Érzelmek

Megjegyzés: A homályos részletek, direkt lettek homályosan hagyva. Legyetek türelemmel, idővel minden kiderül. És nagyon örülök, ha írtok nekem, szóval csak bátran írjátok le a véleményeteket, ami tetszik, ami nem. Mindent szívesen és tanulsággal fogadok. :) Nesi

*Lacey*

Harry kimondta a bűvös mondatot, ami már egy ideje nyomta a szívét. Túl volt a pillanaton, ami miatt napok óta idegeskedett. Most már csak sodródtak az események és nem ő irányította őket, ezt pedig nagyon nehezen viseli. Ahogy kimondta 'Én szeretem Louis-t!' és összeállt mindenkinél a kép, harapni lehetett a szobában a feszültséget. Kínosan teltek a másodpercek, a bomba ketyegett a fejünk felett, de nem akart felrobbanni. Gemma mereven bámulta a szoba vele szemben levő sarkát és azt is alig lehetett észrevenni, hogy lélegzik. Nem tudom mi járhatott a fejében. Eddig is megviselte a felhajtás, ami Harry körül ment mióta híresek lettek és én magam is attól tartok, hogy itt még el durvulhat a helyzet. Bár, arról még nem volt szó, hogy nyilvánosságra hozzák.

Anne csak mereven bámult ránk, vagyis gondolom inkább Harry-re, de ez nem volt egyértelműen eldönthető. Louis-t nem láttam, mivel Harry köztünk ült. Én pedig csak zavartan pislogtam ide-oda a szobában, s közben finoman simogattam Hazz vállát, hogy bátorítsam.

Aki megtörte a kínos csendet az Rob volt. Felállt, majd határozott léptekkel megindult kifelé. Harry-vel szinte egyszerre fordítottuk a fejünket, hogy követni tudjuk a tekintetünkkel, de a többiek, mintha észre sem vették volna. Harry egy keserves pillantást vetett rám, de itt már én sem nagyon tudtam mit tenni.

Igen csak nagy meglepődésünkre, némi zörgést hallottunk a konyhában, majd Rob jött vissza. Egy tálcán poharakat hozott és egy üveg valamit, amit nem ismertem fel, mert annyira nem vagyok jártas alkohol ügyben.

- Nálatok nem szokott itthon alkohol lenni. - néztem rá furcsán és végre sikerült megtörnöm a csendet. - Csak max. bor... - csodálkoztam

- Igen, de ezt a születésnapomra kaptam az egyik kollégámtól.

- Áááá, értem.

- Amúgy... - szólalt meg Rob újra, néhány másodperc hallgatás után - Louis, te szereted Harry-t? - valószínűleg váratlanul érte a kérdés...

- Ööö... persze.

- Akkor hiba egy szál sem. - rántott vállat, majd töltött az első pohárba. Az én arcomra széles mosoly húzódott, de Harry még mindig nem lazított. Látszott Anne-en, hogy keresi a szavakat, mondana valamit, de nem bírja kinyögni. Rob a kezünkbe nyomta a poharakat, majd kérdés nélkül mindannyian le is húztuk.

Anne tétovázott ugyan egy kicsit, de végül felállt és a poharat a kisasztalra tette, majd lépett még kettőt és lehajolt, hogy átölelje Harry-t.

- Szeretlek! - mondta és mintha hangját egy kicsit a könnyek homályosították volna el. - És téged is! - kuncogott és kinyújtotta a bal karját, hogy Louis-t is bevonja az ölelésbe.

Gemmának valahol itt telhetett be a pohár. Felugrott és hangos trappolással vágtázott a lépcsőn az emeletre. Harry a nagy ölelés közepette csak a szeme sarkából láthatta ezt, de már indult volna utána.

- Hagyd, majd én! - mondtam és utána mentem

***

- Bejöhetek? - kopogtam be Harry szobájába

- Persze. - kaptam választ - Gem nem jött? - kérdezte kicsit szomorkásan, amint beléptem egyedül

- Elaludt.

- Nagyon utál?

- Hülye! Miért utálna? - vetődtem be az ágyba és az ölébe hajtottam a fejemet, ahonnan Louis valószínűleg a kopogás hatására kelt ki

- Mert... hát... én...

- Hagyd! Nem utál! Sokkal inkább a hírnevedet utálja és aggódik értetek.

- De akkor miért rohant el? - kérdezte Louis

- Nézd, ha én meg azt mondanám, hogy összejöttem Gemmával, akkor azt nektek is meg kellene emésztenetek, nem? - mindketten csak bólogattak - Na látjátok, ezért vonult vissza. Sokat beszélgettem vele és tényleg nem ezzel van baja, inkább azzal, hogy attól fél, hogy bántani fogják a családjaitokat és titeket. Odalent, hogy mentek a dolgok?

- Egész jól. Bár azért még így egyszer ellőtték, hogy akkor mégsem te leszel a menyük, de azt hiszem túl teszik magukat rajta.

- Akkor mára megnyugodtatok? - kérdeztem és tekintetemet átsiklattam Louis-ra, aki egy kedves mosollyal válaszolt, majd halkan megjegyezte

- Csak a holnap ne jönne el soha...

