszú volt! - válaszul csak egy kacsintást kaptam

- És miért is kellett nekünk átjönni? - tapintott rá Niall a lényegre, s a fiúkra hirtelen kiült a zavartság

- Hát majd megjönnek nemsokára a többiek is és megtudod! - vágta ki magát Louis - Amúgy Lacey, Fizzy telefonált, hogy ott maradt valami felsőd vagy mid, úgy emlékszem, hogy azt mondta, hogy piros és valami nagy kereszt van rajta.

- Ahan. - bólintottam, hogy tudom, hogy miről beszél

- Na, szóval elpostázzák, vagy ráér, mert akkor Karácsony után visszahozom neked.

- Ó, köszönöm, de igazán ráér.

Szerencsére a beszélgetés tárgya áttért a hétvégére, így Niall nem faggatózott tovább. És a többiek is elég hamar megérkeztek. Mivel még érkezésünk előtt előszedték a nagy ülőpárnákat is a srácok, így kényelmesen elfértünk mindannyian.  Gyanítom, hogy úgy gondolták a fiúk, hogy jobb minél hamarabb túlesni a dolgokon, mert miután a többiek is érdeklődtek a hétvégéről, Harry belekezdett.

- Amúgy némi célunk volt vele, hogy idehívtunk titeket... - itt nagyon sóhajtott és nem tudta, hogyan is folytassa tovább. Mikor tekintetünk összeakadt, én egy halvány mosolyt küldtem felé és bólintottam egy aprót, hogy csak folytassa bátran, hiszen innen már nem nagyon van menekvés és már nincs is értelme. Louis megfogta Harry kezét, ami senkinek igazából még csak fel sem tűnt, hiszen eléggé megszokott volt, viszont így folytatta...

- Szóval mi.. öhm...

- Szeretjük egymást! Meddig titkolózzunk még? - csattant fel Harry, ami elég sűrűn előfordul, amikor a feszültségét és sebezhetőségét akarja leplezni.

A szobára fagyos csend ült, pont mint amikor Harry otthon mondta el. Azt, hogy Louiséknál hogy ment én nem tudom, mert akkor vittem csavarogni a csajokat. Perrie és Danielle először össze, majd rám néztek. Igyekeztem a legbájosabb mosolyomat elővenni és 'terjeszteni az igét' vele, miszerint semmi gáz sincs. Lou és Harry  a földet bámulták, gyanítom, hogy a szőnyeg csomózását is meg tudták számolni, annyira mereven nézték. Liam az előtte ülő Daneielle hajával babrált. 

- Lacey! - suttogta Niall, de mielőtt rá figyelhettem volna Zayn is megszólalt

- Azt hiszem... azt hiszem... azt...- amíg ő a mondandóját próbálta kinyögni, én egy hirtelen ötlettől vezérelve még körbefuttattam a szobán a szememet, majd egyik kezemmel finoman Niall hajába túrtam és megcsókoltam. Annak ellenére, hogy az volt a célom, hogy mindenki ránk figyeljen igyekeztem őket kizárni és csak magunkra koncentrálni. Finoman vettem birtokba ajkaimmal az övéit, majd nyelveim is bebocsátásért könyörögtek. Egymásba merülésünk túlzottan is jól sikerült. Levegőért kapkodva váltunk szét, de nem el. Homlokát az enyémnek támasztotta, elmosolyodott és kimondta azt a szót, amit a híd óta nem, bár az igazából nem is számít, mivel más nyelven volt és azt hitte, hogy nem értem.

- Szeretlek! - mondta, majd még egy puszit nyomott az ajkaimra. Ekkor a szemem sarkából megláttam Harry-t, akinek az álla a padlót súrolta.

- Öhm... - krákogtam majd visszafordultunk a többiek felé. S bár az én ötletem volt, de nagyon zavarba jöttem.  A fejeken a teljes zavarodottság látszott.

