Before Xmas

*Lacey*

Reggel arra ébredtem, hogy elzsibbadtam és Niall nyála a vállamon folyik. Alapestben  az ilyesmit nem nagyon tudom értékelni, de furcsa módon valahogy most nem zavart. Sőt, kifejezetten viccesnek találtam.

Megfogtam a takaró csücskét és lágyan letöröltem vele az arcát. A célomat elértem vele. No, nem azt, hogy tiszta legyen, hanem, hogy felébredjen.

- Arehumarekohba. - nyöszörgött

- Mélyen egyetértek veled! - kuncogtam. Fél szemét kinyitotta és álmosan lesett fel rám a pillái alól.

- Jó reggelt! - mondta, majd megpuszilta a vállamat - Ez meg mi? - törölte meg fintorogva a száját

- Folyékonyan aludtál. - röhögtem rajta

- Ez de ciki. - nevetett magán

- Annyira nem, ne aggódj!

- Mit csinálunk ma?

- Hát, azt hogy te mit csinálsz, azt nem tudom. De nekem egy közös reggeli után, van némi elintézni valóm.

- Mi?

- Az én dolgom.

- Jól van na! - dünnyögött - És meddig tart?

- Azt nem tudom.

- Hmm. Akkor ha gondolod, négyre megyünk az arénába próbálni. Magammal akartalak vinni, de majd meglátod, hogy jössz-e. - mondta kicsit sértődötten

- Ott leszek! - pusziltam meg, majd becéloztam a fürdőt

***

Már egy órája járkáltam az üzletek között, de úgy éreztem magamat, mind Jancsi és Juliska az erdőben. Nem találtam a kiutat, nem találtam a tökéleteset, amit kerestem. Feladtam az önállóságomat, megkerestem a legközelebbi kávézót, kértem egy Lattét, majd Harry-t tárcsáztam.

- Igen?

- Sziaaa! - lelkesedés helyett, inkább nyávogás szakadt ki a torkomból

- Mi a kínod Lace? Hallom a hangodon...

- Hol vásárolnak a sztárok ruhát maguknak?

- Hmm... egy éjszaka alatt felcsaptál sztárnak? - kacagott

- Ne legyél már faszfej! - mondtam nyűgösen - A hímneműekre gondoltam.

- Mit akarsz?

- Nyakunkon a karácson!

- Niall-nek akarsz valamit venni? - kérdzte

- Ha neked akarnék, akkor nyilván tőle kérnék segítséget. - forgattam a szemeim, bár ő ezt nem láthatta

- Figyelj, amúgy Niall-t kurvára nem fogja érdekelni, hogy hol veszel, milyen márkát stb. Te adod és pont.

- Persze, mondod ezt a srácról, akin még csak Calvin Klein boxert láttam.

- Te totál meghibbantál!

- Harry! Nyögd már ki, hogy hol vegyem meg azt a kibaszott nyakkendőt és felejtsük el egymást! - emeltem fel a hangom és a pincér igencsak csúnyán nézett rám

- Szóval egy nyakkendő. Nem vagy túl ötletes. - gúnyolódott

- Lehet ötletesebb vagyok, mint gondolnád, szóval ki vele!

- Az Oxford és a James sarkán van egy üzlet, nem lehet eltéveszteni és ott biztos találsz olyat, ami neked is tetszik.

- Kössz a segítséget! Az innen nincs is messze.

- Ígérd meg, hogy ha végeztél, akkor bejössz egy teára! - bár tudtam, hogy egy alapos fejmosást fogok kapni arról, hogy hogy is lehetek ilyen rossz emberismerő, de azért nem ellenkeztem

- Ott leszek!  - majd bontottam a vonalat és mivel a Lattém is elfogyott, így útnak indultam felfedezni a boltot.

***

- Uram, itt a személyigazolványom is. - toltam az orra alá az említett azonosítót

- Kislány, ez egy elég gyenge hamisítvány.

- De hiszen várnak, tudnak az érkezésemről! - igyekeztem megőrizni higgadtságomat, hiszen a hisztivel csak rontottam volna a bejutási esélyeimet, ne meg nem ez a szerencsétlen fickó tehet róla, hogy a srácok elfelejtettek szólni, hogy jönni fogok.  - Legalább szóljon már be azon a rádión.

- Jó, de csak ennyi!

- Rendben, bólintottam!

- Jack, itt egy kishölgy, azt állítja, hogy Lacey Styles-nak hívják és, hogy Harry Styles unokahúga. Tudsz róla valamit?

