Békülünk?

*Lacey*

Harry is észrevette az én kis lopott mosolyomat. Tekintetéből sütött a hála és ő is mosolygott. Nyilván nem haragudhatok rá az idők végezetéig és ez talán valami jónak a kezdete.

Volt még egy fantasztikus körünk a háznál, mivel haza kellett menni a cuccaimért, meg a macskákért. Utána pedig az állatorvoshoz vettük az irányt, a múltkor elmaradt oltásokért. Visszafelé kértem Andy-t, hogy vigyenek el egy autókölcsönzőhöz, mivel nem akartam a sajátommal kiállni a garázsból, hogy ne lássák még azt is, ha nem muszáj. A forgatás után még közösen elmentünk vacsorázni, majd mindenki haza vette az irányt. Vagyis én Niall-hez, Louis Harry-hez, a srácok pedig a barátnőikhez.

Reggel majdnem elkéstem az iskolából, mivel nem vagyok hozzászokva a távolsághoz és Niall-től majdnem egy óra kell, míg tőlem, ugyebár alig 15 perc. A srácok egész nap forgattak, de nekem nem volt kedvem kimenni most oda. Így csak telefonáltam nekik, hogy oda jöjjenek, ha végeztek, mert főzök vacsit nekik. Az este jó hangulatban telt és átjöttek a lányok is, mivel nekik is szóltam. Liam és Zayn nem tudott róla, hogy ott lesznek, így volt nagy meglepi. Bár Harry-vel nem vagyunk továbbra sem puszi pajtások, de legalább nem akartuk megölni egymást a tekintetünkkel és alapszintű társalgást is képesek voltunk folytatni.

Éjszaka volt, mire mindenki hazament és mi végre ágyba kerültünk. Niall hamar kidőlt mellettem, nagyon elfáradhattak. Én csak ott feküdtem a sötétben és egyre csak Harry-n járt az eszem. azon, hogy ideje volna megbékélnünk, mert ennek így nem lesz jó vége. Hiányzik az hogy bármit megbeszélhetek vele. Hogy előtte bármit meg merek tenni és hogy tudjam, hogy van egy ember a közelemben, akire bármilyen körülmények között számíthatok. Ideje lenne, hogy végig hallgassam, hogy miért is tette amit tett. Hiszen annyiszor kérte, hogy hallgassam meg, de én nem akartam. Talán mostmár ideje lenni félretenni a haragomat és felnőtt módjára végig hallgatni a másikat is. Sorba jutottak eszembe, a szebbnél szebb emlékeink is és egyre biztosabb voltam benne, hogy a szerda délután lesz a megfelelő alkalom, hogy felkeressem.

Szerda délelőtt menteni voltam, de csak hat órás műszakban, így háromra már otthon voltam. Niall még tök kómás volt. Mivel befejezték a forgatást, így szabadnapjuk volt, ráért csak úgy lézengeni.

- Mér itthon is vagy? - üdvözölt egy öleléssel

- Gyors voltam... Szerinted Harry otthon van?

- Valószínűleg. Miért?

- Beszélni akarok vele.

- Elkísérjelek?

- Nem, köszi. Ez most az én köröm. - azzal fogtam a telefonomat és tárcsáztam Harry-t

- Haló? - szólt bele

- Szia.

- Szia Lacey! - hallottam a hangján, hogy mosolyog

- Otthon vagy?

- Persze.

- És egyedül?

- Itt van Louis.

- Jah.

- Mert?

- Át akartam menni egy kicsit beszélgetni, de mindegy, majd máskor.

- Nem. Figyelj gyere nyugodtan, eltüntetem.

- Biztos nem baj?

- Dehogy. Várlak.

Fogtam Fluffy cicát, bevágtam magamat a kocsiba és egy kisállat kereskedést útba ejtve Harry-hez vettem az irányt.

*Louis*

Mióta Harry és Lacey összevesztek, lényegében töltünk majdnem minden időt, én tutujgatom. Persze szívesen teszem, ő az egyik legjobb barátom és szeretem. Pont ezért várnék egy kicsit több megbecsülést. Vagy ha nem is azt, de legalább azt, hogy ne mondjon olyat, hogy eltüntet. És ezt már nem bírtam szó nélkül hagyni. Mire letette a telefont, én már a kabátomat és a cipőmet húztam.

- Már el is tűntem! - mondtam sértődötten

- Ne csináld ezt Lou! - kérte szomorúan

- Mit?... Útban vagyok, hát lelépek.

- Nem vagy útban. De tudod mennyire vártam ezt a pillanatot, hogy végre megint szóba akarjon velem állni?!

- Ez az, hogy neked mindig csak a saját érdeked a fontos. - nem kiabáltam, de valószínűleg elég bántóak voltak ezek a szavak és nekem ez is volt a célom. Kimondtam, majd kiléptem az ajtón.

