Play hard 2

*Lacey*

Niall mocorgása egy óvatos mosolyt csalt az arcomra. Igyekeztem nyugodtságot sugározni, hogy megjöjjön neki is a bátorsága. Le mászott a pult széléről, de a kezét nem nyújtotta felém, így mohón kaptam utána. Ujjaimat szorosan összefontam az övével, majd Harry húzására szépen megindultunk az emeletre a szobája felé. Biztatóan simogattam a hüvelykujjammal Niall kézfejét. És kihasználva, hogy a lépcsőn ő jön mögöttem, az átlagnál egy kicsit jobban riszáltam magamat.

Óvatosan lépkedtünk felfelé, a srácok is szokásuktól eltérően most nem hármasával, hanem szépen egyesével vették a fokokat. A feszültség egyre tapinthatóbbá vált, Niall keze mintha remegne egy kicsit, azt viszont egyértelműen letudtam szűrni, hogy izzad. Megtorpantam Harry kezéből kicsúsztattam a sajátomat. Hátra fordultam, Niall-nál így egy-két centivel magasabb is voltam, hála a lépcsőfoknak. Kezemet a nyaka köré fontam, egy finom puszit nyomtam az arcára. Majd végül a saját arcomat a vállába temettem és kitört belőlem a nevetés.

- Ne haragudj! - kacagtam és óvatosan felemeltem a fejemet, hogy a szemébe tudjak nézni. Finoman szólva is zavarodott volt. A keze még mindig két oldalról a hátamat szorította, úgy marat az ölelésből, a szemei ki voltak kerekedve és már éppen azon gondolkoztam, hogy lehet, hogy be kell vetni, azt amit elsősegélynyújtáson a sokkos állapotról tanultunk. Harry is kuncogott, majd lefelé indult a lépcsőn. Amikor el ment mellettünk, kedvesen megcsapkodta Niall vállát.

- Bocs haver!

Átkaroltam a nyakát, majd lefelé húztam őt is Harry után. Visszatelepedtünk a konyhába. Niall még mindig teljesen kába volt. Leült egy székre, tulajdonképpen addig is alig tudott elvánszorogni. Töltöttem egy pohár ásványvizet, a kezébe nyomtam. Köszönés képen pedig csak bólintott egyet. Belekortyolt a vízbe, majd maga elé bámult. Az arcáról nem igazán tudtam leolvasni, hogy vajon mit érezhet, vagy inkább úgy mondanám, hogy túl sok mindent. Nem tudtam eldönteni, hogy haragszik, viccesnek tartja vagy egy kicsit csalódott...

Kétségbeesetten néztem Harry-re, de ő még mindig jót mulatott a mi kis poénunkon és nem igazán hatotta meg, hogy Niall-ban éppen mi zajlik.

- Niall jól vagy? - aggodalmaskodtam

- Aha. - bólintott

- Haragszol? - kérdeztem kicsit kétségbe esetten

- Ha őszinte akarok lenni, akkor inkább kicsit megkönnyebbültem, hogy ezt ti sem gondoltátok komolyan. - Végre az első értelmes mondat, amit ki tudott nyögni.

- Ezt feltételezed rólunk? - mosolygott Harry

- Hát én már nem tudom, hogy mit feltételezzek. - rázta meg lemondóan a fejét

- Mert? - értetlenkedett Harry

- Hát, csak mindig azt hajtjátok, hogy ti nem... és most meg itt tök szemérmetlenül kényeztetitek egymást. ELŐTTEM!

- Hé! Nem hazudtunk, mi tényleg soha nem érünk egymáshoz. - háborgott Harry

- De hisz megcsókoltad! - vitatkozott

- Niall nem mindegy, hogy te azt hiszed, hogy megcsókolt vagy tényleg megcsókolt. - szóltam közbe

- De hisz láttam!

