I love him

*Lacey*

Immáron jókedvűen, vagyis én jókedvűen a srácok pedig úgy téve, berontottunk a házba. Meglepődtem volna, ha Anne-t nem a konyhában találjuk, de nem kellett csalódnom. Köszöntöttük, majd Harry a többiek után kezdett érdeklődni.

- Rob hol van?

- Megkértem, hogy menjen el a boltba.

- És Gem?

- Gemma, megjöttek a srácok! - kiabált neki Anne és hamarosan az én drága barátnőm cuki feje tűnt fel a lépcsőnél.

- Hello Gemma! - örült Harry a tesójának - Áh, és Liam... - mondta ezt már kevésbé örvendetes hangnemben

- Lacey, Lacey, Laceeeey! - örült nekem Gem és hirtelen a nyakamba ugrott - Nekem nem mondták, hogy jössz!

- Pedig itt vagyok! - kacagtam

- Ó de hülye vagyok! - engedett el - Ti még nem találkoztatok, ő itt Liam Crowe a barátom!

- Nagyon örvendek! - ráztunk kezet

- Lacey! Velem kell jönnöd! - Ragadta meg a kezemet Gem és felcibált a szobájába. Hanyatt dobtuk magunkat az ágyán. - Olyan fura vagy!

- Komolyan? - csodálkoztam

- Ahan, de nem tudok rájönni, hogy miért!

- Hahaha, a múltkor szőke voltam!

- Lehet! De amúgy ideges is vagy?

- Nem mondanám.

- Akkor nem tudom! És mi szél hozott titeket erre?

- Nem tudom, a fiúk akartak jönni. - füllentettem - Én meg rájuk akaszkodtam, mert látni akartalak titeket! - nevettünk - Gemma tudsz titkot tartani?

- Ismersz!

- Na jó. Tudod már nagyon kikívánkozik belőlem, csak nem volt kinek elmondani...

- Mondjad már, ne húzd az idegeimet!

- Együtt vagyok Niall-el.

- Azzal a Niall-el... azzal a... azzal? - csodálkozásában még a szava is elakadt

- Azzal! - bólintottam és a mosolyomat igyekeztem visszafogni

- WOW! - hallgatott el

- Ez minden? - nevettem

-Őőőőőőőőőőőő... azt hiszem nem! Csak nem tudom, hogy milyen sorrendben záporozzam a kérdéseimet. - végre velem nevetett

- Ahogyan jól esik!

- Miért nem volt kinek elmondanod?

- Mert Londonban a srácokon kívül nincsenek barátaim úgy igazából, nekik pedig még nem akartam.

- Miért?

- Mert még várom a megfelelő alkalmat, meg félek, hogy nehogy összevesszenek.

- Nem értem...

- Ismered Harry-t! Ha olyan kedve van, akkor odáig meg vissza lesz a boldogságtól, ha meg olyan, akkor ki lesz akadva, hogy mi van, ha ez a banda rovására megy.

- Igaz! Hm... amúgy én azt hittem, hogy egyszer még a sógornőm leszel. - kuncogott

- Drága Gem, mindenki azt hitte, csak én meg Harry nem. De nekem hidd el, hogy hamarosan rá jössz, hogy erről végleg letehetsz.

- Mi?

- Semmi. Szeretem Niall-t, maradjunk annyiban.

- Hmmm... fura vagy!

- Oké. De most azt hiszem te jössz mesélni.

*Harry*

Mi sem hiányzott jobban, mint hogy még Liam is itt legyen Gemmánál. Bírom a srácot, de most nagyon nem hiányzott ide. Louis-val leültek a nappaliban, én meg anyának segítettem a konyhában, meg beszélgettünk addig legalább egy kicsit. Időközben megjött Rob is. így anya asztalhoz trombitálta a társaságot.

Az otthoni kosztot nem lehet mihez hasonlítani. Lacey meg Gemma meg annyit fecsegtek meg hülyéskedtek, hogy még a figyelmünk is teljesen elterelődött arról, hogy éppen hülyét kellene kapnom az idegességtől.

- Lepakolom az asztalt. - ajánlkoztam

- Segítek! - kapott az alkalmon Lacey és már utánam is jött - Meddig akarod húzni? - szegezte nekem a kérdést, amikor már hallótávolságon kívül ketültünk

- Én elmondanám, meg úgy gondoltam, hogy majd most ebéd után. De Liam-nek baromira nem kellene itt lennie.

- Hjajj... - sóhajtott - De amúgy most gondolkozok, nem ivott a borból, akkor lehet, hogy hazamegy.

- Valahogy ki kellene deríteni.

- Bízd ide! - nevetett

Visszamentünk és már bele is kezdett.

- Amúgy azon gondolkoztam, hogy hol fogunk aludni...

- Meg férsz te köztem meg Harry közt. - kacsintott Louis, mintha kacérkodni akarna Lacey-vel

- Na persze, hogy egész véletlenül a nyakam köré tekerd a paplant, hogy megfulladjak és véletlen balesetnek legyen beállítva... - csattant fel Ms. L., mi meg Lou-val majd meg pukkantunk a röhögéstől, a többiek pedig csak értetlenül néztek és ezért Lace folytatta - Tudjátok nem indult felhőtlenül az ismertségünk Louis-val... - és nevetett ő is

- Amúgy alhatsz velem, mert Liam-nek délután mennie kell.

- Uhh... - törölte meg látványosan a homlokát, mintha tényleg megkönnyebbült volna

***

- Azt hiszem mondanom kell valamit! - kezdtem bele, mikor már tényleg nem volt több kifogás, amivel húzhattam volna még az időt. Az összes tekintet rám szegeződött. Louis és Lacey között ültem, anya és Rob szemben, Gemma pedig külön a fotelban. Még ki sem mondtam végig, máris megbántam, hogy belekezdtem. Louis arcáról kétségbeesést lehetett leolvasni, Lace pedig egy bátorító mosolyt küldött felém. Nagyot sóhajtottam. - Én szeretem Louis-t! - Gemma arcára kiült a döbbenet, de nem szólt egy szót sem, neki egy kicsit gyorsabban járt az esze, nem úgy mint anyának. 

- Igen, mi is szeretjük. - vigyorgott és látszott, hogy tényleg nem esett le neki, hogy mit mondok. Louis a karfára könyökölt és óvatosan a tenyerébe csúsztatta az arcát.

- Nem anya, nem érted! Én szeretem Louis-t! - hangsúlyoztam a szeretem szót. 

A szobára döbbent csend ült és senki nem tudott megszólalni. Az előbb még élénken figyelő tekintetek most mind a padlót fixírozták.

- Mondjatok már valami! - a hangomban a kétségbeesés és a könyörgés vegyülhetett. Lacey átrakta a kezét a vállamon és bátorítólag megdörzsölte azt. - Ennél még az is jobb ha kiakadtok! - s egy könnycsepp legurult az arcomon.