Hétvége

*Lacey*

Nagyon kiakasztott az ahogy a lányok viselkedtek, amiért Styles lett a vezetéknevem. Az meg csak tetézte a problémákat, hogy Harry magasan tesz rá, hogy mi van velem. Ha ezt egyedül kellene elviselnem, abba igencsak belebolondulnék. És lássuk be, ha Niall nem lenne, akkor bizony így is történne. Szerencsém van vele, hogy könnyen elfogadott és a történtek ellenére sem egy szörnyetegként kezel, hanem elfogad és azt hiszem ez a legtöbb, amit egy ember a másiknak adni tud. Főzőcskézés közben beszélgettünk és még tovább  ismerkedtünk.

- Te komolyan nem láttad még az Oroszlán Királyt? - csodálkoztam

- Tök komolyan! - nevetett

- Ezen sürgősen változtatni kell!

- Én ráérek ma. - nevetett még mindig

- Szóval akkor ma este mozizunk?!

- Ahan! - állította határozottan

- Oké, de szólok előre, hogy még jobb idegállapotban is képes vagyok rajta sírni, nem hogy most, amikor alapból is tudnék...

- Semmi gáz! Majd sírok veled...- kacagott

A filmes ötlet annyira bejött, hogy már a vacsoránkat is a tv előtt a kanapén ülve fogyasztottuk el. Jól is ment minden, mígnem el nem ért a történet oda, ahol már az olyan kis gyenge lelkűek, mint én is, pityeregni kezdenek, Igyekeztem titkolni, de nem ment túl jól.

- Gyere ide! - suttogta Niall átnyúlt a vállamnál és magához húzott. Nem ellenkeztem, jól esett a közelsége. Összebújtunk és a vállamat simogatta nyugtatás képp. Továbbra sem szeretek mások előtt sírni, de Niall látott már nem egyszer, így már mindegy volt, ha csak egy szimpla film miatt is megteszem. Furcsa módon, bár tudom, meg úgy érzem, hogy őrültség pasiban bízni, de ebben az őrült szőkében nem tudok nem megbízni.

A sajgó nyakamra és derekamra ébredtem, még csak hajnali kettő volt. Felébresztettem Niall-t és felmentünk az ágyba, nem volt szívem hajnalban hazaengedni.

Az iskolában elég szarul telt a nap. Végig a nyakamon csüngött a három grácia és vagy Niall-ről áradoztak, vagy azért rágták a fülemet, hogy hagy találkozzanak a többiekkel is. Szerencsére hamar végeztünk, már kettőkor otthon voltam, de nem fogott a hely, így gondoltam kiszellőztetem a fejemet és sétálok egyet. Alaposan felöltöztem, mert így november közepén nem épp bikinire való idő van. Majd megindultam az utcán, de most  olyan irányba, ahol még nem jártam. Bámészkodtam, néztem az embereket, a házakat, lestem az eget és ebbe annyira sikerült belemerülnöm, hogy megbotlottam egy dobozban, amit nem vettem észre, hogy a járda közepén hever. Két kiscica volt benne. A doboz oldalára pedig ráírva, hogy ingyen elvihetőek. Menthetetlenül beléjük szerettem. Amúgy is gondoltam már rá, hogy venni kellene egyet, hogy ne legyek abban a nagy házban egyedül, de szerencsére még nem tettem és így két kis hajléktalan cicát menthettem meg. Felvettem a dobozt és hazamentem velük. Otthon leraktam őket a radiátor elé, hiszen nem tudtam mióta voltak kirakva a hideg utcára. Adtam nekik egy kis tejet, én pedig az interneten kezdtem kutakodni egy péntek délután is rendelő állatorvos után. Találtam, bár nem épp a közelben. Dobozostól beraktam a cicákat a kocsiba és megindultunk a város másik végébe az orvoshoz.

Egy fiatal, kedves úriember volt az orvos. S amikor végig futott a fejemen, hogy milyen helyes, mindjárt Harry szavai jutottak az eszembe, hogy egy rossz ribanc vagyok. Bár én nem így látom a helyzetet, de akkor is megviselt, amit mondott. Szegény doki próbált egy kicsit flörtölni. Gondolom ritkán van fiatal hölgy vendég. Sokkal inkább a nyugdíjas mamikák Fifi kutyával és Cirmi cicával a gyakoribb páciensek. Viszont én hárítottam minden közeledést és a beszélgetést szigorúan a macskákra korlátoztam... NEM VAGYOK RIBANC!

