Régi-új ismerős

*Lacey*

Felébredtem. Először csak azt hittem, hogy álmodtam az egészet, de utána kitisztultak a gondolataim és szépen sorjában eszembe jutottak a nap eseményei. Hát nincs mit tenni… szerelmes vagyok. Ábrándoztam és elmosolyodtam. Valójában ezen a ponton úgy éreztem, hogy még soha nem éreztem ilyet. Ez valahogy más. Persze, az egyetlen normális viszonyítási alapom az Gary, de vele nem sokra megyek. Így utólag visszagondolva egy igazi pöcs volt. De hát tapasztalatok által gyarapszik az ember. A mai fejemmel már nem tűrnék neki több, mint egy évig.

Ábrándjaimból visszatérve, úgy határoztam, hogy legfőbb ideje felöltözni. Majd magamhoz vettem még egy adag gyógyszert és kimentem a mosdóba.

Sehol senki nem volt. Felszívódtak. Nem akartam mindjárt a telefon után kapkodni és kétségbe esetten hívogatni Niall-t, hogy hova lett. Én nem olyan vagyok. Valószínűleg dolguk akadt. Így hát visszamentem a szobába és bekapcsoltam a laptopját. Megnyitottam egy hírportált, hogy utána járjak, mi történik a nagyvilágban, meg a twittert. A hírportálon kiemelt hírként bukkant fel, hogy egy amerikai iskolában ismét lövöldöztek és többen meghaltak. Áldom az eget, hogy nem oda születtem. De ezen kívül semmi izgalmasat nem találtam.

Nem úgy, mint a twitteren. Nem kellett sokáig böngésznem, hogy rájöjjek, még mindig mi vagyunk a téma. Majd kisidő múlva egy képet is találtam, amit nagyon nem szerettem volna. A repülőn készült, amikor öleltük egymást. Mindkettőnk szeme behunyva. Szóval a kép készítőjének könnyű dolga volt.

Tovább olvasgattam és rövid időn belül rájöttem, hogy a tömeg hiszti, az lehet, hogy gyenge kifejezés ahhoz képest, ami kialakult a közösségi oldalon. Szidtak engem, sajnálták magukat, szidták Niall-t és öngyilkossággal fenyegetőztek, kinek hogy esett jól. De egy közös volt bennük, utolérte őket a gondolat, hogy ez a tény már megmásíthatatlan. Niall-nek barátnője van. Az ő bálványuk becsajozott és nem ők lettek a szerencsések. Vajon nekem szerencsésnek kellene érezni magam? Engem szeret és jó ember, ez mindenképpen szerencse. De az, hogy a nagy Niall Horan engem szeret vajon szerencse? Nem, engem nem érdekel, hogy ő ki a közélet számára. Ráztam meg a gondolataim ellen a fejem. Hisz nekem ő csak Niall. A legjobb barátom, egyik haverja. Ez néha bosszúságot okoz, de megéri a fáradságot. Szeret és én szeretem. Ez a lényeg.

Gyorsan bezártam a twittert, nem akartam ezzel egyedül foglalkozni. Ez Niall dolga, nekem csak támogatnom kell őt és biztos, hogy tudja, mit kell tennie. Gondoltam egyet és inkább felhívtam Harry-t, hisz már rég nem beszéltünk.

- Lacey! – szólt bele, a végén az í-t elég hosszan elnyújtva 

- Szia Harry!

- Mi zu, kiscsillag?

- Csak régen beszéltünk és hallani akartam a hangod. Mikor jössz vissza Londonba?

- Holnap. Ti is, nem?

- De. De honnan tudod, hogy nem ott vagyunk?

- Beszéltem Niall-el tegnap előtt és ő mondta, hogy mentek Mullingar-ba. Na meg láttam twitteren a képet.

- Ne is emlegesd, épp az előbb találtam meg. Szerintem Niall még nem is látta. – sóhajtottam

- Ne aggódj, csak légy laza. Attól nem lesz jobb, ha idegesíted magad.

- Szia Lacey! – hallottam Louis ordítani

- Szia! – kuncogtam, de persze én nem ordítottam a telefonba, hisz ő úgysem hallja, Harry-nek meg féltettem a dobhártyáját.

- Macskuszék hogy vannak?

