A "csúnya" fiúknak is van szíve...

*Niall*

Kellemesen csalódtam Lacey-ben, amiért annak ellenére, hogy kibékültek Harry-vel, én nem lettem elfelejtve. Mindenesetre örülök neki, hogy kibékültek. Azóta mindkettő olyan, mintha kicserélték volna. És ez jó. Louis viselkedését magam sem értem, de nem az én dolgom.

Jónak ígérkezett az este, hogy lógunk együtt egy kicsit mindannyian közösen. És persze túl szép lett volna, ha nem én teszem tönkre megint a meggondolatlanságommal. Bohóckodtunk Lacey-vel és én magamról megfeledkezve ugrottam a hátára. A következő pillanatban pedig csak arra eszméltem, hogy a földön heverünk. Elvesztette az egyensúlyát és nem volt megállás, dőltünk. Már éppen röhögni akartam, amikor észrevettem, hogy Lacey ott fekszik félig alattam, csukott szemmel. Először azt hittem, hogy hülyít, de meglökdöstem egy kicsit és nem reagált. Kétségbeesetten kezdtem szólítgatni, majd kínomban a fiúknak kiabáltam.

*Harry*

Felfigyeltem a nagy robajra, de csak azt hittem, hogy a konyhát verte szét a két kis rakoncátlan rosszcsont. Viszont amikor Niall utánunk kezdett kiabálni, nagyon megijedtem, Egyszerre pattantunk fel mindannyian, szóval nem csak bennem merült fel, hogy lehet hogy baj van.

Lacey élettelenül feküdt a padlón, s a fejéből szivárgott a vér. Valójában lövésem sem volt, hogy mit kellene tennem. Térdre borultam mellé és én is könnyek közt kezdtem szólítgatni, de nem reagált. Nagy szerencsém, hogy a srácok itt vannak nekem és hogy ők talpraesettebbek, mint én és jobban megtudják őrizni a hidegvérüket. 

Louis félre tudta tenni a haragját. Lehet, hogy egy kicsit duzzog, de én tudom, hogy nem utálja Lacey-t. Valójában emberileg is iszonyat nagyot csalódtam volna benne, ha nem érdekli, hogy mi történik. Azt biztos, hogy nem tudtam volna neki megbocsátani. 

Lou engem arrébb toloncolt és mindjárt a légzését és keringését nézte. Majd kiadta az utasítást Liam-nek, hogy hívjon mentőt, Zayn-nek pedig, hogy hozzon kötszert. Szinte csak vánszorogtak a percek és azt hittem, hogy soha nem fog kiérni az a mentőautó.

A lányok is észrevették, hogy valami nincs rendben idelent és hasznukat is vettük, mert kimentek az utcára, hogy jelezzenek a mentőnek a könnyebb megtalálás érdekében. Megérkeztek a mentősök és felpörögtek az események. Először is arra csodálkoztam rá, hogy ők rácsodálkoztak, hogy Lacey fekszik ott. Aztán hamar összeállt a kép, hogy honnan is ismerhetik. Szerencsére megnyugtattak minket, hogy bár az ütéstől elájult, de egyelőre úgy fest, hogy nincs nagy baj.  Az orra alá dugtak egy géz darabot, gondolom valamivel át volt itatva, és ébredezni kezdett.


*Lacey*

Egyszercsak valami éles fájdalom hasított a fejembe és valami szúrós szagot is éreztem. Lassan pislogtam párat és kezdett tisztulni a kép.
- Üdv újra köztünk kislány! - találtam magamat szemben egy mosolygó fogsorral
- Dylan? Mit keresel te itt? És miért vagy egyenruhában? - zúdultak ki belőlem a kérdések, amikor a fogsor gazdájaként az egyik munkatársamat véltem felfedezni
- Nem emlékszel, hogy mi történt? - kérdezte
- Ööö... nem igazán! - s közben a sajgó halántékomhoz emeltem a kezemet és észre vettem a kötést. - De ha a jelekből nem következtetek félre, akkor engem ért valami. - nyögtem fájdalmasan
- Nos, a fájdalomcsillapító, amit adtam hamarosan hatni fog, de be kell hogy vigyünk egy kivizsgálásra.
- Oké, de mi történt?
- Én azt nem tudom, majd talán a többiek el tudják mondani, de azt hiszem az a nyom a hűtőn eléggé sokat mond.
Nem engedték, hogy felkeljek, ragaszkodtak hozzá, hogy a hordágyon vigyenek ki. Tényleg hatni kezdett a fájdalomcsillapító és egy kicsit rosszul is voltam, de maga a helyzet, hogy már sokszor utaztam ugyan mentőautóban, de ilyen pozícióban, betegként még szerencsére egyszer sem. Valószínűleg ennek a kollégák is örültek, mivel eléggé rossz beteg vagyok. Visszadumáltam nekik, hogy kapcsolják ki a szirénát, mert nem haldoklom és a fejem is szét megy alapból is, szóval az éles dudaszó, nem éppen esik kellemesen.


