Emberrablás

- Hahó! Itt vagy? - csettintgetett az orrom előtt
- Úgy fest.
- Szerintem meg nem! Itt beszélek hozzád már mióta!
- Jól van, bocsánat! Én úgy szeretlek! - sírtam el magamat még számomra is váratlanul
- Jól vagy? - mászott mellém az ágyba
- Nem. - ráztam meg a fejemet
- Na jó, add a pocid! - húzta a hátamat a mellkasához, jobb kezével pedig a hasamat kezdte simogatni
- Átlátsz rajtam! - töröltem le a könnyeimet és igyekeztem magamat összeszedni
- Na jó, mesélj! Mi nyomja a kicsi szívedet? Ok nélkül még ilyenkor sem szoktál sírni.
- Nem tudom, csak... úgy szeretlek!

*Lacey*

Egy újabb adag, szokásos 'Mi lenne velem nélküled?' nyáladzás után végre rátértünk a lényegre, ami miatt két napja itt kempingezek. Igyekeztem összeszedni a jobbik eszemet és hasznos tanácsokkal előállni, bár azért ilyen helyzetben az nem egyszerű. Mindenesetre a haditerv elkészült, már csak a megvalósítás állt előttünk.

***

- Lacey-ért jöttem! - közölte Niall köszönés nélkül, amikor Harry ajtót nyitott neki
- Oké! Szia, egyébként! Lacey bent van. - keresztül trappolt a nappalin és elkapta a kezemet
- Gyere! - és már húzott is
- Hova megyünk? Állj már meg! - nem igazán sikerült rá hatnom a szavaimmal
- Niall! A lányszöktetés már kiment a divatból, kérd meg a kezét, csinálunk lakodalmat és minden rendben lesz... - nevetett Harry
- Niall, Harry melegítőjében vagyok, és legfőképp mezítláb! - vinnyogtam
- Nem baj! - azzal felkapott a karjaiba
- Azért holnapra hozd már vissza légyszi! - nevetgélt még mindig Harry és már csak azt hallottam, hogy becsukja mögöttünk az ajtót. Niall betuszkolt a kocsiba és már indultunk is.
- Niall, elmondanád, hogy hova a francba megyünk?
- Hozzád!
- És ezt ilyen látványosan kellett megtenni? - ingattam rosszallóan a fejemet
- Ne rontsd már el a bulit!
- Jó! - durcáztam és egy darabig hallgattunk
- Most haragszol? - törte meg a csendet
- Majd rájössz!
- Úgyis meg fogsz békélni! - kuncogott és egy puszit nyomott az arcomra, de én csak arrébb húzódtam és az ablak felé fordultam.

A kocsi lassan lefékezett és megállt a ház előtt. Nem mozdultam, Niall kiszállt megkerülte az autót és kinyitotta az ajtómat. Kiszálltam és gyorsan fel is kapott, hiszen bár a múltkori hónak már nyoma sincs, de mégiscsak december van és nagyon hideg. Átkaroltam a nyakát és nyomtam egy puszit az arcára. Bűntudatom volt, hiszen duzzogtam, pedig ő konkrétan elrabolt, mert nekem akart meglepetést csinálni.
- Elárulod, hogy mit csinálunk? - kérdeztem bűnbánó hangon
- Randizunk! - vigyorgott szívdöglesztő mosolyával és finom csókot lehelt ajkaimra, míg a liftet vártuk. - Tudod, azon gondolkoztam, hogy már elmondhatom, hogy a barátnőm vagy... vagyis el nem mondhatom, mert titkolózósdit játszunk - kacagott - De még úgy igazából nem is vittelek el randizni. Pedig én szeretnék veled randizni!
- Én is szeretnék! - adtam egy puszit és közben megjött a lift
- Elrabolni pedig azért raboltalak el, mert így nem kellett magyarázkodni Harry-nek.
- Haha, majd kell nekem holnap. - nevettem - Apropó... holnap haza kísérem Harry-t, meg ha minden igaz jön Louis is valamiért.
- Te miért mész? Nem akarsz inkább velem maradni?
- Ne zsarolj a kiskutya szemeiddel! - kacagtam - Mér régen láttam Gemma-t, meg Harry szüleit és tudod, hogy hiányoztak ők is az elmúlt két évben... hiszen ők az én második családom.
- Okés. - sóhajtott egy nagyot keservesen
- Majd kárpótollak. - csókoltam meg úgy, hogy azt ígéretnek lehessen venni
- Szavadon foglak! - már fel is értünk, kinyitottam az ajtót
- És most hova tovább? - kérdeztem
- Kotorászhatok a szekrényedben?
- Persze. - leültem a kanapéra és vártam, hogy Niall visszatérjen Narniából. Egy farmert, egy meleg pulcsit, bakancsot és kabátot hozott.
- Te jó ég, az északi sarkra készülünk?
- Sokkal rosszabb! - mondta tettetett komolysággal.