- Mivel én átjöttem Louis-hoz, így ott hagytam őket anyánál megőrzésre. Egész összebarátkoztak már Dusty-val is.

- Na, a végén meg majd nem akarnak hazajönni.

- Akkor ott maradnak.

- Nem azért fogadtam őket örökbe, hogy Anne-k még plusz két döggel keljen törődnie. – csattantam fel

- Az enyémet, te ne nevezd dögnek – vágott vissza. – Ahh, bocsi, de most leteszlek, mert mennünk kell.

- Persze, csak le akarsz rázni!

- Ne idegesíts! – szólt rám. – Szeretlek. – majd kinyomta

Jobb ötlet híján zene után kezdtem kutakodni, és úgy elmerültem benne, hogy nem hallottam, hogy megérkeztek és megijedtem, ahogy Niall bedugta a fejét az ajtón.

- Fent vagy? – mosolygott

- Nem, csak képzeled.

- Ki jössz?

- Előtte gyere ide. – leült mellém, én pedig szorosan átöleltem

- Szeretlek!

- Én is szeretlek! – kék írisze az enyémbe fúródott, majd egy puszit nyomott az ajkaimra és kézen fogva mentünk ki a konyhába.

- Áhh, Lacey, jobban vagy már? – kérdezte kedvesen Maura

- Igen, köszönöm. Már jobban vagyok. – mosolyogtam vissza

- Ennél valamit?

- Nem, köszönöm. Nem vagyok éhes. – mondtam és bár igaz volt, az is, hogy nem kínzott éhség, de valamilyen szinten az is közrejátszott, hogy szégyellős vagyok.

- Lacey, egésznap nem ettél semmit! – csattant fel Niall, de csak a konyhából hallottam a hangját, míg én addigra már az ebédlőben ücsörögtem az egyik széken.

- De egésznap aludtam is, szóval így nem számít. – kidugta a fejét a boltív mögül és a képembe vigyorgott

- És, ha azt mondom, hogy maradt reggelről gofri? – aljasságán elvigyorodtam én is

- Nem ér aljas eszközöket bevetni! – látva édesanyja furcsa arckifejezését Niall csak annyit szólt:

- Imádja.

- Akkor hozzál neki! Mivel szereted? Lekvár, puding, nutella? – a kérdéseket már nekem szánta

- De tényleg nem vagyok éhes! – mire ezt kimondtam Niall visszatért az egyik kezében egy tányérral, amin a gofri van, a másik kezében pedig a nutellával, ő már tudta, hogy nálam ez a nyerő

- De enned kell! – parancsolt rám

- Egyet! – mondtam vitát nem tűrő hangon, de őt ez nem hatotta meg

- Elsőnek egyet, meg aztán majd a többit. – nevetett

- Jó, mindegy. Úgysem fogod lenyomni a torkomon, ha nem akarom. Viszont én mutatni akarok neked valamit. – azzal előkaptam a telefonom, gyorsan megkerestem twitteren a képet és az orra alá dugtam. Csak egy rövid pillantást vetett rá, majd kicsit dühösen szólt.

- Nem érdekel, ezzel nem vagyok hajlandó januárig foglalkozni.

***

- Babyboooooo! – ugrottam meglepetésszerűen Harry hátára, miután sikerült teljesen csendben lelopakodnom az emeletről. Harry reflexből nyúlt hátra és kapott el.

- Őőő… neked is szia! Én is örülök neked, de feltétlen fontosnak érzed, hogy megfojts?

- Yepp!

- Ez megtorlást kíván! – mondta ezt olyan harci kedvvel, hogy már magam előtt láttam szomorú sorsom, hogy a kanapéra vág és vagy egyszerűen rám ül és kiszorítja belőlem a szuszt, vagy halálra csiklandoz, de szerencsémre pár lépés után megtorpant, mert Louis szavai csapták meg a fülünk.

- Hé, téged nem zavar amúgy, hogy a haverod a csajod seggét fogdossa? – intézte Niall-hoz szavait. És bennem csak ekkor tudatosult, hogy valójában bár csak a hátán tart, de tényleg a seggem fogja. Valamint villámcsapásként, hasított belém a tudat, hogy valamikor erről beszélnem kell Niall-al, hogy hogy érinti a mi furcsa barátságunk Harry-vel.

