Cuba Libre

*Lacey* 

- Na túl élted? – Harry kérdése közben lényegében a nyakamba ugrott a repülőgép utolsó lépcsőfokáról. De mindenesetre igen nagy lendülettel vetette át a karját a vállamon és amikor én a sápadt képemmel semmitmondóan ráemeltem a tekintetem, ő megeresztett egy széles vigyort. 

- Asszem, ha én nem éltem volna túl, akkor ti sem, úgyhogy kérdésed nem volt egészen helyén való. – forgattam meg a szemem 

- Ne légy már ilyen! Már szilárd talajt fogott a lábad, úgyhogy örülj a fejednek. 

- Oké, ha egyszer kiheverem ezt a hat órát, akkor örülni fogok, de addig örülj, ha nem hánylak le most azonnal. 

- Hohó, már itt sem vagyok! – azzal továbbugrált mellőlem. Szemmel láthatólag ő volt a legjobban bezsongva. Nem csoda, ő végigszunyálta az utat, Zayn-el együtt. Nekik tök mindegy, hogy hol, milyen körülmények között, de tudnak aludni. Mi pedig mindent elkövettünk, hogy teljen az idő és én se arra koncentráljak, hogy éppen repülünk. Miután rájöttünk, hogy csak a két jómadár tud aludni, Harry-nek szóltunk, hogy cseréljen helyet Perrie-vel és mi hatan megnéztünk egy filmet, majd Louis még egy pakli UNO kártyát is előkerített valahonnan. Már meg sem lepődöm az ilyen cselekedetein, ő mindig tud meglepetéseket okozni. Hangosan nevettünk meg beszélgettünk, sőt szinte ordibáltunk UNO-zás közben, de Harry-t és Zayn-t ez egyáltalán nem hatotta meg, addig fészkelődtek, hogy egy idő után egymás vállára borultak és diszkréten csurgatták a nyálukat. 

A külön gép előnye, hogy nem kell várni a csomagokra, így miután leszálltunk, gyors keresztülmentünk az útlevél ellenőrzésen és végül már mehettünk is taxit fogni. Kettéosztódtunk, tekintve a tetemes létszámunkat, majd a szállodához érve újra egyesítettük erőinket. 

Szerencsére nem valami agyonturbózott, csilli-villi helyre mentünk. Elsőre még abban sem lettem volna biztos, hogy rajtunk és a recepcióson kívül van valaki más is az épületben. Csendes, világos, tiszta, kényelmes. Pont ideális egy pihenéssel eltöltött néhány naphoz. 

Megbeszéltük, hogy egy-két órát elvonulunk a szobáinkba kipakolni, mosakodni és pihenni, de belém hamar belém hasított gyomortájon a maró érzés, és rájöttem, hogy most, hogy lenyugodtam, majd éhen veszek, ugyanis a repülőn egy falatot nem bírtam lenyomni a torkomon. Szerencsére, ha kajálásról van szó, Niall-ben mindig társat lelek, így úgy döntöttünk, hogy nagyon gyorsan keresünk valami ehetőt. Végig kopogtattuk a többiek szobáját, mindenkit meginvitáltunk, hogy tartsanak velünk. De miután mindenhol kiröhögték Niall-t, hogy nem is ő lenne, ha egy új helyen nem mindjárt enni akarna, majd mosolyogva közöltem, hogy ezúttal én vagyok a ludas, végül mindenki visszautasított minket, úgyhogy ketten vágtunk útnak. 

Persze érzékünk az nincs hozzá, hogy merre is induljunk, ahhoz meg ész kellett volna, hogy megkérdezzük a portán, így magabiztosan vágtunk neki a rossz iránynak. Hosszú kilómétereket gyalogoltunk egy lakóövezetben és városi nyüzsgésnek semmi nyomát nem találtuk. Igyekeztünk egy kör félét leírni és nem nagyon eltévedni, így végül mégis civilizációra leltünk, bár nem volt túl bizalomgerjesztő. Valami helyi piac mellett sétálhattunk el, mert volt ott egy csomó furcsa alak szintén furcsa portékával, és egyre nagyobb lett a zsivaj is. Itt, ha nagyon elszántak lettünk volna már kaját is találunk, de nem volt túl meggyőző, így úgy döntöttem, hogy bírom még, csak álljunk tovább. Ahogy tovább haladtunk a belvárosnak a túristák által inkább látogatott része felé, már egyre barátságosabbá vált a hely. Ott már keveredett a helyi lakosság és az idegenek. Kinéztem egy pár helyi kocsmaszerűséget, amik környékén más bátortalan városnézők tanakodtak, hogy be menjenek-e vagy inkább mégse. El is határoztam, hogy majd rábeszélem a többieket, hogy egyszer nézzünk ki ide is. 

