Bemutatkozás

*Lacey* 

Megálltunk a garázs előtt, majd kiszálltunk és ki akartuk szedni a csomagjainkat. Egy kistermetű keverék kutya jött oda csaholva és boldogan ugrált minket körbe. Tekintve, hogy imádom az állatokat, ebben a pillanatban én elfelejtettem mindent és csak a kutya létezett tovább. 

- Hát kishaver, te ki vagy? – hajoltam le és megsimogattam a füle tövét 

- Ő Broki. – mondta Greg 

- A tietek? – néztem fel rájuk, mivel mind a hárman ott álltak velem szemben 

- Aha. Biztos anya engedte ki. 

- És komolyan Brokinak hívják? 

- Igen, mert? 

- És ha kijöttetek vele játszani, akkor azt mondtátok, hogy ’Megyek Brokizni’? – nevettem 

- És még ránk mondják, hogy mocskos a fantáziánk! – forgatta meg Niall látványosan a szemeit, majd kikapta a csomagtartóból a bőröndöt. Tekintve, hogy ilyen rövid időre jöttünk, elfért benne mindkettőnk cucca. Utána pedig a kezembe nyomta a válltáskámat átkarolt és befelé indultunk. Beléptünk az előtérbe, ledobáltuk a havas csizmákat és a kabátokat, majd tovább mentünk a nappaliba. – Anya! Megjöttünk! – kiabálta Niall 

- Hidd el, már messziről hallottam! - Bújt elő egy másik helyiségből mosolyogva az anyukája, majd köszöntötte Niall-t puszival és öleléssel. Én szégyellősen igyekeztem bujkálni a háta mögött és beolvadni a sorba közéjük, de nem sokáig maradtam észrevétlen. 

- Anya, ő itt Lacey. – kapta el a kezem és húzott kicsit közelebb. – Lacey, ő az anyukám, Maura. 

- Nagyon örvendek! – mosolyogtam bátortalanul és kezet nyújtottam 

- Örülök, hogy végre megismerhetlek! – fogadta el a kézfogásom, majd engem is puszival köszöntött. – Éhesek vagytok? – Bár alig észrevehetően, de nemlegesen ingattam a fejem. Tényleg nem is voltam éhes, de az idegességtől összeszűkült gyomromba egy falatot nem tudtam volna beleerőltetni. 

- Ettünk mielőtt elindultunk. – magyarázkodott Niall 

- Na jó, akkor kibírjátok ebédig?! 

- Persze. És ha jól érzem, akkor a kedvencem főzöd. – vigyorgott 

- Niall, neked mi nem a kedvenced? – gúnyolódott Greg 

- Menjetek pakoljatok le, nemsokára megérkezik apátok is. 

- Átjön ő is ebédre? – kérdezte Niall, mire Maura bólintott – Hmm… de jó. – vigyorodott el szórakozottan. – Hölgyem, kérem kövessen. – majd elindult, de gyanítom, hogy ha nem vitte volna magával a bőröndöt, akkor indián szökellésben ment volna. Erre már az én feszültségem is oldódott és kuncogtam egy kicsit. 

Nem messzire mentünk. A nappaliból összesen hat ajtó és egy boltív nyílott. Az utóbbi valószínűleg a konyha, onnan jött elő Maura. Középen egy nagy asztal hat székkel. A mögött a túloldalon egy bejárati ajtó, amit ezek szerint nem használnak, jobb oldalon két ajtó és mi a túlsót céloztuk meg. A maradék négy ajtó egyelőre még rejtély előttem. 

Az ajtó mögött egy barátságos, egyszerű szoba fogadott minket. Kék falak, egy nagy ágy, szekrény, Tv, íróasztal, teljesen átlagos és egy hatalmas padlótól plafonig ablak az egyik falon, ami az udvarra nézett. Broki észrevehetett minket, mivel mindjárt ott kezdett ugrálni és ugatni. Leguggoltam az ablak elé és egy kicsit incselkedtem vele, kocogtattam az üveget. 

- Hjajj! – nyögött Niall, ahogy feldobta az ágyra a bőröndöt 

- Meg ne szakadj! – kuncogtam és odafordultam hozzá, otthagyva a kutyát 

- Oh, ne aggódj, nem fog beleroppanni a derekam. – mondta sejtelmes hangsúllyal 

- Ahh, mindjárt gondoltam. – válaszoltam hasonlóan pajzán dolgokra célozgatva, s közben feltéptem a szekrény dupla részét, de az az akasztós volt, így visszacsuktam és kinyitottam a harmadik ajtót. Minden polcon volt valami, így pakolni kezdtem, viszont egy ing lecsúszott a kezemből és összegyűrődve a földre hullott. Felvettem és amikor újra össze akartam hajtogatni, akkor láttam meg, hogy szemmel láthatóan is kicsi Niall-ra. Eltartottam magamtól a két vállánál fogva, majd nevetve kérdeztem – Niall, ezt te 12 évesen hordtad, vagy itthon ebben szoktál szexizni? 