- Hé, téged nem zavar amúgy, hogy a pasid a csajom seggét fogdossa? – kérdezett vissza ugyanabban a hangnemben, a végét pedig elröhögte. De nem tudtam eldönteni, hogy ez most őszinte nevetés volt, vagy kínos, vagy tulajdonképpen milyen is.

Nemsoká legnagyobb meglepetésemre befutottak a többiek is. Először Liam és Danielle, majd Zayn és Perrie. Feltűnt, mintha Niall számára ez nem lenne annyira meglepő, de nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Egészen addig a pillanatig, amíg el nem kezdték adagolni, hogy meglepetésük van számunkra. Mármint a fiúknak a lányok számára.

- Szilveszter alkalmából, úgy gondoltunk, hogy elutazunk. – mondta Liam. Ekkor még nem is aggódtam, egészen addig amíg Louis ki nem egészítette.

- Kubába.

Sok minden kezdett forogni az agyamban egyszerre. Többek között az, hogy utálom a meglepetéseket. Az, hogy 29-e este van, szóval záros határidőn belül utazunk. Az, hogy ez milyen aranyos dolog, hogy így megszervezték és az, hogy UTÁLOK REPÜLNI! Szemmel láthatólag a másik két lányt jobban felvillanyozta a meglepetés, mint engem.

- Valami baj van Lace? – kérdezte Niall, de csak halkan, a többieknek fel sem tűnt a beszélgetés közepette.

- Feltételezem, hogy nem óceánjáró hajóval megyünk, és még mindig fent tartom, amit 5 órával ezelőtt hajtogattam neked, hogy utálok repülni.

- Ne aggódj, meg lehet szokni. És amúgyis egy kis külön géppel megyünk. – Kis külön gép, fantasztikus! Nyilván nem egy annyira kicsi gépről beszélünk, mint amivel először átkeltek a Lamanche csatornán, de a rendes utasszállítóknál, csak a kis külön gépektől borsódzik jobban a hátam.

- Mikor indulunk?

- Holnap reggel.

- Hány óra az út?

- Hét. - fájdalmasan sóhajtottam és a tenyerembe tapasztottam a homlokom. Nem lesz egy nászmenet.

- Mennyi időre megyünk?

- Tíz nap.

- Tíz nap? Meddig akartok ti józanodni szilveszter után? – költői kérdésemre a válasz egy jó ízű nevetés volt. – Ott most jó idő van?

- Ahan.

- Mennyire?

- Nagyon, úgyhogy szépen süttethetjük a hasunkat tíz napig a tengerparton.

- Hehehe. Nos, akkor még mielőtt nagyon beleélnéd magad, van egy kellemetlen hírem! – kérdően húzta fel a szemöldökét – Az egyetlen fürdőruhám otthon pihen Bornemouth-ban, de ez annyira nem is lényeg, mivel körülbelül öt éve vettem, úgyhogy MELLesleg már valószínűleg kicsi rám. Szóval ma este szépen elkísérhetsz és végig élheted a szenvedést mire találok magamnak egy rendeset. – vigyorogtam rá, úgy hogy mind a harminckét fogam látsszon, bár azt már inkább lehet vicsorgásnak nevezni. Nagyot sóhajtott.

- Állok szolgálatodra.

A többieknek rövidúton a tudtára adtuk, hogy le kellene lépjenek, mert sürgős fürdőruha riadó van. Így megbeszéltük, hogy másnap reggel 9-re értünk jön először a kisbusz, majd ők távoztak. Mi is gyorsan összeszedtük magunkat, majd bevetetődtünk egy közeli bevásárlóközpontba.

Tekintve, hogy szombat estefele járt az idő, ez nem volt a legjobb ötlet. Tele volt az egész. És az én legnagyobb rettegésemre, tini lányokkal. Persze, nem volt annyira vészes a helyzet. Nem kaptak minket körbe, nem rohantak le és nem tapostak agyon. De már csak idő kérdése volt, hogy mikor akad egy rajongó, aki kiszúrja Niall-t és megindítja a lavinát. Nyilván akkor sem a felsoroltak következtek volna be, de ezt már nem tudtuk meg, ugyanis a tömegben hirtelen egy ismerős arc közeledett felém.