És végezetül a legnagyobb örömömre ismerős illatok csapták meg az orrom. Ujjongva nyugtáztam, hogy a gyros-t azon a világvége mögötti helyen is ismerik, úgyhogy addig mentem az orrom után, amíg meg nem találtam és végre bekajálhattam. 

Ezután, már jóllakottan, kényelmesen sétáltunk vissza a szállodába. És mivel tényleg leírtunk egy kört, rá kellett, hogy döbbenjünk, hogy ha a másik irányba indulunk, akkor a parton pillanatok alatt találtunk volna renget helyet, ami direkt a túristákat hivatott kiszolgálni, és nem kellett volna térdig lejárni a lábunkat. 

Mire mi visszaértünk a többiek összeszedték magukat és indulni akartak körbenézni. Egyhangúan szavaztuk le mind a ketten. Útbaigazítottuk őket, hogy merre menjenek, megbeszéltük, hogy vacsinál találkozunk és hullafáradtan vonultunk vissza a szobába. Egy frissítő zuhany után, csak szimplán eldőltünk az ágyon. Egy darabig győzködtük magunkat, hogy csak még öt perc és utána a pakolással foglalkozunk, de ezt valahol a lelkünk mélyén mi is tudtuk, hogy nem igaz. Úgy aludtunk el, mint akiket leütöttek és Louis dörömbölésére keltünk vacsoraidőben. 

Niall derekát öleltem, a fejem a vállára hajtottam és tulajdonképpen a szemem csak annyira volt nyitva, hogy ne rúgjak az előttem menő ember lábába, akiről hirtelen meg sem tudtam állapítani, hogy kicsoda, olyan álmos voltam még. Csak Danielle és Perrie társalgása csapta meg a fülem, arról, hogy milyen idő lesz este, kell-e kardigán vagy sem. 

- Mi lesz este? – ásítottam el az utolsó szót 

- Le akarunk menni a partra, nagyon szép és sötétben is biztos hangulatos. Tele van bazárossal és egész hosszan mindenféle klubbok vannak, meg akarjuk egy kicsit jobban nézni. – hevében Louis Niall vállára támaszkodva ugrott egyet és nem sok hiányzott, hogy halomra boruljunk. 

Vacsoránál bebizonyosodott, hogy hiedelmemmel ellentétben egész sokan vagyunk a szállodában, majdnem tele volt az egész étterem rész. Három rendes éttermi kocka asztalt toltak össze nekünk és így nyolcan pont körbe tudtuk ülni, a közepén pedig ott díszelgett egy kis papír táblácskán, hogy ’812-815’, ami a négy szobát hivatott jelölni, amiben mi laktunk. 

A vacsora svédasztalos rendszerben működött, úgyhogy felkaptunk egy-egy tányért és a fogunkra való étel után kezdtünk kutakodni. Tekintve, hogy alig néhány órája ettem, először egy leveses bögrét vettem magamhoz és mivel nem tudtam, hogy melyik leves neve mit takar, így illat alapján választottam. Ízlett, bár továbbra sem tudtam, hogy mi az és kicsit soknak találtam benne a petrezselymet. Majd mivel úgy éreztem, hogy fér még belém kaja, így kerestem egy szépen kinéző salátát, az egyetlen alapanyag, amit felismertem benne, az a burgonya volt, de ez nem akadályozott meg benne, hogy megegyem. 

Még mindig nem nagyon voltam magamnál, a napközbeni alvások engem általában alaposan kiütnek. A villámmal toszigáltam, valami fura dolgot a tányéromon és közben bágyadtan csámcsogtam a bekapott falaton, csak a nevemre figyeltem fel. 

- Lacey nagyon nincs képben. – kuncogott Zayn, de még a válla is rángatózott nevetésében. 