Több, mint egy órát kocsikáztunk, elhagytuk a várost és a sötétben nem igazán tudtam tájékozódni, hogy vajon merre vagyunk. Miután kiszálltam, mindjárt rájöttem, hogy nem viccelt, amikor azt mondta, hogy rosszabb, mint az északi sark. Nagyon hideg volt és rettentően fújt a szél.
- Hol vagyunk? - kérdeztem
- Nem soká meglátod! - sétáltunk még egy kicsit, majd befordultunk egy sarkon és elém tárult a kivilágított móló.
- Hmmm... strandolni fogunk? - kuncogtam
- Csak ha teljesen elment az eszed!
- Neeem! Vigyázni kell az én kis aranytorkú pacsirtámra.
- Na persze, fogd rám, hogy gyáva vagy!
- Rád fogtam! - nevettem és nyomtam neki egy puszit
- Na jó, egyébként nem egészen éjszakai fürdőzést terveztem mára.
- Akkor mit? - kíváncsiskodtam
- Bírj még egy kicsit magaddal!
- Értettem főnök úr!
- Pihenj katona!

Sétáltunk még egy darabig, majd hamarosan egy kilátó szerűséghez értünk. Oszlopokon állt, egy kerek bódé, oldalán kerítés, a teteje nád és egy lépcsősor vitt felfelé.
- Ide jöttünk? - csak nem bírtam magammal
- Igen! - adta meg magát. Felmásztunk a kilátóba. Majd az ülőkére térdeltem és nekitámaszkodtam a korlátnak, pont a város és a tenger összefonódása volt így előttem. Niall mögém állt és átölelte a derekamat. - Tetszik?
- Nagyon! - tényleg magával ragadott a látvány és a hely hangulata. Hirtelen ellépett mögülem és én csodálkoztam, hogy mit csinál. Benyúlt a pad alá és előhúzott valamit. 
Hamar rájöttem, hogy egy táska volt, amiből plédek és forró tea került elő. Az egyik plédet szépen leterítette alánk a padra, kiöntötte a teákat, majd összebújva betakaróztunk és ott ücsörögve aznap este mi voltunk a legboldogabbak. 

***

Mire odaértem Harry-hez, ők már indulásra készen álltak, azt sem tartom kizártnak, hogy Louis akár az éjszakát is itt töltötte. Ahogy berontottam, nem mondanám, hogy túlzottan szívderítő látvány fogadott. Ültek egymás mellett a kanapén és hallgattak nagyokat, úgy néztek ki, mint akik a kivégzésükre várnak. 
- Összeszedek néhány cuccot és indulhatunk. - mondtam, de csak egy halvány bólintás volt rá a válasz. 
Kifelé menet úgy helyezkedtem, hogy én menjek legelöl, így az előszobában fel tudtam kapni a Rover kulcsát. - Én vezetek! 
- Felejtsd el! - rázta meg a fejét Harry
- Ideges vagy, nem vezetsz! - mondtam ellentmondást nem tűrő hangon és úgy tűnt már meg is győztem. 

A városból kiérve, amikor már nem volt, ami elterelje a figyelmemet, egyre idegesítőbbé vált a letargikus hangulatuk. Próbáltam jó női praktikával üres fecsegéssel elvonni a figyelmüket, de nem vált be. Már kínomban a rádiót kapcsoltam be és örömömre, nem éppen egy szomorú szám ment. És az első pár taktus után rájöttem, hogy még ismerem is, így énekelni kezdtem a refrént a rádióval együtt. 

"If this is love then love is easy, 
It's the easiest thing to do."
/Ha ez szerelem, akkor a szerelem könnyű, a legkönnyebb dolog, amit tehetsz/

- Na én a szerelem könnyűségével azért vitatkoznék! - jegyezte meg Harry, majd egy laza mozdulattal kikapcsolta a rádiót. - Rohadt nehezen telt el az a három óra, ameddig az út tart, de végre megérkeztünk és a srácokat, mintha kicserélték volna...