- Akkot ti... ti... - próbálkozott megint Zayn, de most sem volt sikeresebb

- Négyen, két párt alkottok? - fejezte be Liam vélhetően Zayn gondolatmenetét. 

- Ha úgy nézzük, hogy mi itt nyolcan négy párt alkotunk, az kevésbé drasztikus. - szóltam, bár semmi értelme nem volt

- Sejtettem, hogy valami van köztetek, de azért nem gondoltam, hogy ennyire. - mondta nekünk csodálkozva Harry

- Sejtettem, hogy valami van köztetek, de azért nem gondoltam, hogy így. - vágott vissza Harry-nek és végül kitört a nevetés Niall-ből. Majd mindenkiből. Valószínűleg a feszültség késztetett minket erre.

- Rendeljünk pizzát! Azt hiszem, hogy itt még sok mesélni és megbeszélni való van! - mondta Zayn immár határozottan

- Ó hála a jó égnek! Azt hittem már örökre megdadogósodtál! - Csapott Louis látványosan a homlokára, mi pedig újra röhögni kezdtünk...

Drágáim! Nem akarok drasztikus lenni, de csak azután fogok új részt hozni, ha lesz 5 komment. Remélem azért érdekel titeket, hogy végül mi fog ebből kisülni :)

Addig is légyszi nézzetek be ide is : http://sophie-imnotperfect.blogspot.hu/ és jelezzetek vissza a lánynak, mert szerintem jó sztori, de érdeklődés hiányában be akarja zárni :)

Érzelmek

Megjegyzés: A homályos részletek, direkt lettek homályosan hagyva. Legyetek türelemmel, idővel minden kiderül. És nagyon örülök, ha írtok nekem, szóval csak bátran írjátok le a véleményeteket, ami tetszik, ami nem. Mindent szívesen és tanulsággal fogadok. :) Nesi

*Lacey*

Harry kimondta a bűvös mondatot, ami már egy ideje nyomta a szívét. Túl volt a pillanaton, ami miatt napok óta idegeskedett. Most már csak sodródtak az események és nem ő irányította őket, ezt pedig nagyon nehezen viseli. Ahogy kimondta 'Én szeretem Louis-t!' és összeállt mindenkinél a kép, harapni lehetett a szobában a feszültséget. Kínosan teltek a másodpercek, a bomba ketyegett a fejünk felett, de nem akart felrobbanni. Gemma mereven bámulta a szoba vele szemben levő sarkát és azt is alig lehetett észrevenni, hogy lélegzik. Nem tudom mi járhatott a fejében. Eddig is megviselte a felhajtás, ami Harry körül ment mióta híresek lettek és én magam is attól tartok, hogy itt még el durvulhat a helyzet. Bár, arról még nem volt szó, hogy nyilvánosságra hozzák.

Anne csak mereven bámult ránk, vagyis gondolom inkább Harry-re, de ez nem volt egyértelműen eldönthető. Louis-t nem láttam, mivel Harry köztünk ült. Én pedig csak zavartan pislogtam ide-oda a szobában, s közben finoman simogattam Hazz vállát, hogy bátorítsam.

Aki megtörte a kínos csendet az Rob volt. Felállt, majd határozott léptekkel megindult kifelé. Harry-vel szinte egyszerre fordítottuk a fejünket, hogy követni tudjuk a tekintetünkkel, de a többiek, mintha észre sem vették volna. Harry egy keserves pillantást vetett rám, de itt már én sem nagyon tudtam mit tenni.

Igen csak nagy meglepődésünkre, némi zörgést hallottunk a konyhában, majd Rob jött vissza. Egy tálcán poharakat hozott és egy üveg valamit, amit nem ismertem fel, mert annyira nem vagyok jártas alkohol ügyben.

- Nálatok nem szokott itthon alkohol lenni. - néztem rá furcsán és végre sikerült megtörnöm a csendet. - Csak max. bor... - csodálkoztam

- Igen, de ezt a születésnapomra kaptam az egyik kollégámtól.