*Lacey*

Szabály szerűen izgultam, amikor megint ott álltam az ajtóban. Nagy levegőt vettem, majd megnyomtam a csengőt. Ajtót nyitott, s még mielőtt köszönni lett volna időm Harry, úgy megölelt, hogy azt hittem, hogy a macskát - aki a kezemben volt, csak valószínűleg Baby Tarzan nem vette észre - agyon fogjuk nyomni. Egy kicsit viszonoztam az ölelést, majd eleresztettük egymást. Fluffy legurott és Harry lábának kezdett dörgölőzni.

- Ó, hát heló! - mondta és felvette a cicát

- Talán beljebb mehetnénk. - kuncogtam, de lehet csak kínomban. Bementünk a nappaliba, de még mielőtt leülhettünk volna, a kezébe nyomtam a kis könyvet, amit szorongattam. A cica anyakönyvi kivonata, vagyis valami olyasmije volt a kezemben. 

- Hát ez?

- Ajándék! - belelapozott a könyvecskébe és kicsit kikerekedett a szeme, amikor meglátta, hogy a gazdához az ő neve volt beírva.

- Lacey nagyon aranyos vagy. Meg tudom, hogy tudod, hogy nagyon vágytam rá, hogy tarthassak egy cicát, de én azt hittem, hogy azzal is tisztában vagy, hogy miért nem vettem még magamhoz egyet. Nincs rá időm. Vagyis mivel keveset vagyok itthon és sok helyre nem tudnám magammal vinni, így nem éppen jó ötlet.

- Persze, hogy tudom. De itt vagyok én, mint pót gazdi. Mivel én többnyire úgyis itt vagyok a városban, vagy ha nem, akkor magammal tudom vinni, így lesz, aki vigyázzon rá, meg a gondját viselje. 

- Atyaúristen! Hosszú idő óta ez a legjobb ajándék, amit kaptam. - ölelt meg megint - Viszont, akkor el kellene menni valami boltba, hogy vegyünk neki cuccokat.

- Nem kell! El ne hidd már, hogy ide állítottam csak úgy, egyszál macskával. - nevettem és kimentem a kocsihoz, hogy behozzam a maradék cuccot. 

- Lacey, te felvásároltad a fél boltot? - állt az ajtóban karján a macskával, akinek épp a fejét cirógatta és röhögött, amikor meglátta, hogy mekkora csomaggal másztam ki a kocsiból. 

- Csak a szükséges dolgokat vásároltam meg. - rántottam huncutul a vállamon - Mellesleg tudod, hogy hány lány szeretne, annak a kis dögnek a helyében lenni? - kaptam elő a telefonomat, és csináltam egy képet.

- Annak a kis dögnek Fluffy a neve. - tettetett sértődöttséget

- Nekem mondod? - kacagtam

- Azt meg tudom, hogy van egy pár lány, aki élvezné ezt, de tudod, ez nem mindenkinek adatik meg. - kacsintott

- Milyen kis szerény vagy, 'pár lány'!

- Azt a képet, meg ki ne merd posztolni!

- Én nem, majd te! - beléptem a fiókjába és egy 'Kitty' felirat kíséretében kiposztoltam neki. - Egyébként nem ettem meszet, hogy lebuktassam magamat, hogy ismerlek.

- Tényleg én még mindig nem tudom, hogy mi a twitter neved!

- Nem is mostanság fogod megtudni!

- Gonosz vagy!

- Tudom.

Bent elrendeztük a nappaliban a cicás cuccokat, majd főztem egy teát és elhelyezkedtünk a kanapén. 

- Harry, tudod én nagyon sokat rágódtam az elmúlt héten és piszkosul hiányoztál. És azt is be kellett, hogy lássam, hogy én sem voltam egészen korrekt. Szeretnélek végig hallgatni, de azért ne hidd, hogy bármit is mondasz, én mindent elfelejtek egycsapásra. 

- Tudod, én is nagyon sokat agyaltam és minden egyes szavamat megbántam, amit akkor a fejedhez vágtam. És nagyon vártam ezt a percet, hogy végre meghallgass, de tudd, hogy ez nekem sem egyszerű. Viszont mostmár nem húzhatom tovább és mindent el kell, hogy mondjak, ahhoz, hogy megérthess. - bólintottam, hogy tudja, hogy türelmes leszek, de végül nem bírtam ki, hogy szóban ne biztosítsam erről

- Harry, eddig is mindent megbeszéltünk, eztán sem jöhet olyan probléma, vagyis nem probléma, hanem helyzet, amit ketten ne tudnánk megoldani. 

- Istenem, hogy voltam én képes megbántani téged, mikor te mindig jó voltál hozzám.

- Dehogy voltam, de inkább térjünk a lényegre.

- Lacey, ez lehet, hogy furcsán fog hangzani, de féltékeny voltam. - mondta kicsit tétovázva

- Ami azt illeti, én nem mondanám, hogy furcsán hangzik, vagy meglepett volna. - mondtam biztatóan...