Csak egy pillanattal azután, hogy én észrevettem őt, ő is észrevett engem. Tekintetünk egymáséba fúródott és valószínűleg egyformán kellemetlennek éreztük a helyzetet. Elenyésző volt az esélye, hogy egy akkora nagyvárosban, mint London még egyszer az életben összefussunk, de bizony megtörtént. Halványan elmosolyodtam, még magam is megleptem vele, de szívből jött, majd mikor ő is viszonozta, még nagyobb vigyor terült el az arcomon. Ekkora már alig három méter lehetett a távolság köztünk, mivel egyikőnk sem torpant meg, hanem haladtunk egymás felé.

- Szia! – köszöntöttem jó kedvűen

- Sziasztok! – ő egy kicsit bátortalanabb volt, mint én

- Niall, ő itt Nell. Nell, ő Niall. – majd elröhögtem magam, mert majdnem beletört a nyelvem a nevükbe. Niall egy óvatos pillantást vetetett felém, s szeméből egyértelműen kiolvastam a kérdést. Csak egy erősebb pislogással adtam választ, hogy bizony ez a Nell, AZ a Nell.

- Nagyon örülök! – adott neki két puszit, majd a lány is egy kicsit felszabadultabbnak tűnt.

- Te mi járatban itt egyedül? – kérdeztem, de igyekeztem nem tolakodónak tűnni

- Éppen most váltunk el a barátnőimmel, hazafelé tartok.

- Ahh. – kicsit elcsüggedtem – És nagyon sietsz? – kérdeztem mégis bizakodóan

- Haza akartam érni még világosban. De amúgy nincs dolgom. – Eddigre Niall-nak is leesett, hogy mit forgatok a fejemben és széles vigyor terült el az arcán.

- Kocsival vagyok. Nincs kedved velem fürdő ruhát keresni? Utána meg hazavinnélek. Azt hiszem, egy életre leköteleznéd vele. – biccentettem Niall felé

- Bizony! – helyeselt

- Tulajdonképpen egy taxit is foghatok majd. – egyezet bele, hogy marad

- Ne viccelj. Tényleg kocsival jöttünk, semmi akadálya, hogy hazavigyünk. Ha nem így lenne fel sem ajánlottam volna. – Niall felé fordultam. – Meg vagy mentve! Menj elégítsd ki a rajongóidat, vagy csinálj, amit akarsz, utána meg találkozzunk ott. – mutattam fel az első emeleten egy kajáldára.

- Oké. Mikor?

- Mondjuk másfél óra múlva. Ha annyi nem elég találni egy fürdőruhát, akkor nudizni fogok.

- Én annyira nem bánnám! – vigyorgott pimaszul

- Dehogynem! Ne feledd, a tengerpartok nyilvános helyek.

- Nyertél. Másfél óra, ott leszek. – egy gyors puszit nyomott a számra majd külön váltunk.

- Hű, ti így együtt? – mosolygott kedvesen Nell

- Aha. – bólintottam és én is vigyorgok

- Azért remélem tudod, hogy a 13-19 éves női populáció kétharmada valószínűleg valami hero-nak gondol téged, amiért a One Direction egyik tagja a barátod, a másik pedig A barátod.

- Jah, tudom és azt is, hogy épp ezért ők engem nagyon is utálnak. Na de mindegy, jobb szeretem elfelejteni a tényt, hogy mekkora nyilvánosságot hordoz magukban a nevük.

- Jó, akkor ezt ejtsük. – értette meg bánatom - Melyik boltba szeretnél menni?

- Őőő… Valójában lövésem sincs. Ahol fürdőruhát árulnak. – kacagtam idiótán – Talán kezdjük ott. – mutattam egy a baloldalon a tőlünk harmadiknak eső üzletre

- Elutaztok valamerre? Gondolom nem a hátsókertbe akarsz kifeküdni december végén napozni.

- Jól sejted. Épp ma délután jelentették be, hogy elutazunk szilveszterre mindannyian. – csak kérdőn felhúzta a szemöldökét – Az öt srác, meg a három csaj. – Adtam magyarázatot a mindannyian kifejezésre.

- Perrie, Danielle és ezek szerint te.

- Yupp. És ezek szerint te egészen tisztában vagy a dolgok állásával. – Nem akartam a lelkébe gázolni, de már csak miután kimondtam jutott eszembe, hogy ez így lehet durva volt, a múltat tekintve.