- Áááá, értem.

- Amúgy... - szólalt meg Rob újra, néhány másodperc hallgatás után - Louis, te szereted Harry-t? - valószínűleg váratlanul érte a kérdés...

- Ööö... persze.

- Akkor hiba egy szál sem. - rántott vállat, majd töltött az első pohárba. Az én arcomra széles mosoly húzódott, de Harry még mindig nem lazított. Látszott Anne-en, hogy keresi a szavakat, mondana valamit, de nem bírja kinyögni. Rob a kezünkbe nyomta a poharakat, majd kérdés nélkül mindannyian le is húztuk.

Anne tétovázott ugyan egy kicsit, de végül felállt és a poharat a kisasztalra tette, majd lépett még kettőt és lehajolt, hogy átölelje Harry-t.

- Szeretlek! - mondta és mintha hangját egy kicsit a könnyek homályosították volna el. - És téged is! - kuncogott és kinyújtotta a bal karját, hogy Louis-t is bevonja az ölelésbe.

Gemmának valahol itt telhetett be a pohár. Felugrott és hangos trappolással vágtázott a lépcsőn az emeletre. Harry a nagy ölelés közepette csak a szeme sarkából láthatta ezt, de már indult volna utána.

- Hagyd, majd én! - mondtam és utána mentem

***

- Bejöhetek? - kopogtam be Harry szobájába

- Persze. - kaptam választ - Gem nem jött? - kérdezte kicsit szomorkásan, amint beléptem egyedül

- Elaludt.

- Nagyon utál?

- Hülye! Miért utálna? - vetődtem be az ágyba és az ölébe hajtottam a fejemet, ahonnan Louis valószínűleg a kopogás hatására kelt ki

- Mert... hát... én...

- Hagyd! Nem utál! Sokkal inkább a hírnevedet utálja és aggódik értetek.

- De akkor miért rohant el? - kérdezte Louis

- Nézd, ha én meg azt mondanám, hogy összejöttem Gemmával, akkor azt nektek is meg kellene emésztenetek, nem? - mindketten csak bólogattak - Na látjátok, ezért vonult vissza. Sokat beszélgettem vele és tényleg nem ezzel van baja, inkább azzal, hogy attól fél, hogy bántani fogják a családjaitokat és titeket. Odalent, hogy mentek a dolgok?

- Egész jól. Bár azért még így egyszer ellőtték, hogy akkor mégsem te leszel a menyük, de azt hiszem túl teszik magukat rajta.

- Akkor mára megnyugodtatok? - kérdeztem és tekintetemet átsiklattam Louis-ra, aki egy kedves mosollyal válaszolt, majd halkan megjegyezte

- Csak a holnap ne jönne el soha...

- Nem lesz gáz! - szorította meg Harry a kezét és esküszöm, hogy nekem is jól esett az a feltétlen szeretet, ami körül vette őket. Soha nem voltam egy homofób alkat, de azt sem gondoltam, hogy ez valaha természetessé válik majd számomra. Úgy éreztem, hogy egyszerűen csak nem zavar, pont ugyan olyan, mintha egy másik lánnyal jött volna össze Harry. Sőt lehet, hogy így még jobban is jártam. Louis-val már megvívtuk a saját csatáinkat. Tudjuk, hogy kinek hol a helye és azt hiszem mára már tudjuk tolerálni egymást. Ha egy idegen csaj került volna képbe, akkor vele kezdhetnénk elölről a csatározást. Nem lennék féltékeny, hiszen természetes, hogy ő sem élheti le az életét egyedül és én is mást szeretek. Viszont gyanítom, hogy az a lány rohadt féltékeny lenne. Valójában én is az lennék, ha Niall-nek előkerülne egy ilyen közeli barátja, mint én. Azt hiszem ezt még át kell értékelnem magamban, hogy kivel mennyire leszek türelmes és elnéző.