- Nem Niall, te nem láttad! A hajamtól konkrétan nem láttad. Nem csókolóztunk, hanem úgy csináltunk és közben igyekeztünk nem elröhgöni magunkat. - mosolyogtam. Niall vonásai is megenyhültek, de még mindig nem fért a fejébe

- De a fenekét markoltad. - nézett Harry-re

- Igen, és akármikor hajlandó vagyok még egyszer és ez nem jelent semmit.

- Egyikőnknek sem. - egészítettem ki - A szájra puszival pedig eszedbe ne jusson vitatkozni, mert még visszatalálom keresni a VMA-ól a Katy-s videódat. Ez sem jelentett nekünk semmit, a játék kedvéért megtettük, de amúgy nem szoktuk egymás száját puszilgatni. - kacagtam

Miután alaposan átrágtuk a témát, neki fogtunk a kifli gyártásnak. Befogtam mindkettejüket alaposan, így szerencsére elterelődött a figyelmünk és még a délután is hamar eltelt.

Először Liam és Danielle érkezett, majd Perrie és Zayn. Végül legnagyobb meglepetésemre beesett Louis is. Sorba köszöntött mindenkit, de mire rám került a sor, nekem 'hirtelen' meg kellett néznem az utolsó adag kiflit a sütőben. Lehet ez egy gyerekes húzás volt tőlem, de már ahhoz is nagy önuralomra volt szükségem, hogy ne beszéljek róla se Niall-nek és legfőképpen Harry-nek sem, de nem akartam a feszültséget kelteni.

Beszélgettünk egy kicsit, majd végül tényleg a film mellett döntöttünk. Fetrengtünk jobbra-balra, rágcsáltuk a sütimet, majd miután egyszer majdnem megfulladtam, úgy döntöttem, hogy ki megyek innivalót hozni. Hallottam, hogy valaki utánam lépked, de nem számítottam rá, hogy Louis lesz az.

- Mit akarsz még? - kérdeztem bosszúsan

- Miért nem mondtad el Harry-nek?

- Nem adom meg neked azt az örömet, hogy Harry haragudjon rám, amiért nem vagyok képes veled kijönni.

- Nem rád haragudott volna, hanem rám!

- És az nekem miért lett volna jó? Akkor is boldogtalan lenne, tökmindegy, hogy melyikőnkre haragszik... Na meg tudod, lehet, hogy én nem vagyok akkora szemétláda, mint te! - vettem fel a poharakkal teli tálcát és a tőlem telhető legméltóságteljesebben kitipegtem a konyhából.

Szerencsére 9 körül oszlott a társaság. Mi még hazavittük Niall-t, majd átugrottunk hozzám néhány cuccomért. Komolyan ettől az 'éjszaka közelítjük meg a lakást, hogy ne lássanak minket' dologtól úgy érzem magamat, mintha betörő lennék a saját házamban. Szedegettem a cuccaimat, amikor egyszer Harry csak nagy lazán benyögi:

- Valami elegánsabbat is hozz.

- Miért is? - szaladt az égbe a szemöldököm

- Mert holnap után lesz egy vacsora és szeretném, ha eljönnél velünk.

- Milyen vacsora?

- Csapat építő.

- És milyen csapat fog ott épülni?

- A turné csapata, plusz a menedzsment.

- És én minek kellek oda?

- Jön Perrie és Danielle is. 

- Jó, de ők nyilván Zayn-el és Liam-mel mennek.

- Igen, te pedig az én kísérőm leszel.

- Mondd, hogy nem fog odáig fajulni a dolog, hogy pénzt ajánlasz, hogy úgy tegyek mintha a barátnőd lennék.

- Miért pénzt kell ajánlanom hozzá?

- Ahhoz, hogy a barátnőd legyek a világ összes pénze sem lenne elég, mert nem lennék rá hajlandó. Ahhoz, hogy úgy csináljak, meg nem kellene pénzt ajánlanod, csak szimplán megkérned.

- Örülök, hogy ezt tisztáztuk, de azt hiszem, hogy egyiktől sem kell tartani.

- Helyes. - bólintottam egy nagy mosollyal - Akkor gyere és segíts ruhát választani!

