Utazás

-  Lacey, ha nem haladsz, lekéssük a repülőt! 

- Lehet, nem bánnám. – motyogtam az orrom alatt 

- Tessék? 

- Semmi. 

- Hallottalak! 

- Nem baj. 

- Mi a bajod? 

- Az, hogy nem tudom, hogy örüljek, hogy ilyen rövid az út Dublinig, mert kevesebbet idegeskedek, vagy bánjam, mert így hamarabb jön el a vesztem. – közel jött hozzám, nekidőlt a kanapé háttámlájának, majd a derekamnál fogva magához húzott 

- Ideges vagy? – ölelt át, könyökömet a vállára támasztottam és a haját kezdtem babrálni. Homloka éppen az állam vonalában volt, de mivel fejét hátrabillentette, én pedig az enyémet le, így épp csak egy centiméter választott el minket egymástól és mélyen elvesztünk egymás tekintetében. 

- Igen, nem látszik? 

- Dehogynem, már két napja alig lehet veled bírni. 

- Akkor meg? 

- Nem kell félned, nem fognak megenni. Mindenki nagyon kedves az én családomban is és ráadásul alig várják, hogy megismerjenek. Még soha nem vittem haza senkit bemutatni. 

- Még jobb! – csattantam fel – Már csak ez hiányzott… De várj! Mi van azzal a Hannával? Vagy csak hazudtak a pletykalapok? 

- Olyan… vicces, hogy a múltamat az internetről ismered… 

- A hírnév ezzel jár. – mondtam rettentően bölcsen 

- Egyébként Hannát ismerték, mert egy utcában laktunk és barátok voltunk egész kicsi korunktól fogva. 

- Aha. 

- Nyugodj már meg az Isten szerelmére! – mosolygott bátorítóan és megpuszilt – Tudod, az anyukám, olyan tipikusan anyukás. Mint minden anyuka. Ki fogtok jönni egymással. Apa, az pont olyan bolond, mint én. Ha röhögsz a viccein, akkor már nagyon jó leszel nála. Greg nem sokkal idősebb nálam, szóval csak nézz úgy rá, mint ha az egyik haveromnak mutatnálak be, a hamarosan sógornőm, pedig egy kedves lány, ráadásul ugyan úgy került be a családba, mint te, szóval abszolút meg fog érteni. És mostmár tényleg induljunk, mert nem akarok túl gyorsan száguldozni, mert az apukád kicsinálna érte, viszont a repülőt el kell, hogy érjük. 

Kelletlenül fogtam meg a bőröndöm és a kézitáskám, s kullogtam Niall után a kocsihoz. A repteret szerencsésen megúsztuk, csak egy pár ember akadt, aki felismerte Niall-t és volt olyan bátor, hogy odajöjjön és képet kérjen. De amúgy is, igyekeztünk a csomagokat feladni és már húztunk is az elkülönített váróba, ahol amúgy többnyire csak mogorva üzletemberek szoktak tartózkodni, s ez most sem volt másként. Az az órahossza ott gyorsan el is repült. 

Felszállítottak minket a repülőre, elfoglaltuk a helyünket. 

- Még mindig ideges vagy? – kérdezte míg vártuk, hogy a többi utas is beszálljon és elindulhassunk 

- Említettem már, hogy utálok repülni? 

- Az ciki… - kiáltott fel félhangosan 

- Cssssssssssss! – szóltam rá, de közben kuncogtam 

- Pedig jobb lenne, ha hozzászoknál! 

- Mert? 

- Mert gondolod, hogy ha nyáron turnézunk, neked meg nem lesz itthon suli, akkor majd hagyom, hogy itt maradj, mikor velem is lehetnél. 

- Ne gondolkozzunk még a nyárban, az olyan soká lesz, addig még bármi lehet. 

- Tudom… - sóhajtott – Ha felszállunk és kilehet kapcsolni az öveket, meg felnyitni ezeket a szarokat, – célzott a karfára – akkor majd átölellek és minden jobb lesz. 

Szerencsére nem volt tele a gép és nem ült senki mellénk. Miután felszálltunk és kényelembe helyezhettük magunkat, összebújtunk és beszélgettünk az úton, leginkább a családjáról. S az a röpke negyven perc már el is illant. 