Arra keltem, hogy zsibbad az oldalam és iszonyatosan fázok. Kettőt pislogtam, majd lassan kezdtek visszaszállni a gondolatok a fejembe. Szépen eszembe jutott, hogy valószínűleg Harry ölében aludtam el. Ekkor lettem figyelmes rá, hogy valaki mocorog mellettem. Mivel Harry fürtjei csikizték a tarkómat és jellegzetes szuszogása a nyakamból jött, így rá jöttem, hogy valószínűleg ő az aki hátulról átölel és miatta zsibbad mindenem. Így viszont kizárásos alapon Louis mocorgott.

- Lou, te sem alszol? - suttogtam, annyira halkan, hogy ha mégsem lenne ébren, akkor azért ne kelljen fel

- Nem. - kaptam egy szintén halk, de határozott választ

- Ha sikerül lelökni magamról ezt a bébicsimpánzt, akkor visszamegyek Gemmához, hogy jobban férjünk, meg ő legalább nem szedi le rólam a takarót, mint ez a majom. 

- Ismerős érzés. - kuncogott egy kicsit

Nagy nehezen kikecmeregtem, majd átzarándokoltam a szomszéd szobába. Gemma felébredt rám, így újabb hosszas beszélgetés vette kezdetét. És az a kis idő, amit alvással töltöttem szinte semmisnek tűnt, amikor megszólalt az ébresztőm. Álmosan nyújtóztam, majd miután legyőztem az ágy vonzerejét, gondoltam megyek és gondoskodok róla, hogy a fiúk is tuti felkeljenek, hiszen újabb nehéz nap állt előttünk. Újabb család, újabb vallomások...

Kiléptem a folyosóra és bár tényleg csak néhány lépés van a két ajtó között, de útközben meghallottam, hogy beszélgetnek. Vagyis, ha azt már kint hallottam, akkor az már nem csak beszélgetés. És bár tudom, hogy csúnya dolog hallgatózni, de azt is tudjuk, hogy mindenkiben lakozik egy kisördög. 

- ...hányszor elmondtam már neked? - zengett Harry számomra is igencsak ismerős, dühös hangja

- Én nem akarok balhézni, igyekszem elfogadni, hogy az életedben van. Csak kurva szar, amikor azt érzem, hogy őt jobban szereted. Tudod milyen úgy aludni, hogy itt vagyunk, de őt öleled? Ha úgy viselkedtek, mintha egy pár lennétek, akkor mindegy lenne, ha gerincre is vágnád. 

- Lehet, hogy megtettem! - vágta Harry Louis fejéhez és én vagyok a világon az, aki a legjobban tudja, hogy ez dacból történt csak, hiszen soha nem feküdtünk le egymással. 

- Akkor legyetek boldogok egymással! - azt hiszem Harry itt bánta meg hirtelen az előző könnyelmű mondatát

- Várj! Nézd, én tényleg téged szeretlek. Szeretem Lacey-t is, de máshogy. Lacey olyan, mint Pete, az alvós macim. Szeretem, ölelgetem, szeretgetem, de soha nem dugnám meg! - itt majdnem felröhögtem hangosan - Tény, hogy Pete-hez már egy kicsit öreg vagyok, de Lacey felnőtt velem együtt, őt nem ültethetem oda a maci mellé a szekrényre, de ugyanúgy nagy becsben tartom. Szeretném, hogy ő legyen a világon a legboldogabb lány, szeretném, ha örökre jó barátok lennénk. És, hogy itt aludt el köztünk? Így jártunk, lehet hogy máskor is megesik. Miért nem próbálsz meg te is egy kicsit barátkozni vele. Látom, hogy elviselitek egymást, de azt is tudom, hogy én vagyok az egyetlen kapocs köztetek, ha nem lennék, akkor ti soha többet nem állnátok szóba. Azt hiszed, hogy ez nekem olyan jó érzés, hogy pont ti ketten nem jöttök ki? Meg tudod, szeretlek, de ne várd azt, hogy minden egyik percről a másikra fog megváltozni. Valószínűleg le fogunk szokni egymás babusgatásáról, de nem megy minden egyik percről a másikra, hiszen ez nekünk természetes. - ezer éve ismerem Harry-t így tökéletesen tisztában voltam vele, hogy az utolsó mondatát a 'vitát lezártam' hangsúlyával mondta.