- Te komolyan ennyire sötét vagy? Remélem nem engedted be! - nevetett gúnyosan, majd bontotta a vonalat

- Sajnálom hölgyem! - mondta viszonylag kedvesen. Eszeveszett telefonálásba kezdtem. Már hívtam négyszer Niall-t, meg vagy kétszer Harry-t is. Majd végül Louis-t értem utol. 'Intézkedem' adott rövid választ, majd tényleg rövid időn belül megszólalt a kapus rádiója.

- Hey Larry! - itt egy kicsit kuncognom kellett - Engedd be!

- Ööö... jó! - Tessék! - nyitotta ki nekem a kaput és én végre bejutottam az aréna területére. Egy hatalmas félkör folyosó egyik végére jutottam, de itt egy árva lelket sem láttam, ezért megindultam a másik irányba. A neon fények erősen megvilágították a modern helyiséget. Sorra haladtam el a hatalmas ajtók mellett, amik a nagyterembe vezetnek. Nagy fekete kétszárnyú ajtók, baloldalukon mindegyiknél egy egy most még üres büfé volt, felettük egy eligazító tábla, szemben pedig a beengedő kapuk. Jártam már itt, hiszen az az ominózus koncert is itt volt, az O2-ben, de akkor valahogy nem vettem ennyire szemügyre a dolgokat. Ahogy ott sétáltam végig kihalattszott szinte minden bentről. Nem nagyon késtem el még csak a mikrofon próba van. Azonnal megismertem Niall hangját, amint az ilyenkor szokásos számolást végzi.

- 1.1.2.4.3.2.3.2.4.7.1.0.7.6.9 - majd nevetett. Csilingelő hangja engem is megnevettetett. Végre szemben találtam magam egy takarítónénivel.

- Elnézést, megtudná mondani, hogy hogyan juthatnék be oda? - mutattam a csarnok felé

- Ó kedveském, a folyosó végén van nyitva egy ajtó, de beengedem szívesen itt is, van hozzá kulcsom. Na meg nem szeretnék én is fejmosást kapni. - ez az utolsó mondat nem volt épp túl kedves, de úgy döntöttem, inkább figyelmen kívül hagyom.

Az ajtó hangos csattanással zárult be mögöttem. Nem számítottam rá így ijedtemben még meg is ugrottam egy kicsit.

- És meg jött Lacey! - kiabálta Harry a mikrofonba, a hangerőt tekintve valószínűleg egész Kelet-London megtudta, hogy ott járok. Niall leugrott a színpadról és elém sietett.

- Hmm... tényleg eljöttél! - átfogta a derekamat és egy finom csókot lehelt ajkaimra. A háttérben, immár mikrofon nélkül, mintha Harry éppen azt kiabálta volna, hogy menjünk szobára, de ez most a legkevésbé sem érdekelt.

- Megígértem. - mosolyogtam, majd megvillant az ördögi szikra az agyamban. - De beszélnünk kell, valamiről. Eddig nem mondtad, hogy problémáid vannak a számolással. Esetleg taníthatnálak. - mondtam halálos komolysággal és tényleg nagy önfegyelem kellett hozzá hogy ne röhögjem el magam. Egy percnyi hatásszünet után, amíg szerintem azon gondolkozott Niall, hogy tényleg ennyire idióta vagyok-e, hogy azt hiszem, hogy nem tud számolni, megszólalt.

- Áh... és a humorérzékedet is magaddal hoztad. Jó ezt látni. - nevetett - Nekem vissza kell mennem, leülsz valahova?

- Azt hiszem az első sorba szól a jegyem. - jelentettem ki széles mosollyal. Átsétáltunk a termen, odaköszöntem a srácoknak meg a többi embernek, mert itt már rendesen hallótávolságon belül voltam, majd leültem. Niall még nyomott egy puszit az arcomra és utána körbeszaladt a lépcsőhöz és már újra a sorban állt a fiúk között.

Meg kell hagyni, nem egy érdekfeszítő program nézni, amint mindenki összevissza járkál, kiabál, hogy túlharsogja a másikat. De végül el jött az én időm, amikor már egy kicsit élvezni is tudtam, mivel hozzáfogtak énekelni. A karácsonyi lemez teljes repertoárját felvonultatták, majd a legnagyobb meglepetésemre, mindannyian elénekeltek egy-egy karácsonyi dal akusztikus változatát. Igazán meghatóra sikeredett, óvatosan még egy-két könnycseppet is elmorzsoltam, és reméltem, hogy a képükbe világító hatalmas reflektoroktól ők ezt nem látják.