- Nevük van már a gyerkőcöknek? - kérdezte miközben épp az egyiknek a mancsából szedett ki valami szilánkot

- Ha doktor úr elárulná a nemüket, akkor lehet könnyebb lenne nekik nevet találnom. - mosolyogtam a tőlem telhető legbájosabban, hogy ne nézzen teljesen hülyének, amiért még ezt sem tudom

- Nos, ő itt egy kisfiú. - adta vissza a feketét kezembe és vette el tőlem a másikat - Ő pedig egy kislány.

- Ohhoo. - kacagtam - Ez esetben van egy fontosabb kérdés, mint a nevük. Mikor lehet őket ivartalanítani?

- Jó volna, ha még egy kicsit erősödnének, ha önnek is jó, akkor mondjuk egy hónap múlva vissza lehetne őket hozni.

- Igen, az jó lesz.

- Na és akkor a nevek?

- A kislány az Masni lesz. A kisfiú pedig...pedig...pedig... mondjuk Fluffy.

- Akkor ezt most szépen felvezetjük a gépbe.  El fogyott az oltóanyag, hétfőn délután vissza tudnának jönni?

- Persze.

- A következő, pedig két hét múlva lesz esedékes.

- És akkor rendben vannak? Senkinek semmi baja?

- Minden rendben, azon a kis apró szilánkon kívül semmi probléma nincs.

Így már viszonylag boldogan és teljesen egészségesen indultam haza a két új lakótársammal. Otthon az egyetlen szőnyeget is felszedtem, ami az alsó szinten volt, mivel valószínűleg nem lesz egyszerű szobatisztaságra nevelni egyszerre a két rosszcsontot. Mivel péntek esti terveim közül alig győztem válogatni, a lehető legirónikusabb értelemben, így beraktam egy filmet és a kismacsokkal játszottam.

***

A hétvégére nem voltak nagy terveim. Mivel hétfőn vizsgázok elsősegélyből, így gondoltam olvasgatom majd a tananyagot, bár egyáltalán nem félek a vizsgától. Meg mivel érdekelt, így tudom is.

Már épp kezdtem elmerülni annak a rejtelmeiben, hogy mit kell csinálni az emberrel, ha savat ivott, megégett vagy gázolaj tartályba esett, ám megszólalt a kaputelefon. Nem lepődtem meg rajta, hogy Niall szólt vissza a vonal másik végéről, hiszen nem nagyon van más, aki meglátogatna.

- Hát te? - nyitottam ajtót, amikor már fent kopogtatott

- Unatkoztam! - vigyorgott félszegen

- Nem garantálom, hogy érdekes társaság leszek.

- Hmmm... Zavarok?

- Tulajdonképpen tanulni szándékoztam, de jól jönne némi segítség!

- Nem hiszem, hogy túl hasznos leszek. Leragadtam az 5x5-nél! - kacagott

- De ember vagy és az tekintve, hogy mit kell tanulnom, már félsiker.

- Állok elébe!

Előkotortam az elsősegélydobozomat, majd lényegében tetőtől talpig becsomagoltam Niall-t. Na jó, valójában csak gyakoroltam a kötözési módokat. Már volt rajta sapka-, parittya- és kalászkötés. Meg szorító és nyomó is, csak éppen nem szorítottak és nyomtak, mert ki is nyírtam volna vele szegényt. Épp egy bokakötéssel harcoltam - eszméletlenül csikis a talpa és nem nagyon boldogultam vele - amikor kopogtak az ajtón. Azt hittem, hogy megint a szembe szomszéd szenved valamiben hiányt pl.: kávé, só, cukor, mosogatószer. De legnagyobb meglepetésemre Harry állt az ajtóban.

- Hát te hogy jöttél be? - csúszott ki az első kérdés a számon, nem éppen kedvesen

- Te adtad meg a kapukódot! - világított rá, hogy szita az agyam és elfelejtettem

- Gyere be! - léptem el az ajtóból

- Hát te? - csodálkozott rá Niall-ra és majdnem elröhögte magát a látványon

- Mumifikálódtam! - nevetett Niall saját magán és a poénján, ám hamar véget vetettem a jókedvnek

- Mit akarsz itt? - kérdeztem a lehető legközönbösebben Harry-től

- Beszélni veled.