Vártam egy pár pillanatot, majd bekopogtattam. 

- Brumm, brumm. - dugtam be a fejemet nagy mosollyal és feltett szándékom volt szokásomhoz híven kedvességgel oldani a feszültséget. Louis mintha meg sem hallotta volna a 'köszöntőmet', Harry viszont egyből levágta, hogy végighallgattam mindent. - Jó reggelt! - folytattam és odaléptem Harry-hez, hogy megöleljem - Felkészültetek a mai napra? - léptem Louis-hoz is és őt is megöleltem.

I love him

*Lacey*

Immáron jókedvűen, vagyis én jókedvűen a srácok pedig úgy téve, berontottunk a házba. Meglepődtem volna, ha Anne-t nem a konyhában találjuk, de nem kellett csalódnom. Köszöntöttük, majd Harry a többiek után kezdett érdeklődni.

- Rob hol van?

- Megkértem, hogy menjen el a boltba.

- És Gem?

- Gemma, megjöttek a srácok! - kiabált neki Anne és hamarosan az én drága barátnőm cuki feje tűnt fel a lépcsőnél.

- Hello Gemma! - örült Harry a tesójának - Áh, és Liam... - mondta ezt már kevésbé örvendetes hangnemben

- Lacey, Lacey, Laceeeey! - örült nekem Gem és hirtelen a nyakamba ugrott - Nekem nem mondták, hogy jössz!

- Pedig itt vagyok! - kacagtam

- Ó de hülye vagyok! - engedett el - Ti még nem találkoztatok, ő itt Liam Crowe a barátom!

- Nagyon örvendek! - ráztunk kezet

- Lacey! Velem kell jönnöd! - Ragadta meg a kezemet Gem és felcibált a szobájába. Hanyatt dobtuk magunkat az ágyán. - Olyan fura vagy!

- Komolyan? - csodálkoztam

- Ahan, de nem tudok rájönni, hogy miért!

- Hahaha, a múltkor szőke voltam!

- Lehet! De amúgy ideges is vagy?

- Nem mondanám.

- Akkor nem tudom! És mi szél hozott titeket erre?

- Nem tudom, a fiúk akartak jönni. - füllentettem - Én meg rájuk akaszkodtam, mert látni akartalak titeket! - nevettünk - Gemma tudsz titkot tartani?

- Ismersz!

- Na jó. Tudod már nagyon kikívánkozik belőlem, csak nem volt kinek elmondani...

- Mondjad már, ne húzd az idegeimet!

- Együtt vagyok Niall-el.

- Azzal a Niall-el... azzal a... azzal? - csodálkozásában még a szava is elakadt

- Azzal! - bólintottam és a mosolyomat igyekeztem visszafogni

- WOW! - hallgatott el

- Ez minden? - nevettem

-Őőőőőőőőőőőő... azt hiszem nem! Csak nem tudom, hogy milyen sorrendben záporozzam a kérdéseimet. - végre velem nevetett

- Ahogyan jól esik!

- Miért nem volt kinek elmondanod?

- Mert Londonban a srácokon kívül nincsenek barátaim úgy igazából, nekik pedig még nem akartam.

- Miért?

- Mert még várom a megfelelő alkalmat, meg félek, hogy nehogy összevesszenek.

- Nem értem...

- Ismered Harry-t! Ha olyan kedve van, akkor odáig meg vissza lesz a boldogságtól, ha meg olyan, akkor ki lesz akadva, hogy mi van, ha ez a banda rovására megy.