Greg és Denise jöttek értünk a dublini repülőtérre, s így együtt mentünk haza Mullingar-be. Egy gyors bemutatkozás után bevágtuk magunkat a hátsó ülésre és már indultunk is. 

- És milyen volt az utatok? – érdeklődött kedvesen Den

- Minden rendben ment, London – Dublin amúgy sem egy nagy táv. – válaszolt Niall 

- Utálok repülni! – motyogtam az orrom alatt, de nem voltam elég halk 

- Ezt szívtad! – nevetett Greg 

- Mert? 

- Mert Niall mellett jobb ha hozzászoksz. – válaszolt – Sűrgősen. – ezt már csak motyogta, de meghallottam. 

- Befogod! – förmedt rá Niall és mivel abszolút semmit nem értettem és az idegességem is alaposan úrrá lett rajtam, így nem álltam le velük vitatkozni, hogy jó volna, ha megmagyaráznák a dolgokat. A beszélgetés folytatódott, én pedig a telefonomat nyomkodtam. Egyszer csak Niall átkarolt és a vállamra hajtotta a fejét. Kicsit összerezzentem, mivel úgy el voltam mélyedve a böngészésben és nem számítottam rá. 

- Twitterezel? 

- Aha. 

- Még mindig nem hagy nyugodni? 

- Nem igazán. De azért bízom benne, hogy minden csoda csak három napig tart és végre lecsillapodnak majd a kedélyek. 

- Nem tán a kis balesetről van szó, hogy benne felejtették a klipben a szenvedélyes csókjeleneteteket. – kuncogott Greg 

- De! De, ha szerinted az egy szenvedélyes csókjelenet volt, akkor még neked nem volt igaziban részed. – vágott vissza Niall 

- Hééééééééj. Mi is itt vagyunk, de ne zavarjon titeket. – szólt közbe Denise, belőlem pedig kitört a nevetés. Talán itt jött el a fordulópont, amikortól elhittem, hogy tényleg nem emberevő szörnyekkel van dolgom. 

- Na és Lacey hány féle képen öltek már meg a ’rajongók’? – s az utolsó szót olyan hangsúllyal mondta, hogy egyértelműen érezni lehetett, hogy bizony van a fan-oknak egy olyan csoportja, akik nem zárták magukat Greg szívébe. 

- Nem számoltam. De a leggyakoribb az a ’megölöm a puszta kezemmel’ kifejezés volt velem kapcsolatban. – mondtam olyan közönnyel, mintha az időjárásról beszélgetnénk és nem fenyegetésekről. Bár azért józanésszel tudható, hogy ez mind csak üres duma és félnivalóm nincs, csak éppen nem kellemes a közutálat tárgyának lenni. – Mondjuk ezek a lányok már azért is utáltak volna, ha rájönnek, hogy Harry egyik legjobb barátja vagyok, az már csak hab a tortán, hogy megfosztottam őket az egyik bálványuk szerelmétől. – az utolsó mondatrészemmel eléggé kifiguráztam őket, mivel mindenki röhögni kezdett. 

- Niall, te vagy beteg vagy, vagy nagyon szerelmes, de mi az, hogy nem ugrasz neki valaki torkának aki a rajongóidat szidja? – kötekedett az idősebbik fiú 

- Ácsi! – vágtam közbe – Én nem a rajongókat szidtam, őket nagyon is tisztelem. Csak ezeket a kis éretlen és felelőtlen kis fruskákat, akik kitartóan fáradoznak azon, hogy a fiúk ismerőseinek a mindennapjait megkeserítsék. A kettő nem ugyan az! 

- Oké, csak Niall-t akartam szívatni. – mentegetőzött 

Az út hátralevő részében elhülyéskedtünk. Greg mindenáron ki akart belőlem húzni valami cikis sztorit Harry-ről. Miután Niall áldását adta, hogy náluk biztonságban lesz a sztori bármi is legyen az, így belekezdtem. 

- Az egész még a GCSE utáni bankett éjszakáján történt. Hazafele indultunk, mi ketten, meg még két haverunk, akik arra laktak, mint mi. 