- Majd este rájössz! – kacsintott 

- Már alig várom! – forgattam meg a szemeim, de közben kuncogtam. 

A kiürített polcra gyors bedobáltuk a cuccainkat. 

- Mehetünk vissza a civilizációba? – kérdezte, mire egy mélyet sóhajtottam 

- Hmm… kérek előtte egy puszit! – beharaptam a számszélét és a szőnyegre siklattam a tekintetem játszva a szégyenlőset. 

- Azt mindig kaphatsz! – Jött közelebb, elkapta a derekamat és először nyomott egy puszit az arcomra. – Kérsz még? – bólintottam és közben szélesen mosolyogtam, ő pedig három finom puszival elhaladt az ajkaimig. Odanyomta a negyediket, majd nyelvével bejutásért könyörgött. Szemeim lecsukódtak, s átadtam neki magam. Puha ajka égette az enyémet és nyelveink vad táncot jártak. Finoman elkezdett maga előtt tolni, mígnem a hátammal el nem értem a szekrényt és teljesen nekifeszültem. Teste pedig az enyémhez simult. Én fel sem fogtam még, hogy valaki berontott az ajtón, amikor már Niall, tőlem alig egy fél centire elhúzódva kiabált. 

- Húzzál ki! 

- Óhjajj, bocsássatok meg azt hiszem ideje lesz rászoknom a kopogásra. – hadarta Greg – Ha úgy gondoljátok, akarom mondani, ha befejeztétek, akkor esetleg csatlakozhatnátok hozzánk, megjött apa is. – Majd röhögve kifordult az ajtón. – Ismét nagyot sóhajtottam, majd Niall nevetni kezdett. 

- Olyan vörös vagy, mint egy rák. – mondta, de valahogy mégis szeretetteljesen 

- Nem értem miért… - forgattam meg a szemeim – Mondd, hogy van kulcs az ajtódhoz és magunkra tudjuk majd zárni. Nem bízom a bátyádban. 

- Kulcs is van, de haza is fognak menni. Már egy ideje nem itthon lakik, hanem együtt Denise-el. 

- Megnyugtató! De asszem, akkor most jobb, ha előtoljuk az orrunkat. 

- A-a! – dünnyögte, majd a tarkómon beletúrt a hajamba és újra megcsókolt. Egy forró csók után én toltam le magamtól. 

- Nyomás! 

Ahogy kiléptünk az ajtón Greg huhogni kezdett. 

- Ejj Niall, nem bírtad túl sokáig! – és pimaszul kacagott. Niall-nek sem kellett több, megfeledkezve minden másról neki lendült. 

- Kinyírlak! – Greg felpattant a székről és szaladni kezdett, egyenesen berontott a boltív melletti ajtón, Niall pedig utána. Elsőre meglepődtem, de utána úgy döntöttem, mégsem kellene ott ácsorognom a szobaajtóban így közelebb merészkedtem. 

- Ezek mindig ezt csinálják? – kérdeztem kicsit szörnyülködve. Denise bólintott, majd hozzá tette 

- Majd hozzászoksz. 

Ekkor egy mosolygós Bobby dugta ki a fejét a konyhából. 

- Áhh, szóval te lennél Lacey! – jött közelebb, hogy köszöntsön 

- Én Bobby vagyok, ennek a két ökörnek az apja. 

- Nagyon örvendek! Lacey Ellis, vagyis Styles, vagyis… ahh, nem lényeg. – legyintettem. Ekkor azonban egy borzos Greg rohant ki, majd pillanatokon belül egy borzos Niall is és átrohantak a Niall szobája melletti helyiségbe is. Leültünk mi is az asztalhoz, majd Bobby folytatta. 

- Sokat hallottunk ám már rólad! – Zavaromban egy műmosolyt erőltettem az arcomra és bár tükör nem volt a közelben, azért le mertem volna fogadni, hogy ismét totál elvörösödtem. 

- Igazán? – kérdeztem, de kis gyenge vékony hangomon, még én is meglepődtem. Megköszörültem a torkom majd folytattam. – Remélem, hogy csak jókat. 

- Nyugodt lehetsz felőle. – A szobából kihallatszó furcsa ordítások és egyéb zajok közt, ekkor egy mondat csapta meg a fülem. 