- Igaz! Hm... amúgy én azt hittem, hogy egyszer még a sógornőm leszel. - kuncogott

- Drága Gem, mindenki azt hitte, csak én meg Harry nem. De nekem hidd el, hogy hamarosan rá jössz, hogy erről végleg letehetsz.

- Mi?

- Semmi. Szeretem Niall-t, maradjunk annyiban.

- Hmmm... fura vagy!

- Oké. De most azt hiszem te jössz mesélni.

*Harry*

Mi sem hiányzott jobban, mint hogy még Liam is itt legyen Gemmánál. Bírom a srácot, de most nagyon nem hiányzott ide. Louis-val leültek a nappaliban, én meg anyának segítettem a konyhában, meg beszélgettünk addig legalább egy kicsit. Időközben megjött Rob is. így anya asztalhoz trombitálta a társaságot.

Az otthoni kosztot nem lehet mihez hasonlítani. Lacey meg Gemma meg annyit fecsegtek meg hülyéskedtek, hogy még a figyelmünk is teljesen elterelődött arról, hogy éppen hülyét kellene kapnom az idegességtől.

- Lepakolom az asztalt. - ajánlkoztam

- Segítek! - kapott az alkalmon Lacey és már utánam is jött - Meddig akarod húzni? - szegezte nekem a kérdést, amikor már hallótávolságon kívül ketültünk

- Én elmondanám, meg úgy gondoltam, hogy majd most ebéd után. De Liam-nek baromira nem kellene itt lennie.

- Hjajj... - sóhajtott - De amúgy most gondolkozok, nem ivott a borból, akkor lehet, hogy hazamegy.

- Valahogy ki kellene deríteni.

- Bízd ide! - nevetett

Visszamentünk és már bele is kezdett.

- Amúgy azon gondolkoztam, hogy hol fogunk aludni...

- Meg férsz te köztem meg Harry közt. - kacsintott Louis, mintha kacérkodni akarna Lacey-vel

- Na persze, hogy egész véletlenül a nyakam köré tekerd a paplant, hogy megfulladjak és véletlen balesetnek legyen beállítva... - csattant fel Ms. L., mi meg Lou-val majd meg pukkantunk a röhögéstől, a többiek pedig csak értetlenül néztek és ezért Lace folytatta - Tudjátok nem indult felhőtlenül az ismertségünk Louis-val... - és nevetett ő is

- Amúgy alhatsz velem, mert Liam-nek délután mennie kell.

- Uhh... - törölte meg látványosan a homlokát, mintha tényleg megkönnyebbült volna

***

- Azt hiszem mondanom kell valamit! - kezdtem bele, mikor már tényleg nem volt több kifogás, amivel húzhattam volna még az időt. Az összes tekintet rám szegeződött. Louis és Lacey között ültem, anya és Rob szemben, Gemma pedig külön a fotelban. Még ki sem mondtam végig, máris megbántam, hogy belekezdtem. Louis arcáról kétségbeesést lehetett leolvasni, Lace pedig egy bátorító mosolyt küldött felém. Nagyot sóhajtottam. - Én szeretem Louis-t! - Gemma arcára kiült a döbbenet, de nem szólt egy szót sem, neki egy kicsit gyorsabban járt az esze, nem úgy mint anyának. 

- Igen, mi is szeretjük. - vigyorgott és látszott, hogy tényleg nem esett le neki, hogy mit mondok. Louis a karfára könyökölt és óvatosan a tenyerébe csúsztatta az arcát.

- Nem anya, nem érted! Én szeretem Louis-t! - hangsúlyoztam a szeretem szót. 

A szobára döbbent csend ült és senki nem tudott megszólalni. Az előbb még élénken figyelő tekintetek most mind a padlót fixírozták.

- Mondjatok már valami! - a hangomban a kétségbeesés és a könyörgés vegyülhetett. Lacey átrakta a kezét a vállamon és bátorítólag megdörzsölte azt. - Ennél még az is jobb ha kiakadtok! - s egy könnycsepp legurult az arcomon.