- Lacey, neked hogy tetszett? - kérdezte Liam miután mindannyian elénekelték a saját dalukat.

- Hát... igazán meghatóra sikeredett. - néztem rájuk mosolyogva és közben elöntött a büszkeség. Furcsa, hogy viszonylag rövid idő alatt mennyire az életem részévé váltak mindannyian. Persze ebben biztosan szerepet játszott az előtte levő két év is

***

Mivel a koncert előtt a fiúknak hamarabb ott kellett lenni, így felajánlottam, hogy felveszem én a lányokat, hogy ne kelljen nekik is olyan korán menni. Érkezésünkkor meghökkenve tapasztaltam, hogy bár így is korábban érkeztünk, mégis mekkora tömeg várakozott már kint. Nem akartam sorba állni, ennek pedig a legnagyobb oka az volt, hogy Danit és Perriet megismerik a rajongók. Így hát hirtelen megoldásként körbekerültem az arénát és hátul parkoltam le, majd a lányokat ahhoz a oldalsó kapuhoz vezettem, amit tegnap használtam. Szerencsém volt, ugyan az a kapus volt ott.

- Üdvözlöm Miss Stlyes! - vigyorgott már messziről

- Hello, Mr. ... - ekkor döbbentem rá, hogy tulajdonképpen nem is tudom a nevét, vagyis a vezeték nevét

- Welch - mondta

- Hát hello Mr. Welch. Beengedne minket? - kérdeztem a tőlem telhető legbájosabban

- Persze! - és már nyitotta is a kaput. Ahogy halló távolságon kívül kerültünk hozzáfogtam nevetni. A lányok pedig igencsak értetlenül meredtek rám.

- Csajok, amúgy ezt a csávót Larry-nek hívják, tegnap hallottam. - Na ezen már ők is röhögtek. A folyosón pont szembe szaladt velünk egy Liam. Egy gyorsat intett és csak éppen utána tudtunk kiabálni.

- Hova menjünk?

- Mindjárt jövök! - kiabált még futtában, de vissza sem fordult.

Nem volt sokáig oda, mire elmeséltem a 'Larry-s sztorimat' már vissza is jött. Hátra mentünk vele a backstage-be és csak igyekeztünk nem láb alatt lenni. 

A koncert nagy sikert aratott és a bevételt pedig az est végén átadták egy gyermekotthon vezetőjének. Maguk a gyerekek is ott voltak a koncerten és szívmelengető volt látni, hogy mennyire élvezik.

A végén, mikor már elvonult a tömeg és a stáb is végzett arra a napra, ünnepelni indultunk. Egy közeli étteremben lett kibérelve az egyik helyiség. A lányokkal megindultunk hátra a parkolóba. Odaköszöntünk Mr. Welch-nek és kedélyesen beszélgettünk. Majd egyszer hirtelen egy lány ugrott ki elénk az egyik nagyobb kocsi mögül. Személy szerint bennem még a szar is összerezzent, mivel tényleg nem számítottam rá. 

- Sziasztok! - vigyorgott, mint egy eszement

- Hello! - köszönt Perrie és valami halvány sziát mi is odanyögtünk

- Csinálnátok velem egy képet? - kérdezte kedvesen

- Persze! - mondták a lányok, hiszen ők már hozzászoktak. Az idegen kis hölgy, ekkor hirtelen a kezembe nyomta a gépét.

- Megkérhetlek?

- Persze. - és kuncogtam. Elkattintottam a képet, majd folytatta. 

- Bekövetnétek twitteren?

- Nincs twitterem. - ráztam meg a fejem

- Nem is rád gondoltam, rántotta meg a vállát. - a csajok a reakciómat nézték, de továbbra is bájosan vigyorogtam rá

- Fel tudod írni a twitter neved valahova? - kérdezte Perrie. A táskájában kotorászott és közben nekem szegezte a kérdést.

- Amúgy te ki vagy? - na ekkor már nem tudtam mit reagálni. 

- Az egyik barátnőm, Lucy. - vágta rá Danielle. 

- Nagyon örvendek. - biccentett nekem, de kezei még mindig a táskában jártak - Tényleg amúgy én Gretchen vagyok. - nézett újra a lányokra

Miután sikerült lerázni, végre mehettünk a kocsihoz. Ahogy megindultam az étterem felé, a biztonság kedvéért elég sűrűn hátranéztem, hogy nem-e követ minket - nagyon fura volt, ahogy előtűnt a semmiből - de semmi gyanús mozgást nem láttam. És legnagyobb örömömre, még a hó is elkezdett szállingózni...