Pakolászás közben feltűnt az a tény, hogy egyre kevesebb cuccom van otthon. Arról már ne is beszéljünk, hogy a napjára sem emlékszem, hogy mikor töltöttem itt el utoljára egy nyugalmas estét. Ezen felismerésemet az a komoly döntés követte, hogy miután teljesen gyógyultnak nyilvánít az orvos, és ez remélhetőleg hamarosan bekövetkezik, akkor már nem leszek hajlandó egy darabig másnál aludni, aki velem akar egy éjszakát, az jöjjön a helyembe. Ezután pedig jót röhögtem magamon, hogy milyen szajhás gondolataim vannak.

A csütörtökünk lustulással telt. Ágyba kaptam a reggelit, aminek nagyon örültem, de viccesnek is találtam a helyzetet, így csak ennyit mondtam:

- Harry, ha nem akarsz elvenni feleségül, akkor kérlek mellőzd az ilyen túlzottan kedves és romantikus dolgokat, mert még a végén kényszeríteni foglak rá, hogy elvegyél.

- Te mondtad, hogy még a barátnőm sem lennél. Bár elnézve ezt a kis cuki selyemhálóinget, lehet nem is lenne olyan rossz befektetés.

- Befektetés? Hát ennyit jelentenék neked? ... Bár attól függ hova fektetnél be. - kacsintottam

- Lacey, hogy te milyen kis huncut vagy mostanában. - rázta meg játékos rosszallással a fejét - Vegyél vissza, mert nem állok jót magamért! - kacsintott - Esetleg felhívjam Olly-t?... Vagy keressünk valaki mást?

- Kössz Harry, megoldom magam is! - durcáztam

- Hát nem úgy fest! Mióta is? Ha Olly-t nem számoljuk...

- Szeptember legeleje. - forgattam a szemeimet

- Akkor nem csoda, hogy kivagy.

- Nem vagyok ki! Oké? Te provokálsz egyfolytában! - mondtam teljes felháborodással

- Hogy én? Hát erről tudnák vitatkozni...

- Egyébként szerintem nem itt van a hiba. Tutira megzúzódott valami hormon központ az agyamban, csak nem vették észre!

- Ohhó... Akkor az a Niall bűne és neki kell rajta segíteni. - kiáltotta és kacsintott gúnyosan. Erre válaszul már csak hozzá vágtam a nagypárnáját. 

Délután elmentünk vásárolni. Harry úgy döntött, hogy bocsánat kérés képen, amiért ennyire piszkált, csinál nekem vacsorát. Szerencsére viszonylag nyugalmasan telt a bevásárlás. Nem sok rajongó kószált a Tesco-ban, mivel a legtöbbjük hétköznap délután még iskolában van. Készségesen csináltam nekik a képeket. A bátrabbak megkérdezték, hogy ki is vagyok én valójában, nekik szépen be lettem mutatva, mint az unokahugi. Nagyon aranyosak voltak, mivel mindjárt kapcsoltak Harry tweet-je miatt, hogy akkor én voltam kórházban. Érdeklődtek, hogy mi történt, hogy vagyok és még jobbulást is kívántak. Persze nekik csak a finomított verzió lett elmondva, az hogy megcsúsztam és azt az apróságot kihagytuk, hogy Niall miatt. 

Összeszedegettük a vacsorához valókat, majd Harry egy hirtelen kanyarral, az alkoholos italok felé kanyarodott. a borok előtt megállt, majd rövid vacillálás után levett két palackkal a polcról és a kosárba tette azt. Nem értek a borokhoz, szóval csak annyit tudtam felmérni, hogy vörös és édes bor. Amilyen elit szokásokat vett fel mostanság az én kis drága barátocskám, azt is kinézem belőle, hogy tudatosan választotta a vacsorához, és remekül fog passzolni is.

Lényeg a lényegben, azt hiszem, hogy ez a pont volt az, amikor a mi kis perverzkedésünk és szájkaraténk igazán rossz irányba kezdett siklani...