- Éppen azon tanakodunk, hogy felismertek bennünket a körülöttünk ülők vagy a vagány frizurád hívta fel ránk a figyelmet. – nyúlt át Niall a hátam mögött és megszorongatta egy kicsit a vállam nevetés közben. Ekkor jöttem rá, hogy ahogy felébresztettek, akkor épp csak magamra rángattam valami elfogadható ruhát, de arra már nem terjedt ki a figyelmem, hogy tükörbe nézzek. Körbefuttattam a szemem, valami fényes felületet keresve, majd a fém leveses tartájon akadt meg a szemem. Igaz, hogy mivel öblös volt, így a fejem olyan volt, hogy ha léteznek ufók, valahogy így képzelném őket, de arra megfelelt, hogy megállapítsam, hogy az, hogy borzos vagyok, gyenge kifejezés. 

- Oké, csajok nincs nálatok véletlenül egy hajgumi? – néztem az asztal másik vége felé, ahol ők ültek és közben a kezemmel igyekeztem lelapogatni a szénakazlat a fejem tetején. Azonban egyszer csak Harry keze beúszott elém a képbe egy fekete hajgumival. – Mióta vagy te csaj és miért van nálad hajgumi? – néztem rá hülyén, de olyannyira, hogy félrebillentettem a fejem és az egyik szemöldököm az égbe szaladt, és tényleg nem értettem. 

- Ahh… Lacey, Lacey – ingatta mosolyogva a fejét – Nem vagyok csaj és ezt még te nyomtad reggel a reptéren a kezembe valamiért. A csuklómra húztam és ott maradt. De látod, most milyen jól jön. – kiragadtam a kezéből és miközben összekötöttem a hajam, mentegetőzni kezdtem. 

- Jól van na. Reggel nekem kisebb gondom is nagyobb volt egy hajguminál. 

- Ühm. Beszari. – köhintette el magát és mindenki röhögni kezdett az asztalnál. Ez alól én sem voltam kivétel, de azért visszaszóltam. 

- Bunkó. – csak én nem álcáztam köhögésnek 

- Most miért? 

- Mert beszóltál! 

- Nem is! 

- Ááá nem! 

- Na persze! – fonta keresztbe a karját és duzzogni kezdett 

- Jól van Harry, elég volt. Már tényleg mindenki minket figyel. – szúrtam fel egy újabb falatot a villámra, majd bekaptam. És eddig tartott, a harc és a duzzogás, mert minden úgy folytatódott, mintha mi sem történt volna. 

Azt beszéltük meg, hogy este 10-kor indulunk és hogy addigra mindenki összekapja magát. Persze ebből az lett, hogy 5 perc után kopogtak az ajtónkon, Louis és Harry bedugták a fejüket, hogy ők unatkoznak, úgyhogy jöttek bandázni. 

- Nem nézzük meg a többieket, hogy mit csinálnak? – ajánlotta Lou és komolyan olyan képet vágott, mintha valami zseniális ötlet pattant volna ki az agyából 

- Nekünk pakolni kell! – mondtam és közben tekintetemmel inkább igyekeztem azt sugározni a fiúk felé, hogy ’hagyjátok már békén szerencsétleneket egy kicsit együtt’, de ez nem nagyon jött be. 

- Jó, akkor ide hívjuk őket! – s már fel is pattant 

- Nagyszerű. – morogtam, de valószínűleg nem hallotta meg. Kinyitotta a szobaajtónkat és elkiáltotta magát, ahelyett, hogy bekopogott volna a másik két szobába. 

- Hé srácok, Niall-ék szobájában parti van! – szerencsére válasz nem jött, azt hiszem nem véletlenül, valószínűleg inkább tettették, hogy nem hallják, csak hogy nyugtuk legyen. 

- Louis nem a mienk az egész hotel, még egy ilyen és kitesznek minket az utcára – dorgáltam. 

- Upsz, tényleg. Bocsi, csak a turnékon annyi ember dolgozik velünk, hogy az egész emelet a mienk szokott lenni – magyarázkodott. 

- De most nem turnén vagyunk – állapította meg Harry rettentően bölcsen. 

- Pedig én lehetnék az elő zenekarotok – kuncogtam. Harry száját elhagyta egy ’ajjajj’, míg Niall egy lényegre törő kérdést tett fel. 

- Egy személyes? 

- Simán! – mondtam határozottan, majd belekezdtem az első dalba, ami eszembe jutott – I asked my love, to take a walk… to take a walk, just a little walk… Down beside, where the waters flow… Down by the banks, of the Ohio… 

- Ennyire ne legyél már eredeti, hogy pont az Ohio-t kornyikálod. – húzta össze gúnyosan Harry a szemöldökét. 