*Niall*

Mi is azonnal autóba ültünk és követtük a mentőt. Lou nem hagyta Harry-t vezetni. Nem volt épp olyan idegállapotban. Iszonyatosan bántott, hogy minden miattam történt, de tudtam, hogy nem húzhatom sokáig és el kell mondanom a srácoknak, főként Harry-nek. És a legjobb volna, ha megelőzném és nem várnám meg, hogy ő kérdezzen rá. Összeszedtem magamat és egy mély sóhaj után bele kezdtem.
- Harry!
- Igen?
- Azt hiszem jobb lenne tisztázni, hogy mi történt.
- Tényleg, azt már kérdezni akartam, hogy te mit láttál. Csak a nagy izgalmak közt elmaradt.
- Nos, nem csak láttam, hanem valószínűleg én okoztam! - hajtottam le szégyenemben a fejemet, csak hogy a szemébe ne kelljen nézni
- Mit csináltál? - kérdezte ingerülten, s a többiek is rám kapták a tekintetüket. Lou is a visszapillantóban bámult meg engem.
- Hát, csak bohóckodtunk és a hátára akartam ugrani, úgy mint ahogy játszani szoktunk akár veletek is. És elvesztette az egyensúlyát és elestünk.
- Hogy lehetsz ekkora szerencsétlen idióta! Mégis mi a fenét gondolsz te magadról? Beléd komolyan nem szorult egy csepp ész sem?...- és folytatta volna még, ha Zayn közbe nem szól
- Harry! Fejezd be! Akármelyikőnkkel is megeshetett volna, akár veled is! Ezt ne felejtsd el! - Ezután már nem szólt semmit, de nem is nézett rám, úgy tett mintha ott sem lennék. 

Attól, hogy nem húzott be egyet, amikor elmondtam hogy mi történt, valószínűleg csak az mentett meg, hogy ő elöl ült Lou mellett, én pedig hátul. Komolyan sajnáltam a történteket, de igaza volt Zayn-nek, hogy ez akárkivel megeshetett volna. És ezt nem csak azért mondom, mert éppen engem védett.

Lacey-t elvitték valami vizsgálatra, mi pedig a folyosón vártunk. Aggódtunk mindannyian, bár azért megnyugtató volt, hogy magához tért és még a humorérzékét sem vesztette el, de azért nyilván féltettük. Csendben beszélgettünk egy kicsit, de az időt többnyire mély hallgatásokkal múlattuk. Majd egyszer Harry teljesen váratlanul megállt előttem, rám nézett teljesen lesajnálóan és így szólt
- Nem tudom mit vársz te... Mindig nyavalyogsz, hogy milyen rossz neked és hogy mennyire szeretnél egy komoly barátnőt. Na de hiszen azt sem tudod, hogy hogyan bánj velük! Milyen idióta ugrál egy lány hátára?- megforgatta a szemeit, majd tovább folytatta a fel-alá járkálását.
Felálltam és határozottan elindultam a kijárat felé. Csak azért nem szaladtam, mert kórházban mégsem illik. Szarul esett, amit mondott, mert tényleg érzékenyen érint a téma. Tudván tudja Harry is, hogy nem vagyok egy szoknyapecér típus. Egy lányt szeretnék magam mellett tudni, akit szeretek és viszont szeret. És pontosan a banda a legnagyobb akadálya annak, hogy találjak magamnak egy ilyen lányt. Neki könnyű, ott van neki Lacey, akivel ezer éve ismerik egymást, feltétel nélkül megbíznak egymásban és már csak idő kérdése, hogy mikor nyögik be, hogy összejöttek. De én hogy a francba találjak magamnak egy olyan lányt, aki nem Niall Horan-t látja a One Direction-ből, hanem Niall Horan-t, aki a szíve mélyén még mindig egy normális 19 éves Mullingar-i srác, aki lehet, hogy képes ráugrani egy lány hátára, de ha végre szerethetne valakit, akkor azért a lelkét is kitenné...