Ribanc

*Lacey*

Mámoros hangulatunkból és elmélyült csókunkból egy hatalmas csattanás ébresztett minket. Mindenki a pohár csattanása felé kapta a fejét és már csak azt láttuk, hogy Harry elfele rohan. Mind az 5-en egyszerre indultunk meg utána. Kiabáltam neki, de nem érdekelte. Pedig biztos, hogy hallotta, mivel kiértünk a szórakozóhely elé és már nem lehetett ráfogni, hogy a zene miatt esetleg ne hallaná. A park felé indult meg, utána akartam menni, de Liam elkapta a kezemet.

- Ez rossz ötlet Lacey.

- De ha éri valami?

- Nem fogja! De ez egy sötét park, te meg egy lány vagy...

- Nem baj! - próbáltam meg kihúzni kezemet a szorításából

- Na jó, tudjátok mit? Majd én utána megyek! - szólt közbe Niall

- Helyes, én meg csatlakozom. Ti meg vigyétek haza Lacey-t.  - Fordult Lou-hoz és Liam-hez Zayn

A két srác nekiiramodott a sötét parknak Harry után, a másik kettő pedig betuszkolt engem egy taxi-ba. A sötétben az autóban egy-két könnycsepp lassú útra indult az arcomon. Utáltam a tényt, hogy mindig én okozok galibát. És hogy bár annak ellenére, hogy sejtem Harry mit érezhet, azzal egy cseppet sem törődve magával ragadott a hév, ráadásul az egyik legjobb barátjával. Tényleg csak a hév volt és semmi egyéb, mivel most is úgy ültünk Louis-val a hátsóülésen egymás mellett, mintha tegnap ültünk volna be egy taxi-ba. Ugyanúgy csak két ember voltunk egy közös baráttal, akik legszívesebben egymás vérét szívták, nem hogy szerelmesek legyenek és a csók csak véletlen volt. Az eszem kattogott és egy kissé kétségbeesetten hisztérikus sóhaj hagyta el a számat.

- Hééé... - dobta át Lou a karját a vállamon - Ugye most nem magadat hibáztatod?

- Egy utolsó szemétláda vagyok! Mostanában mindig az érzéseiről beszél és nekem ennyi elég volt, hogy teljesen kikapcsoljak. Milyen barát vagyok én? - tettem fel költőinek szánt kérdésemet

- A világon a legjobb. - sóhajtotta Louis

- Ugyan már.  Akkor nem tettem volna ilyet, akár mennyit is iszok.

- Azt, hogy milyen barátja vagy valakinek nem egy pillanatnyi elmezavar határozza meg. Az annál inkább, hogy annak ellenére, hogy elfordult tőled, te két év után ugyan ott tudtad folytatni, ahol elváltatok.  - Alkohol hatására amúgy is érzékenyebb leszek, mint általában minden lány.  És még ehhez betársult az hogy megbántottam Harry-t, az hogy végre Louis is megért minket és ezt ki is merte mondani és az hogy mondataival fájó sebeket boncolgatott éppen. Elő tört belőlem a hüppögés, bár igencsak diszkréten. A jobb keze Louis-nak még mindig a vállamon volt, egy kicsit jobban szorított, gondolom megnyugtatni próbált. Ezután már nem szóltunk az úton.

Liam ragaszkodott hozzá, hogy fel akar kísérni és biztonságban bent akar tudni a lakásomban. Ezek szerint nem csak a sötét parkoktól félti a lányokat, hanem a lépcsőházaktól is. Felfele menet felajánlotta, hogy ha nem szeretnék egyedül maradni, akkor mehetek hozzá is, sőt akár Danielle-t is áthívja nekem, nem baj, hogy hajnal van. De természetesen egyikkel sem éltem.

Elköszöntem Liamtől, bezárkóztam, ledobáltam a ruháimat magamról és megmosakodtam. Belebújtam a pizsamámba, az ágyba zuhantam és nagyjából álomba sírtam magamat.