- Lenyűgöző! Egyszerűen lenyűgöző! – vette színpadiasra a figurát Louis és még a kezével is hadonászott közben – Én mindenképpen szerződtetni szeretném! Úgy érzem, biztos siker lenne. Hagy menedzseljelek én! – ezután mi ugyan elhallgattunk, de Niall, aki az ágy szélén ült és a térdén könyökölve gondterhelten támasztotta a fejét, megszólalt 

- Ez mind szép és jó, de miért pont ez volt az első, ami eszedbe jutott? Hogy én folyópartra nem megyek veled, az tuti. Még a végén kinyírnál. Milyen elborult agyra utalhat ez, hogy ezzel jössz elő. – Harry úgy érezhette, hogy mindenképpen kontráznia kell. 

- És utána majd nekünk sírsz, hogy „Megöltem őt, akit szerettem, mert nem kellett, ó a szerelmem” – Unottan fogattam meg a szemem. 

- Egyszerű, nem kell kikosarazni! – húztam gúnyos mosolyra a szám, majd lehajoltam, az állánál fogva megemeltem Niall fejét és az ajkaira nyomtam egy gyors puszit. 

- Ühmm… Asszem az menni fog! – válaszolt 

- Helyes! 

Az esti városnézés igazán elbűvölő volt. Lementünk a szálloda mögé a partra és ott iramodtunk meg a fények és a nyüzsgés felé. Végig járda volt és más üdülők kivilágított teraszrészei mellett haladtunk el, helyt-helyt felbukkant egy-egy kisebb bár is, valamint a keresztutcákban egész hosszan be lehetett látni, bár ott csak a kivilágított, kihalt utcakép fogadott, de attól még hangulatos volt. Még messziről szemet szúrt egy hatalmas színes fényekben váltakozó sátor, majd közelebb érve már láttuk, hogy az is egy vízparti bár, csak nagyobb, mint az eddigiek. Közelebb érve már jól kivehető volt. Hogy egy hatalmas nagy fa szerkezet tartja kupolaszerűen, körbe mindenhol nyitott volt és a fehér vásznat spotlámpák világítják színessé. A padlózat teraszosan volt kialakítva, így minden asztalsor annyival feljebb volt, hogy az alattuk lévő társaság feje felett el lehessen látni a vízhez, amelyről egyébként gyönyörűen tükröződtek vissza a város fényei. A bútorzat nem volt hivalkodó, sötét barna rattanfotelek, ugyanolyan kisasztalokkal, nem vonták el semmi másról a figyelmet, tökéletesen beleolvadtak a sötét éjszakába. 

Miután körbe jártuk a város partszakaszát, láttunk megannyi egyéb, bárt, diszkót, de mindenhol rengeteg volt az ember és pláne a részeg fiatal. Mondjuk ez így szilveszter előestéjén annyira nem is volt meglepő. Valószínűleg nagyrészük ki sem fog józanodni az újévig. 

A csajokkal alaposan szemügyre vettük a bazárosokat is, mert hát az mégis olyan csajos dolog, a srácok pedig addig unottan ácsorogtak a tömeg közepén, de mire visszaértünk, szereztek nekünk egy-egy vattacukrot. Jó pont. Annak ellenére, hogy fogalmam sincs milyen kétes eredetű helyről származhatott, mivel vattacukor árust még csak véletlenül sem láttam a környéken. Bár lehet, hogy épp ezért inkább duplán jó pont jár érte. 

Gyalogoltunk és nézelődtünk még igencsak sokat, majd végül visszamentünk a szép színes bárba, ami bár remek helynek tűnik mégsem voltak olyan sokan, mert kicsit kívül esik a forgatagból. Nem biztos, hogy annyira vágytunk még arra, hogy mi ott leüljünk, de minél tovább fenn akartunk maradni, hogy másnap sokáig tudjunk aludni és jól bírjuk a következő éjjelt. 

Fáradtan lezuhantunk a fotelekbe, majd rendeltünk egy-egy sört, üdítőt, kinek mi esett jól. És hosszasan beszélgettünk, értelmetlen dolgokról, mivel a társaság nagy része már közel állt hozzá, hogy kidőljön. Ez alól mondjuk pont mi, Niall-al, voltunk a kivételek, mert mi délután aludtunk. Harry és Zayn is nagyjából el volt, mert ők meg az utat aludták majdnem végig, de a többiek már hullák voltak. Egy idő után, úgy döntöttünk, hogy nem kínozzuk tovább őket és visszamentünk a szállodába. 