- Tudod, a vízcsapból is ők folynak, és ha akarnám se tudnám őket elkerülni. De most őszintén, te mit tennél a helyemben? Nyilván, hogy felkapom a fejem, ha róluk van szó, hiszen van ami hozzájuk köt…

- Persze. – bólogattam. Elértük a kiszemelt boltot, majd belül lépve tanácstalanul forgolódtunk, s eközben egy kisebb időre csend állt be. Egy túlzottan is lelkes eladó, kihasználva elveszettségünket, ránk rontott. Miután útbaigazított minket, megköszöntem a segítségét és a tudtára adtam, hogy a továbbiakban nincs szükségünk rá, mert csak nézelődöm egyelőre. Majd a fürdőruhákat szemlélve újra belekezdtem. – Te, amúgy, ha már ilyen frankón elrángattalak magammal nézelődni, egy kicsit nincs kedved mesélni magadról. És bocsi, ha tapintatlan voltam, csak tudod megörültem neked. Nem sok barátom van itt, meg tekintve a kacifántos múltamat, alapból sincs sok barátom és tényleg jól esett veled megint találkozni.

- Dehogy haragszom. Kicsit fura a szituáció, de egy nagyon kedves lánynak ismertelek meg. És tulajdonképpen a mai napig nem tudom, hogy hogyan tudnám meghálálni a segítségedet… - itt félbeszakítottam

- Ugye nem érzed ezt kényszernek? Menj nyugodtan én nem akarok rád akaszkodni, hálát meg éppen nem várok!

- Várj! Hallgass végig, még nem fejeztem be azt a mondatot. Szóval, azóta is sokszor eszembe jutottál, hogy egy ilyen lány biztosan nagyszerű barát is, de nem akartalak keresni, mivel elég furcsán vette volna ki magát és nem akartam, hogy azt higgyétek, hogy Harry miatt akaszkodom rád.

- Akkor biztos az égiek akarták, hogy itt ma összefussunk. – mosolyogtam

- És akkor meséljek magamról? – bólintottam – Fura ez, hogy az egyik legnagyobb titkomat ismered, amúgy meg szinte semmit nem tudsz rólam. – kacagott kínosan

- Igen. – bólintottam mosolyogva

- Szóval a szüleimmel élek, de azt tudom, hogy tudod. Van egy húgom, 16 éves. Én 19 vagyok. Jól kijövünk, csak néha az agyamra megy. Egy könyvtárban dolgozom, mellette pedig estin Angol szakra járok az egyetemen.

- Az király! – csillant fel a szemem a közös téma hallatán – Melyikre?

- A King’s-re.

- Aha. Hallottam már róla.

Ezután pedig kezdetét vette a véget nem érő beszélgetésünk az idióta a tanárokról. A szivatós vizsgákról, és úgy alapból arról, hogy a vizsgaidőszak szívás. A különböző programokról, a gyökér csoporttársakról és még kitudja mi mindenről.

Időközben bejártunk néhány boltot, megnéztem millió meg egy fürdőruhát és végül kettőt is vettem. Egyet, aminek az alsórésze egy egyszerű fekete fürdő bugyi, a teteje pedig egy fehér pánt nélküli mellrész. És egy másik sötétzöld, francia bugyisat, nyakba akasztós felsővel. Továbbá, mivel a nyári cuccaim nagy része is otthon a szüleim házában pihen, így beszereztem még egy vékony kis spagetti pántos ruhát, egy strandpapucsot és két rövidnadrágot is.

A megbeszélt másfél órából majdnem kettő lett. Így Niall már egy kicsit türelmetlenül várt ránk a kajáldában. Nagy nehezen meggyőztem róla Nell-t, hogy a hősies segítsége miatt én mindenképpen megakarom hívni vacsorázni. Végül beadta a derekát és jó hangulatban fogyasztottuk el a cseppet sem egészséges vacsoránkat, de magasról tojtunk rá, mert finom volt, nem kellett nekem kaját csinálni otthon és még jót is beszélgettünk közben. Egy kisebb vita árán azt is elértem, hogy én vihessem haza. S legvégül egy telefonszámcsere után abban maradtunk, hogy ha hazajöttünk az útról, mindenképpen összefutunk megint.