- Én nem akarok még hazamenni! – tiltakozott Niel, de csak az alkohol beszélt belőle 

- Hát? Mit akarsz te barom? – kérdezte Tom 

- Nem tudom… nem kerülünk a tér fele? Szombat este van, hátha van arra valami mozgás. – próbált minket meggyőzni Niel 

- Ti csajok mit gondoltok? – kérdezte röhögve Tom 

- Csaj a nénikéd! – boxolt bele a vállába Harry 

- Igen, ő az! 

- Lacey? – nézett rám kérdőn Harry 

- Nem tudom. Álmos nem vagyok, de fáj ebben a nyomorult cipőben a lábam. 

- Ne kéresd már magad! – szólt rám Niel 

- Gyere viszlek a hátamon. – ajánlotta fel Harry 

- Persze és feleségül is veszlek és élünk boldogan, amíg meg nem halunk! – gúnyolódott rajtunk Tom, miközben én felkászálódtam Harry hátára. 

- Féltékeny vagy Galegher? Vigyelek inkább téged? – röhögtünk rajta 

- Isten ments Styles, még megroppanna a kis törékeny derekad! – csúszott két oktávval feljebb a hangja és forgatta a szemeit. 

- A térre érve nem sok mindent találtunk, pont olyan kihalt volt, mint máskor. Holmes Chapel nem egy túlzottan mozgalmas város. Viszont vesztünkre, lévén nyár, a szökőkút be volt kapcsolva. Na most a négy nagyon boldog, friss érettségiét ünneplő, ittas fiatalnak sem kellett több, mindjárt a közepén álltunk meg. Én hamarosan ki is kászálódtam onnan, mivel egyrészről hideg volt a víz, másrészről a srácok kezdtek megőrülni és tartottam tőle, hogy még a végén bele is fojtanak. Leültem oldalt egy padra és csak röhögtem rajtuk, egy idő után azonban váratlanul megjelentek a rendőrök. Figyelmeztetni akartam őket, amikor megláttam feltűnni a kocsit. 

- Srácok! – próbálkoztam – Hé, fiúk gyertek már ki! – de meg sem hallották, hogy beszélek. 

- Idővel Niel és Tom talán észrevette őket és gyors kijöttek, de Harry nagyon meg volt őrülve. Amúgy az igazsághoz hozzátartozik, hogy ő bár jó tanuló volt, de nagyon parázott ettől az érettségi témától, így nagyon megkönnyebbült utána és tényleg ereszd el a hajam buli volt számára az az este. Szóval a lényeg… A srácok kiugrottak, de Harry nem vette őket észre és mivel előtte is éppen egymást szívatták a fiúkkal, ő jó ötletnek találta, kidugni a fenekét és az orruk alá dörgölni. Csak pechére nem ők álltak a háta mögött, hanem a két zsaru. Akkor jött rá, hogy valami nem stimmel, amikor felnézett és észrevette, hogy bár maga mögött is látott négy lábat, de a srácok vele szemben állnak… Tehát, így esett meg, hogy Harry csupasz seggét látták már rendőrök. – Niall és Greg dőltek a röhögéstől, egyedül Emmában merült fel a jogos kérdés: 

- És nem csuktak le titeket? 

- Hát, azt hiszem, hogy nem álltunk tőle messze, de a sokk hatására pillanatok alatt józanodtunk ki mindannyian és a srácok sűrű elnézés kérése közepett elmagyaráztuk a szituációt, hogy csak az érettséginket ünnepeljük és, hogy nem akartunk rosszat. Majd elkérték az igazolványainkat és kiderült, hogy az egyik rendőr ismeri az egyik srác hatvanhatodik nagybátyját és így egy kis ejnye-bejnyével elengedtek minket. 

A beszélgetéssel úgy eltelt az idő, hogy már meg is érkeztünk Niall otthonához.

Lenne egy kérdésem hozzátok. Mi volt eddig a kedvenc részetek? Mármint nem úgy, hogy hányadik bejegyzés, hanem hogy a történetben mi tetszett a legjobban... És nem ér azt mondani, hogy az egész :)