Bár még szexuális téren mindig kényszerelvonón voltunk, tekintve a biológiai ritmusomat, de azért becsaltam magammal Niall-t fürdeni, világosan a tudtára adva, hogy tényleg csak fürdésről beszéltem. 

Végezetül elnyúltunk az ágyban és én elérkezettnek láttam az időt, hogy feltegyem a kérdést, amit már két napja fontolgatok. Felületesen ugyan már ezerszer átrágtuk magunkat rajta, de tudni akartam, hogy mit gondol, érez, szeretne, stb… 

- Niall! 

- Igen? 

- Kérdezhetek valamit? 

- Nem, meg ne próbáld! Hiszen máskor sem kérdezhetsz, soha, semmit. 

- Na, ne hülyülj! Én komolyan akarom. 

- Hallgatlak! – Ekkor a hasáról átfordult a bal oldalára, hogy felém legyen és én is felé fordultam, majd reflexből bújtam közelebb. 

- Tudni szeretném, hogy mit gondolsz Harry-ről, meg rólam. 

- Azt, hogy két nagyszerű ember vagytok. – Bár sötét volt a szobában, de valamennyire hozzászokott a szemem és elég közel voltam hozzá, hogy lássam, hogy tényleg csodálkozik kicsit a kérdésemen. Valószínűleg ő is úgy látta, hogy eleget rágtuk már a témát. 

- De most komolyan. Tudod mi nagyon őrültek tudunk lenni egymás közelében és te ebből még nem sokat láttál. És amit láttál sem volt az igazi, hiszen csak volt két év kimaradás az életünkben és újra össze kell szoknunk. De nem akarom azt, hogy ez a mi kapcsolatunk rovására menjen. 

- Lacey, megint többet aggódsz a kelleténél! – simította meg kedvesen a hajam. - Ti barátok vagytok és ennek azok után, amin keresztül mentetek, már egy hurrikán sem vethet véget. És én ezt tiszteletben tartom. És Harry meg olyan meleg, mint egy kályha, nem féltelek tőle – nevette el a végét 

- Te tiszteletben tartod a barátságunkat, meg a tieteket. Nekem tiszteletben kell tartani a kapcsolatunkat, meg a Harry-vel való barátságomat, neki pedig a mi kapcsolatunkat, meg a ti barátságotokat. Hárman ülünk nyakig a szarban, és még tetézik a többiek, hogy ugye Harrynek ott van Lou, meg ugyebár úgy egy az egyben egy banda vagytok ti öten. Ennek egy módja van, hogy mindannyian túléljük, ha őszinték vagyunk egymással. Ha nem tetszik, hogy játszunk és mondjuk rá csap a seggemre, akkor csapj rá a kezére, vagy szólj nekem és legközelebb nem engedem vagy meghúzom, hogy hol a határvonal, de könyörgöm, ha valami problémás, akkor ne hallgass, hanem jelezz, mert csak úgy lehet változtatni a dolgokon, ha tisztában vagyunk vele, hogy változtatni kell. 

- Tényleg ne aggódj, láttad, hogy a múltkor is, bár ti tudattalanul megszokásból játszottatok, mi poénból húztuk vele a másik agyát Louis-val, senki nem akarta eltörni, senki kezét és senki nem kapott féltékenységi rohamot. Tényleg nem féltelek Harry-től. Sőt tovább megyek, ha holnap azzal állnátok elő, hogy ti szerelmesek vagytok, bár rohadt sokáig szenvednék, de vigasztalna, hogy ti ketten boldogok vagytok. 

- Ami azt illeti… szerelmesek vagyunk. Csak nem egymásba. 

- Na igen. Ezt jó hallani – nyomott egy puszit a számra. – Megnyugodtál? 

- Uhmm… Azt hiszem, én sose fogok. Biztos ilyen ideges típus vagyok – kuncogtam. 

- Ejj – sóhajtott egy nagyot. – Idő előtt leőszülsz, hogy fogunk együtt mutatni, - nevetett 

- Bolond! – nevettem vele együtt

Tudom, hogy uncsi, de a következő részre már tartogatok egy kis izgalmat, ígérem :)