- Nem lesz gáz! - szorította meg Harry a kezét és esküszöm, hogy nekem is jól esett az a feltétlen szeretet, ami körül vette őket. Soha nem voltam egy homofób alkat, de azt sem gondoltam, hogy ez valaha természetessé válik majd számomra. Úgy éreztem, hogy egyszerűen csak nem zavar, pont ugyan olyan, mintha egy másik lánnyal jött volna össze Harry. Sőt lehet, hogy így még jobban is jártam. Louis-val már megvívtuk a saját csatáinkat. Tudjuk, hogy kinek hol a helye és azt hiszem mára már tudjuk tolerálni egymást. Ha egy idegen csaj került volna képbe, akkor vele kezdhetnénk elölről a csatározást. Nem lennék féltékeny, hiszen természetes, hogy ő sem élheti le az életét egyedül és én is mást szeretek. Viszont gyanítom, hogy az a lány rohadt féltékeny lenne. Valójában én is az lennék, ha Niall-nek előkerülne egy ilyen közeli barátja, mint én. Azt hiszem ezt még át kell értékelnem magamban, hogy kivel mennyire leszek türelmes és elnéző.

Arra keltem, hogy zsibbad az oldalam és iszonyatosan fázok. Kettőt pislogtam, majd lassan kezdtek visszaszállni a gondolatok a fejembe. Szépen eszembe jutott, hogy valószínűleg Harry ölében aludtam el. Ekkor lettem figyelmes rá, hogy valaki mocorog mellettem. Mivel Harry fürtjei csikizték a tarkómat és jellegzetes szuszogása a nyakamból jött, így rá jöttem, hogy valószínűleg ő az aki hátulról átölel és miatta zsibbad mindenem. Így viszont kizárásos alapon Louis mocorgott.

- Lou, te sem alszol? - suttogtam, annyira halkan, hogy ha mégsem lenne ébren, akkor azért ne kelljen fel

- Nem. - kaptam egy szintén halk, de határozott választ

- Ha sikerül lelökni magamról ezt a bébicsimpánzt, akkor visszamegyek Gemmához, hogy jobban férjünk, meg ő legalább nem szedi le rólam a takarót, mint ez a majom. 

- Ismerős érzés. - kuncogott egy kicsit

Nagy nehezen kikecmeregtem, majd átzarándokoltam a szomszéd szobába. Gemma felébredt rám, így újabb hosszas beszélgetés vette kezdetét. És az a kis idő, amit alvással töltöttem szinte semmisnek tűnt, amikor megszólalt az ébresztőm. Álmosan nyújtóztam, majd miután legyőztem az ágy vonzerejét, gondoltam megyek és gondoskodok róla, hogy a fiúk is tuti felkeljenek, hiszen újabb nehéz nap állt előttünk. Újabb család, újabb vallomások...

Kiléptem a folyosóra és bár tényleg csak néhány lépés van a két ajtó között, de útközben meghallottam, hogy beszélgetnek. Vagyis, ha azt már kint hallottam, akkor az már nem csak beszélgetés. És bár tudom, hogy csúnya dolog hallgatózni, de azt is tudjuk, hogy mindenkiben lakozik egy kisördög. 

- ...hányszor elmondtam már neked? - zengett Harry számomra is igencsak ismerős, dühös hangja

- Én nem akarok balhézni, igyekszem elfogadni, hogy az életedben van. Csak kurva szar, amikor azt érzem, hogy őt jobban szereted. Tudod milyen úgy aludni, hogy itt vagyunk, de őt öleled? Ha úgy viselkedtek, mintha egy pár lennétek, akkor mindegy lenne, ha gerincre is vágnád. 

- Lehet, hogy megtettem! - vágta Harry Louis fejéhez és én vagyok a világon az, aki a legjobban tudja, hogy ez dacból történt csak, hiszen soha nem feküdtünk le egymással. 

- Akkor legyetek boldogok egymással! - azt hiszem Harry itt bánta meg hirtelen az előző könnyelmű mondatát

- Várj! Nézd, én tényleg téged szeretlek. Szeretem Lacey-t is, de máshogy. Lacey olyan, mint Pete, az alvós macim. Szeretem, ölelgetem, szeretgetem, de soha nem dugnám meg! - itt majdnem felröhögtem hangosan - Tény, hogy Pete-hez már egy kicsit öreg vagyok, de Lacey felnőtt velem együtt, őt nem ültethetem oda a maci mellé a szekrényre, de ugyanúgy nagy becsben tartom. Szeretném, hogy ő legyen a világon a legboldogabb lány, szeretném, ha örökre jó barátok lennénk. És, hogy itt aludt el köztünk? Így jártunk, lehet hogy máskor is megesik. Miért nem próbálsz meg te is egy kicsit barátkozni vele. Látom, hogy elviselitek egymást, de azt is tudom, hogy én vagyok az egyetlen kapocs köztetek, ha nem lennék, akkor ti soha többet nem állnátok szóba. Azt hiszed, hogy ez nekem olyan jó érzés, hogy pont ti ketten nem jöttök ki? Meg tudod, szeretlek, de ne várd azt, hogy minden egyik percről a másikra fog megváltozni. Valószínűleg le fogunk szokni egymás babusgatásáról, de nem megy minden egyik percről a másikra, hiszen ez nekünk természetes. - ezer éve ismerem Harry-t így tökéletesen tisztában voltam vele, hogy az utolsó mondatát a 'vitát lezártam' hangsúlyával mondta.

Vártam egy pár pillanatot, majd bekopogtattam. 

- Brumm, brumm. - dugtam be a fejemet nagy mosollyal és feltett szándékom volt szokásomhoz híven kedvességgel oldani a feszültséget. Louis mintha meg sem hallotta volna a 'köszöntőmet', Harry viszont egyből levágta, hogy végighallgattam mindent. - Jó reggelt! - folytattam és odaléptem Harry-hez, hogy megöleljem - Felkészültetek a mai napra? - léptem Louis-hoz is és őt is megöleltem.