Az ébresztőm csörgése szerdán délben fájdalmasan érintett és nem csak azért, mert iszonyatosan fáradt voltam, hanem mert azonnal a tegnap este fájdalmai törtek elő belőlem. Igyekeztem nem elmerülni a bánatomban, gyorsan bekapcsoltam a laptopot és indítottam valami pörgős zenét, majd hozzáfogtam készülődni, hiszen kettőre az iskolában kellett lennem. Ráadásul hamarabb is indultam mivel a tanulmányi osztályon le kellett jelenteni a névváltozást, ott pedig mindig akkora a fejetlenség, hogy az egy kész kihívás, ha ott valamit el akarsz intézni.

A nap szarul telt. Nem nagyon tudtam koncentrálni, viszont tartani kellett magamat. Egyre azon járt az eszem, hogy nekem kellene megtennem az első lépést, de nem merek elé állni. 

A tanárnak az a mondata, hogy 'Ennyi lett volna mára.', szinte megváltásként ért. Bevágtam magamat a kocsiba és haza vettem az irányt. A lakás úgy nézett ki, mint Drezda a Királyi Légierő támadása után. Abszolút hűen tükrözte a lelkiállapotomat, csak az a baj, hogy azt nem lehet lerendezni egy szőnyegbombázással. Viszont a lakásomat egy takarítással igen, így belevetettem magamat a munkába. Kísértetiesen hasonlított a helyzet arra a nyárra, amikor Harry eljött az X-factorba...

Miután végeztem a tegnap délutáni, esti és ma déli romok eltakarításával rájöttem, hogy annak elleére, hogy már este 6 van, még semmit nem ettem... tegnap dél óta. Feltéptem a hűtőt, de ott sem fogadott túl rózsás helyzet. Találtam egy majdnem üres vajasdobozt, egy darab sajtot, amit már jobbnak láttam kidobni, valamint egy kis szalámit, amit a múltkor megvettem, viszont nem ízlett, így ott maradt. Nem volt mese, le kellett menni a boltba és lassan már főznöm is illene valamit, zacskós levesen nem lehet élni. Anya ismerné a mostanság uralkodó étkezési szokásaimat, biztos sírva fakadna.  