- Jó. - bólintottam - Niall, ha megszabadítalak a jelmezedtől, akkor elmész kenyeret venni? - találtam egy ürügyet, hogy egy kis időre likvidáljam. Kiengedtem Niall-t, majd visszatértem Harry-hez - Üllj le! - bólintottam a kanapé felé, s én is odavettem az irányt. Már majdnem letette a fenekét, amikor felkiáltottam - Állj meg! - majd gyors odaléptem és arrébb húztam a békésen szundikáló Fluffy-t, aki a fekete kanapén nem volt túl feltűnő jelenség.

- Hát ő? - kérdezte a macskára

- Ő Fluffy, a cicám.

- Én sem adhattam volna neki jobb nevet. - mosolygott félénken, de én szigorúan néztem rá - De vettél egy macskát?

- Egyedül éreztem magamat. - mondtam kicsi éllel a hangomban - Egyébként nem vettem, hanem találtam és nem egy hanem kettő.

- Hol a másik?

- Passz. Masni!... Masni!... - csalogattam elő - Itt van, ő lenne az. És felvettem Fluffy mellé. Kicsit játszottak, majd Masni az ölembe mászott, Fluffy pedig addig mocorgott, míg befészkelte magát Harry ölébe és ott újra elaludt. Lassan pedig itt volt az ideje, hogy a témára térjünk.

- Szóval mit szeretnél? - néztem rá kérdőn

- Lacey, én tudom, hogy bunkó voltam...

- Jól látod! - motyogtam közbe

- De én nem akartalak bántani.

- Hát tudod. Ez nem jött össze!

- Sajnálom és bármit megtennék, hogy megbocsájts nekem. - kezdett könyörögni, de én megőriztem a hidegvérem

- Harry, elhordtál mindenféle ribancnak! Nem fogok a kedvedért apácazárdába vonulni!

- Nem is kértem.

- Jah. Csak üljek itthon a seggemen és tanuljak egyfolytában.

- Azt sem mondtam.

- Akkor szerinted mit kellene csinálnom?

- Nem tudom, hülye voltam.

- Azért remélem azt sem várod, hogy itt az önmarcangolásodtól majd a karodba omlok és elfelejtek mindent. Nézd én megpróbáltam mindent, de nagy hiba volt, mindent úgy folytatni, mintha az a két év nem lett volna.

- Nem volt az.

- Harry, már nem ugyan azok vagyunk akik akkor voltunk. Te is változtál, én is változtam. Én igyekeztem elfogadni a te életedet és alkalmazkodni hozzá. Egy darabig neked is ment, de úgy látszik, hogy itt volt a tűrés határ.

- És többé látni sem akarsz?

- Te voltál az aki egész héten szartál rá, hogy mi van velem! Meg sem kérdezted, pedig tudtad, hogy Niall velem volt.

- Lacey, engem érdekelt és bántott...

- Nekem nem úgy tűnt. És most légyszíves menj el. - küldtem, mivel már nem álltam tőle messze, hogy elővegyen a sírás.

Nem vitatkozott tovább. Letette Fluffy-t a földre és indult a cipőjét és a kabátját húzni. A macska ment utána és dörgölőzött a lábához. Lehet, hogy csak bebeszélem magamnak, de esküszöm, hogy olyan volt, mintha nem akarná elengedni.

Harry elment én pedig a könnyeimmel kezdtem foglalkozni. Kilestem az ablakon, hogy lássam, ahogy elmegy, azonban nem ment, mivel a feljárón összefutott Niall-al, aki visszaért a boltból. Gesztikulációjukból, azonban az a gyanúm támadt, hogy nem éppen békésen társalognak. Megnyitottam az ablakot, az őszi hideg ellenére, hogy hátha hallok is valamit. Sajnos hallottam és mivel nem találtam legjobb ötletnek, hogy az utca közepén veszekednek, így én is leindultam.

*Harry*

Nem jártam túl sok sikerrel Lacey-nél, sőt! Valójában fogalmam sincs, hogy valaha is meg fog-e bocsájtani nekem. Letörve kullogtam le a lépcsőházban és egyre csak az járt a fejemben, hogy Lacey azt hiszi, hogy nem voltam rá kíváncsi. Erős volt a gyanúm, hogy ez nem véletlen és a válasz szembe jött velem az utcán.

- Már mész is? - kérdezte Niall

- Ja.

- Nem sikerült megbeszélni?

- Nem. És van egy olyan sanda gyanúm, hogy ebben a te kezed is benne van.

- Mert? Én nem ártottam nektek.

- Úgy véled? Lacey miért hiszi azt, hogy arra sem voltam képes, hogy megkérdezzem tőled, hogy mi van vele?

- Harry, ezt félre érted!

- Hallgatlak!