- Amúgy… Áúú… Büszke vagyok rád, jó csaj! – Zavartan vakartam meg a homlokom, majd lesütöttem a szemem és a farmerom varrását kezdtem kémlelni. 

- Mertél volna mást mondani! – válaszolt Niall 

- Akkor szent a béke? – kérdezte Greg 

- Fegyverszünet! – és szinte láttam lelki szemeimmel, ahogy még kezet is ráznak rá. Jobb kezem előttem volt keresztben, és a tenyeremmel tartottam a bal könyököm, a bal kezemmel pedig még mindig idegesen a homlokommal játszottam. Hallottam a lépteiket, de nem néztem fel. Niall a hátam mögé jött, megpuszilta a fejem búbját, majd bele kezdett… 

- Jajj, Lacey ő az ap-… - Felemeltem jelzésértékkel a kezem. 

- Hagyd! Már túlestünk rajta.


Először is, valamit szeretnék, ha tudnátok. Tudom, hogy vannak, akik tudják, de vannak olyanok is, akik nem... Másfél hónapja távol vagyok  a szeretteimtől, a családomtól, a barátaimtól... Itt vagyok egy olyan országban, ahol csak alig-alig értjük egymást az emberekkel. Idegen nyelv, idegen emberek, idegen kultúra, idegen szokások. Ez baromi nehéz, és még tovább nehezíti, hogy az albérletben, ahol lakom, nincs net. Venni akartam mobilnetet, de azt meg csak egy évre lehet. Én meg pontosan két hónap múlva hazamegyek.
Már egyszer átsegítettek engem a srácok egy nehéz időszakon, ezt is sokan tudjátok. És azt hogy még nem golyóztam be itt, 'elzárva a világtól', na jó, inkább elzárva a VILÁGOMTÓL, azt is nekik köszönhetem. Bár csak átvitt értelemben. Egyszer nem találkoztam még velük, valószínűleg ez egy darabig így is fog maradni, vagy talán örökre, de mégis nekik köszönhetem, hogy rászoktam az írásra. Arra, hogy ha hazamegyek és unatkoznék, akkor belendítem a fantáziám és képes vagyok órákat eltölteni, azzal, hogy kigondolom, lepötyögöm, nem tetszik, akkor átírom, meg ilyenek. Ha nem ehhez van hangulatom, akkor a másik blogot fordítom, vagy éppen dalszöveges vidit készítek, vagy mások blogját olvasom. Akárhogy is, de mindig oda lyukadok ki, hogy 'velük' foglalkozok. És higgyetek nekem ez jó dolog, mivel addig sem azon jár az eszem, hogy hazavágyom. 
És köszönetet akarok nektek is mondani, akik olvastok. Hiszen miattatok van igazán értelme leírni azt, ami megfordul a fejemben. Nyilván, hiszen én ismerem a történet minden kis mozzanatát, a ti kedvetekért írom le :)
Tudom, hogy már hosszú a blog, már 9 hónapja írom, bár mint azt ti is észrevettétek, nincsenek minden nap új részek. De nem akarom nyújtani, mint a rétestésztát. Már csak két nagyobb eseményt tartogatok, meg az apró részleteket, amik odáig elvezetnek, utána bezárom a blogot. Fájni fog, baromira fájni fog, hiszen alaposan hozzánőtt az életemhez, de úgysem írhatom az életem végig és tudni kell, hogy hol van  a határ.
Na de, nem mondok én ám olyan könnyen búcsút a dolgoknak, így megfordult a fejemben, hogy írok második évadot, vagy nem tudom, hogy blogok esetében ezt, hogy szokták nevezni. Persze, csak ha érdekelne titeket. Ötletem az lenne rá, hogy mi legyen benne, sőt még egy harmadik évadra is, csak hát először ezt írjam végig :) Szóval jelezzetek légyszi, hogy ki az akit érdekelne majd. Jah, meg ha már itt tartunk. Nagyon szépen kérlek titeket, hogy aki olvassa az ehhez a részhez írjon egy kommentet. Nem kell vélemény, se semmi, csak egy 'itt vagyok' vagy 'XD'. Csak mert tudom, hogy régen sokan olvasták, meg azt is, hogy amikor felmerült a Larry téma, akkor sokan abbahagyták és már nem tudom nyomon követni, hogy akkor ki olvassa, vagy hogy a megnyitások csak azért vannak, mert véletlen idekeverednek az emberek.
Köszönöm mindenkinek a figyelmet és tényleg nagyon hálás vagyok, amiért olvastok. puszi Nesi

P.S. Ha perverzségre vágytok nézzetek ide be: http://rosszatakarom.blogspot.com/ Én fordítom angolról és én megszállotja lettem a blognak.