Otthon összedobtam egy szendvicset, de csak nyammogtam rajta, nem túlzottan volt étvágyam. És közben arra is rájöttem, hogy jobb lesz minél hamarabb túlesni rajta. Így miután leerőszakoltam a kaját a torkomon ismét kocsiba ültem és Harry-hez indultam.
Kelletlenül nyitott ajtót, de legalább beengedett. Szótlanul kullogott utánam, majd a nappaliban megkerült és levetette magát a kanapéra. Nem hívott, de én is bementem és helyet foglaltam az egyik fotelban vele szemben.
- Sajnálom! - motyogtam bátortalanul, miközben erősen a padlót fixíroztam, mivel a szemébe nézni nem mertem.
- Most azt várod, hogy ettől a karjaidba omoljak és elfelejtsek mindent? - kérdezte gúnyosan, de szerintem nem várt rá választ. És értelmes választ én sem tudtam volna adni, mivel konkrétan ha azt nézzük én rosszat nem tettem, nem vagyok a barátnője... Felpattant és fel-alá kezdett járkálni, mint mindig mikor ideges – Tudod, én csak azt nem értem, hogy hova lett az a Lacey, akit én ismerek és szeretek. Ez nem te vagy! Minden este mással kavarsz? Le akarsz feküdni az összes haverommal? Van még egy pár, ha gondolod oda adom a számukat, aztán éld ki magadat!... - ordibált, nekem pedig a könnyem folyt, de nem néztem rá fel. Valószínűleg folytatta még volna, ha Niall nem lép be. Pillanatnyi zavartságát, amit a szöszi okozott, kihasználtam. Felpattantam, odaálltam vele szembe, minden erőmet összeszedtem, majd higgadtan mondtam.
- Mondd ki, hogy szerinted egy ribanc vagyok! - zavartan kapta vissza rám a tekintetét – És hogy hova lett az a Lacey? Tudod, az a Lacey, aki bízni és szeretni tudott, az nincs többé! Azt valaki kiölte belőlem!... Jah, hogy az pont te voltál... - mondtam gúnyosan, majd megkerültem őket és az ajtó felé vettem az irányt. Mire kifordultam a kocsival Niall az út közepén állt, így mivel elütni nem akartam, kénytelen voltam megállni. Kérdés nélkül ült be mellém az anyósülésre.
- Segíthetek valamiben? - kérdeztem nem éppen kedvesen
- Szerintem inkább én neked. - válaszolt nyugodtan. Tovább nem kérdezősködtem, úgy voltam vele, hogy ha nem velem akart volna jönni, akkor nem ül be mellém. Haza hajtottam, egész úton nem beszéltünk. Szótlanul követett fel a lakásomba, majd ott én törtem meg a csendet.
- Ha nem haragszol meg, akkor én most bemegyek egy kicsit a fürdőbe.
- Persze. - válaszolt. Felkaptam a gardróbból egy melegítő együttest, majd bezárkóztam a fürdőbe. Végre kiereszthettem a könnyeimet, közben ledobáltam magamról a ruhát, kicsit megmosakodtam és magamra cibáltam a mackót. Nem bírtam még összeszedni magamat, leültem a kád szélére, a tenyerembe temettem az arcomat és zokogtam. Niall-ről egész megfeledkeztem, de tett róla, hogy eszembe jusson. Bekopogott az ajtón.
- Lacey, gyere ki. - nem válaszoltam neki – Lacey, hallom, hogy sírsz, gyere ki.
- Nem akarok! - hüppögtem
- Kérlek... Attól nem lesz jobb, ha bezárkózol! - igaza volt, kinyitottam az ajtót, ő ott állt közvetlenül előtte és magához ölelt. - Gyere, üljünk le.
- Inkább menjünk fel. - lekucorodtam az ágyamra, Niall ott állt mellette
- Csináljak teát? - kérdezte gondoskodóan
- Nem kell, tényleg... - nyúltam a keze után és lehúztam magam mellé. Leült az ágy szélére és simogatni kezdte a kezemet.
- Ugye tudod, hogy nem gondolta komolyan?...
- Akkor miért vágott ilyeneket a fejemhez?
- Nem tudom, de hidd el, hogy fog ő még jönni bocsánatot kérni.
- És ezután mennyire kellene bíznom benne? Visszahízelgi magát, aztán meg ha valami olyat teszek, ami nem tetszik neki, akkor megint lehord majd mindenféle ribancnak?
- Lace, próbáld meg kiverni a fejedből. Te is ideges vagy még, nem úgy látod te sem a dolgokat ahogy kellene. Inkább próbálj meg aludni.
- De akkor hogy zárom be utánad az ajtót?
- Én nem ragaszkodok hozzá, hogy otthon aludjak! - mosolyodott el
- Kell egy póló? - kérdeztem megadva magamat és beletörődve, hogy hálótársam lesz ma este
- Nem, kössz. Otthon is anélkül alszok. - kezdte le magáról ledobálni a cuccait.Bemásztunk a takaró alá, de a tisztes távolságot tartottuk. A kezemet birizgálta és beszélgettünk még egy kicsit.


*Niall*

Nem ismerem régóta Lacey-t, de nagyon megkedveltem. És szerény véleményem szerint Harry nem elég, hogy rettentően igazságtalan volt, de még szemét is. Lehet, hogy rám is be fog rágni, amiért Lacey után jöttem, de nem érdekel, majd megbékél. Igyekeztem kiverni Lace fejéből a történteket, de nyilván ez nem egyszerű. Végre sikerült elaludnia és ezután én is nyugodtan hajtottam álomra a fejemet. Egyszer arra riadtam, hogy megcsörren a telefonom. Nagy kómásan éppen annyit sikerült kivennem, hogy Harry hívott. Felvettem és épp csak sutyorogtam, hogy Lacey-t fel ne ébresszem.
- Haló?
- Szia Niall! Bocs, hogy ilyenkor, de eddig bírták az idegeim. Mi van Lacey-vel? - kérdezte szelíden és egy kicsit idegesített, hogy most már játssza a kezes bárányt
- Alszik. - adtam rá az egyszerű választ
- Mi van? Te ott vagy nála? - emelte feljebb a hangját
- Igen, itt vagyok.
- Te is megfektetted? Ha egy ujjal is hozzá mersz érni én összetörlek! - ordibált